Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVI. kötet • 1925. november 10. - 1925. november 25.

Ülésnapok - 1922-463

A nemzetgyűlés 463. ülése 1925, ségből az egyik tétel kimarad. Ismerek egy esetet, amikor valaki 16 milliárd korona után rendben lerótta a forgalmi adót, de egy 160 millió koronás tétel a könyvelő mulasztásából véletlenül kimaradt. Hiszen, ha valaki 16 milliárd után lefizeti adóját, látni lehet abból, hogy ha egy 160 milliós tétel kimarad, ez nem csalási szándékból történt. A forgalmi-adóellenőrök mégis elvitték az üzleti könyveket, az üzletben, az ottlévő vevőközönség szemeláttára botrányt csináltak. Az illető vállalat tulajdonosának csak nagj

7 összeköttetései révén sikerült másnap könyveit visszakapnia. Be kell ismernem, hogy Vargha államtitkár ur maga sem helyeselte ezt és megrótta a közegeket. Megengedem, hogy sem a pénzügyminister urnák, sem az államtitkár urnák nem ez az intenciója és meg vagyok róla győződve, hogy ők szivesebben látnák, ha azok a közegek tapintatosabban járnának el az adózó közönséggel, de a retorzió nem elég erélyes, ( Ugy van ! Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) a büntetés elmarad, legfeljebb levélbeli dorgálást kapnak, de ettől nem ijednek.meg ezek az urak. Hiszen látjuk, hogy a vidéki közigazgatási hatóságok is a minister urakat semmiben sem veszik. Nagyobb fegyelem, nagyobb szigor kell ! Hiszen a magyar szegény adózó vergődik és keresetének nagy részét leadja az államnak, mert ez a kötelessége és mert az állam érdeke ezt így kivánja. De akkor szükséges volna, hogy az adó közegek, a fináncok ne lássanak benne gazembert, csalót, hanem viselkedjenek vele szemben tisztességesen. Ez a legkevesebb, amit az adózó polgárság elvár. A forgalmi adóra vonatkozólag a következő határozati javaslatot vagyok bátor előterjeszteni (olvassa) : »A nemzetgyűlés utasitsa a pénzügyministert, hogy a drágaságot előidéző általános forgalmi és állatforgalmiadó, valamint a fényűzési adó megszüntetéséről törvényjavaslatot terjesszen a nemzetgyűlés elé«. (Bud János pénzügyminister : Miből pótoljuk a bevételeket? — Barthos Andor : Frázisokból !) T. minister ur, vannak még adónemek, amelyekkel ezt pótolni lehet ! (Bud János pénzügyminister : Kivan esi vagyok rájuk ! — Sütő József : Progresszívebben kell az adót kivetni ! — Zaj.) Ebben a kérdésben szegény Hegedűs Lorántra utalok. Nem kívánom, hogy a minister ur olyan sorsra jusson mint ő, aki idegbeteg lett, de talán jobb az idegzete, mint elődjének, Hegedűs Lorántnak. Tessék tehát nyugodtan, higgadtan, minden különösebb emóció nélkül gondolkozni efelől és rá fog jönni ezekre. (Bud János pénzügyminister : Azért ne idegesítsenek ! — Derültség:) A drágaság előidézésében a forgalmi adón kivül igen nagy szerepe van a magas vámoknak is. Amikor az uj vámtarifatörvényjavaslatot tárgyaltuk, akkor na nem is, ex offo a nemzetgyűlés termében, de kint a folyosókon és egyebütt azt hallottuk, hogy ezeket a magas vámtételeket azért kell igy megszabni, (Rothenstein Mór : Hogy legyen miből elengedni !) hogy a kereskedelmi szerződések tárgyalásánál legyen miből engednünk s legyen módunk viszontszolgálatok, rekompenzációk ellenében ezeket a tarifákat ieszáditani. Igen hosszú idő telt el azóta, mióta uj vámtarifánkat életbeléptettük. A kereskedelmi szerződésekről tárgyalásokat nem folytatunk s ha folytatunk is, mint pl. Ausztriával, nem tudunk zöldágra vergődni, tárgyalásaink meghiúsulnak, de a vámtarifa magas tételei virulens életet élnek, befolyásolják a gazdasági életet s nagyban fokozzák a drágaságot. Számtalan olyan cikk van, amelynél a vám százötven, százhatvan percentjét teszi a számlázott értéknek. Ez mégis csak lehetetlen. A napokban láttam egy számlát, amelyet egy kereskedő mutatott. Pléh nadrággomboknál, tehát a munkásnadrágon JSAPLO. XXXVI. évi november hó 10-en, kedden. 33 használt legprimitívebb kisgomboknál a kereskedő 180%-át fizette vámként a számlázott értéknek. Ez nem luxuscikk és a proletárok által viselt legprimitívebb és legolcsóbb ruhákhoz használt gomb mégis igy megdrágul a magas vámtarifa folytán. Ezt a helyzetet fentartani nem lehet. Magyarország fogyasztóközönsége és munkássága nem ér rá várni, amig a bennünket környékező államokkal a kereskedelmi szerződéseket megkötjük, hanem igenis szükségét látja annak, hogy a dolgozó lakosság és a fogyasztóközönség anyagi erejéhez mért vámtételekkel a drágaságot letörni igyekezzünk. Ezért a következő határozati javaslatot terjesztem elő (olvassa) : »A nemzetgyűlés utasitsa a kereskedelemügyi minister!, hogy az 1924 : XXI. te, a vámtarifákról szóló törvény módositásáról és a vámtarifának a viszonyok szerint indokolt leszállításáról törvényjavaslatot nyújtson be.« A cukor, mint igen fontos közélelmezési cikk, Törökországot kivéve, Magyarországon a legdrágább. Tudvalevőleg a cukor kilóját 6500 korona kincstári haszonrészesedés terheli. Ausztriában majdnem felével olcsóbb a cukor, mint itt. Háromnégy órai gyorsvonat! utazással távolabb tőlünk egy ilyen fontos népélelmezési cikk feleáron kap háló, mint nálunk. Eltekintve attól, hogy a cukorkartel uzsorája létezik és állami támogatással virul, még a kincstár is kilogrammonként 6500 koronát szed a maga számára. A cukor nem luxuscikk, az nagyon fontos tápszer. Jól tudjuk, hogy különösen a szegény munkásasszony, akinek nincs pénze orvosra meg gyógyszerre, ha gyermeke meghűl, ad neki egy kis kamillateát. Abba is egy-két kockacukrot kell betenni, mert ha nem, akkor nincs édes ize, a gyermek nem issza meg a keserű folyadékot. A cukrot olcsóvá kell tenni azért, hogy amely szegény polgári és munkáscsaládnak húsra nem futja, az legalább tésztát főzhessen, amihez szintén cukor kell. A cukor tehát távol áll attól, hogy luxuscikk legyen. Nem kifogásolnám, ha megterhelnék a cukrot kincstári részesedéssel azoknál, akik gyönyörű tortákat csinálnak, vagy a luxus-cukrászsüteményeknél. Miután azonban ennek technikai keresztülvitele lehetetlen, követelnünk kell a nép élelmezése érdekében, hogy a kormány, ha már a cukorkartel uzsöratobzódását megakadályozni nem tudja, bár ezt is kötelessége volna megtenni, legalább törölje el a 6500 koronás kincstári részesedést egészen, vagy ha ezt nem akarná megtenni, lényegesen mérsékelje azt. Ezért a következő határozati javaslatot nyújtom be (olvassa) : »A nemzetgyűlés utasitsa a pénzügyministert, hogy a legfontosabb közszükségleti cikknek, a cukor kincstári részesedésének, amely kilogrammonként 6500 korona, megszüntetéséről törvényjavaslatot terjesszen a nemzetgyűlés elé. (Zsirkay János : Rendszabályozza meg a cukorgyárosokat !) Azok a határozati javaslatok, amelyeket beterjeszteni szerencsém volt, a gazdasági nyomorúság okainak csak egy részét érintik. Ez a terület olyan nagy itt nálunk Magyarországon, hogy egy nagy csomó határozati javaslatot, százat meg százat kellene benyújtani, hogy a kormány figyelmét rátereljük a gazdasági élet minden problémájára. De részint előttem már szóbahozták ezeket, részint az utánam még felszólaló képviselő urak bizonyára beszélnek még ezekről a kérdésekről s azért én a gazdasági térről egy kis kirándulást akarok tenni a politika terére is. (Halljuk ! Halljuk!) Nekem fájó szívvel meg kell állapitanom, hogy az az ellenzéki harc, amely itt a nemzetgyűlésen folyik, erőben, energiában, agresszivitásban meg sem közelit! azt a mértéket, amelyet a kormány politikája provokál. (Kiss Menyhért : 5