Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVI. kötet • 1925. november 10. - 1925. november 25.
Ülésnapok - 1922-470
338 A nemzetgyűlés 470. ülése 1925. zásra magához kérette ez év április 30-án a kisebbségi egyházak és a politikai pártok 30 képviselőjét, közöttük gróf Mailáth Gusztáv római katholikus püspököt, Nagy Károly református, Schullerus szász lutheránus püspököket, Pál István kanonokot, Kovács Kálmán unitárius és Pakots József szatmári róm. kath. püspöki megbizottakat, Fülöpp Béla magyar szenátort, Sándor Józsefet, a magyar párt alelnökét, H. Ottó Roth és Hedrich szász képviselőket és bemutatta nekik hozzászólás végett a magánoktatásról előterjesztett törvényjavaslatot. Hogy ebben a törvénytervezetben mi van, azt egy pár szakasza élénken illusztrálja. Az első szakasz azt mondja, hogy a gyermekek oktatása és nevelése az állami iskolákon kivül csakis magániskolákban vagy a családban történhetik. Egyetlen iskola nem működhetik, amelyet a miniszter nem autorizál. Az állami hatóságok közvetlenül az iskola igazgatóságával érintkeznek és nem az illető felekezeti iskola főhatóságával. A kisebbségeknek csak elemi és középiskolájuk lehet, sem polgári, sem főiskolát nem tarthatnak fenn. A 21. és 23. § ok szerint az iskolai helyiségek felirata csak románnyelvű lehet, az összes regiszterek, anyakönyvek, katalógusok, naplók, románnyelven yezetendők, diplomát az iskola nem adhat, a tandij csak a miniszter jóváhagyásával állapitható meg, az iskola összes alapjait a minister ellenőrzi, az iskola fentartásának anyagi eszközeiről legalább két évre előre kell gondoskodnia minden iskolának. Minden szakasz végig ilyen sérelmes és lehetetlenné teszi a felekezeti iskolák számára azt, hogy magyarul taníthassanak és hogy autonómiájukat megőrizhessék. Hiábavaló volt ezzel a törvénytervezettel szemben az egyházak és a magyar pártok összehívott képviselőinek tiltakozása, mert Anghelescu minister ur egyszerűen a hatalom jogán semmibe sem vette ezeket, sőt annyira cinikus volt, hogy kifejezésre juttatta azt az elhatározását, hogy szándékát minden körülmények között meg fogja valósítani. Ez a kérdés a nemzetek szövetsége előtt áll, amelyhez az egyházak képviselői memorandumot terjesztettek, amelyről már a múltkor, napirendi felszólalásom alkalmával, megemlékeztem. Tekintettel arra, hogy más nagy, hatalmas államok egyházi képviselői, igy az angol és amerikai egyházak képviselői is érdeklődnek a kérdés iránt, és mivel ez a memorandum, amelyet a nemzetek szövetsége elé terjesztettek, igen komoly, alapos és becsületes munka, remélni lehet, hogy ilyen hathatós támogatás mellett a nemzetek szövetségénél valami eredményt mégis csak lehet elérni. Természetesen ebbe hosszú idő telik bele, ezalatt pedig pusztul és morzsolódik az erdélyi magyarság. Most egy uj fejezetéhez érkezem el annak a románositó politikának, amelyet az uj impérium Erdélyben érvényesít. Ez a fejezet a román agrártörvény végrehajtására vonatkozik, amelyet 1922-ben alkottak, még pedig külön a román királyságra, külön a Romániához csatolt erdélyi részre, továbbá Bukovinára, Besszarabiára es Dobrudzsára nézve. Ez a különválasztás azért vált szükségessé, mert a régi regátbeli ország egészen kivételes és kedvezményes helyzetbe herült a törvény jóvoltából, mig a Romániához kapcsolt tartományokban — igy nevezik ezeket — a birtokreform azt a tendenciát szolgálta, hogy az ott élő idegen nemzetiségek birtokait minden további nélkül, lehetőleg ellenszolgáltatás nélkül vagy minimális ellenszolgáltatásért a román állam birtokba vegye. Az agrárreformtörvény máskép állapította meg a kisajátítás mértékét a regátban és másként Erdélyben. Erdélyre nagyobb kisajátítható -birtoktestet állapítottak meg azért, mert a nagyévi november hó 20-án f pénteken. birtok és a középbirtok ott a magj 7 arság kezében volt, ezért kellett tehát a kvótát máskép megszabni, hogy minél több magyar birtokot vehessen az állam birtokába. Erdélyben pl. a birtokok vizes vámjogait és más kiváltságait ellenérték nélkül lehet kisajátítani, mig a királyságban, a regátban egyáltalában nem lehet kisajátítani. A kisajátitázi ár a királyságban az 1917—22 évek átlagos bérösszegének a 40-szerese, mig Erdélyben az 1913. évi forgalmi ár olyan módon, hogy egy akkori aranykorona^ egyenlő egy mai papírleivel, azaz az 1923. évi érték 1 5o-ed része annak. Erdélyben a régi telepes kisgazdák birtokai is kisajátítás alá esnek, 2—3—4 hektáron felül — ezek a magyar kisebbséghez tartoznak, — mig a régi királyságban a telepesek birtokai érintetlenül maradtak. Itt hangsúlyozódik azután az a sérelem, amely a Nemzetek Szövetsége elé is került, az erdélyi telepesek sérelme és egyéb más hasonló kisajátítások, ezek között elsősorban a román és magyar közös va gyónókkal történt különböző elbánás. Ilyen közös vagyonok az u. n. határőrezredek vagyonai, amely határőrezredeket annak idején Mária Terézia létesítette részint román, részint magyar lakosokból. Ezeknek maguknak kellett felszereléssel, lóval stb. ellátni magukat és a határ védelméről kellett gondoskodni, aminek ellenében bizonyos birtokot kaptak az államtól, amely birtokot azután utódaik örökölték. A kisajátítási törvény a román határőrezred utódainak birtokait érintetlenül hagyta, a magyar határőrezred utódainak birtokait pedig szó nélkül kisajátította és elvette. De nem ugy vette el, hogy talán kártalanitotta volna őket, hanem egyszerűen az állam jogos tulajdonának minősítette, minden kártalanítás nélkül. Ezeknek a magyar határőrezredi birtokoknak kisajátítása miatt már a román parlamentben is román részről történtek tiltakozások és amidőn erre a földmivelésügy 7 i ministernek válaszolnia kellett, egészen cinikusan állapította meg a kormánynak ebben a kérdésben elfoglalt álláspontját. A fellebbezésekre vonatkozólag a következőket mondotta — és ez jellemző a közgondolkozásra, amely a kormányt vezette a földbirtokreformtörvény végrehajtásánál. (olvassa); »Mindezeket a fellebbezéseket megvizsgálva, arra a megállapodásra jutottam, hogy ebben az ügyben nem lehet szó kisajátításról, hanem az egészet el kell venni az állam számára, mivel az országnak joga van rendelkezni a javak felett. (Taps.) Az agrárbizottság elbírálván az ügyet, olyan határozatot mondott ki, amely nemcsak a jogügyi doktrínák szerint hatalmas, de hazafias cselekedetnek is fenséges, mivel a szolgáltatott igazság egyszersmind elégtétel is a multakban elszenvedett nyomoruságokért.« (Az elnöki széket Scitovszky Béla foglalja el.) Vagyis itt a földmivelésügyi minister igazolta a régi román közmondást, amikor cine mintye-alapon elvette a szegény csikmegyei magyaroktól a magyar határőrezred utódaitól ezeket a földeket, s ezzel boszut állt — úgymond — azokért a nyomoruságokért, amelyet a román lakosság elszenvedett. Ha ma megkérdezzük az erdélyi románságot és a román nemzeti pártot, azokat a román politikai vezetőket, akik valamikor itt ültek a magyar országgyűlés padjain, a Maniu Gyulákat, akkor ma azok beismerik, hogy a magyar impérium alatt több jog, több igazság és több törvényesség érvényesült az erdélyi részeken, mint a román impérium alatt. Azok látják azt, hogy az az általuk előkészitett és régvárt Nagyrománia milyen mostohán kezeli saját nemzetiségű pol-
