Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVI. kötet • 1925. november 10. - 1925. november 25.

Ülésnapok - 1922-470

À nemzeîgyïuès 470. ülése 1925. . gárait is, mennyivel mostohábban kezeli tehát az idegen nemzetiségüeket. A magyar telepesek kérdése tengelye volt a kisebbségi sérelmeknek és panaszoknak, amelyek a Nemzetek Szövetsége elé kerültek és ez a kérdés ma is, e pillanatban még mindig olyan stádiumban van, amely elintézettnek nem mondható. Csak a legutóbbi napokban, e héten olvastam egyik magyar újságban egy bukaresti keltezésű táviratot, amely szerint az ottani román hivatalos lap közli a ministertanács határozatát, amely szerint (olvassa.) : »A magyar telepesek kártalanítási összegének kiutalását ugy oldják meg, hogy a kormány rendkívüli kölcsön keretében 28.350.000 leit a román nemzeti banknál rendelkezésre helyez »Magyar telepesek alapja« megjelölésével.« Ennek az ügynek ez az eredménye is igazolja azt az előzményt, hogy a Nemzetek Szövetsége elé kerülvén az ügy, mégis a román közvélemény egy külföldi kontrolinak még nem is érvényesített nyomása alatt legalább ilyen formában kíván eleget tenni annak a sürgetésnek, amely azt célozza, hogy a telepesek birtokainak megváltási ára legalább ilyen szellemű értelemben biztositassék, bár összegében mélyen alatta marad annak az értéknek, amelyet azok a birtokok képviselnek. A trianoni szerződés által elcsatolt erdélyi területen 24 u. n. magyar telepes község volt. Ezt a 24 magyar telepes községet a régi magyar kormányzatok létesítették a múlt század 70-es éveiben azokon a területeken, amelyeken a magyarság a 300 éves török uralom a Jatt megritkult. Erdőirtásos területeket — természetesen kincstári földeket — jelölt ki az állam ezeknek a telepeseknek számára és az akkori forgalmi áron adta rendelkezésükre azzal, hogy a vételárát 30—50 év alatt törleszthetik. Ezek a derék székelyek 30—50 év alatt törlesztették is és az 1920/21. év volt az az időpont, amikor az utolsó törlesztés is megtörtént és ezek a földek birtokukba kerültek, sőt telek könyvileg is bekebelezték saját nevükre. Ekkor történt azután, hogy a román földbirtokreformtörvény, de már az 1921. évben hozott agrártörvény 10. cikke is kimondotta, hogy (olvassa): »Az 1885 január 1. után telepitettek telepes birtokai ki sajátíttatnak az azon a vidéken juttatható birtokilletrnény mértékéig.« Az igy kisajátítandó terület kártalanítási árát az 1913. évi földárak szerint állapította meg a törvény 5. cikke, az akkori aranykoronát a jelenlegi papirlei-vel egyenlőnek véve, azaz 100 aranykorona 2'4 aranyleinek számítandó, pedig 100 aranykorona 105 aranyleinek felel meg, (Baross János: Tiszta rablás!) ugy hogy alig 50-edrészét kapják a föld értékének a beváltással ezek a telepesek. (Baross János : Ez nem földreform, ez földrablás !) Áz, hogy telekkönyvileg bejegyeztették és telekkönyvvileg és jogilag már a telepesek birtoka volt ez a föld, egyáltalában nem volt lényeges a román kormány törvényérzéke szempontjából, mert egy hatósági intézkedéssel egyszerűen töröltette a telekkönyvből a birtokosok nevét. így áll a magyar telepesek kérdése, igy került ez a Nemzetek Szövetsége elé, de még ma is egyáltalán megoldatlan ez a problémaA telepesek 650 aláirással ellátott kérvényt terjesztettek 1925. február 25-én a Nemzetek Szövetsége elé. ahol dr. Colben Erik főtitkár ur átvette ezt a kérvényt, és még eddig senki nem foglalkozott vele, semmi nem történt ebben az ügyben. (Baross János : Jó szive van hozzá !) Igy romlik és igy pusztul az erdélyi magyarság. De megtalálták egy diabolikus módját még annak, hogy tovább pusztítsanak. A legembertelenebb, a legókorilb eszközeit találták meg az emberpusztitásnak, azt, hogy intézményesítették kormány hatósági vezetés alatt a kivándorlást. évi november hó 2Ú-án

? pénteken. S3D I Magyar vidékről százával igyekeztek kivándorlásra csábitani a derék székelyeket és magyarokat ki Braziliába, megteremtettek egy kivándorlási ügynökséget, amely kivándorlási ügynökségnek vezetője a belügyi államtitkár ur volt, akit ezért magában a román parlamentben is felelősségre vontak. (Baross János : Fejenként províziót kap.) Fizetett ügynökök titkos belügyministeriumi rendelet alapján végezték a kivándorlást, mert az volt a cél, hogy a magyarságot onnan kiüldözzék, hogy ne maradjon még Írmagja se ott a magyar nemzeti gondolatnak, a magyar nemzeti érz, snek. Igy került azután ez a kérdés, a magyarok kivándoroltatásának kérdése egyszer a román parlament elé, és jellemző az a cinizmus és szemérmetlenség, amellyel az érdekelt volt belügyi államtitkár kezelte ezt az ügyet. Viktor Moldovanu nevű képviselő szemére hányta a balügyi kormánynak, hogy igy intézményesítette és kormányhatóságilag mozdította elő a kivándorlást és nem egészen tisztán a magyarság miatt hányta a szemére, mert hiszen románok is kerültek ki — bár nagyon kis hányadban — Braziliába. A cél egyáltalában nem az volt, hogy románokat vigyenek ki, de mivel akadtak olyanok, akik a maguk számára tűrhetetlennek tartották és találták a helyzetet, ők is kimentek. Akkor azt mondotta Victor Moldovanu : Franasovici képviselő ur, egy és ugya nazon időben kétféle minőségben működött. Egyfelől a Cunard Line társaság alapítója és igazgatósági tagja, másfelől a belügyministérium államtitkárja s egyúttal hivatalból tagja a kivándorlási tanácsnak és a legfőbb kivándorlási hivatalnak, melynek feladata épen a kivándorlás megszüntetése volna. E réven a Cunard Line olyan kedvezményeket élvezett, amelyek nemcsak ellenkeztek a nyilt ministeri rendeletekkel, hanem egyenesen ellentétben állnak az Erdélyben ma is érvényben levő törvényekkel. Richard Franasovici feleli erre : Már mondtam, hogy csak azokat engedtem kivándorolni a hollandi Lloyd társaság utján, akikről megállapittatoít, hogy nem románok, hanem idegen nemzetiségűek. Moldovani képviselő erre azt mondja: »Engedelmet kérek, miféle különbséget tesz ön a románok és az idegenek között.« Richard Franasovici erre azt mondja: »Azt mondtam, hogy nemzetiségükre nézve idegenek. Bármiféle törvények is voltak, engemet csakis a lelkiismeretem vezetett és meg vagyok győződve, hogy szolgálatot tettem a hazámnak, amikor ugy jártam el, amint eljártam.« Igy csinált t. Nemzetgyűlés nemzeti erényt a volt belügyi államtitkár abból, hogy rabszolgák módjára adatta el a magyarokat, mint kereskedelmi exportcikket Braziliába. Most ott van a szegény lerongyolódott magyarság, amelynek nincs szószólója, nincs védelmezője. Ezzel szemben mit találunk és mit látunk ? Megtörténhetik, hogy itt Budapesten a magyar nemzetgyűlésnek egy tagja és a vele rokon gondolkozású politikusok össze tudnak ülni tárgyalni egy olyan román fajvédő politikussal, Cuza professzorral, — (Baross János: Ugy van!) aki egyike a magyarság legvadabb ellenségeinek, legvadabb gyűlölőinek, aki azt hirdeti, hogy ki kell irtani Erdélyből az utolsó szál magyart is. Mit gondoljon magában az a szegény, elnyomott erdélyi magyar, ha itt Magyarországban nincs megértés, az ő sorsa iránt, ha a politikai elvakultság még odáig is mer vetemedni, hogy azokkal keres szövetséget, akik az ő megnyomoritói és megrontói. Tisztelt Nemzetgyűlés ! Ezekkel a kisebbségi