Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVI. kötet • 1925. november 10. - 1925. november 25.
Ülésnapok - 1922-470
A nemzetgyűlés 470. ülése 1925. évi november hó 20-án, pénteken. 329 sités, mert ha ezt a tehermentesítést a mélyen t. kormány nem adja meg, a szőlősgazdák százai, ezrei fognak tönkremenni és sok száz, sőt sok ezer szőlőgazdaságnál foglalkoztatott munkás, akiknek eddig exisztenciája biztosítva volt, családjával együtt kenyér nélkül marad. Ki kell még térnem a mélyen t. szociáldemokrata képviselő urak részéről itt a Házban nagyon intenziven és az ő szempontjukból nézve teljesen megérthetően és korrekten hangoztatott közszabadságok kérdésére. Miután ők intenzive kívánják, forszírozzák, sőt követelik a kormányzattól, hogy a közszabadságok terén egészen más rendet hozzon be_, mint amelyet eddig gyakorolt s miután ők a jelenlegi rendszer és gyakorlat miatt emberi jogaikban, szerintük teljesen méltán, megsértve érzik magukat, bár tudom, hogy a kormány nem szorul az én tanácsomra, —^ nem is nagyon kér tőlem — mégis méltóztassák megengedni, hogy ebben a kérdésben jó tanáccsal szolgálhassak az igen t. kormánvzatnak magam is. Egész életemben azon az állásponton voltam, hogy a közszabadságok a legértékesebb kincsei egy nemzetnek, természetesen addig a határig, amelyet a törvény megszab és amely határ a nemzet más tagjaira nem korlátozó, vagy pláne nem sértő és igazságtalan. Mivel tehát a mélyen t. szociáldemokrata képviselő urak a közszabadságok jelenlegi rendjével nincsenek megelégedve, én azt a tiszteletteljes tanácsot adom a t. kormánynak, hogy vegye elő azoknak az időknek intézkedéseit, amikor ők voltak hatalmon, (Élénk helyeslés és taps a jobboldalon és a középen.) hozza be azokat az intézkedéseket, amelyeket pk maguk a mi használatunkra előírtak. (Élénk taps és felkiáltások a jobboldalon: Bravó! — Peidl Gyula: Ez is demagógia!) Remélem, csak nem fognak difiikül tálni, ha én egy szociális jogrendre való áttérést javaslok. (Élénk derültség és éljenzés a jobboldalon.) A kérdés tréfás vonatkozása mellett ki kell azonban terjeszkednem annak komoly részére is, mivel magam is emberi érzéseim lazadozásával észlelem igen sokszor azt a fajta szabadságot, amelyet a szociális jogrend azoknak a tagjainak nyújt, akiket bekényszeritenek a szociáldemokrata szakszervezetekbe: Sokszor hangoztatam már, hogy nekem semmi kifogásom nincs a szervezkedés ellen, sőt a közszabadságok egyik legalapvetőbb pillérének tartottam mindig, hogy mindenki ugy és abból a célból társulhasson, ahogy és amilyen célból neki tetszik és a fennálló törvények keretein belül a saját anyagi, erkölcsi vagy akár politikai érdekeit is ugy szolgálhassa, ahogy az neki megfelel. Ez azonban csak addig közszabadság, amig jogom van választani, hogy melyik társulás és alakulás az, amelybe belemegyek es lia nekení jogom van kilépni abból a társulásból akkor, amikor nekem tetszik, ha annak szelleme, iránva, vagy bármi a világon nem tetszik. Ha a közszabadságoknak ebből az ideális szempontjából vizsgálom a mélyen t. szoeiáldemokratanárt szervezkedését, akkor sajnálattal konstatálom, hogy ezt nem találom meg benne. Nem Viczián t. képviselőtársam beszédéből indulok ki, mert már régen észleltem ezeket és régebben felszólaltam az ellen, hogy a szakszervezetek kényszer utján sorozhassák be tagjaikat (Peidl Gyula: Mese!) és az ellen, hogy azokat a munkásokat, akik nem lépnek be, zaklatják. (Esztergályos János: Sokkal komolyabb politikus, semhogy komolyan venné, amit mond! — Zaj!) Elnök: Csendet kérek! Gaal Gaston: Hogyan állhat elő egy országban, ahol szabadság van, az a helyzet, hogy egy olyan munkást, aki nem akar belépni a szakszervezetbe, az összes műhelyekből ki_ lehessen tiltani s hogy az a munkás családjával együtt az éhenhalásnak legyen kitéve? (Varsányi Gábor: No, most, szocialisták! — Esztergályos János: A képviselő ur fogadja részvétünket! — Nagy zaj.) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak a Ház mindkét oldalán! (Esztergályos János: Önnek van a legkevesebb joga beszélni! — Haller István: Miért?) Esztergályos képviselő urat kérem, méltóztassék csendben maradni s Haller István képviselő urat is kérem, méltóztassék csendben maradni! (Haller József: A keresztényszocialisták soha sem fejtettek ki terrort! — Folytonos nagy zaj.) Csendet kérek, képviselő urak, különben kénytelen leszek az állandó közbeszóló képviselő urakat rendreutasítani. (Halljuk! Halljuk! jobbfelöl és a középen. — Esztergályos János: Bizonyítottuk! — Haller István: Soha életünkben meg sem próbálták!) Esztergályos János és Haller István képviselő urakat, tekintettel többszöri közbeszólásukra és figyelmeztetésemre, kénytelen vagyok rendreutasitani. (Haller István: Én felajánlottam itt a bizonvitást felelősséggel komolyan! — Folyton tartó nagy zaj.) Kérem a képviselő urakat méltóztassanak csendben maradni! (Halljuk! Halljuk! jobbfelöl.) Gaal Gaszton: Azt hiszem, a szólásszabadságnak felkent lovagjai megfogják engedni, hogy szerény véleményemnek illő és tisztes formák között kifejezést adhassak, ha az mindjárt nem is teljesen egyezik meg mélyen tisztelt képviselőtársaim felfogásával. Ezt önöknek kel] a legjobban megérteni, mélyen t. képviselő urak, akik az ellenzékiség keserű kenyerét eszik, (Lendvai István: De jó vastagon vajjal! — Derültség jobbfelöl.) hogy egyetlen fegyverünk a közszabadságok védelmében az a szólásszabadság, amelyet a magyar polgári törvények ebben a Házban önöknek is biztosítanak. Ugyanezt a szabadságot méltóztassanak meghagyni nekem is, (Kltajka Lajos: Csak ne tessék valótlant mondani!) aki — mint méltóztattak észrevenni — minden agresszivitás nélkül teljesen objektiven tárgyalom ezt a kérdést, természetesen a magam felfogásából kiindulva, mert hiszen soha sem vállalkoztam arra, hosy én Eothenstein Móric képviselőtársam fejével gondolkodjam. (Élénk derültség a jobboldalon és a középen. — Varsányi Galior: ' KeFett ez neked, Móric 1 ?! — Eothenstein Mór: Szemtelenkedni, az nagyon közönséges dolog! Én nem is szóltam közbe Gaal Gastonnak!) Elnök: Eothenstein képviselő urat kénytelen vagyok rendreutasitani. (Eothenstein Mór: Nyugodtan hallgattam!) Eothenstein Mór képviselő urat kérem, méltóztassék csendben maradni! Gaal Gaston: Igazán nem tudtam a közbeszólót megkülönböztetni! (Eothenstein Mór: De miért az én nevemet bántja? — Élénk derültség jobbfelöl.) T. képviselőtársam, nem volt annak sértő célzata s azt hiszem, ha ezt férfiasan kijelentem, ebben a képviselő ur megnyußodbatik. Mondom, amikor ilyen jelenségeket vagyok kénytelen észlelni, — és hiába, ezek a jelenségek fennállanak — akkor én azon az állásponton vagyok, hogy a kormánynak, amelynek minden viszonylatok között a jogviszo-
