Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVI. kötet • 1925. november 10. - 1925. november 25.

Ülésnapok - 1922-470

328 A nemzetgyűlés 470. ülése 1Ù25. mérési előmunkálatait elvégezni. (Derültség.) Erre én azt mondtam a birónak: »Kedves bíró uram, menjen vissza és mondja meg a mérnököknek, hogy laKast aüni nem tud, mert fürttőszezon van, fuvart és napszámost adni szintén nem tud, mert aratás van. Ha az urak ezzel nern érik be, jelentsék ezt felettes hatóságuknak. Egyben vegyék tudomásul« — megmondtam a bírónak, hogy ezt is mondja meg nekik — »hogy Gaal üasion képviselő ur tud a dologról, és ha erőszakoskodnak elhúzza a nótájukat.« (Derültség.) Erre a t. mérnök urak elmentek és mindjárt találtak egy másik községet, amely nem fürdőhely és ahol munkálataikat végezhették, holott addig három napon át azzal szoritotiák, sőt fenyegették a bogiári birót, hogy munkabeosztásuk szerint nekik csak itt lehet dolgozni. Amikor a bürokrácia idáig fajul el, amikor minden nemzeti, minden népérdeken, gazdasági érdeken túltéve magát ilyen módon viselkedik, akkor eljött az ideje, hogy a kormány a legerélyesebb kézzel nyúljon közbe. (Zaj. Felkiáltások balfelöl: Halljuk! Halljuk!) Igazán nem kivánom nagyon hosszú ideig igény bevenni az igen t. Nemzetgyűlés idejét, (Halljuk Halljuk! a bal- és a szélsőbaloldalon.) de kénytelen vagyok felhozni egy konkrét tényt, amelynek tegnap voltam részese azzal a bizottsággal együtt, amely a magyar szőlőbirtokosság érdekében a ministerelnök ur őexcellenciájánál tisztelgett (Halljuk! a középen.) és megfelelő olyan intézkedést kért, amelyek a szőlőbirtokot az összeomlás elől megvédelmezzék. (Halljuk! a középen.) A ministerelnök ur azt a választ adta, hogy ő a magyar gazdaközönségen segiteni másképen nem tud, minthogy azt a tanácsot adja: a magyar szőlőgazdaközönség eddigi tunyaságából, eddigi lustaságából, eddigi kényelemszeretetéből lépjen ki, ne elégedjék meg azzal, hogy ő csak termeli, megszüreteli és eladja a szőlőt, illetőleg a mustot, hanem legyen egyúttal kereskedője is saját magának és iparkodjék annak a bornak kereskedelmet, külföldi piacokat teremteni. Mélyen t. Nemzetgyűlés! Ilyen választ csak az adhat, akinek fogalma nincs a magyar gazda életének praxisáról. A magyar gazda arra nem érhet rá, hogy árucikkeinek értékesítésével foglalkozzék. Keggeltől estig, egész éven át annyira lefoglalják a termelés munkái, hogy nem szerezhet magának olyan külön stúdiumokat, amelyek nélkül különösen a borkereskedelem le nem bonyolitható; ilyen stúdiumokat még az intelligens gazda sem szerezhet magának, mert ha a kereskedelmi tudást olyan könnyen osztogatnák, mi sem volna könnyebb, mint kereskedőnek lenni. (Sándor Pál: Ugy van!) A kereskedői tudás azonban olyan magasrendű tudás, a kereskedőnek annyi mindent kell tudni, ismerni tapasztalatból és egy élet iskoláján átszűrve magáévá tenni, hogy ennyi ismeret megszerzésére a magyar gazdaközönségnek ideje nincs. Hirdettem és ma is hirdetem, hogy a magyar gazdaközönség, mint termelő, kereskedő nélkül meg nem élhet. Áll ez még a magyar gazdánál sokkal kevésbé igénybevett és sokkal inkább egyoldalú ipari üzemekre is, hiszen még nagy gyárak is ügynökökkel, kereskedőkkel dolgoznak és ugy helyezik el termeivényeiket, mert erre ők maguk szintén nem érnek rá. Holott az ő foglalkozásuk mennyire egyoldalubb, mennyire közelebb áll a kereskedelemhez, mint a mezőgazdaság, de ők sem érnek rá, hogy maévi november hó 20-án, péntehen, guk árusitsák cikkeiket, hanem erre beiskolázott s megfelelő bel- és külfoxui összeköttetésekkel biró kereskedőkre van szükségük. Épen azért az a remédium, amelyet a ministerelnök ur ajánlott, halvaszületett gyermekhez hasonlítható. A magyar gazda borkereskedő nem lehet soha, mert erre nem ér rá. A legtöbb gazda gazdaságának csak egy kis része szőlőgazdaság, gazdaságának esak 5—20%-a, és nagyon kevés az olyan gazda, akinek csak szőlője van. A gazdát tehát ugy lefoglalják a gazdasági gondok, hogy ha tudna is kereskedni, akkor is képtelen volna rá. Ma azonban az a helyzet, hogy az iskolázott, a nagy külföldi összeköttetésekkel biró borkereskedő sem képes egy liter bort sem eladni, nem azért, mert kényelmes, tunya, — hiszen ezt igazán nem lehet a kereskedelemre ráfogni — hanem egyrészt a konjunkturális viszonyok, másrészt a lehetetlen vasúti tarifaés vám viszony ok folytán. Azt mondotta azután a mélyen t. ministerelnök ur, hogy ahhoz, hogy a magyar gazda borát értékesíthesse, pinceszövetkezeteket kell létesiteni. Először is ahhoz, hogy egy olyan szövetkezetet csinálhassunk, amely megfelelő pincét tudjon magának épiteni, amely be tudja magának szerezni a pincéhez szükséges összes berendezési tárgyakat, amely megfelelő személyzetet tudjon tartani, amely azt a borzasztó rezsit viselni tudja, amely megfelelő hitelt nyújthasson a korcsmárosnak, — mert enélkül megfelelő eladás nincsen — pénz kell. Ha én ilyet akarok és tudok csinálni, akkor nem kell a ministerelnök úrhoz mennem segítségért, mert akkor van pénzem. De épen azért mentünk a ministerelnök úrhoz, mert Magyarország egész szőlőbirtokossága tönkremenés előtt áll, méltóztassék tehát segiteni. Ahhoz, hogy a szövetkezet megvalósuljon, eltekintve attól, hogy ehhez forgótőke kell, kell hozzá még valaki, aki vezesse. Miután pedig a szövetkezetbe tömörülő gazdák közül egyik sem ér rá arra, hogy vezethesse, hivatalnokra kellene azt bizni, tehát megint ott vagyunk < a bürokratizmusnál, holott nagyon jól tudjuk, hogy semmi olyan üzleti vállalkozás, amelyet bürokraták vezetnek, nem lehet rentábilis. Azt mondotta a ministerelnök ur, hogy szivesen belemenne abba, hogy a borfogyasztási adó, a boritaladó leszállitassék, ha tudná, hogy ez az összeg a magyar gazda zsebébe fog vándorolni és nem teszi el azt a közvetitőkereskedő, a korcsmáros, aki ezután ép olyan drágán adná a bort, mint azelőtt. Azt is mondotta a ministerelnök ur, hogyha mi meg tudunk jelölni egy módot, mely által ezek a kedvezmények a gazdaközönség, a szőlőtermelők zsebébe juthatnak, akkor készséggel déferai. Én megjelölhetem a módot, mely igen egyszerű: tessék az illető gazdát adóelengedésben részesiteni, tessék prémiumképen a reá kivetett foldjövédelmi és vagyonadónak bizonyos megfelelő hányadát neki visszautalni, a javára irni s akkor a közvetitő kereskedelem nem dughatná zsebre a pénzt, azt csupán a gazda kapná meg, a bort pedig ugyanannyiért mérhetnék, amennyiért eddig. A ministerelnök urnák az az intenciója, amelyet el akar érni ezzel az intézkedéssel, minden további nélkül el lesz érhető. (Gr. Bethlen István ministerelnök: Ha ajándékot adok valakinek, tudom, hogy a zsebébe megy, de akkor pénzt kell hogy az illetőnek adjak!) Ez nem ajándék, hanem egy tönkremenésben^ fuldokló termelőosztály részére juttatandó — igy kell magam kifejeznem — köteles tehermente-