Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVI. kötet • 1925. november 10. - 1925. november 25.

Ülésnapok - 1922-470

326 A nemzetgyűlés 470. ülése Î925. évi november hó 20-án, pénteken. föld eladó volt, annak ára minimálisan 2030 aranykorona volt, de megtörtént, hogy 3— 4000ret is fizettek praecium aiïeetionis-.képen; a háború alatt pedig-, amikor a földkonjunktura volt, felment nálunk egy magyar hold told ára 50 millióig-. S ma a kisgazdák földjeiket, .—T értsék meg- kérem, jól, nem az akcióiöiüeket, nem azokat a földreform juttatta 1—3 holdas parcellákat, amelyeket most még nem adnak el, mert még- nem kell azok után fizetni, — hogy adókötelezettségeiknek és mindannak a sok üzetési kötelezettségeiknek, amely rajtuk van, eleget tehessenek, piacra dobják. Én rajta vagyok azon, hogy a falumban minden ilyen földet a község vegyen meg, egyrészt azért, hogy segitA^e legyen a kisgazdákon azáltal, hogy megvegye azokat valaki, és még olcsóbban el ne licitálják, másrészt azért, mert azt a politikát vallottam mindig, hogy a község szerezzen mindig, amikor szerezhet. Ezeket a földeket ma a község 9 millióért veszi meg magyar holdanként, mert más ennyit sem ad érte. (Zaj.) Nem adok neki egy-két esztendőt hogy ha ez az adópolitika s általában ez a gazdasági politika tovább igy tart, akkor a kisgazdák földje piacra kerül s össze fogják vásárolni olyan elemek, melyeknek a földbe, pláne a kisgazda földjébe való benyomulását nagyon egészségtelen alakulatnak tartanám. (Ugy van! jobbfelől.) T. Nemzetgyűlés! Amikor ma az a helyzet, hogy nagybirtok is annyi van eladó ebben az országban, amennyit csak venni akar valaki, s legfeljebb csak a tőkehiány akadályozza a birtökforgalmat, s amikor az a helyzet, hogy a piacon ma olcsóbban lehet megszerezni a földeket, mint amennyibe az állami kulcs szerint a földreform juttatta állami földek megváltási ára kerül, hogy akkor felállhassanak itt a Házban felelősségük tudatában képviselő urak és izgathassanak tovább is még a földosztás jelszavával, ezt én a képviselői felelősségnek azzal a tisztult fogalmával, ahogy én azt felfogom, összeegyeztetni nem tudom. (Élénk helyeslés a jobboldalon és a középen.) Ez lehet az uraknak jó agitációs eszköz, tovább is bolonditani — bocsánat, nem akarok senkit bántani, csak illusztrálom a helyzetet — a szegény népet és olyasmibe ugratni bele, amiáltal a vesztébe rohan, de nem lehet magyar közgazdasági érdek. Nem lehet az, hogy itt a földbirtok öszszeomlását még jobban kiterjesszük. Ezzel az egyetlen biztos pillérével az országnak, amelyen felépült, s amelyen boldogul az ipari munkásság is — mert a földbirtok java mindennek az alapja, akárki akármit mondjon is, ezt sohasem fogják megcáfolhatni — ezzel a nagy nemzeti érdekkel igazán nem lehet, hogy ugy fejezzem ki magamat, felelőtlenül játszani. Méltóztatnak tudni, hogy a földbirtokreform terén is megvolt a magam szilárd véleménye, amelyet a kerületemben és máshol is mindig hangoztattam. Mindig azt mondtam, akkor is, amikor arról Magyarországon még senkisem beszélt, hogy az igazságtalan magyar birtokpolitikai viszonyokat meg kell változtatni, mert lehetetlenség az, hogy egy nagy uradalom körülfogja és fojtogassa a falut és a falu ne terjeszkedhessek. Mindig megmondtam a véleményemet bátran abban a kérdésben is, de ebben is megmondom. Ami demagógia, az demagógia. Ez a nagy kérdés nem arravaló, hogy ennek tüzénél, az ország égésénél melengessék fel egyesek a maguk kis politikai vacsoráját. (Taps jobbfelől és a középen.) Szólnom kell a kincstári haszonrészesedés kérdéséről is, amelyet szerintem a t. kormány szintén végtelen szerencsétlenül és a produkciónak, különösen a mezőgazdasági többtermelésnek kárára és hátrányára kezel. A mezőgazdasági népesség sérelmére történik például a petróleum-kérdés kezelése. Petróleumot tudvalévőleg Magyarországon nem termelünk, ez sajnos nincs, mindent a külföldről kell behozni. A külföldi petroleum semmiféle konkurrenciát a hazai gyáraknak nem okoz, kivéve három finomítót, amelyeknek érdekét azonban oly eminens, nagy közgazdasági érdeknek el nem ismerem, hogy ezért 7 millió embert kelljen sanyargatni; arra kellene törekedni, ha csepp eszünk volna, hogy az ilyen cikkből 10 esztendőre szóló készleteket halmozzunk fel az országban, mert hiszen nem tudhatjuk, hogy külbonyodalőni esetén mi történik velünk és ha a határt lezárják, sötétségben marad az ország s hajtóerő nélkül a gépek ezrei. Ahelyett, hogy a kormány prémiumokkal mozdítaná elő, hogy az ilyen cikkekből minél több és minél olcsóbban jöjjön be az országba, kincstári haszonrészesedéssel drágit. És kinek drágit"? A városi népnek? Annak villanya és gáza van. Annak a nyomorult falusi népnek drágit, amelynek mécsesében csak petroleum ég, igy tehát ezt az adót is teljes egészében a falusi nép fizeti. Nem is beszélek arról, hogy a petroleum üzemhajtó, mozdonyokat, mezőgazdasági motorokat hajtó tényező is és igy az általános termelésűéit egyik eszköze. Ugyanilyen a benzin is. Azt az eljárást, amely megengedi, hogy amiért három petroleumfinomitó van az országban, amelyek a csonka országban itt ragadtak petroleumforrások nélkül, monopóliumot szerezzenek a petroleumárak kialakítására, hogy milliárdokat kereshessenek, elitélni vagyok kénytelen. E három petroleumfinomitó mögött igen tekintélyes vagyonú bankok állanak, megnevezni nem akarom őket, mert a személyeskedésnek látszatát is kerülni kívánom, de hogy ezeknek a bankoknak megint micsoda összeköttetéseik vannak az intézkedő bürokratikus körökkel, arról már voltam bátor egy izben a t. Házat felvilágosítani. Ezt én okos gazdasági politikának erről a helyről sem ismerhetem el, de nem csinálok titkot belőle, hogy ha a túlsó oldalon ülnék, még sokkal élesebben törekednék ennek megszüntetésére. Ne vegye rossznéven a t. túloldal agrárszárnya, ha lelkiismeretére hivatkozom és arra kérem önöket, méltóztassanak a kormányt ennek a helyzetnek lehetetlenségéről meggyőzni. Itt termelési eszközökről van szó, amelyet ilyen módon megdrágítani egyenesen lelkiismeretlenség. Méltóztassék a kormányt meggyőzni arról, — önöknek módjuk van rá,^ önök a többség, önök a kormánynak bázisa és alapja — hogy ez fentarthatallan és ezen változtatni kell. Ugyanígy állunk az ipari szesz kérdésével is, amelynek termelését és felhasználását szintén a legmesszebbmenőén megnéheziti a kormálny. Pedig ha igazán a magyar viszonyokhoz alkalmazkodó szemmel vizsgáljuk a kérdést, azt kell látnunk, hogy Magyarországnak, melynek petroleumforrása nincs, csak egyetlenegy olyan üzemi és világító anyaga van, amelyet maga produkálhat, mert hiszen a burgonyatermésünkből annyi szeszt produkálhatunk, amennyit akarunk. Ha a termelés kifizetődik, és a most külföldről behozott petróleum és benzin nagykészét a saját magunk által előállított ipari