Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVI. kötet • 1925. november 10. - 1925. november 25.

Ülésnapok - 1922-463

A nemzetgyűlés 463. ülése 1925. évi november hó 10-én, kedden, 23 nem utolsónak a vasút is meglehetős összegben részesedik. Beszélnek az urak többtermeiésről, s ennek hatása alatt már nem egy gazda termelt nagyszerűen dinnyét s egyebet, de mire behozta Pestre és megcsinálta a kalkulációját, kiderült, hogy nemhogy nyert volna rajta, de ráfizetett, tehát t. uraim, az egész gazdasági koncepció — különösen ami a mezőgazdaságot illeti - tisztán jelszavakból áll és tisztán felkapott valami. Ezt látjuk a földreformnál is. Nem tudtak kitérni előle, valahogy meg kellett csinálni és megcsinálták ügy, hogy ma senkinek sem kell, megcsinálták úgy. hogy ennek beszüntetéséből nagyobb veszedelmek származnak az országra és önökre is, mintha mindjárt elejétől fogva becsületesenjói és rendesen végrehajtották volna. Azután felkapnak egy másik divatot, a több termelést; széjjelküldik " apostolaikat az egész országban, és mikor azután a többtermelés jelszavának hatása alatt a gazda termelni kezd, akkor kiderül, hogy nincs organizálva a szállitás, az értékesítés, a külföldre nem lehet kiszállitani semmit, ha pedig valamit ki is lehet szállítani, a gazdának oly kevés marad belőle, hogy a jövő esztendőre elmegy a kedve attól, hogy megint ilyen árut termeljen. Az önök gazdasági politikájával tehát a saját osztályuk érdekét sem szolgálják, mert ha a saját osztályuk érdekeit ugy védenék meg, mint ahogy mi szociáldemokraták megvédjük a mi osztályunk érdekét, akkor nem történnék meg, hogy a gazdaközönség átkozza még azt is, aki a többtermelési feltalálta. Hiszen hiába termel többet, az értékesítés rendezetlensége és szervezetlensége követkéz tében nyakán rothad az, amit a többtermelés jelszavának hatása alatt termelt. (Kenczes János : Ne lájjon magának a gazdák feje!) Nem a gazdák feje fáj nekem ; látja, t. képviselőtársam, nem ismeri a szociáldemokratákat. Nekem a/, fáj, hogy a három kiló búza árából a gazdának csak' egy kdó búza ára jut; már pedig ha a gazdát támogatom, akkor magamat is támogatom. Ha a gazdának van pénze, akkor vesz csizmát, inget, iparcikkeket magának s akkor dolgozik a cipész, a textilmunkás, s az én fajtám is szaporodik. Tetszik ismerni ezt a kis nemzetgazdaságot ? Ma az a hetyzet, hogy a falusi lakosság legnagyobb része sem csizmát, sem kalapot, sem inget nem tud magának "venni. A magyar szervezett munkásságnak semmi haszna sincs abból, ha egypár bankigazgató Londonból idejött suszterral készíttet magának cipőt. Nekünk több hasznunk van abból, ha minden gazda csizmát vásárol, mert akkor az én fajtám is munkához jut. Ezért vagyok én a gazdák mellett. Ha már az urak többtermeiésről prédikálnak, ha már kiküldik az országba apostolaikat, hogy hirdessék a többtermelés nemes eszméit, akkor gondoskodjanak arról is, hogy a gazda az áruját értékesíteni is tudja, mert ha tudja értékesíteni az áruját, akkor többet fog termelni, s ha többet termel, lesz pénze, több árucikket, több iparcikket vesz magának, s akkor az én fajtám is boldogul Ez a helyzet. (Renczes János : Teljesen igaza van !) Abban azután az uraknak is igazuk van, hogy én talán mégsem vagyok hivatott a mezőgazdaság érdekeit megvédeni. Ha beszélek is róla, de nem akarok privilégiumot váltani hozzá. Ezért nem is folytatom ezt a témát, hanem inkább rátérek az ipari térre, ahol ugyanolyan szép, céltudatos gazdasági politika mutatkozik, mint a mezőgazdaság terén. Néhány esztendővel ezelőtt az urak rátértek az iparvédelemre, sőt maga a ministerelnök is kijelentette, hogy kénytelenek vagyunk egy fejlődő ipar összes terheit viselni. Az volt az elvük : erős vámtételekkel, prohibitiv vámokkal megakadályozni mindent, amit csak lehet, hogy bejöjjön az országba, azért, hogy itt az ipar fejlődhessék, cipőgyárak, textilgyárak alakuljanak. Szóval a vámvédelemben elmentek odáig, ameddig már nem lett volna szabad elmenniök a kereskedelem gyengítése nélkül. Minthogy iparvédelemről volt szó, és mert nekünk szociáldemokratáknak is érdekünk, hogy Magyarországon legyen ipar — mert hiszen ha ez az ország lesüllyed kis agrárállammá, akkor az ország sem bennünket, sem önöket nem tudja eltartani, még kevésbé azt a rettenetes bürokráciát, amely mint egy fekete macska fekszik rá az országra —- haligattunk és nem rezoniroztunk. Morogtunk ug}^an a magas vámtételek ellen, de hallgattunk abban a szent meggyőződésben, hogy ezek feltétlenül a magyar ipar érdekeit fogják szolgálni. A vámpolitika rejtelmeibe azután most magnezitfénnyel világított be a franciákkal kötött kereskedelmi szerződés. Automobil-ipart akarunk teremteni, hogy ne menjen a magyar munkás Parisba. A magyar munkások ma is ezerszámra dolgoznak Parisban és gyártják azokat a francia autókat, melyeket az urak vásárolnak. Akár a Peugeot-, akár a Citroin-gyárat nézzük, az tele van magyar munkásokkal, s a legkomplikáltabb munkát épen a magyar munkások végzik. Hogy itt is legyen autógyártás, erős vámokkal védelmeztük az autóipart. Egypár gyár palántaszerúen — mint ahogy tavasszal a gazda kiülteti a palántát és egy darab üveget tesz rá, hogy ne ártson neki a csípős hideg — nálunk is kezdett az automobil-iparral foglalkozni. Beleöltek jó pár millió aranykoronát a gyárakba, benépesítették munkásokkal és most próbálják gyártmányaikat eladni. A francia szerződés eí fogja pusztítani az automobil-ipart nem azért, mert Franciaországból több autó jön be, hanem azért, mert tág teret nyit az erősen versenyképes olasz és cseh autók behozatalára is, anélkül, hogy a mezőgazdaság ezért megfelelő ellenértéket kapott volna. Ugyanezt látjuk most a textilgyártásnál is. Franciaország a békeidőben sem volt valami erős konkurrense a cseheknek a textilárukban, különösen az olcsó textilárukban, mert ezeket az árukat Csehországban vagy Orosz-Lengyelországban csinálták és igy jöttek be hozzánk. A francia szerződés igen alkalmas arra, hogy ezt a gj^enge, mondhatnám üvegházszerü magyar textilipart alapjában megrendítse és tönkretegye. Nem akarom ezt folytatni, mert ez a kérdés még úgyis szóba kerül a nemzetgyűlésen, csak rá akarok mutatni arra a helytelen és kapkodó gazdasági politikára, melyet a szent konszolidáció érdekében az urak már évek óta folytatnak Magyarországon. Evvel a konszolidációval és a magyar nép boldogitásával valahogy ugy vagyunk mint a középiskolások az iskolaidő megkezdésével. Az egész ország lakossága sirt és jajgatott, hogy : az Isten szerelmére, kezdjék már valahára a népiskolákban reggel 9 órakor a tanítást, mert a zsenge gyerekek a hideg időben nem tudnak olyan korán felkelni. A vasúton százszámra látja az ember a gyerekeket, akik reggel 6 órakor bóbiskolva mennek az iskolába. Az egész ország lakossága kérte, hogy az elemi iskolákban 9 órakor kezdődjék a tanítás, ez a kérés azonban nem talált meghallgatásra kultúránk legfőbb őrénél, ellenben elrendelték, hogy a mai naptól fogva a középiskolásoknál reggel 9 órakor kezdik a tanítást. (Az elnöki széket Zsitvay Tibor foglalja el.) Tehát pont az ellenkezője következett be annak, amit a közvélemény kivánt. A közvélemény céltudatosan átgondolt gazdasági politikát kivan, de önök ennek pont az ellenkezőjét csinálják. A gazdaközönség évek óta sir, hogy nem tudja a bort, gyümölcsöt, zöldségfélét,