Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVI. kötet • 1925. november 10. - 1925. november 25.

Ülésnapok - 1922-463

24 "À nemzetgyűlés 463, ülése 1,925 dinyét és nyári főzelékeket ériékesíteni • sir, jajgat azon, hogy a vasút drága, rossz, megbízhatatlan, a hajó nagyon drága és megbízhatatlan, s a külföldi relációkat nem keresik fel, mert nincs senki, aki segítené az áru értékesítését. Az urak olimpuszi nyugalommal maradnak tovább is a helyükön, s mint a hindu, aki a köldökét nézi, ugy nézik a saját maguk által teremtett gazdasági rendszert, melyet a világon a legjobbnak tartanak. (Derültség o alfél 61.) Majd ha minden elpusztul az országban, majd ha a gazda a lyukas csizmáját a fejükhöz fogja vágni, akkor fognak rájönni arra, hogy talán mégis helytelen utakon jártak, amikor olyan konszolidációt csináltak, mint amilyent látunk. Kénytelen vagyok állításaim igazolására egypár számot elmondani, mert hiszen különben igen könynyü vonla az uraknak felállani és az ellenkezőt mondani. 1913-ban Fellner Frigyes számítása szerint a nemzeti jövedelem körülbelül 67 milliárd aranykoronát tett ki. Ezt a 67 milliárd nemzeti jövedelmet terhelte mintegy 2 milliárd állami teher, vagyis a nemzeti jövedelem 29°/

0-a. Az 1924/25 évi költségvetésben és ezekben az években ugj^anezen számadás alapján a nemzeti jövedelmet körülbelül 16 milliárd aranykoronára tették, — csonka Magyarország lettünk azóta, sajnos, és igy érthető, hogy a nemzeti jövedelem is összezsugorodott — ezt a nemzeti jövedelmet azután terhelte 756 millió aranykorona, vagyis a nemzeti jövedelem 47°/

0-a. Mig tehát békeidőben a nemzeti jövedelem egyharmadát tették ki az állami terhek, addig 1924/25ben az állami terhek a nemzeti jövedelmek 47 mondhatnám — 50%-át tették ki. Minden megkeresett koronából tehát a munkás 50 fillért tartozik leadni ennek a konszolidált dicsőségnek fentartására. A gazda, ha elad egy csomó répát, a beszedett összegnek telét kell leadni a bürokrácia fentartására, annak az örömére, hogy itt élhet ebben, az agyonadminisztrált országban. Ha megnézzük az adóztatást, még inkább látjuk ennek az országnak antidemokratikus jellegét. Ha aproximative kalkuláljuk ki, a magyar állam bevételeinek körülbelül 75 százalékát költi el igazgatási költségekre, tehát minden adókoronából 75 fillért emészt fel az adminisztráció, a rettenetes magyar bürokrácia. Nem csodálom, ha ennek a bürokráciának a szolgálatában álló köztisztviselők fogcsikorgatva gondolnak erre a dicsőséges keresztény konszolidációra, amely őket ilyen szép státusrendezéssel lepte meg, nem csodálkozom, ha kopott ferencjóskájukra leperdül a könny annak láttára, hogy mit kapnak fizetésemelés gyanánt s el vannak keseredve. Azt kell mondanom, hogy az urak szálljanak magukba és tegyék meg azt, amit az angol kormányok megtesznek. Az angol parlamentben mindig az adófizetők szempontjából bírálják meg a költségvetést és a parlamentben egyáltalában nem megy blaszfémia számba, ha a ministerelnök azt kérdezi, hogy mit szólnak hozzá az adófizetők '? Nálunk — és ez jellemzi a konszolidációt és országunk antidemokratikus jellegét — nemcsak a ministerelnök ur -r akinek ezt bokros elfoglaltságánál fogva meg tudom bocsátani — nem kíváncsi arra hogy mit szól a költségvetéshez az adófizető, hanem még a pénzügyigazgatóságoknál alkalmazott fogalmazóknak sem jut eszükbe, hogy bizonyos intézkedésnél a fejükhöz kapjanak és azt mondják : vájjon ehhez mit szól az a:óíizető? Az adófizetők nálunk egyáltalában nem számítanak. Őket csak azért teremtette az Islen erre a gyönyörű világra, hogy megfizessék az adójukat és tiszteljék az urakat. Nálunk minden intézkedés, amelyet az urak, illetőleg az urak által támogatott kormány és bürokráciája tesz, annak jegyében történik, hogy az adófizetőknek az ügyekbe beleszólásuk nincsen. A demokévi november hő 10-én, kedden, rácia hiányának lehet betudni azt, hogy az állam bevételeihez viszonyítva a jövedelmiadó nálunk kisebb, mint másutt. Ennek a hiánynak lehet betudni azt is, hogy mig Angliában az adómentes létminimum évi 300 font, vagyis 7200 aranykorona, addig nálunk, Magyarországon 480 aranykorona az adómentes létminium. Folytathatnám ezt tovább annak bizonyítására, hogy a konszolidáció az ellenforradalom megszilárdulását, stabilizációját jelenti, hogy ez a konszolidáció jelenti ennek a kapkodó és át nem gondolt gazdasági politikának folytatását, jelenti azt, hogy az állam minden hatalmi szervével az adófizető polgárokra való tekintet nélkül csak arra törekszik, hogy annyit préseljen ki belőlük, amenynyit csak lehet. Ha az adófizető polgár sir, jajgat, jajgatása ugyan az égig hallatszik, de az egek ura messzebb Jakik, sem hogy ezeken a szegény adófizetőkön segíteni tudna. Az önök gazdasági elgondolása abban kulminál, hogy az önök által elképzelt konszolidációt megtartsák, ha el is pusztul mellette a világ, akárcsak amint a régi latin középkori jogászok mondták: »Fiatjustitia, pereat mundus«, — igazságnak kell lennie, még ha a világ el is pusztul, önök szerint pénzügyi konszolidációnak kell lenni akkor is, ha Magyarország belepusztul. De ha önök sokáig folytatják ezt a gazdasági, ezt az adópolitikát, ha sokáig folytatják az elnyomók politikáját, a munkásságot pedig, mint nemzetiséget fogják kezeim, akkor legyenek meggyőződve arról, hogy az önök akarása ellenére is befelé fog összeomlani az állam. (Mozgás a jobboldalon.) Ne tessék ezt ugy venni, mintha én magamat kikapcsolnám a nemzet egyeteméből. Nekem az fáj, hogy velem és osztásosaimmal épen az urak által támogatott kormány ugy bánik, mint valamikor Bánffy Dezső korában bántak a nemzetiségekkel. Ez fáj nekem, és ez nem von le a hazafiságomból semmit. Beszélhetnénk azokról az intézkedésekről, amelyeket önök a polgárság megvédésére tesznek, az uj kamattörvény-tervezetről, amely nem jelent mást, mint a kamatanarchia állandósítását. Beszélhetnénk arról a nagyszerű vámvédelemről, amellyel önök a polgárságot és az ipart akarják megvédeni és amelynek eredményeképen az ipar mindjobban és jobban összesorvad. Most vasárnap egy összejövetel alkalmával Huszár Károly igen t. képviselőtársam egy igen bájos hasonlatot mondót : »Szeretném, ha a gyárak sípja és a harangok kongása egybeolvadna a szeretet jegyében.« Körülbelül ez volt az értelme annak, amit t. képviselőtársam mondott. Megnyugtathatom a t. képviselőtársamat, hogy nagyon egyhangú lesz ez a koncert, ha ez a gazdasági politika tovább tart mert akkor, ha a gyárak szirénái nem fognak búgni, azok kéményein a gólyák vernek-tanyát. Tessék végigmenni Budapest perifériáin és megnézui, hogyan zárják be egymásután a gyárakat. Tessék megnézni, hogy az önök által a nyáron hirdetett nagy beruházásnak milyen eredményei voltak ? Bizonyára meg fognak haragudni reám, ha olvassák, hogy egy gyűlésen azt mondottam, hogy a kormány aranyat akart a nép közé szórni és ezt az ellenzék akarta megakadályozni sok beszédével, de mi erre deferáltunk és alkalmat adtunk a kormánynak arra, hogy^ aranyat szórjon a nép közé; szórt is, de minden aranyra gumimadzagot kötött és amikor kiszórta, vissza is rántotta Máskép nem tudom megmagyarázni azt, amit látunk, hogy legalább már félesztendő elmúlt azon idő óta, hogy a pénzügyminister ur bejelentette a nagy állami beruházást, az aranyesőt, de ebből az aranyesőből nem jelentkezett eddig semmi, a munkanélküliség csak olyan nagy, mint volt, eltekintve egy vékony rétegnyi épitő munkástól, akik az építkezéseknél, illetőleg a házak tatarozásánál vannak alkalmazva,