Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVI. kötet • 1925. november 10. - 1925. november 25.

Ülésnapok - 1922-469

A nemzetgyűlés 469. ülése 1925. évi november hó 19-én, csütörtökön. 275 ugy indul. Hiszen épen az 1913 : XXXIV. te. hatályban léte bizonyítja azt, hogy a demokratikus királyságot megindulásában máris a politikai jogfosztásra akarják épiteni. Az 1913 : XXXIV. te. védelme alatt a t. kormány a maga egységespárti házi kertjében egy királyt akar kipalántázni saját magának ahelyett, hogy ezzel a nagy horderejű kérdéssel a nemzet Ítélőszéke elé menne. Hallunk aztán még a tekintélytisztelet teóriájáról is. Azt mondják, hogy a magyar nép tekintélytisztelő és így megköveteli a királyt. Egy olyan királynak, akit a t. kormány úgyszólván ugy akar csempészni a trónra, már a királyság megszületése pillanatában sem lehet tekintélye. A királyság tekintélyét egyébként is lejáratja a kormányzati rendszer, mert hiszen általánosságban mindig a főt szokták felelőssé tenni az olyan hibákért is, amelyeknek elkövetésében pedig ártatlan, így még a becsületesebb, legtiszteségesebb és legjobb akaratú király is a trónfoglalása percében a legnagyobb vádaskodásnak, elégedetlenségnek és tekintélytiszteletlenségnek lenne kitéve. És ha már a tekintétytiszteletnél tartok, a nemzetközi viszonylatokban egy király tekintélyét mindig a szerint értékelik, hogy milyen nagy az az ország, amelyet a király reprezentál. Minthogy pedig a mai Magyarország már a sajnos, igen szomorúan kicsiny országok közé tartozik, azt hiszem, hogy épen a t. kormány által félve őrzött királyi tekintély szenvedne csorbát, egy másik sokkal nagyobb hatalom, mondjuk pl. az EgyesültÁllamok elnökével vagy a francia köztársasági elnökkel szemben kerülne megbirálás alá. A királyi tekintély ápolására nem alkalmas az az általam teljesen osztott politika, amelyen a t. ministerelönk ur áll ujabban : a népszövetségi politika sem. Hiszen nagyon jól tudjuk, hogy a népszövetségi döntő biró szava feltétlenül kötelező kell hogy legyen adott helyzetben, ugy fog szere- j peini, egy döntő biró, egy külföldi polgár ember, — Isten bocsássa meg, talán zsidó is, — minthogyha felebbvaló fóruma lenne az apostoli magyar királynak. A világháború egyik figyelemreméltó eredménye volt a köztársasági államforma elterjedése. Kossuth jóslata valóra vált : a jövendő a demookráciáé s a demokrácia annyi, mint önkormányzat, a népnek a nép általi önkormányzata, az pedig csak köztársaságban lehetséges. Köztársaságon kívül legfeljebb csak a kormányban való részvételhez juthat a nép, de önkormányzathoz nem. A népnek a nép általi önkormányzata és a monarchia egymást kölcsönösen kizárják. A köztársasági demokráciák valóban sorra jelentkeztek egymás után Európában es ez azért érdekes tünet, mert mig a XIX. században voltak republikánusok köztársaság nélkül, addig ma az eset megfordítottja áll : most minden komoly előkészületi cselekmény nélkül, a köztársaságra irányuló minden előkészület nélkül egyedül a viszonyok kényszerítő parancsa folytán alakult meg egyik köztársaság a másik után. Mig tehát a XIX. században a köztársasági világnézet politikai komponens volt, addig ebben a XX. században a világháború után már rezultans lett minden számbavehető komponens nélkül. A köztársasági eszmekört nem szabad mesterségesen az 1913. évi XXXIV. tcikk merev fentartásával elzárni, már csak azért sem, — és ez talán a legfontosabb érvem, — mert a nemzetközi felfejlődés legbiztosabb útja, legbiztosabb államformája ma a köztársaság. (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) A Népszövetség végső kialakulása Locarnon keresztül, a szabad kereskedelemén s az egységes pénzrendszeren át az egységes Európához ! vezet. Ez pedig el sem képzelhető királyokkal. • A királyi házak nem szívesen, hanem csak kényszerből tűrnek maguk felett nagyobb hatalmat, márpedig a nemzetközi bíróságnak kötelező és döntő érvénnyel kell bírnia. A királyság intézménye egy ilyen nagy európai egyesülésre való törekvésben mindig a függetlenülési való törekvés lesz, mert hiszen minden király első sorban a maga uralkodó házának, a maga érdekeinek akar és fog szolgálni ; első sorban a magaházának, anyagi érdekeinek szolgálatában tevékenykedik, mesterkedik, és ha kell, hajlandó annak szolgálatában újra embermilliókat is mozgósítani. Egy egységes európai politika ennek nem kedvez és így a királyság intézménye mindig az attól való szabadulási kísérlet lesz. Igaz, hogy az egységes európai elhelyezkedés és kibontakozás, az Egységes-Európa, amelyről annyi szó esik ma már, a legkomolyabb államférfiak részéről is, nem a holnap, hanem a holnapután politikája. Csakhogy egy okos kormányzat, egy okos társadalom már ina a helyes felismerési útra lép és biztosítja magának a rangelsőbbséget ez eszme győzelmének időpontjára. Az uj nemzetközi eszme megvalósulása az evolúció szárnyán bontakozik ki. Mégis, nagyon jól állapította meg lényegében legutóbb Pető Sándor klasszikus történelmi munkájában, hogy épugy forradalmi megmozdulás, mint amilyen volt István, első szent királyunk munkája, aki forradalmi lendületével a pogány reakciót semmisítette meg, hogy annak holttetemein keresztül felépíthesse a keresztény Magyarországot, a történelmi kor számára. A történelmi korszak azonban, véleményem szerint, a világháborúban lezárult. Miként a régi törzsekből a nemzet, ugy fejlődik ma Európa nemzeteiből a népek szövetsége, majd teljes egysége. A régi történelmi iskolához mérten ez a nemzetközi irány kétségen kivül forradalmi jelentőségű. Hiszen látjuk az európai reakció táborának a felállását, látjuk Mussolinit, Primo de Riverát, az egyes nemzetek intranzigens nacionalistáit ; de Európa e Koppányai a történelmi evolúcióban eltűnnek, mert a korszellemmel szemben emberek és pártok teljességgel tehetetlenek. A királyság a történelmi határig, az úgynevezett piros vonalakig vezet. Ez az uj nemzetközi gondolat pedig túlvezet azon és kifejezetten nemzetközi jelentőségű. Ez az uj eszmekör tehát ugy viszonylik az egyes nemzetek soviniszta eszmeköréhez, mint ahogyan viszonylott Szent István királyunk megvalósult célkitűzése a régi pogány, reakciós, törzsi eszmekörhöz. Ennek a modern nemzetközi eszmekörnek kialakulásában, véleményem szerint, a királyság nagy akadály. Akadály, mert elavult közjogi elméletekkel pepecsel, holott világégést kellene megakadályoznunk. Mit ér nekem az, ha átmenetileg megmentem a magyar közjogot és a magyar alkotmányt, de nemsokára ezzel együtt pusztul oda a lényeg : a polgári civilizáció, a kapitalizmus, a kultúra egyaránt ? A királyság ma akadály a magyar és a nagyvilág között. Eltekintve néhány tiszteletreméltó főúrtól, nem is a királyhűségben lehet gyér gyökérzete, hanem abban a kellemetlen tényben, hogy az entente diktátuma, Trianon irta nekünk elő a detronizálást. Erre nagyon szívesen felel a magyar karakter a »csak azért is«-sel, de elvégre egy nemzet nem lehet a dacnak eszköze és egyben áldozata. S mikor beszédem folyamán idáig jutottam, elismeréssel kell megállapítanom azt, hogy gróf Bethlen ministerelnök ur, gróf Teleki képviselőtársamnak adott válaszából kivehetőleg, kifejezetten és határozottan a Népszövetség álláspontján áll, bizik tehát a nemzetközi jogrend érvényesülésében, bizik Locarnoban és bizik a locarnoi útvonal meghosszabbításában. De ha bizik a ministerelnök ur a döntőbíróságban, bizik a népszövetségi politikában, akkor a bizalmon kivül ezt tényekkel is kell szolgálnia, tényekkel kell ehhez hozzájárulnia. NAPLÓ, xxxvi. 40