Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVI. kötet • 1925. november 10. - 1925. november 25.
Ülésnapok - 1922-469
276 A nemzetgyűlés 469. ülése 1925. évi november hó 19-én, csütörtökön. A tények között pedig a legelső a királyság intézményét védő 1913 : XXXIV. te. eltörlése, mert annak érvényessége mellett Magyarország nem vehet részt igazában abban a nagy munkában, amely a Népszövetség és a locarnoi politika meghosszabbitásakép az egységes Európa politikájához vezet. Ez a gondolat-, ez a célkitűzés nem utópia, mint ahogyan a legtöbben hiszik. A legnagyobb nevek állanak ma már az egységes Európa gondolata mellett, világnézeti, pártállásbeli különbség nélkül, az angol konzervativ politikusoktól, az előkelő és gazdag gróf Coudenhove német politikustól a legszegényebb munkásemberig egyaránt. Branting, Vandervelde, a kapitalista olasz száműzött ministerelnök Nitti már évek ,óta tesznek figyelmessé e gondolatkör ápolására, a szintén kapitalista Caillaux, továbbá Herriot, Painlevé, a kiváló osztrák keresztényszocialista prelátus, talán már bibornok is : Seypel, a cseh Massaryk — mind figyelmeztetik Európa társadalmát az egységes Európa kialakulására. Kezemben van a Le Quotidien egyik száma, amelyben Löbl, a német birodalmi tanács elnöke odanyilatkozik, hogy a locarnoi politika és a locarnój szerződés végeredményben az Egyesült-Európai Államokhoz vezet. Európa, Amerika rabszolgagyarmatává lett mindjobban és mindjobban. Az ebből való menekülésnek az egyetlen útja az egységes Európa felé való orientálódás. Ferrero, az élő történetirók legnagyobbja, mondja a következőket (olvassa) : »A locarnoi egyezmény az európai történelemben uj fejezet, az egyesült Európa fejezete, amely Közép-Európa és Magyarország életére is rendkívüli jelentőséggel bir. À népek akarata érvényesül ma feltartóztathatatlanul, mert a XX. század az újság, a telefon, a táviró, sőt a rádió százada, amelyben a közvélemény gyors kialakulása feltartóztathatatlan«. Még a japán tudós, Imaoka Dsuicsiro, a hirneves egyetemi tanár is, aki most a magyar nép tanulmányozásával foglalkozik, kitűnően látja a helyzetet, midőn ezt mondja (olvassa) : »Spengler, Kayserling : ezek Európa katasztrofális hanyatlásáról beszélnek, Európa csődjéről. Hanyatlás feltétlenül van, de ez csak átmeneti lehet. A sok válságon és szenvedésenát, Európa megtalálja a kibontakozás egyetlen és végső célját : a Pán-Európa megvalósítását«. Gotheinnek Németországban, Chamberlaínnak Parisban tett kijelentései mindjobban sürgetik a leszerelési konferenciát a nagy európai egységkonferencia mielőbbi kiépítése érdekében. Benes szerint is »Locarno Európára nézve olyan jelentős tény, amely egy egészen uj európai pszichológia megteremtését jelenti«. Szerintem ugyan téved Benes, mert nem Locarno jelent egy megváltozott pszichológiát, hanem Locarno a következménye egy megváltozott pszichológiának. A háború is, véleményem szerint, az imperializmusnak egy hatalmas kirobbanása volt, amely végeredményben a maga huzaljait, a maga régi vonalait tette tönkre ugy, hogy tulajdonképen az imperializmus által szolgálni kivánt céloknak épen a megforditottját, az ellenkezőjét váltja most ki e korszellem feltarthatatlan erővel. Ennek a nagy gondolatnak megvalósulása és megvalósítása tehát ma már nem közjogi posztulátum és nem alkotmányjogi kérdés, hanem materiális szükségszerűség minden élni akaró ember akaratából eredő realitás. Ennek megvalósításával azért sem szabad késni és az ehhez vezető útra való politikai helyezkedéstől azért sem szabad elrettenteni a közvéleményt, mert erre az irányra figyelmeztet, sőt kényszerít a Kelet megmozdulása is. Bizonyára az önök figyelmét sem kerülte el, hogy Törökország az orosz szovjettel megegyezett, hogy az orosz szovjet Kínában és Indiában kivan hatalmas tért foglalni ; nem kerülhette el az önök figyelmét a legutóbbi cseh választások eredménye sem, amely az eddigi 19 vagy 20 kommunista képviselő helyett egyszerre 42-re szaporította azok számát. A' kommunista, bolsevista ideológia megszüntetésére és orvoslására egyetlen ut van : az európai egyesült internacionális, nemzetközi politika. Mert megosztott erőkkel, megosztott nacionalista erőkkel egy olyan világeszmének, amely száz percentes erővel nehezedik reánk, ellenállni nem tudunk, A nacionalista politika, vagy ha ugy tetszik : úgynevezett nacionalista internacionálé^ szerintem nem lehet a bolsevizmus egyenrangú ellenfele, mert ha a nemzetek között a nacionalista önkormányzat terén valamely egyezségre vezetne is az — bizonyára sok olyan kérdés és ellentét marad fenn, amely nemzetek és nemzetek között mint nemzeti célkitűzés fog jelentkezni. Az egységes európai—locarnoi politika azonban a társadalmi erőket, a modern, becsületes polgári kapitalizmus és az örökre érni hivatott kultúra erőit száz percentes erővel egyesíti a keleti veszély leküzdésére. Igen érdekes, hogy Amerika a maga sajátos őserejével, a maga nagy, kimeríthetetlen gazdasági értékeivel közel sem lehelt volna erre a gondolatra így ráutalva és rákényszerítve és mégis az Egyesült-Államok kitűnő példája az egész amerikai társadalomra is kötelezővé tette annak kiterjesztését. Igaz, hogy a pánamerikai kongreszszusoknak nem minden határozata ment át a való életbe, de azért már is nagyjelentőségű gyakorlati eredményekről tudnak beszámolni. Elsősorban kezdetét vette ezáltal egy komoly, közös nemzetközi akarat és öntudat, amely egy jobb világjövőnek egyengeti útját. Kézzel fogható eredményei pedig az interkontinentális vaspálya, amely az első pánamerikai nagykongresszus eredménye, a hajó járatok kiépítése az egyes amerikai államok között, a vámügy egységesítése és szabályozása egy állandó vámbizottság felállítása által, az érmeés mértékegységek egységesítésére irányuló törekvések, egy nemzetközi bank alapítása, a kikötői forgalom szabályozása, az amerikai régiségek megvédésére és tanulmányozására létesített archeológiai komissió és a nemzetközi amerikai múzeum, a tanár- és tanitványcsere az egyetemeken, mindezek a pánamerikai kongresszusokon lett elhatározva. Legfontosabb eredmén3 r ei közé tartozik még a pánamerikai központi hivatal Washingtonban, amely Fried békeapostol szerint valóságos szivkamrájává fejlődött már ki Amerikának. Érdekes, hogy míg Amerikában ezek az intézmények már a háború előtt is megvoltak, a háború alatti és a háború utáni gazdasági kényszer parancsoló erejénél fogva„ Európa csaknem eléje vágott most Locarnoban. Igaz, hogy Amerikának nem volt szüksége olyan szerződésekre, amelyek jogi utón szabályozzák a háborús kérdést és igy csak gazdasági vonatkozásokban játszott döntő szerepet. A locarnoi szerződésnek sem politikai jelentősége, hanem inkább gazdasági vonatkozása a fontos. Páneurópa megvalósításának gondolata és kiépítése természetesen ma még pontosan nem tudható ; ismétlem, ez nem a holnap, hanem a holnapután állomása. Hiszen ma még azt sem lehet tudni, hogy Oroszországgal vagy anélkül valósul-e meg, fejeződik-e be a népszövetség gondolata. Az előbb emiitett szovjet- és török szerződés, valamint Oroszországnak Indiában és Kínában való térfoglalása azt látszik bizonyítani, hogy nincs nagy hajlama a népszövetségi politika felé, ellenben Chamberlainnek épen tegnap tett nyilatkozata, ezenkívül a Vorwärts cikksorozataiból megállapítható az a következtetés, hogy az orosz Rakovszkynak párisi követté való kinevezése Oroszországnak a népszövetség felé való orientációját jelzi bizonyos tekintetekben, megnyugtató.
