Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVI. kötet • 1925. november 10. - 1925. november 25.
Ülésnapok - 1922-463
22 A nemzetgyűlés 463. ülése 1925. évi november hó 10-én, kedden. hozadékát csökkenti, soványitja a földet elvonja a földtől a legértékesebb táperőt, és hogy ezt a szokást abba kell hagyni, mert az Alföld termőképességét csökkenti az, hogy egyes gazdaságokban eltűrik a trágyával való tüzelést. Itt is azt kell mondanunk, hogy kenetes prédikációk, jóindulatú cikkek az állapotokon nem igen segítenek. Ha annak az alföldi magyarnak lesz fája, szene, ha az az alföldi magyar olcsón jut fához és szénhez, akkor természetesen neki is lesz annyi esze, hogy nem fogja a trágyát eltüzelni, ha azonban nem jut fához és szénhez, akkor kénytelen lesz a trágyát eltüzelni. Menjünk most egy más területre. A Sajó völgyében tucatjával vannak bányák, amelyek lignitet termeltek és amelyek a háború alatt, amig szénbehozatal a külföldről nem volt, igen szépen tudtak foglalkoztatni ezer és ezer munkást. Most megindult a szénbehozatal és ennek következményeként a sajómenti bányák úgyszólván, egy-kettő kivételével, mind kénytelenek voltak leállani, mert az ő sovány, alacsonykalóriáju szenüket nem igen vették meg sem a gyárak, sem az ipartelepek. Ott van a Sajó. A Sajó a Tiszába folyik — legalább is a harmadik elemibe ugy tanultam, — a Tisza pedig az Alföld felé folyik. Ha ez a sajómenti szénterület nem Magyarországban, nem Európában, hanem Kinában volna, akkor az a kinézer, ha mást nem csinálna, dzsonkákkal összeszedné a szenet s levinné az Alföldre, hogy ne kelljen annak az alföldi kinézernek a trágyát eltüzelnie. Nálunk ez nem jut eszébe senkinek sem. Ott van a folyó, ott van a szén a Sajóvölgyben, olcsó munkaerő áll rendelkezésre, az Alföldön trágyát tüzelnek,- nem kellene egyebet tenni, csak azzal a költséggel, amellyel itt a munkásosztályt igyekeznek léken tartani, a Sajót ki kellene kotortatni és ennek a kikotrásnak következményeként laposfenekü hajókon nagyszerűen el lehetne vinni a sajóvölgyi szenet az Alföldre s az alföldi magyar nem volna kénytelen trágyát meg napraforgókórót meg kukoricacsutkát égetni, hanem égethetne szenet, és magát és családját melegen tarthatná a télen át és gyermekét nem kellene korán a kuckóba lefektetni. Ugyanígy vagyunk a fásítással az Alföldön" Annyit beszelnek, annyit magyaráznak az Alföld fásításáról. A tüdővésznek a legjobb terjesztője az a por, amely az Alföldön van. Senkinek sem jut eszébe, vagy ha eszébe is jut, komoly intézkedés nem történik arra, hog} r ezt a sivó futóhomokot az Alföldön valamiképen lekössék. De legújabban történik valami. A kereskedelemügyi minister ur a múltkor egy intervju alkalmával kijelentette, hogy az alföldi utakat majd olajjal fogják portalanítani, illetőleg olajjal fogják bemaszatolni, hogy ne porozzék annyit. Aki az alföldi utakat ismeri, az tudja azt, hogy még ma is sok megyei ut van az Alföldön, amelyeken a kocsi tengelyig süllyed bele a sárba. (Gr. Hoyos Miksa : Akkor nincs por !) Szeretném látni, hogyan fogják ezt az utat olajjal portalanítani, amely nyáron hihetetlenül poros, télen pedig olyan rettenetesen sáros, hogy a lovak alig birják az üres kocsit elhúzni. Annak a társadalmi osztálynak sem képviselik tehát, amely társadalmi osztály érdekeinek védelmében ülnek itt az urak érdekeit, mert minden továbhTnélkül eltűrik a trágyának, tehát a föld értékes tápanyagának eltüzelését, s cseppet sem gondolnak arra, hogy az Alföld magyarja szívesen tüzelne magyar szenet, s hogy a magyar bányász szívesen ásná a magyar szenet és nem vágyakoznék ki Amerikába bányamunkásnak, ha tudna itt keresni. Nem kellene más hozzá, csak merész, bátor közgazdasági intézkedés és bátor koncepció. (Egy hang jobbfelől : Meg pénz !J Bocsánatot kérek, én tudnék a költségvetésben erre fedezetet találta, csak pár, önöknek nagyon kedves és beidegzett ellenforradalmi intézményt kellene lerombolni. Ehhez azonban az urak nem járulnak hozzá ; inkább pazarolják tovább a trágyát, hog}^ ezek az ellenforradalmi intézmények tovább is éljenek és viruljanak. Van egy másik tér is, amelyen az urak szintén kimutatták tudományukat. Ez a városok közéJelmezése. Mint már emiitettem, én az idén Németországban jártam az Érchegységben. Nem olyan nagyon messze van tőlünk ide mindenesetre közelebb fekszik, mint Olaszországhoz. Elnéztem azokat a német bánya városkákat és összeszorul! a szivem, amikor láttam, hogy a német bánj^amunkás milyen ruhában, milyen csizmában megy dolgozni, milyen a lakása, milyen a táplálkozása. Megnéztem a piacot, mert érdekelt a dolog, és ott a legnagj'obb megdöbbenéssel láttam, hogy a vöröshagyma Egyiptomból jön oda, a paradicsom Olaszországból, kora ősz lévén, már szőlő is volt s az is Olaszországból jött, a kelvirág szintén, s egypár finomabb zöldségfélétől eltekintve a zöldségek mind Olaszországból jöttek. De volt ott árucikk, amely Spanyolországból került oda Németországba, Szászországba. Magyarországon pedig a gazdák sírtak és jajgattak az idén, nem tudták még a munkabért sem kihozni a paradicsom, termésükből s innen talán vasúton tiz órányi távolságra Olaszországból hozott paradicsomot árulnak. De nemcsak Németországban, hanem ennél közelebb fekvő vidéken is tapasztaljuk, hogy az olasz kormány gazdasági politikájának eredményeként északi Csehország, Szászország és Németország nagyobb városai olasz zöldségfélével el vannak halmozva. A magyar gazda ezzel szemben, ha rá is tér a bolgárkertészetre egy esztendőben, bizonyára megbánja ezt és többet nem fog bele, mert áruját nem tudja értékesíteni. Az urak nagyszerűen tudnak beszélni a többtermelésről. Tanárok is vannak, akik erről előadásokat tartanak, A múltkor egy vidéki falucskában voltam, ahol felhívták a figyelmemet arra, hogy itt a vándortanító, aki a többtermelésről fog előadást tartani. Elmentem az előadásra. Egy lelkes fiatalember tartott előadást a többtermelésró'l és mondhatom, aztabemagolt anyagot, amelyet a fejébe vertek, nagyszerűen tudta előadni. Lelkes szavakkal hivta fel a gazdaközönség figyelmét az okszerű szántásra, a föld gondozására s ismertette a föld kémiáját, már amennyire annak a közönségnek azt ismertetni lehetett, egyszóval ez a többtermelési professzor minden tekintetben megfelelt hivatásának, és itt, a nemzet szine előtt meg kell mondanom, hogy igen nagyszerűen végezte munkáját. A végén azután felállott egy jóképű öreg gazdaember és azt mondotta neki : Kérem szépen, tanító ur, nagyon szép, amit tetszett nekünk mondani a többtermelésről. Nagyon szép és köszönöm is. Csak azután tessék megmondani azt is, hogy azt a termelt valamit hol tudjuk eladni, mert eddig még ami termett, az is a nyakunkon rohadt. Ebben van, t. Uraim, a probléma. Ma divattá vált a többtermelés. Az urak itt szemben, ebben a hatalmas, nagy emberhodátyban kieszelték a gondolatot, hogy meg kell tanítani a magyar gazdaközönséget, a gazdapolgárságot a többtermelésre. Hajrá ! Ki alkalmas erre ? Ebben az éhes városban rögtön találkozik vagy harminc ember, aki alkalmasnak érzi magát arra, hogy elmenjen vándortanítónak. Betanítják őket, eJmennek a vidékre s nagyszerű tirádákat vágnak ki a nemzet jövőjéről a többtermelés kapcsán, elmondják, micsoda nagy áldás fakad erre a nemzetre, de senki sem beszél arról, hogy ha a gazda 50 km-nyi távolságról Budapestre behoz burgonyát, akkor a budapesti lakosnak 3 kiló burgonya árát kell megfizetnie és ebből csak egy kiló ára azé a gazdáé, két kiló burgonya ára pedig az 50 kilométeres utón elsikkad forgalmi adóban és egyéb járulékokban, amelyek között