Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVI. kötet • 1925. november 10. - 1925. november 25.
Ülésnapok - 1922-463
A nemzetgyűlés 463. ülése 1925. között olyan dolgokat ne csináljon, amelyek őt j összeütközésbe hozzák a szuronyok erejével, mert I ez botorság volna és ilyesmire nem is kapható. A rendőrség tehát teljesen tisztában van azzal, hogy a gyűlésen megjelenő munkásság nem jelenik meg botokkal, kapanyéllel és ásóval, hanem nyugodtan akarja szónokát meghallgatni. Legalább is komédia és gyerekség tehát azt mondani, hogy a rendőrség csekély létszámánál fogva — mert ilyen végzések is vannak — nem tudná fentartani az állami rendet. Beszéljek arról, hogy a konszolidáció hat esztendeje alatt szociálpolitikai téren hová jutottunk? Erről nálam hivatottabbak fognak beszélni. Beszéljek arról, hogy a dolgozók érdekeit a konszolidáció hatodik esztendejében hogyan védik meg ? Erre nézve csak annyit, hogy még ma is fennáll a nemzeti munkavédelmi hivatal. Erről a nemzeti munkavédelemről az igen t. belügyminist er ur nem egyszer dicséretet zengett. Én meg tudom érteni — vagyok annyira világlátott ember — hogy a mai viszonyok között a kormány szükségesnek lát felállítani egy intézményt, amely a polgári lakoságot megvédi attól az esetleges veszélytől, hogy egy szép napon víz vagy világítás nélkül marad. Bár feleslegesnek tartom ezt az intézményt, mégis meg tudom érteni létezését. Ez a nemzeti munkavédelem azonban nem ezt a célt szolgálja. Ez a nemzeti munkavédelem, eltekintve talán a fŐA T árostól, ahol egy pár technikus is benne van, a vidéken, ha arra szükség volna, arra sem volna képes, hogy egy cséplőgépet vagy egy kisebb villanytelepet megindítson. Tessék megnézni, hogy kik vannak benne a vidéki munkavédelmi hivatalokban. A világháború alatt és az előtt megrögzött katonanyomorítók, benne van egy néhány tucat osztrák-magyar hadseregből átvett tiszt és benne van egy sereg olyan ember, aki nyugdíjat kap, akiknek vagyoni viszonyai egyáltalában nem teszik szükségessé, hogy ebben a nemzeti munkavédelmi hivatalban találjon magának külön gratifikációs megélhetést. Bizonyos csak az : — és ez jellemzi a konszolidációs gazdálkodás mikéntjét •—, hogy különösen a vidéken ez a nemzeti munkavédelem műhelygyakorlatokat tart, amelyek sohasem történnek meg, azután tanulmányokat csinál, amelyek nem igen mennek a város horizontján kívül, egyébként azonban technikai felkészültség tekintetében egy cséplőgépet vagy a legkisebb villanytelepet sem tudnák megindítani, nem is beszélve arról, hogy komplikált szerkezeiét üzemben tudjanak tartani. Ez az intézmény milliókba kerül. Ennek be nem vallott célja a munkásság fékentartása. Tehát nem elég a rendőr, nem elég a csendőr, nem elég a titkosrendőr, azonkívül még a nemzeti munkavédelmet is a munkások elleni védekezés szolgálatába állitották, ugy állítván be a polgári közvélemény előtt a munkásokat, mint megrögzött forradalmárokat, akiket csak ilyen hármas katonai szervezetű organizmussal lehet valamiképen fékentartani. Vannak azután más intézkedések és eszközök, amelyek ugyancsak ezt a célt szolgálják s amelyekről itt egy pár szóval meg kell emlékeznem, mert hiszen ezek is a konszolidációhoz tartoznak. Az egész országban hetek óta olvassuk, hogy igen tisztelt és derék közéletü férfiak elmennek a falvakba, kisebb városokba és nagyszerű beszédeket tartanak a szociáldemokrácia ellen, sőt mi több, egy valóságos aktív minister a napokban egy gyárvárosban volt, a hol beszédében ugyanazt a" célt szolgálta, amely célt ezek az előbb említett intézmények szolgálnak : a munkásság fékentartását. Csakhogy a minister urnák nem egészen sikerült a dolgot jói megoldani, mert én szerintem, aki keresztény ember vagyok és igy tudom, hogy a katholikus egyház nem rabszolgatartó intézmény, évi november hó 10-én, kedden, 21 ez nem arra való, hogy a munkásságot fékentartsa, és legkevésbé való arra, hogy a kapitalizmusnak olcsó munkaerőt szállítson. Már pedig azok az eszközök, azok a szavak, amelyeket a minister ur hangoztatott, legalább is azt mutatják, hogy ez volna a cél. Egy kissé nehéz helyzetben volna a minister ur, ha be akarná bizonyítani azt, hogy mi szociáldemokraták a családot el akarjuk pusztítani. A minister ur pedig arra célzott, hogy mi szociáldemokraták nem akarjuk a családot, a gyermeket, hogy a szociáldemokraták rombolják szét a családi tűzhelyt, tehát segítséget kért ellenünk az anyáktól. Nagyszerű szavak ezek. Közben elfelejtette a minister ur, hogy az anyáknak hajnali négy-öt órakor fel kell kelniök, férjeiknek meg kell csinálni a reggelit és az ebédet, azután pedig kis kenyérrel, darab szalonnával, vagy ha nagyon jól megy, egy fazék kávéval a hónuk alatt el kell menniök a textilgyárba. Késő este a férfi is, az asszony is fáradtan jönnek haza és hogy közben a gyermekek hol vannak, hol tartózkodnak, vájjon a mezők lilioma táplálja-e őket, nem gondolnak. Legtöbbnyire bizony az utcán csavarognak, és amikor ezek az utcai gyermekek, ezek az apátlan, anyátlan gyermekek garázdálkodnak, akkor a minister ur azt mondja, hogy ezt a szocialisták teszik, elfelejtve azt, hogy a mai megélhetési viszonyok a konszolidációnak eme rettenetes költségei kényszeritik az anyákat és apákat, hogy gyárba menjenek s a családi tűzhelyet otthagyják. Csak egyszer egy héten jön össze az egész familia és ez a nap nem elegendő arra, hogy az anyák gyermekeiket tiszteséges állampolgárokká, keresztényekké neveljék. Kenetes prédikációk helyett sokkal célszerűbb volna, ha egészséges gazdasági intézkedésekkel és helyes szociálpolitikával odahatnának, hogy az anya tényleg gondozhassa, családot és gyerekeit nevelhesse. Nekünk szocialistáknak szolgálna legnagyobb örömünkre az, ha Magyarországon az anyáknak, serdületlen fiuknak és leányoknak nem kellene a gyárakba menniök. Én szociáldemokratának érzem magamat és minden idegszálammal az vagyok, de én, aki az Angyalföldön lakom, és látom, hogy reggel hat órakor kékre fagyott lábakkal mennek a serdületlen fiuk és lányok a gyárba dolgozni, utánuk az apák és anyák, tehát az egész családnak kell dolgozni, hogy végre nagy keservesen valahogyan meg tudjanak élni. Ezt a konszolidációt tehát anyagiakban, erkölcsiekben, szabadságjogok feladásában is a magyar munkásosztály rettenetes árral fizette meg. Szükségesnek tartom most pár szóval megemlékezni arról is, hogy ha tehát a magyar munkásságnak ez a konszolidáció nem hozóit egyebet, mint még nagyobb rabságot, mint a háború előtt volt, ha ez a konszolidáció a magyar munkásságnak a megélhetés tekintetében csak súlyosabb terheket jelent, mint amilye ek a békében voltak, akkor mit hozott ez annak az osztálynak, amely osztály állítólagos védelmére az egész" konszolidáció megszületett ? Nézzük meg, mit hozott a polgári osztálynak, mit hozott a közbirtokososztálynak és rögtön meg fogjuk látni ennek a mai reakciós, ellenforradalmi kormányzati rendszernek egész meddőségét. Kis dolgokról ismeri meg az ember az egész rendszert A múltkor kezembe akadt egy mezőgazdasági újság a Hangya újság, ennek cikkírója kifogásolja azt, hogy az Alföldön trágyával tüzelnek és erőteljes hangon fordul azok ellen a gazdák ellen, akik az Alföldön fa hiányában trágyával kénytelenek tüzelni. Rámutat ez az újság arra, hogy a trágyával való tüzelés milyen káros és veszedelmes, különösen az Alföldön, hogy a föld
