Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVI. kötet • 1925. november 10. - 1925. november 25.
Ülésnapok - 1922-468
A nemzetgyűlés 468. ülése 1925. épen biológiai szervezettel és szervvel nagyon sürü összefüggésben vannak. Majd méltóztatnak látni, hogy költőtársammal kapcsolatban ő bolygásai közben nem hivatkozhatik arra, amire halhatatlan emlékű Petőfink hivatkozhatott, hogy »Bolygó lábam száz tövisre hágott«, mert az ő bolygó lába mindig abba az irányba lépett, amely számára nem tövist, hanem virágot jelentett. Ez a Steinmetz Sámuel felfedezte, hogy Magyarországon igen sok a rokkant, hogy ezeket foglalkoztatni kellene, ennek következtében elhatározta, hogy kefegyárát átalakítja rokkantakat foglalkoztató teleppé. Az átalakítás ugy történt, hogy Steinmetz egy rokkantat alkalmazott a kefeés seprőgyárában portásnak ; egy másik rokkantat irodai munkára vett fel, azonkivül pedig az ő fajának nemes önzetlenségével felajánlotta telepének, gyára jövedelmének 5%-át a Hadigondozó céljaira. De épen csak az ő faját ismét jellemző bölcseséggel hozzátette, hogy a tiszta jövedelmet mindig ő állapítja meg. (Élénk derültség) Ebből kifolyólag Steinmetznek a magyar hadirokkantakért dobogó szive magas pártfogóra talált és nemsokára a népjóléti ministeriumban Steinmetz Sámuel egyike lett a legkegyeltebb és az ott legsűrűbben bolygó egyéneknek. (Derültség jobbfelöl.) Ennek a Steinmetz Sámuelnek az a bizonyos rokkanttelepe, amelyről majd rövidesen nyilatkozni fogok, a népjóléti ministeriumnak szállított és szállit mindent a paplanoktól kezdve lepedőkig és főképen bérházakig. Nagyon valószinü, hogy az a^ logika dolgozott itt, hogy ő ugyan nem épitész, még csak pallér sem volt soha, de hiszen nem ő róla van szó, hanem a rokkantakról, mert nagyon jól tudjuk, hogy az építkezési munkákat eminenter rokkantak, még pedig nagyon súlyos rokkantak szokták végezni. (Mozgás.) E felismerés következtében attól a LÁB-tól, amelyre az imént céloztam, Steinmetz Sámuel az egyik építkezési megbízást a másik után kapta. Épitett, a lakásépítések ministeri biztosságának megbízásából, a Pongrácz-uton egész csomó kislakást, épitett a a Juranies-uton, a Munkácsy-utcában is épitett. Hogy mit és hogyan, arról majd részletesen kívánok nyilatkozni. De hogy ő mennyire a rokkantak érdekeit viselte szivén, arra vonatkozólag meg kell mondanom azt, hogy ő nála rokkantak csak akkor foglalkoztak, amikor nála, az ő telepén hivatalos vizsgálatok voltak. Ilyenkor ugyanis óradíjjal szerződtette és berendelte az összes kispesti rokkantakat. (Derültség jobbfelöl.) Addig, amig a bizottság vizsgált, az udvar és a munkatermek tele voltak rokkantakkal. Ebből egyizben meglehetősen nagy botrány is keletkezett. Steinmetz Sámuel megrendelte ugyan a rokkantakat, de a bizottság teljes kétórai késéssel érkezett, és Steinmetz az ő vérségében rejtező takarékosságával nem akarta a kétórai várakozási időt megfizetni. (Élénk derültség.) Ebből olyan parázs összetűzés lett, hogy kiesi híjjá, hogy Steinmetz Sámuel hosszú évekkel a világháború után maga is testileg meg nem rokkant. 1924 őszén, amikor ama hires Munkácsy-utcai épitkezésrői folytak a tárgyalások, Steinmetz hat rokkantat bérelt fel ugyancsak napidíjjal a kispesti piactéren, akik egy Petz János nevű pallér, rokkant katona vezetésével küldöttségben jártak a népjóléti ministeriumban és a pénzügyministeriumban. Természetesen az ő nevükben a kefegyár egyik igazgatója, Niedermann Henrik — olyan rokkantul hangzik a neve — (Élénk derültség.) adta elő, hogy az építkezést feltétlenül meg kell kezdeni, mert a rokkantak éhenhalnak. Abban az időben, amikor a »Magyarság« című napilap a uépjóléti államtitkár ur ellen bizonyos kampányt évi november hó 18-án f szerdán. 259 kezdett, akkor a szerkesztőségben is fenjárt ez a rokkant-küldöttség ugyanennek a Petz Jánosnak vezetésével. Ez a Petz János Steinmetz Sámuelnek diszrokkantja volt, aki mindenkinek büszkén mutogatta : Nézzék csak, tizennyolclövéses rokkant vagyok! A kabátját is levetette, hogy sebeit megmutassa. Én majd mások sebeit óhajtom bemutatni. Amint azonban a Munkácsy-utcai épitkezés elkészült, Petz Jánost rögtön elbocsátották kétheti felmondással. Még azt az aranyláncot sem kapta meg, amelyet Steinmetz Sámuel már régen Ígérgetett neki. Az a néhány rokkant is, aki Steinmetz gyárában mint éjjeli őr, vagy kapus volt alkalmazva, állandóan a legnyomorultabb éhbéren volt tartva. Ez a Petz később bevallotta tévedéseit, arra hivatkozott azonban, hogy kenyérkeresetből kénytelen volt állandóan, mint diszrokkant szerepelni. Ezzel a Steinmetz Sámuellel, aki olyan irigylésreméltó jó módban él, melyhez foghatóan kevesen élnek ebben az országban, s aki a középitkezések kőiül annyi munkában részesült, amennyi munkát talán sokkal olcsóbban s mindenesetre örvendve vállalnának becsületes, derék keresztény építészek, — egyszer az történt, hogy a kispesti rendőrbiróság elé jutott. Oda ő már nem szívesen bolygott el (Derültség.), azonban muszáj volt neki. Ott azt kérték tőle számon, hogy vájjon vállalatának címében kereskedelemügyi ministeri és népjóléti ministeri engedéllyel, tehát jogosultan használja-e a „hadirokkant" címet, van-e iparengedélye a kefegyártásra, s végül hogy üzletvezetőt alkalmazott-e. Miközben ezeket a kinos kérdéseket bolygatták előtte, ő az üzletvezetőre vonatkozó kérdésekre azt felelte, hogy ő bejelentette az üzletvezetőt, be volt jelentve Petricsevich József asztalos üzemvezető. Erre Steinmetz igazgatótársa, Niedermann, helyreigazította, hogy Petrovics az. nem Petriehevich. — Na igen, igaz. Petrosevich — mondta erre Steinmetz Sámuel, aki a magyar nyelvben nem egészen jártas, aki a magyar nyelv rejtelmeiben nem igen sűrűn bolygott. Annak a rendőrbirósági tárgyalásnak az lett a vége 1925. október 2-án, ho^y Éder doktor rendőrbiró meghozván Ítéletét, bűnösnek mondotta ki Steinmetz Sámuelt háromrendbeli folytatólagosan elkövetett kihágásban, melyet azáltal követett el, hogy vállalatának címében kereskedelemügyi ministeri és népjóléti ministeri engedély nélkül, tehát jogosulatlanul használta a »hadirokkant« címet, továbbá., hogy iparengedély nélkül folytatta a kefegyártást, s végül, hogy üzemvezetőt nem alkalmazott. Mármost önök méltán kérdezhetnék, t. Nemzetgyűlés, miféle férfiú az, aki mint tojáskereskedő indul el Máramarosból, itt népjóléti ministeri ajkakról is bolygó kefegyárosnak neveztetett, akiről azonban még az is kiderült, hogy a kefegyártást is iparengedély nélkül űzi s mint rokkantfoglalkoztató jutott hozzá igen jeles, — azt lehet mondani — ajándékokhoz, ugyanakkor azonban meg kell állapitanunk, hogy tulaj donképen egyik legjobb üzlete a szemétfuvarozás volt. Én ugyan ezt a mesterséget nagyrabecsülöni, de leghelyesebbnek azt látnám, ha valakinek már egyszer arra adatnék engedély, hogy Budapestről a kétlábú szemetet fuvarozza ki. (A terem lámpái vili any zavar következtében elsötétülnek. — Pikler Emil : Lendvai sötétséget áraszt. — Hedry Lőrinc : Steinmetz bosszút áll !) Steinmetz bolygó lába a villamosvezetékbe lépett. (Zaj.) Elnök: Az ülést tiz percre felfüggesztem. (Szünet után.) 37*
