Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVI. kötet • 1925. november 10. - 1925. november 25.

Ülésnapok - 1922-463

.20 A nemzetgyűlés 463. ülése 19.25, egy olyan kis szigetére, amely tele volt nőve hínárral. Ott láttam együtt az egész társaságot. — Mi az, maguk itt tartózkodnak? kérdeztem. — »Igen, mert a csendőrök keresnek bennünket Ruttkán. Nem merünk még éjjel sem hazamenni, mert elfognak bennünket.« Kérdeztem, hogy mi volt a sztrájk oka. Elmondták, hogy a Kassa—ruttkai vasútvonal főműhelyében egy cseh főművezető egy magyar kazánmunkást azért, mert nem végezte a munkát parancsa szerint, megvert és amikor a többiek ez ellen tiltakoztak, azokra is rárontott. A munkások, miután az igazgatóságtól elégtételt nem kaptak, kimentek a gyárból és nem voltak hajlandók addig visszamenni, amig a rajtuk esett sérelmet nem reperálják. Akkor naivan, — ismerve a viszonyokat, — azt kérdeztem, hogy bejelentették-e a dolgot az iparhatóságnak, ebben az esetben a szolgabirói hivatalnak. »Nem, még nem mentünk el Rutkára.« — Hát menjünk Ruttkára,—mondottam — a főszolgabíró arravaló, hogy megvédje a munkásság érdekeit, a munkásság is adófizető az országban, az ő érdekeit is meg kell védeni ! — Két társam némi vonakodás után elkísért Ruttkára, ahol a blatnicai járásnak, — az igen t. belügyminister ur ott tanulta a közigazgatást, — föszolgabiraja, Újhelyi Attila fogadott bennünket és az első szava az volt : »Mit akartok, ti csavargók ? I« Amikor illedelmesen elmondtam jövetelünk célját, ezekkel a szavakkal : »Takarodjatok ki innen, aljas, utolsó csavargók, mig jó dolgotok van, mert vasraveretem az egész bandát !« kikergetett bennünket. Ami szikrája volt bennem a történelmi magyarság iránti tiszteletnek, még az is kiveszett belőlem akkor, amikor igy halottam a főszolgabírót munkásokkal szemben beszélni ; amikor egy ilyen exponált magyar nemzetiségű vármegyének, Túróénak főszolgabirája, derék dolgozó magyar munkásokat nemhogy védelembe venne a cseh művezetővel szemben, hanem vasraveretéssel, kitoloncolással fenyeget meg. Ez iránt a magyar történelmi osztály iránt azóta én semmiféle tiszteletet és megbecsülést ismerni nem tudok. (Egy hang jobbfelől : Nem lehet általánosítani l) Elnök : Figyelmeztetem a képviselő urat, hogy semmi oka sincs és nem is helyes, hogy itt a parlamentben, egyes, talán megtörtént dolgokból egész társadalmi osztályra következtetést vonjon le. (Ugy van ! jobbfelől.) Azt hiszem ezzel semmiképen sem járul hozzá ahhoz, hogy a külföldön a magyar nemzet iránti becsülés növekedjék. (Szabó Imre : Ilyen a főszolgabirák 90 százaléka 1) Semmi akadálya nincs annak, hogy a képviselő ur megtörtént visszaéléseket nyiltan és bátran feltárjon és kritika tárgyává tegyen, de nem szabad ilyen egyes, sporadikus esetekből kifolyólag az egész történelmi magyarságra nézve hyen következtetéseket s itéietet levonni. Méltóztassék folytatni ! Malasits Géza : Tisztelettel meghajlom az elnök ur intelme előtt, bár csábit az a gondolat, hogy bebizonyítsam, hogy ez nem sporadikus eset volt. A magunk körében az ilyen közigazgatást elneveztük blatnicai közigazgatásnak. (Derültség a szélsőbaloldalon.) A mostani konszolidáció ideje kellett ahhoz, hogy. az egész ország egy nagy blatnicai járássá változzék, mert, méltóztassék elhinni, hogy a munkásokkal való bánásmód — egyes vidéki városokat és, talán a fővárost kivéve, -— mindenütt olyan, amilyent én 1923-ban Turóczmegyében, a blatnicai járásban tanultam megismerni. Ha ma egy cukorgyári munkást egy cseh előmunkás véresre ver, akkor az a cukorgyári munkás hiába megy panaszra akárhová, mert száz közül kilencvenkilenc esetben annak a művezetőnek adnak igazat s jó, ha az a szerencsétlen . évi november hó 10-én, kedden, munkás épen kerül ki a csendőrkaszárnyából. Nem akarok a nemzetgyalázás vádjába keveredni, mert annyira még szeretem a fajtámat, hogy nem gyalázom^ de azt kell mondanom, hogy Magyarországon, különösen a vidéken, a közszabadságok terén a munkásosztály ma odajutott, ahol békeidőben az u. n. nemzetiségek voltak, a dákororománok, a vadrácok voltak. Erre nézve mindjárt példákat hozok fel. Különösen a szociáldemokrata munkásság az, amely sem közigazgatási, sem egyéb tekintetben nem részesül a védelemnek még abban a csekély mértékében sem, amelyben egyéb magyar dolgozó osztályok részesülnek. Ha gyűlést akar tartani, nem engedik meg, hanem azt mondják, — ez is sporadikus eset ugyan, de idekívánkozik, — hogy : »Tudok én egy országot, ahol lehet gyűléseket tartani, menjenek oda : Oroszországba !« Budapesttől háromnegyedórányira van az a község, amelynek főszolgabirája ezt a jó tanácsot adta a nála instanciázó munkásoknak. Bejelentették, hogy ülést kivannak tartani s ő azt mondotta nekik : »Menjenek Oroszországba, az én járásomban gyűlést tartani nem fognak !« Azután látjuk azokat a bájos jeleneteket, amelyek a tisztelt egységes párti képviselő urak beszámolóival kapcsolatban lejátszódnak. Legutóbb sokoropátkai Szabó István igen t. képviselőtársam egy egész hadsereggel vonult fel és beszélt ott mindenről, még külpolitikáról is. Ezzel szemben a szociáldemokrata képviselők beszámoló beszédem és itt is csak a városokban csak a beszámoló képviselő beszélhet, a vidéken már előfordult és a jövőben talán még sűrűbben fog előfordulni, hogy még az illető képviselő sem tarthatja meg a beszámoló beszédet. (Cserit József : Talán csak nem !) Bocsánatot kérek, ez megtörtént már és azt hiszem, hogy a jövőben még sűrűbben fog megtörténni, ha a konszolidáció igy fog tovább menni. A szociáldemokrata képviselők községeikben — egypár helyet kivéve — csak személyesen tarthatnak beszámoló beszédet, és még saját pártjabeli képviselőtársa elmehet ugyan oda, de felszólalnia nem lehet, mert a rendőrkap itány azt mondja, hogy ebben az esetben az már nem volna beszámoló beszéd, hanem népgyűlés, népgyűlést pedig, tekintettel a rendkívüli nagy pénzügyi nehézségekre és az országban tapasztalható izgalomra, nem engedélyez. Igen t. uraim, nézzük csak meg egyszer az állam költségvetését — nem akarom önöket horribilis számokkal untatni, amelyekbe Magyarországon a csendőrség, a rendőrség és egyéb védőrség fentartása kerül, — kétségtelen, hogy nagyszerű regenerációs munkát lehetne ezzel a pénzzel végezni, amelybe Magyarország közbiztonságának fentartása kerül. Nem túlzás, ha azt mondom, hogy egyes vidéki városok valósággal megszállás alatt vannak. Nem akarom azt mondani, hogy túltengés van ezen a téren, de annyi bizonyos, hogy a békebeli állapothoz képest hatványozott rendőri létszám van az országban. Ilyen viszonyok között mégis furcsállom —• hogy durvább kifejezést ne használjak — azt, hogy a rendőrség arra hivatkozik, hogy azért nem szabad több képviselőnek beszélni egy beszámoló gyűlésen, mert hiszen az ország izgatott hanguTatában s a rossz pénzügyi helyzetben nem lehetne a rendet valamiképen fentártani. Nagyon jól tudja a rendőrség, hogy a magyar munkásság, különösen abban a helyzetben, amelyben ma van, egyáltalában nem szándékszik az állami rendet és békét erőszakos eszközökkel felforgatni. A magyar munkásság, amely megtanult repülőgépeket, automobilokat és olyan munkákat csinálni, amelyekért Párizsban megbecsülik a magyar munkást," legyen az cipész, asztalos vagy bármi más, van annyira intelligens, hogy a mai viszonyok