Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVI. kötet • 1925. november 10. - 1925. november 25.

Ülésnapok - 1922-468

A nemzetgyűlés 468. ülése 1925. ciáldemokrata párt beszámoló gyűlést jelentett be. Az a gondolata támadt, hogy felkéri Malasits képviselőtársunkat, számoljon be a győri választó közönségnek parlamenti működéséről. Belátom, hogy a mai világban ez bizarr gondolat, de nekik mégis ez a gondolatuk támadt, mert meg akarták hallgatni Malasits képviselőt. Felkértek engemet is, hogy menjek el, én is kisérjem el Malasitsot. Belátom, hogy borzasztó nagy. hallatlan tág igény, de eszembe jutott, olvastam, hogy az egyhégespárti és fajvédő képviselők ímszadmagukkal meímek le kerületeikbe és gondoltam, hogy nálunk se lesz borzasztó nagy vétek, ha mi ketten megyünk le a kerületbe. Elmentünk tehát, de ott végzés várt. amelynek egy passzusa igy szól (olvassa) : »Nem járulhattam azonban hozzá, hogy a beszámolón Malasits képviselő kiséretében megjelenő nemzetgyűlési képviselő és esetleg mások is felszólalhassanak, mert ez esetben a beszámoló nyilvános politikai népgyűlés jellegét öltene fel, már pedig a mai súlyos pénzügyi, gazdasági és kényes külpolitikai helyzetben, annak népgyűlésen a párt exponensei által pártszempontból való tárgyalása és bírálata alkalmas volna a szenvedélyek és indulatok kiváltására, ami a város köznyugalma és a közrend szempontjából feltétlenül kerülendő.« (Sütő József : Rendőrkapitány mint diplomata!) Hivatalos helyről viszont állandóan azt halljuk, hogy a konszolidáció országútján nagy darab utat tettünk meg. Azt hirdeti a kormány, hogy van konszolidáció. Most felteszem a kérdést; van-e konszolidáció, vagy nincs? (Felkiáltások jobbfelől : Van ! — Rakovszky Iván belügy min ister : Van, mert vigyázunk !) Ha van konszolidáció, (Egy hang a szélsőhaloldalon : Van, de nincs !) — mert a kormány azt hirdeti — akkor a vidéki rendőrkapitányságok ezt nem hazudtolhatják meg és nem adhatnak ki hivatalos irást arról, ami ellenkezik a kormány felfogásával és kijelentéseivel, amelyek nemcsak az ország népének, hanem a külföldnek is szólnak. Mit szól a külföld, akár mint hitelező, akár egyéb minőségben, mikor ilyen végzéseket adnak ki, nem egyet és nem véletlenül, hanem rendszeresen, majdnem valamennyi szolgabiró és rendőrkapitány, (Klárik Ferenc : Beíügyministeri utasitásra !) amikor tagadásba veszik azt, amit a kormány hirdetvén hirdet, aminek súlyos pénzáldozatokkal reklámot csinál a külföldön? Hiszen valahogy ugy fest a dolog, hogy önhitté tesznek bennünket. Hát hogy az én csekély személyem, hogy én ne beszélhessek néhány ezer embernek Győrött egy félórát, elég ahhoz, hogy hivatalos irást adjanak ki arról, hogy mindaz szemenszedett hazugság és valótlanság, amit a konszolidációról hivatalosan hirdetnek ? Ha van konszolidáció, akkor én nem tartom sem magamat, sem társaimat olyan jelentékenyeknek, hogy azt egy félórás dikcióval le tudjuk rombolni. (Esztergályos János : Még az ebédhez is odaülnek a detektívek !) Ha pedig nincs konszolidáció, akkor viszont szászorosan szükség van a bírálatra és akkor nem kell kidobni azokat a reklámpénzeket, nem kell tömni a külföldi sajtót, nem kell önmagunkat áltatnunk, nem kell elhitetnünk a világgal és az országgal, hogy itt konszolidáció van. Az ország szempontjából nagyon jó volna, ha a belügyminister ur közegeit kioktatná és rászorítaná arra, — ha volna annyi hatalma, — hogy hivatalos Írásokban ne adják ki annak ellenkezőjét, annak cáfolatát, ami a kormány hirdet. (Esztergályos János : Vitéz Endre László teszi a legjobban, mert semmit sem ad ki, sőt nem is válaszol a bejelentésre !) Ugyanez az eset történt meg Szabó Imre képviselőtársammal Szombathelyen. (Klárik Ferenc : évi november hó 18-án, szertián. 235 Nem is gyűlés volt, hanem pártgyülés!) Ott is kérelmeztük és megengedték a gyűlést, de Szabó Imre képviselőtársunknak azon nem volt szabad felszólalnia. Nem is beszélek a tekintélyek tiszteletéről, nem is beszélek arról, hogy a tekintélyek tiszteletét nem lehet és nem szabad felparcellázni, nem lehet felparcellázni a törvényhozás tiszteletét a jobboldalra és azt mondani, hogy ez a része pedig, amely itt kezdődik, vogeífrei, amelyiyel lehet akármit cselekedni. Erre a térre nem megyek, mert tudom, az urak annyira benne vannak ebben a hínárban, hogy nem tudnak belőle kikecmeregni. (Süíő József: Ugy van! Ez az igazság!) Nem reklamálok, de a kormány szempontjából helytelen az, ha a rendőrkapitányok és a szolgabirák agyba-főbe keresztezik és meghazudtolják a kormányt. Ha másért nem, ezért az egyért kellene kioktatni őket arról, hogy ilyen okmányokat a jövőben ne adjanak ki. (Klárik Ferenc: De felsőbb utasitásra csinálják! Hiszen ez a baj! Belügyministeri titkos rendeletre csinálják! — Esztergályos János: Igaz ez, minister ur? — Rakoszky Iván belügyminister ; Százszor megmondtam, hogy hogy nem igaz! Akármennyire ismétlik, mégsem válik igazzá! Nincsenek titkos rendeletek! — fűtő József: Miért nem engedélyezik akkor gjniléseinket? — Rakovszky Iván belügyminister : Mert a konszolidációt meg akarjuk őrizni! Nem volt elég a konszolidációt csinálni, hanem meg is kell őrizni!) A konszolidációt méltóztatnak akarni megőrizni ? Ez az alap a legkevésbé alkalmas a konszolidáció megőrzésére. Ezzel Önök aláássák és aknázzák még azt a keveset is, ami esetleg van. Tehát nem titkos rendeletek, hanem innen kapják most a biztatást. Én nem haragszom azokra a közegekre, azok parancsot teljesítenek, sőt mondhatnám, hogy hálásak lehetünk mi, ellenzéki képviselők azért, hogy csak igy bánnak el s nem puffantanak le bennünket. Mert ahogy a belügyminister ur mentalitását ismerem, egészen bizonyos, hogy minden esetben volna mentőszava az ilyen közigazgatási kilengésekre és meg tudná védeni az ő alantasát ; (Malasits Géza : Jó tanítómesterei voltak !) ellenben a kormány részéről kifogásolom ezt az el.árást. Ez belevág a takarékosság kérdésébe is. Takarékossági szelleme és akarata nincs a kormánynak, csak takarékossági bizottsága van. Sokat lehetne megtakarítani, s én itt a nemzetgyűlés szine előtt jelentein be a magam és valamennyiünk személyére nézve, hogy szivesen lemondunk a testőri kíséretről. Itt is lehetne valamit megtakarítani. Igaz, hogy ezeket a szegény, szánalmas embereket szánalmas szerepükért nem valami fényesen dotálják, de mivel elég sokan vannak, mégis nagy summát tesz ki. Mi lemondunk a kíséretről, semmi szükségünk sincs arra, hogy öt-hat ember kisérjen, ha bemegyünk egy vendéglőbe ebédelni, mellénk teiepedjen három detektív szintén ebédelni, akár kell nekik az ebéd, akár nem. (Egy hang a szélsőbaloldalon: Hivatalból esznek! Semmi szükségünk sincs arra, hogy bennünket ilyen sokra taksáljanak és ránk ilyen sok pénzt pazaroljanak. Mi egyszerű emberek vagyunk, el tudunk menni saját magunktól is oda, ahova akarunk. Ezen a téren egy csomó pénzt meg lehet takarítani, amit sokkal hasznosabb befektetésre lehetne felhasználni. (Esztergályos János : A detektiveknek sajátjukból kell fedezni a költségeket ! — Baticz Gyula : A rendelkezési alapból de sokat megengednek !) Múltkor egy^ felszólalásomba - s ez belevág mostani fejtegetéseimbe — megemlítettem hogy egy magyar író a magyar biróságról olyan kijelentéseket tett, amelyek, ha igazak, méltán válthatnak ki nyugtalanságot a közönségből. A ministereluök ur akkor felállott és mindössze egyetlen egy mon34*