Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVI. kötet • 1925. november 10. - 1925. november 25.
Ülésnapok - 1922-467
A nemzetgyűlés 467. ülése 1925, évi november hó 17-én, kedden. tanácsokat, hanem a maga dolgát intézze el jól. Én különösen veszélyesnek tartanám, ha a gazdasági szakoktatásban azt a vezető szerepet, amelyet az állam a maga számára a legutóbbi időkben különösen a közgazdasági fakultás szervezésével elfoglalt és azt az álláspontot, hogy a gazdasági oktatásnak legmagasabb foka állami feladat, feladná. Ebből más nem származhatnék, mint az egyes termelő ágaknak sajátságos törekvése, hogy már a kezdet kezdetén, a fiatalság nevelésénél speciális érdekeiket vigyék diadalra és elmellőzzék azt az egyetemleges érdeket, mely a gazdasági haladásnál mindenkor szükséges és elengedhetetlen. (Sándor Pál: De hogyan akarja megoldani az agrárhitelt % Ezt nem fejezte be!) Én az agrárhitel tekintetében, igen t. képviselőtársam, csak azt mondottam, hogy az állam monopóliumot ne teremtsen, hanem engedje az eddig bevált hitelintézeteket dolgozni. Ez azonban nem a mezőgazdasági és nem a kereskedelmi oktatásra tartozik. Én most az export fejlesztéséről szólok és az export fejlesztésénél, ami nagy mértékben kapcsolatos ugyan a hitelkérdéssel, alapvetőnek tekintem azt, hogy olyan kereskedő-osztályt tudjunk nevelni, amely nyelvekben és más termelési ágak disciplináiban is járatos, amelynek nagy áttekintése van a gazdasági kérdésekben. (Horváth Zoltán: Szóval jöjjön a zsidó tőke és jöjjenek a zsidó bankárok! Ez a legnagyobb érdeke az országnak!) Én soha felekezeti kérdéssel _ nem foglalkoztam az ország arénájában. Én csak arra figyelmeztetem a t. képviselő urat, méltóztassék Németország és Anglia tőkeviszonyait, Amerika kereskedelmét nézni! Ez is felelet. Egvik helyen igy van szervezve a kereskedelem, a másik helyen ugy, fontos az, hogy jól legyen megszervezve. (Horváth Zoltán: Itt vagyunk beismerésben, hogy a tőkét elhessegették ! — Bassay Károly: Ki kell mondani bátran, hogy szabad a föld! Ezt nem merik kimondani! Szabaddá kell tenni a földet! — Egy hang a jobboldalon: Mondja meg! — Rassay Károly: Én megmondom, csak mondja meg más is! így van, hiába! Ezt nem mondja ki senki! — Strausz István: Czettler Jenőt nem illetheti ilyen szemrehányás! — Horváth Zoltán: Nem Czettler! Czettlernek nagyszerű ideája volt, de nem fogadta el a kormány! — Ernszt Sándor: Okvetetlenkedése Én annak a nagy problémának, amely ma megoldatlanságával megbénitja egész mezőgazdasági termelésünket és aláköti egész gazdasági életünket, t. i. a piacok bizonytalanságának, a mezőgazdasági termények elhelyezésének fundamentumát látom magasfoku közgazdasági nevelésben, olyan kereskedelmi és közgazdasági szellem kialakításában, amely egyenrangúságánál fogva a magyar árunak úttörő a külföldön. A nemzeti munkamegosztásra szükségünk van. Mi, gazdák teljes figyelemmel és megértéssel kisérjük azokat az intéseket, hogy mit és hogyan lehet külföldön elhelyeznünk és ebben az irányban az üzemtechnika minden tudásával felszerelve, iparkodunk megoldani az agrárkérdést. Mennyi tartozik ebből a kormányra, menynyi a társadalomra, az még egy költségvetési tárgyalás alkalmával el nem dől. Nagy problémák ezek, amelyeket inkább tettekkel, mint szavakkal lehet megoldani, de óva intek mindenkit, hogy csak a kormánytól várjon min dent. Mindenkinek, az egyesnek és a társadalomnak meg keik tennie mindazt, ami a rnaNAPLÓ. XXXVI gyár értékesítésnek, a magyar gazdasági élet igazi szanálásának alapfeltétele. Az államháztartás rendbehozásával a kormány már megtette a magáét, most a társadalmon és annak minden termelő rétegén van a sor. Olyan akadályok, amilyenek a múltban az egyes nemzetek ellenkezése és féltékenykedése következtében előállottak, bizonyos mértékig ma már nem jelentkeznek, bár a megszállott területeken folytatott birtokreformok és üzemi ne hézségek még ma is állandóan kergetik ide a magyar véreinket, és földünk eltartási kapacitását csökkenti minden újonnan idejövő, kiüldözött testvérünk, akik előtt azonban ajtót nem zárhatunk, mert a magyar szolidaritás, a magyar becsület mást követel. Én ezeknek a testvéreinknek bizalmat és türelmet hirdetek, nemcsak azoknak, akik akaratukon kivül szakadtak el tőlünk, hanem azoknak is, akik az 1918-as októberi és novemberi meleg napokban azt hitték, hogy sorsukat jobban biztosithatják egy idegen állam kötelékében, mint ahogyan 800 éven keresztül a testvér magyar nemzet kebelén sorsuk ment. Őket keserű csalódás érte reményeikben, törekvéseikben és én a legteljesebb reménységgel kivan ok nekik szabadulást mostani nehéz helyzetükből. (Helyeslés I .jobbfelől.) Egyebekben pedig tekintettel arra, hogy a I költségvetésben a magyar kormány állandó törekvését látom a konszolidációra, tekintettel arra, hogy sok beruházást programba vett, aminek hasznát az ország rövidesen látni fogja, és ami egyébként halaszthatatlan is volt. a költségvetést általánosságban a, részletes tárgyalás alánjául elfop-adom. (Élénk helyeslés, éljenzés és tans a jobboldalin és a középen. A srónnlcot számosan üdvözlik.) THitiök: Szólásra kövH-Ve-nkl Láng János jegyző: Peidl Gyula! Peidl Civula: T. Nemzetírvülés! Tekintettel arra, hogy az előttem szóló t, kénviselőtársam felszólalásának tartflmával. kivéve annak végét, a költségvetés elfogadását, nagyrétben ee'vetértek, nem is i^en látom szűkséVét annak, hogy a parlamentáris szokásoknak megfelelően vele vitába szálljak. íPronnw Sá/nflo^: Ellenzéki beszéd kormánypárti oldalból.) Nem nisáo- napról-nar»ra tanúi lejtünk, hoey ha kivételesen kormányr-árfí részről vapv kormánvttánioíra+ó részről felszólalás "hangzik el. e* lénye«-'é^en ellenzéki. vép-prpdmén^é>pn azonban a kermánv támogatását jelenti be. Én errpriézve fsak pz.t kivárom l^zön-ezm. lio^v az ÍIVPTI felszólalásodat, illctőlep- az ilven f°lszólnlóVqt nem mpntRsit^pti a fe^lős'-é.q' alól az H körülmény, horrv ellenzéki lianwon beszélnek a kormanv ténykedőéiről, ba PZZPI ellentétben a kormányt az ő jogosan kifo^á«olf m-p Vörlppghon és lvO T " rr '^ 1 Mt rr ' 0 ti yprirta'mt.áben továhhr" is ta^on^t-int fUay van! TJav va,wf a hal- é v o s^elso^alold^o^. — TTA^^'«+ 1, I 7<f»l+»»*' "FHT; szépséghiba! — Szabó Imre: Lényegbeli !) Az én legutóbbi napirendi felszólalásom kanosán gróf Bethlen István ministerelnök ur volt szives nekem a demagóg jelzőt díjmenteI yen ajándékozni. (Derültség a bal- és szélsőbaloldalon. — ProDDer Sándor: A gyémántok nélkül! — Bothenstein Mór: Nemhogy kormányfőtanácsossá neveznék ki! — Bainprecht Antal: Legyen büszke rá!) Nem hinném, bogy a ministerelnök ur részéről ez a jelző jó értelemben adományoztatik nekem, mert hiszen demagóg- még nem fetlétlenül jelent sértést. 2«
