Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVI. kötet • 1925. november 10. - 1925. november 25.

Ülésnapok - 1922-466

A nemzetgyűlés 466. ülése 1925. évi november hó 13-án, pénteken. 139 Ezért a következő határozati javaslatot terjesztem be (olvassa) : »A Nemzetgyűlés utasítja a kormányt, hogy a kivételes hatalom gyakorlását minden téren szüntesse meg, különösen pedig áliitsa vissza az esküdtbíróság törvényes rendjét, másodszor az 1914. évi XIV. t. c.-ben kodifikált sajtótörvényt, valamint a szólásszabadságra, az egyesülési és gyülekezési jogra az 1914. évi békeállapotnak megfelelő gyakorlatot.« Méltóztatnak látni, hogy ez nagyon szerény kérés. Csak azt kérjük, hogy visszakapjuk azt a jogot, ami 1914-ben, az átkos Habsburg-korszakban, az önkényuralomnak, az autokrata császárnak idejében már megvolt. T. Nemzetgyűlés ! Itt örökös a panasz. De tárgyi jelenségei is mutatkoznak annak, hogy a bíróságok és az ügyészek nem birnak a munkával, hogy tul vannak halmozva, mert mérhetetlen nagy igazságszolgáltatási hátralék szaporodott fel, úgyannyira, hogy most már a bírósági hivatalok és irodák nem állhatnak a felek és ügyvédek rendelkezésére csak egy nap egy héten, mert annyi a munka. Ennek megvan a maga igen egyszerű magyarázata és az igen egyszerű orvossága is. Ma a biróságek tul vannak terhelve az ügyészségnek ama lábrakapott praxisa folytán, hogy ahelyett, hogy a közönséges büntetendő cselekményekkel és a büntetendő cselekmények elkövetőivel törődnének, a legnagyobb ambícióval a nyomukba vetik magukat az u. n. politikai bűntetteseknek ; folytonosan a sajtóra vadásznak, politikai bűncselekményeket és azok elkövetőit szimatolják, nem törődnek mással. (Ellentmondások jobbfelől.) Ezt állithatom a magam praxisából is, mert hiába visz az ember eléjük súlyos eseteket, amelyek támadások a vagyon ellen, sikkasztások, csalások vagy más egyebek pihenhetnek hónapokon át, meg sem nézik őket, mert mindenütt mit látunk ? Azt, hogy az ügyészeknek egyéb gondjuk sincs, mint folytonosan keresni, böngészni a sajtót, onnan kihámozni, kimagyarázni, hol van benne felhatalmazásra üldözendő büntetendő cselekmény, — ez még legkevésbé, — de hol van benne a társadalom hatályosabb védelméről szóló 1921 : III. te. alapján büntetendő cselekmény, hol van izgatás, hol van ez, hol van az ? Egyebet sem olvas, egyebet sem hall az ember, mint hogy mindig lityi-fityiségekről, örökké semmiségekről, sajtóvétségekről, vagy más politikai deliktumokról van szó, — ellenben a fontos, nagy dolgok folytonosan késnek, hónapokig kell az elintézésükre várni, s akkor természetesen az eljárás sikere is nagyon kockáztatva van. Vissza kell tehát adni a bíróságot is és az ügyészséget is a maga hivatásának. Ennélfogva a következő határozati javaslatot nyújtom be, amelynek elfogadásával a t. Nemzetgyűlés ezeken az állapotokon segíthetne, (olvassa) : »A nemzetgyűlés utasítja a kormányt a vádhatóságok megintésére, hogy a mértéktelenül elszaporodott politikai üldözéseket hagyják abba, (Ugy van a szélsőbaloldalon. — Derültség és mozgás jobbfelől.) s e helyett figyelmüket, munkaidejüket és tevékenységüket a közönséges büntetendő' cselekmények üldözésére fordítsák, meÏ3' téren súlyos mulasztások s a hátralékok tetemes felszaporodása észlelhető.« (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) A politikával annyira összegabalyodtak a a bíróságok, a politika annyira becsapott a területükre, hogy valóságos parlamentes dit játszanak. Ma azt látja az ember, hogy minden egyes ilyen tárgyalás egy kis parlament, azt látja az ember, hogy az mozgatja őket, hogy az újságokban szerepeljenek (Halász Móricz : Az ügyvédeket !), mert minden szavuk, minden megjegyzésük arra számit, hogy a sajtó foglalkozzék vele. Mondják, hogy az egyik tanács elnöke, aki a leghíresebb, szinte ... beteg, ha valamelyik megjegyzése az újságba nem kerül, vagy ha nem hoznak a tárgyalásról elég hosszú referádát ; megolvassa a sorokat, hogy melyik lap mennyit hozott róla s a szerint gyakorolja a pardont, és ellenszenvet von magára "az, aki nem elég hosszú cikket irt. Látja az ember, hogy beteges hajlandóság, hiúság ennek a jelenségnek a mozgatója, ugy hogy, bár hive vagyok a legnagyobb sajtószabadságnak, eltiltanám, hogy a biró és ügyész az újságokban névleg megneveztessék. (Halász Móricz : Talán az ügyvéd ?) Abba is nagyon szivesen beleegyezem ; azt hiszem, hogy e tekintetben a t. képviselő urnák nem igen lehet panasza. Mondom, mind ebbe belemennék, ezt kellene eltiltani, mert ugy látszik, hogy ez tisztán a hiúság kérdésévé vált, azért foglalkoznak olyan előszeretettel ezekkel a sajtóperekkel. Ellenben az élet és vagyonbiztonság ellen elkövetendő büntetendő cselekmények, a közönséges gonosztettek elkövetésére nincs sem rendőr, sem ügyész, sem biró. (Halász Móric : Hogy lehet ilyet mondani ! — Barthos Andor : Ennyire ne túlozzon a t. képviselő ur !) Nézze meg a képviselő ur> s különben is a magam praxisából is beszélek. En egy igen súlyos csalási ügyben, amelyben sok milliós kárról van szó, tehát mindenképen indokolt lett volna az eljárás, fél esztendő óta még csak nyomát sem látom a kezdeményezésnek, mert a t. ügyész urak, a rendőrség mind el van foglalva politikai cselekményekkel, politikai hajszákkal és politikai üldözésekkel. A leiró személyzettel, irodákkal is ezért van folyton baj, mert ott örökösen politikai bölcsességeket, Ítéleti indokolásokat, mindenféle badarságot kell leírni, ezzel van eifogtalva minden iroda. Ezen nem lehet másképen változtatni, mint hogy az ügyészséget le kell inteni, hogy ne szimatoljon mindenben büntetendő cselekményt. Nag> baj, hogy annak idején megalkották az 1921. évi III. tc.-et, illetőleg ennek a 6., 7., 8. §-ait, amelyek a nemzeti becsület védelméről szólanak. Mert mi ennek a vége? Száz meg ezer számra a leglehetetlenebb esetekből kifolyólag vonszolnak kicsiket és nagyokat, intelligens és nem intelligens embereket a bíróság elé, hogy ők a nemzet becsületét megsértették. (Ugy van ! Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) Törődik is a nemzet azzal, hogy valaki megsérti. Hiszen a nemzetet nem lehet egyeseinek megsérteni, az olyan szentséges, nagy dimenzió. Ez olyan, mint amikor az ember azt uiondja, hogy törvényt akarnak alkotni, hogy a nap ellen valaki becsületsértést ne követhessen el. Ez tehát a leglehetetlenebb fogalom. Addig sohasem gondoltak arra, hogy ilyen, nem tudom én, bárgyúságot lehessen kodifikálni. Egy nemzet olyan fenséges, hatalmas dimenzió, amelyet nem lehet megsérteni. Most valaki a nemzet, a szegény nemzet becsületét megsértheti. (Propper Sándor : Ez az igazság Place de la Concordeja !) Tisztára az igazság Place de la Concordeja ! Csak a pásztói esetre utaioK. Egy szakácsné beszél arról, nogy a csendőrök Pásztón véresre vertek embereket és ő nem tudja nézni ezeket a kakastollasokat. E szegény asszony gazdíja, egy doktor, — ugy emlékszem, hogy járási orvos, — megemlíti, hogy bizony ugy van, még látleletet sem adhat ezeknek a szegény embereknek sebesülésükről, mert a főszolgabíró megtiltotta, hogy nem szabrd visum repertum-ot adni. Oda vonszolják őket a bíróság elé azzal, hogy a nemzet becsülete ellen vétettek, annak a hitelét rontották, mert egy pár csendőr csakugyan vérengzett, becstelenséget követett el. De ez nem az egyedüli eset. Száz meg ezer van ilyen, és akkor a nemzet becsülete elleni vétségért elitélik az ilyen embereket napokra és hónapokra. Emlékezem egy olyan .. esetre, amikor a nemzet becsületének megsértése 20*