Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVI. kötet • 1925. november 10. - 1925. november 25.

Ülésnapok - 1922-466

Í34 À nemzetgyűlés 466. ülése 1925. őket a karján abba a pártba, ahol akkor együvé tartoztunk. (Rainprecht Antal : Hja, ez a politika !) Ezekután nem ismerem el az ő erkölcsi jogosultságát arra, hogy elkezeljen októbristákról és radikálisokról beszélni. Annál kevésbé ismerem el ezt, mert ha a múltból valami bűn, contagium tapadhat valakihez, ő ebben a tekintetben még mindig hátrább van, mint az októberi politika emberei. Mert jól van, rendben van, Batthyány Tivadar — akitől, ugy látszik a hazát féltik — Nagy Vince, Rainprecht Antal, Horváth Zoltán, Vass János, akitől annakidején az egyik minister ur kinevezést kunyerált és kapott is, (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) jól van, ezek októbristák voltak, hangozzék feléjük a pereat ! Egyről azonban megfeledkezik a t. képviselő ur : ezek az urak mégsem mentek el olyan messze, mint ő, mert hiszen ő annakidején lehetségesnek tartotta azt is, hogy a kommunizmust szolgálja, ő az igazságügyministeriumban annakidej én a kommunizmusnak bizalmi férfia volt, (Halász Móric : No no ! — Propper Sándor : És rajtakivül sokan mások is !) ennélfogva, nem jogosult arra, hogy akár engem, akár barátaimat, az egész pártot pellengérre állitsa, hogy velünkszemben az exiliumnak jelszavát hangoztassa, hogy tőlünk el akarja különiteni magát, mert bármennyire messzementek ennek a pártnak emberei, annyira mégsem mentek el, mint ő, egyik sem vált a kommunizmus alkalmazottjává. (Halász Móric : Ezt bizonyitani is kellene !) Nem kell bizonyítani, mert köztudomású, ezt a képviselő ur sem tagadta de én sohasem tettem neki szemrehányást, mert végre is ezt jószándékkal vállalhatta, azért, hogy ezzel is használjon. De ha őmaga sajátmagával szemben meghozza a felmentő verdiktet, akkor neki kötelessége ugyanilyen jószivvel és jóhiszeműséggel másokkal szemben is meghozni a felmentő verdiktet. Épen az a baj a magyar politikának, hogy ilyen apró kottériák, áskálódások és ilyen személyi szempontok azok, amelyek irányítanak, s amelyek az összehozás helyett szétválasztanak. (Erdélyi Aladár : Az a baj, hogy személyi politikát folytatnak. Helyes ez a megállapítása.) Ha a t. képviselő urnák érdeke, hogy az ellenzék egységesen vonuljon fel, — mert minden ok megvan rá, hogy a többségi párt politikájával szembehelyezkedjék, — akkor neki inkább a békességet, összehozást kellett volna keresnie, nem pedig azt, hogy mások múltjában turkáljon akkor, amikor először talán a maga múltjában turkálhatna, ha ő azt, hogy valaki egy rendszerhez alkalmazkodott, örökérvényűnek s olyannak tekinti, mely az illetőt ez örökre kizárja a közéletből. Itt vezérkérdésekről és mesefélékről is van szó. A képviselő ur és barátai is azt hirdetik, hogy egységes liberális frontnak kell kiépülnie. Erre megvolt az alkalom. Ott volt Giesswein Sándor, akinek egyénisége, nagy értéke és liberalizmusa, demokráciája, politikája olyan volt, hogy az ő vezetése alatt igazán lehetett volna egyesülni. (Ugy van ! balfelől.) És mi történt akkor ? Mikor mi többiek odaálltunk Giesswein Sándor vezérlete alá, akkor a textilliberalizmusnak, a Vorzimmeroppoziciónak emberei nem voltak hajlandók még Giesswein Sándort sem elfogadni vezérüknek. Ha pedig ez igy van, akkor ők ne panaszkodjanak. Nehéz a mi helyzetünk s azért kellett ma itt a helyzetet tisztázni, hogy ne kapjunk támadást onnan, arról az oldalról is, ahol pedig minden kötelesség megvolna a támogatásra. Ezeknek a t. liberális férfiaknak kötelességük lett volna a passzivitás alatt is oldalunkon állani, akármi is lett volna véleményük a passzivitásról, hogy az jó vagy rossz, nekik az volt a kötelességük, hogy akkor is takargassák annak a passzivitásnak hibáit, az ellenzék esetleges gyengeségét. Csakhogy évi november hó IS-án, pénteken. ők még a kormánypártnál is jobban kéjelegtek abban, és igyekeztek tenni róla, hogy a passzivitás ne sikerüljön. Lett volna elég terük küzdeni, lettek volna hálás szerepeik. De mit kapunk tőlük ? Ha közülünk egy szürkevalaki odaáll valamely kérdésben és felveszi a küzdelmet — csak a Fábián esetre gondolok, — ha egy közember odaáll, egy becsületes ember, akit az ellenzék hősei közé kell számítani, s a Cuza-ügyet ide akarja hozni, akkor mivel találkozik részükről, a textil-liberalizmus részéről ? Ócsárolják, azt mondva : Nem neki való téma, kár volt ! Ők azonban elfelejtenek idejönni s ezzel a kérdéssel foglalkozni. Ott van még — nem tudom — hány más eset is. Itt van a Kovács-testvérek ügye, a kettős kereszt vérszövetség bűnpere. Ideállhattak volna azzal, hogy miért rendelnek el ebben az ügyben zárt tárgyalást, miért olyan nagy közjogi hatalom a vérszövetség, hogy közönséges gonosztevőknek, gyilkosoknak ügyét zárt ajtók mögött kell elintézni ? Itt van — csak pár példát mondok — Endre László esete, a gödöllői járás tirannusáé (Zsirkay János : A legjobb főszolgabíró Magyarországon !), aki lehetetlenné teszi a helyzetet azon a területen és ott valóságos rémuralom van. (Zsirkay János : Semmiféle rémuralom nincsen ott !) Hazánknak ezen nemes bajnokai ezeket a kérdéseket idehozhatták volna s mi csak gyengédségből nem foglalkozunk ezekkel a kérdésekkel, s ezer más kérdéssel, hogy legyen témájuk, amivel foglalkozhassanak. Azonban nem látjuk itt őket, távollétükkel tündökölnek. Nem láttuk őket annakidején, amikor a kritikus napok voltak a büntetőnovella tárgyalásakor. Amikor ennek a novellának rossz atmoszférával ide kellett volna kerülnie, akkor is nekünk, néhányunknak kellett a küzdelmet vállalnunk. Nem láttuk őket sem a pénzügyi bizottságban, sem másutt eredményes munkát kifejteni, időt áldozni, pedig ezekben a bizottságokban mi helyettünk mind ők foglalják el a helyeket. Egyszer tisztázni kellett már ezt a kérdést, mert a hazug helyzetek azok, amelyek mindig csak árthatnak. (Halász Móric : Majd tisztázva lesz ez még I) Beszédemben megemlékeztem már arról, hogy az első és legfontosabb problémának azt a problémát tartom, amelynek megoldásában az egész ellenzéknek, válogatás nélkül, már össze kellett volna fognia, mert hiszen itt nincs vitapont akörül, hogy végre a nemzeti akarat jogai megvalósíthassanak, hogy végre megválósittassék a demokrácia és vége legyen annak a rendszernek, hogy a kormány belső erőtlensége miatt folytonos hazaárulásokkal tudja csak magát fentartani. (Mozgás jobbfelől.) Nagy küzdelemnek kellett volna tehát itt állandósulnia és kellene azért, hogy végre csakugyan biztosítsuk a nemzeti akarat érvényesülését, hogy végre legyen ennek az országnak tiszta, becsületes választójoga, amely feltétlenül biztosítja azt, hogy a nemzet akarata megnyilatkozhassak. Azzal a javaslattal, amelyet a t. belügyminister ur beadott és amely letárgyaltatott, a kérdés nincs elintézve. Ezt állandóan napirenden kell tartani s ezért — hogy konkrétummá és aktuálissá is tegyem a kérdést — a következő határozati javaslatot nyújtom be (olvassa): »A nemzetgyűlés utasítja a kormányt, hogy az u. n. felsőházi javaslatot vonja vissza s az egykamarás törvényhozási rendszer megtartásával sürgősen olyan választójog és választási eljárás törvényhozási megvalósításáról gondoskodjék, amely az általánosság, az egyenlőség, a titkosság és a községenkénti szavazás alapelvein alapulva, teljes egészében és kizárólagosan birói vezetés alatt végbemenő választásokkal valóban lehetővé teszi a nemzetakarat tiszta megnyilatkozását és feltétlen érvényesülését, mint