Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVI. kötet • 1925. november 10. - 1925. november 25.

Ülésnapok - 1922-465

108 A nemzetgyűlés 465. ülése 1925. évi november hó 12-én, csütörtökön. nyilvánosak. Ha a bizottsági ülések nyilvánosak volnának, nagyon sok képviselő elszánná magát arra, hogy ott is felszólaljon, miután ugyanez a nyilvánosság van részére biztosítva, mint aminő itt a nemzetgyűlés tanácskozásain számára bizto­síttatik. (Erdélyi Aladár: Akkor ott is népszerü­séghajhászás lenne ! — Zaj.) Nagyon sok képviselő igy fogja fel a dolgot és azt mondja : minek vitatkozzam a bizottságban, nincs annak semmi értelme, hiszen nem vesz tudo­mást senki arról, amit én ott mondok. (Erdélyi Aladár : Elég szomorú, ha igy gondolkoznak !) Sőt voltak már esetek, — konkrété tudnék rá hivatkozni — amikor megtörtént, hogy benn a bizottság ülésén valaki valamely felfogásának adott kifejezést, a sajtónak azonban egészen más információt adott le. A mai rendszer mellett tehát megvan annak a lehetősége, hogy valaki a bizott­ságban mást mondjon és a sajtónak is mást adjon le, miután erre semmiféle kontroll és ellenőrzési lehetőség nincs. (Erdélyi Aladár : Van rá eset, amikor az ember semmit sem mond, és a lapokban mégis olvassa a nyilatkozatát ! — Kabók Lajos : Sok minden megtörténik a túlsó oldalon ! — Zaj.) Látom a székesfővárosnál, hogy a közgyű­lések kéthetenként tartatnak, de ezeken a két­hetenkénti tanácskozásokon az ügyeknek egész nagy tömegét intézik el, úgyszólván pár óra alatt, jóllehet némelykor ott is milliárdokra menő nagy összegekről kell határozni, vagy pedig elvi jelentő­ségű nagy kérdésekről kell dönteni. Ott azonban a kérdések megelőzően bizottságokban letárgyal­tainak. A bizottságokban tisztázódik a felfogás és a plénumba már vagy ugy kerül az ügy, hogy senki sem szól hozzá, miután a bizottságokban a megállapodás már létrejött, vagy pedig, ha fel­szólalnak is, minden párt részéről legfeljebb egy­két szónok szólal fel, hogy pártja álláspontját a kérdésben precizirozza. Ez történik a külföldön is. (Halász Móric : Ez volna jó itt is !) A külföldön is van szigorított házszabály, amelyre önök hivatkoztak, amikor az uj ház­szabályt megcsinálták, de nem vették át azokat az egyéb kellékeket, amelyek a parlamentarizmus­hoz tartoznak, hanem csak azt vették át, ami önöknek kellemes és tetszetős volt. (Halász Móric : Miért nem jöttek be a bizottságba ?) Nem vették át a külföldi parlamentarizmus rendszerét elő­ször is a választás tekintetében. Mert én elfoga­dom ezt a házszabályt, ha az általános, egyenlő és titkos választójog" alapján választott nemzet­gyűlés alkotja meg, s ha a pártokkal egyetértés­ben hozatnak meg ilyen rendelkezések. Ebben az esetben én a magam részére ezt kötelezőnek elis­merem. De mindaddig, amig nyilt választójog alapján összeült nemzetgyűlés többségi alapon, a mi távollétünkben hoz ilyen rendelkezést, csak nem kívánhatja senki sem, hogy mi ezt a ház­szabályt magunkra nézve messzebbmenően köte­lezőnek elismerjük, mint amennyire a törvények erre bennünket köteleznek. (Halász Móric : De igen, kötelesek elismerni !) Csak annyiban va­gyok köteles, amennyiben ezt a törvény ránk nézve kötelezőnek kimondja. (Halász Móric : Nem a törvény, hanem a házszabály !) Senki sem kény­szeríthet! rá politikai felfogásomra, hogy én ezt a rendelkezést jogosnak, helj-esnek és rendben lévőnek tekintsem. (Pikler Emil : Kényszerhelyzet­ben kénytelenek vagyunk alkalmazkodni hozzá !) Ezek a bajok azután jelentkeznek a törvény­hozásban és az életben is, mert a képviselők nem érezvén választóikkal szemben a felelősségnek azt a fokát, mint amelyet a külföldön érez egy kép­viselő, sokkal könnyebben szánják rá magukat bizonyos kérdésekben az állásfoglalásra, mintha tudnák, hogy mit szólnak hozzá a választók. A kül­földön, amikor valamely ügy tárgyalás alá kerül, minden képviselő azt gondolja magában, mit szól­nak ehhez a választók, es nem egy esetet tudok, amikor a képviselő bizonyos javaslatokkal kiment a kerületébe és kikérte választóinak a véleményét, hogjr meggyőződjék róla, milyen felfogást vallanak a választók, (Meskó Zoltán : Mindig ezt teszem 1) és mi az, amit ők helyesnek, jónak tartanak. Nálunk a képviselői beszámológyülésekhez is külön minisz­teri protekció kell, ezt is ugy kell kitalpalni egyik­másik képviselőnek, és pláne, ha még egy másik pártjabeli képviselő is el akarja kisérni, hogy u. n. kettős i/gatast kövessenek el, — mint ahogyan ezt a belügyministeriumban műnyelven mondjak — akkor különösen borzasztó nagy szerencsétlenség történik nálunk. Nem látom, hogy a külföldön ezt olyan nagy szerencsétlenségnek tartanák. Amikor pl. Londonban jártam, láttam, hogy a szobor egyik oldalán egy kommunista szónokolt, és aki arra ment és akarta, meghallgatta, aki nem akarta, nem hallgatta meg, a másik oldalon pedig az Üdv Had­seregének bandája játszott és i>yüjtötte a híveket az ő felfogásának. Ez az ország azért egészen jól él, megvan a politikai szabadsága, (Halász Móric : Angliában lehet is !) és senki nem érzi magát befolyásúivá, csak nálunk próbálnak mindent paragrafusokba, szabá­lyokba, törvényekbe, rendeletekbe szedni. Ez egy bizonyos átok, amelyet örököltünk abból az időből, amikor 48 után a cseh beamterek tömegei jöttek ide (Ugy van! a szélsőbaloldalon.J, akik idehozták ezt a sok szabályt meg Verordnung-ot s amikor ezeket a beamtereket felváltotta a magyar zsentri .osztály, akkor ezeket a Verordnung-okat mind át­fordította magyarra és alkalmazta ugy. ahogyan ma alkalmazzák őket. A Bach-korszak öröksége ez, amely itt maradt, és ezt kellene valamilyen módon innen kiküszöbölni; ne akarjanak itt mindenre pa­ragrafust csinálni, hanem hagyják az életet sza­badon fejlődni. De nemcsak a politikai életben van ez igy. méltóztassék megérteni, hanem minden egyes gazdasági kérdésben próbálnak nálunk sza­bályrendeletet csinálni. Ha. pl. négy mosogató, vagy sikálóasszony kiáll egyszer a piacra, akkor másnap nyomban megjelenik a szabályrendelet, hogy a négy sikálóasszonynak milyen sorrendben kell jelent­keznie, mik az ő jogaik, szabályaik, és azután le­tárgyalja ezt a közjogi, közalapítványi, erdőgond­noksági, vízszabályozási meg a himlőoltási és a többi bizottság, és megállapítja, hogy nincs-e abban valami nagy sérelem valaki ellen. Ez a mi hibánk. Próbáljon valaki Magyarorszá­gon iparengedélyt, vagy csak valamelyik piacon standot szerezni magának, az megemlegeti ezt a nagy rendet, amely Magyarországon van ; a leg­több ilyen embernek már az eljárás folyamán el­megy a kedve, mert meggondolja, hog} r ha igy kez­dődik és ilyen nehézségekkel kell neki megküz­denie az életben, mi lesz még ezután. Próbálja meg valaki, hogy egy ipartelepet létesítsen vala­melyik vidéki városban ; meg fogja látni, hogy milyen nehézségekkel van ez nálunk egybekötve, hogy milyen körülményes, amig a közigazgatásnak, a rendőrségnek, az iparfe!ügye!őségnek, meg nem tudom, kiknek a jóindulatát megnyeri. Emlékszem, hogy volt az Alföldön egj^ nagyon hires város, — olyan mindegy, hogy melyik, mert mindegyik egy­forma — ahol évekkel ezelőtt egy vállalkozó nagy kendergyárat akart építeni, s akkor ez ellen a város tanácsa a legélénkebben tiltakozott azzal az indokolással, hogy nem szabad oda kendergyárat épi eni, mert megdrágítja a napszámot. (Esztergályos János : Az ottani nagybirtokosnak ! — Halász Móric : Csakhogy abban a városban nincsen nagybirtok ! Én tudom, mert odavaló vagyok !) Ez a felfogás azután kifejezésre jut az élet különböző terein, és kifejezésre jut itt is, mert a

Next

/
Oldalképek
Tartalom