Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVI. kötet • 1925. november 10. - 1925. november 25.
Ülésnapok - 1922-465
A nemzetgyűlés 465. ülése 1925. évi november hó 12-én, csütörtökön. 109 képviselők nagyrésze ezekkel a kérdésekkel szemben teljesen érzéketlen, őket nem érdeklik ezek a kérdések, mert nem érzik választóikkal szemben a felelősséget, s nincs is olyan szorosan összekapcsolódott partéletük, mint amilyen pl. nekünk van, s amilyen pártélet megvan a külföldi polgári pártoknál is (Halász Móric : Vagy mondjuk a blokknál ! — Esztergályos János : Ott is van minden egyes pártnál !), ahol rendesen kifejlődött parlamenti élet van. Ezek a képviselő urak csak akkor érdeklődnek, ha itt a nemzetgyűlésen valamilyen kiváló tehetség, vagy valamely párt vezérszónoka szólal fel, valamilyen nagy államférfiúi képességekkel felruházott egyének szólalnak fel, mint amilyen a most előttem felszólalt Viczián képviselő volt. Ilyenkor még az elnök ur is szükségesnek tartja, hogy a csengő figyelmeztetésével a képviselőket kötelességük teljesítésére szólítsa fel. (Erdélyi Aladár : Most is csengetett !), s még a belügyminister ur is megjelenik, hogy végighallgassa ezeknek a képviselőknek fejtegetéseit. En ennek a fejtegetésnek, ennek a felszólalásnak mindenesetre örülök, és pedig azért, mert ez alkalmat ad arra, hogy az egységespárt a politikai felfogását nyíltan és őszintén bevallja. (Ugy van! a szélsőbaloldqlon. — Kuna P. András : Nem is szégyeljük azt !) Én nagyon örülök az ilyen felszólalásoknak, mert hiszen máskülönben az egységespárt mindig igyekszik felfogását elleplezni, vagy másképen feltüntetni. Ilyenkor azonban, amikor valaki szivéből beszél, felderülnek az arcok, ilyenkor aztán különös élvezet nekik az, hogy valaki ityen szépeket tud itt mondani. Ez különösen jellemző a kisgazdaképviselőkre és kiváltképen azokra, akiknek fogalmuk sincs azokról a kérdésekről, amelyekről az előttem felszólalt képviselő beszélt, (KunaP. András % Ugyan micsoda az ? Halljuk, miről nincs fogalmunk ?) mert az életük egészen más területen játszódik le. Ok hivatásuknál és társadalmi helyzetüknél fogva sem jutnak abba a helyzetbe, (Kuna P. András : Halljuk !) hogy ezekről a kérdésekről olyan szakszerűen, olyan közelről legyenek informálva. (Kuna P. András: Minket a demokrata párt nem tanított ki úgy, mint a demokrata képviselőket ! Mi az életből tanulunk ! — Pikler Emil : Meg is látszik magán, hogy nincs kitanítva! — Kuna P. András: Minket nem tanítanak ki ! — Pikler Emil : Pedig ráférne ! — Meskó Zoltán : A földmivesembernek épen ugy joga van tanulni, mint a munkásembernek ! — Esztergályos János közbeszól. — Zaj.} Elnök : Meskó Zoltán és Esztergályos János képviselő urakat Kérem, ne méltóztassanak a szónokot zavarni ! (Esztergályos János isn.ét közbeszól./ Esztergályos képviselő urat kénytelen vagyok rendreutasítani, mert az elnöki figyelmeztetés ellenére is kö beszólt! (Esztergályos János: Nem hallottéin ! Bocsánat!) Peyer Károly : A francia kamarában meg van ugyan engedve, hogy a szónok beszéde közben valaki feláll és rövid, úgynevezett közbeszóló beszédet tart ; ugy látszik, Kuna képviselő ur ezt itt meghonosítja, de nem baj, legalább ezen a téren valamivel közeledünk a francia parlamentarizmus felé. (Kuna P. András : A demokraták már régen megc inalták !) Igen t. Nemzetgyűlés! A délelőtt folyamán a kormánypárt egyik tagja a kormánypárt által nagy helyesléssel fogadott beszédben foglalkozott a szakszervezeti kérdéssel, főképen azonban — ahogyan szavaiból kivettem — egy szakszervezet kérdésével : a nyomdász-szakszervezet ügyével. Én teljesen megértem azt a haragot, amelyet Viczián képviselő érez a nyomdász-szakszervezet ellen. (Lendvai István : Azért, mert Rothensteint a T3 T pographiához nem vették be !) T. i. megtörtént az, hogy a képviselő ur által helyesnek tartott irányzat nem tudott ebben a szakszervezetben híveket szerezni. (Állandó zaj.) Elnök (csenget): Csendet kérek. Kénytelen leszek az állandó közbeszóló képviselő urakkal szemben a Háznak javaslatot lenni. Méltóztassanak csendben maradni ! Peyer Károly : Ismeretes, hogy pár évvel ezelőtt leszerelt katonatisztekből és valami rajztanárból egy társaság alakult, amely céljául tűzte ki magának, hogy a nyomdász-szakszervezetei meg fogja szerezni. Nem a szakszervezet kellett ezeknek az uraknak, hanem az a vagyon, amelyet a munkások éveken keresztül, (Pikler Emil : Évtizedeken keresztül !) évtizedek munkájával becsületesen összeadva szereztek. A vagyon egy nagy, három utcára nyiló, ötemeletes bérpalota többek között (Lendvai István : Le a tőkével ! — Derültség a baloldalon.) és egy nagytőke, amely a nyugdijasok, a rokkantak segélyezésére szolgál. (Helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon.) Ezek a munkások, annak a szakszervezetnek tagjai, amelyet az előttem szólott képviselő ur emiitett, évtizedeken keresztül összeadtak hetenként a maguk két, később négy filléreiket, és ezekből a két és négy fillérekből megvalósították azt az ideált, amire valaha a munkás talán még gondolni sem mert, hogy az ő tüdőbeteg mellével a tenger mellé mehessen gyógyulást keresni. (Kuna P. András : Hányan mentek ?) Ezek a nyomdászok megvalósították ezt és Abbáziában ma is megvan a Gutenberg-szanatórium villája, ahol — nem tudom pontosan, mert sohasem voltam ott — azt hiszem, 60 vagy 70 ágy van. Ez a szanatórium az egészségügjü követelményeknek megfelelően van berendezve és megfelelő jó ápolásban részesülnek ott azok a betegek, akiket ez a szakszervezet oda leküldött, akiknek kezelését az orvos szükségesnek tartotta. így volt ez egészen addig, amig a háború be nem következett, amig Abbáziát is meg nem szállták az olaszok. Ebből a szanatóriumból egy hadi kórházat csináltak, tönkretéve vagy ellopva annak berendezését, felszerelését, ugy, hogy a háború után, amikor lehetővé vált odamenni, bizony, nagy áldozatokat kellett hozniok ugyanezeknek a tagoknak, hogy ezt a szanatóriumot, ezt a kórházat megfelelő állapotba hozzák. Mivel pedig ezt a kórházat kezelni nem tudták, bérbeadták egy orvosnak, aki köteles az egyesület által odaküldött betegeket olcsóbban kezelni és megfelelő ápolásban részesíteni. Ilyen átkos tevékenységet fejtettek ki tehát a munkások, akik az állam feladatát vették át, (Ugy van ! Ugy van ! a bal- és a szélsőbaloldalon.) hiszen az államnak lett volna kötelessége ezt megvalósítani. Ehelyett munkások álltak össze és két- és négyfilléreiket talán tiz éven keresztül gyűjtve, ezzel az összeggel valósították ezt meg. Ott van az ő székházuk is, amelyet ugyancsak abból a tőkéből szereztek, megfelelő jelzálogkölcsönt véve fel reá, azt az idők folyamán kifizették és ez az épület ma nagy, több milliárdra menő értéket képvisel. És most, amikor évtizedes kulturális munka folyt, amikor munkások évtizedeken keresztül összerakva filléreiket itt vagyont szereztek, akkor a kommün utáni sötét időket használták fel egyesek arra, hogy ezt a vagyont érdemtelenül, minden fáradság nélkül megszerezzék és beüljenek azokba a pozíciókba, amel} r eket munkások tartottak kezükben, és abba az egyesületbe, amelyet eddig a legdemokratikusabb módon munkások által választolt egyének vezettek. Vájjon minek lehet ezt nevezni '? Tisztességes, fair eljárás-e az, amikor valaki ilyen módon akar hozzájutni olyen értékhez, amelynek létrehozásában semmit sem produkált, semmit sem dolgozott egész életében. Ennek az irányzatnak, ennek az akciónak a sötétben Viczián képviselő ur volt az irányitója. Ennek az akciónak eredménye volt az, hogy a
