Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXV. kötet • 1925. október 14. - 1925. november 6.
Ülésnapok - 1922-451
88 A nemzetgyűlés 451. ülése 1925. évi október hó 21-én, szerdán. őszi ülésszakon, akkor olvashattuk a kormány programmjában, hogy a kormány nagy szociális reformokkal lép a nemzetgyűlés elé. Első hallásra és első olvasásra azt vártam, hogy ezek között a szociális javaslatok között, amelyeket a kormány szükségeseknek tart megvalósitani, egyik lesz a közegészségügy reformjára szolgáló javaslat, mert elhanyagolt közegészségügyünk és elévült közegészségügyi törvényünk ma már feltétlenül indokolttá teszi, hogy ezzel a kérdéssel tüzetesen foglalkozzunk, különösen ma, amikor a világháború lezajlása után vagyunk, amikor itt vagyunk egy olyan országban, amely mérhetetlen élét- és vérveszteséget szenvedett, amikor a háború alatt a leszállított és lecsökkent élelmezési viszonyok közepette az emberek egészsége erősen meggyengült, a születések száma erősen csökkent, ezzel szemben pedig a halálozási aránysz un erősen emelkedett. Ilyen körülmények között joggal várhattuk, hogy a népjóléti minister ur kiegészíti azokat a szociális javaslatokat és közegészségügyi törvényeket, amelyeket eddig megvalósilott a magyar nemzetgyűlés és megvalósítottak a múlt országgyűlések, s ezeket kiegészítve egy uj, korszerű reformmal jön ide, amellyel az orvoskérdést szabályozza, amellyel a bábakérdést újból szabályozza, valamint a gyógyszerészeti kérdést is napirendre tűzi és a kornak megfelelően ezt is rendezi. De vártuk azt is, hogy azok a gyökeres reformok is, amelyek megvalósításra szorulnak ebben az országban és amelyek a szociális biztosítással kapcsolatossal^, teritékre kerülnek a nemzetgyűlés mostani ülésszakán ; vártuk, hogy a népjóléti minister ur a munkásbiztositás r, formját, rokkantkérdest és az aggkori biztosítás kérdését is idehozza, valamint az anyasági biztosítás kiterjesztését. Vártuk ezen szociális törvényjavaslatok beharangozásakor azt is, hogy a földmivelésügyi minister ur a népjóléti minister úrral egyidejűleg és egyetértőleg elérkezettnek látja az időt arra nézve, hogy a mezőgazdasági munkások, a mezőgazdaságban alkalmazottak, tehát a falusi népesség szociális biztosításáról és egészségüg}á viszonyainak rendezéséről szóló javaslattal lép a nemzetgyűlés elé. (Farkas István : Nem engedik az agráriusok !) Minden ilyen várakozás, mint ebből a törvényjavaslatból is látszik, teljesen hiábavaló volt. Ez a kritikám nem jelenti azt, mintha én ezt a törvényjavaslatot, amelyet csak egészen csökevényes rendelkezésnek tartok, meg nem szavaznám, hiszen az az állaspontom, hogy minden Aliért vagy pengőt, amelyet a népjóléti ministerium ilyen célokra kíván fordítani, készséggel megszavazok, mert közegészségügyi intézkedésekből, illetőleg az iryen intézményekre fordított pénzből valami jót mégis csak remélni lehet ebben az országban. Az az érzésem azonban, hogy ennek a szerencsétlen, közegészségügyileg leromlott országnak nem annyira intézményekre, mint inkább intézkedédésekre volna szüksége, az intézkedések megvalósítását pedig a közegészségügy mai szervezete miatt, igen t. népjóléti minister ur, várni nem lehet. Én magam közel két évtizeden át a közegészségügy szolgálatában állottam és így bőven volt alkalmam látni és tapasztalni a magyar közegészségügy vonatkozásait. Nyugodt lelkiismerettel mondhatom, hogy mindaddig, amíg-a közegészségügy rendezésére és a népjóléti minister ur által tervbevett intézkedések végrehajtására külön végrehajtó szervek nem lesznek, amíg az elsőfokú közegészségügyi hatóság továbbra is a főszolgabíró marad, addig ebben az országban becsületes közegészségügyi közigazgatást várni nem lehet. Ha a népjóléti minister ur akarja, hogy ebben az országban becsületes közegészségügyi közigazgatás leg3 y en, akkor legelső feladatának* kellene lenni, hogy kiverekedje a kormánytól, hogy külön végrehajtó szervei legyenek a közegészségügyi intézkedések megvalósítására, hogy ne vesszen el a magyar közegészségügy abban a nagy tömkelegben, abban a nagy munkahalmazban, amely a közigazgatás kezében van és hogy ne legyen hatod- vag} 1, lizedrangu kérdés a gjmlések betiltása és egyéb rendészeti dolgok mellett, amelyek a főszolgabíró hatáskörébe tartoznak. Amikor a népjóléti minister ur ezzel a törvényjavaslattal idejön és amikor a költségvetést beterjeszti, egyúttal gondoskodnia kellene arról is, hogy becsületes közegészségügyi közigazgatást teremtsen, amelyet kellő tartalommal kellene azután kitöltenie. Ha ezt, mint első lépést megvalósítjuk, akkor nemcsak intézményeink lesznek a magyar közegészségügy javítására, hanem intézkedéseket is tudunk foganatosítani. De ha a költségvetésnek a népjóléti ministerium tárcájára vonatkozó részét látjuk, akkor láthatjuk azt is, hogy ott már ellenmondás és bizonyos visszafejlődés tapasztalható azokban a kölségvetési tételekben is, amelyek a szükséges intézkedések végrehajtására vagy fejlesztésére a közegészségügy! intézet felállításával kapcsolatban hivatva volnának. Itt van a fertőző betegségek leküzdésére vonatkozó költségvetési tétel. Ez a törvénj'javaslat, mely előttünk fekszik, épen a fertőző betegségek leküzdését tűzi ki maga elé és akkor, amikor intézményt teremtünk e betegségek leküzdésére, azt kell látnunk, hogjr mig az 1924/25. évi költségvetésbe a fertőző betegségek elleni védekezésre hétmilliárdszáznegyvenmillió koronát vettek fel, addig az 1925/26. évi költségvetésben már csak hatmilliárdszázharminckétmilliót, t ehát egymilliárdnyolcmillióval kevesebbet. Méltóztassék elképzelni hogyan tudja akkor a felállítandó közegészségügyi intézet a maga programmját a gyakorlatban megvalósítani, ha már az első évben a fertőző betegségek elleni küzdelem céljaira egymilliárddal kevesebb összeget vesznek fel, — ami pedig a mi költségvetésünkben jelentős összeg — mint aniennyit a múlt évben felvettek, amikor százmillió költségvetési felesleget sem tud a magyar pénzügyi kormányzat kimutatni. De olt van a másik tétel, az ivóvíz beszerzésére vonatkozó összeg. Nem akarok foglalkozni magával az ivóviz beszerzésével, amely, sajnos, különösen a magyar alföldi vidékeken egyik legégetőbb problémája Magyarországnak. Tudjuk azt, hogy a legtöbb községben egészséges ivóviz nem áll a lakosság rendelkezésére. Nem megyek messzire, nem megyek el egészen az elhanyagolt falusi vidékekre, hanem c-ak egyedül Debrecen városára gondolok, ahol az év legnagyobb részében » közönség fertőzött vizet iszik, teljesen zavaros, az egészségre ártalmas vizet. Debrecen környékén, magához a városhoz tartozó területen esővizet fognak fel és ezt a teljesen egészségtelen, megfertőzött vizet issza a lakosság Azután épen a tegnapi lapok foglalkoznak Miskolc városnak, Magyarország egyik kulturvárosának ivóvizkérdésével, ahol tulajdonképen egy lóusztató tó vizét issza ennek a nagy kulturvárosnak közönsége, ami által mindenféle veszélynek ki van téve. Semmiféle intéz-edést ebben a tekintetben nem találunk, ellenben ha megnézzük, hogy a költségvetésbe mennyit vettek fel ivóviz beszerzésre, azt látjuk, hogy mig az 1924/25. évi költségvetésben ivóviz beszerzési szükségletekre — ami alatt azt kell érteni, hogy kútfúrási munkálatokat végeztet a népjóléti ministerium, nagyon helyesen — 220 milliót vettek fel, addig az 1925/26. évi tehát a következő évi költségvetésben már csak 197 milliót, tehát itt is 23 millióval kevesebbet vettek fel azon aránylag kis összeg mellett is, mint amennyit az elmúlt évi költségvetésbe felvettek.
