Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXV. kötet • 1925. október 14. - 1925. november 6.

Ülésnapok - 1922-462

382 A nemzetgyűlés 462. ülése 1925. lerakásánál éltető kovász lehet. (Helyeslés fobbfelől.) E tekintetben a mi szándékunk a legbékésebb, mert meg vagyunk győződve arról, hogy a demokrácia ideje eljött s ezzel szemben minden ellenállás hiábavaló. Szeretném, ha ennek útját közösen készitenők elő, ha nem veszne el a múltnak egyetlen értéke sem és inkább kidomborodnék a nemzeti és polgári jelleg. Nem felfordulásra, hanem alkotó demokráciára van szükség. Ehhez azonban, uraim, még egy szükséges : az, hogy necsak az ajkakon, hanem, amint mondottam, tettekben is megnyilvánuljon önöknél ez a demokratikus irány. Szeretném, ha az eddig tett alkotmányjogi berendezkedések tekintetében a kormány és a nemzetgyűlés többsége a maga álláspontját revízió alá venné. Ez a revízió el nem maradhat, úgyis be fog következni. Ne méltóztassanak félreérteni : nem a mandátum meghosszabbításának kérdését értem, mert hisz ez csak arra jó, hogy a sajtóban nap-nap mellett cikkek jelenjenek meg, (Ugy van! a jobboldalon.) arra jó, hogy eltérítsenek bennünket más irányba. Ezt a kérdést az önök vezére, a ministerelnök ur még nem döntötte el. Ő e tekintetben szemlélődik és vizsgál s majd csak akkor fogja eldönteni, ha látja, hogy a szanálás és a pénzügyi politikai hátrányai a választások időpontjában a kormányra nézve milyen súllyal birnak. Majd akkor fogja eldönteni, ha áttekint bennünket, akik más szempontokat képviselünk, hogy a mi hátunk megett milyen erőforrások vannak. Ennek a kérdésnek feszegetését mi tehát ma időszerűtlennek tartjuk. Eljön ennek az ideje. Természetesen etekintetben nekünk nyilatkoznunk sem szükséges, mert hiszen mi ebben a kérdésben nem lehetünk más állásponton, mint azon, amely alkotmányos és törvényes, mert a mi működésünk meghosszabbítása nézetünk szerint feltétlenül államcsíny volna. (Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) De szeretném, ha a választójogi alkotások tekintetében revideálnák az urak álláspontjukat, mert a késedelem ezen a téren veszéllyel jár. Mi azon az állásponton vagyunk, hogy a főhatalom kérdését, az államfő-kérdést a mai időkben nem kell bolygatni, ez nyugodtabb időkre való. (Ugy van! jobbjelöl.) De látunk kalandszerü vállalkozásokat, látjuk e kérdésnek időnként való felvetését. (Láng János ; Nagyon helytelenül !) Amikor mi ezt helytelenítjük, viszont rámutatunk arra is, hogy ez a kérdés mégis csak előttünk áll, előtűnik, el fog jönni az az idő, — talán hamarább is, mint ahogyan gondoljuk, — amikor ezt a kérdést meg kell oldani. Most méltóztassanak csak elgondolni, hogy azon választójogi rendszer és eljárás mellett, amelyet önök behoztak és törvényerőre kivannak emelni, hogyan lehet megoldani ezt a kérdést, amely több száz esztendőre az utódok sorsát is rendezi és a nemzet további fejlődésének más irányt ad. Mi e tekintetben azon az állásponton vagyunk, hogy egy ilyen nagy kérdést, a multakhoz hiven, csakis""népszavazás utján maga a nemzet egyeteme dönthet el és e tekintetben csak a nemzet igazi akarata lehet irányadó és semmiféle más jog. De most csak tessék lederiválni a helyzetet : 1920-ban széles választójog alapján ült össze az első nemzetgyűlés, amely az 1920 : I. te. szerint vállalkozott az alkotmányos alap lerakására is. Széles néprétegek adták ennek a nemzetgyűlésnek a megbízatást. Ez a nemzetgyűlés nem teljesithette alkotmányozó feladatait, — én nem tudom, hogy miért, vagy legalább is ezzel a kérdéssel itt most foglalkozni nem akarok. Akkor jött egy szükségrendelet, amelynek törvényességéhez mindig kétség fér. Ez a szükségrendelet megszükitette a választójogot, a magyar társadalomnak egy igen jelentékeny része a jogokból kimaradt. E szükségéi november hó 6-án, pénteken. rendelet alapján működik most itt ez a második nemzetgyűlés, amely megalkotott egy olyan választójogi törvényt, amely a jogok terén még szűkített. Ez a választási eljárást is— méltóztassék elhinni, hogy igy van — megnehezítette, s ezzel a választás szabadságát és tisztaságát még inkább kétségessé tette. Egy országgyűlést teremt ez a nemzetgyűlés, amely, amint mondottam, ilyen választójog alapján ül együtt. Most pedig ineg akarja teremteni az országgyűlés másik házát, a felsőházat arisztokratákkal, és megakarja teremteni olyan törvényhatósági kiküldöttekkel, akiket a szükségrendeletek alapján törvénytelenül működő törvényhatóságok küldenének ici. Most méltóztassék mindezt átgondolni. Amikor a főhatalomnak, az államfőnek kérdését rendezzük, elhiszik-e, elgondolják-e az urak azt, hogy lehet-e ennek az országgyűlésnek, amely ennyi sok szükség rendelet, ennyi sok hiba, ennyi sok sántító szerkezet alapján ül össze, alkotmányosan a nemzet jövőjére vonatkozólag intézkedni? Az én álláspontom nyílt az államfő kérdésében, de amit a nemzet egyeteme határoz, ahhoz"

5

' én, mint ennek az államnak törvénytisztelő polgára, alkalmazkodom, ha azt a nemzet többsége, a nemzet egyeteme határozza el. (Szakács Andor : Alkotmányosan !) De ilyen módon, amikor ennyi sok alkotmányjogi hiba van a kérdés megoldása előtt, ezt a kérdést rendezni nem lehet. Viszont azonban rendezni kell ezt a kérdést másért is. Én szeretném a magyar középosztályt megmenteni, mert ahhoz tartozónak érzem magamat. Beám gróf Apponyi Albert szavai mélységes hatást tettek, amikor ő a választójogi törvény megalkotásánál figyelmeztette az urakat a 48-as idők középosztályának tevékenykedésére, amely középosztály akkor megmentette nemzetvédő szerepét. Én szeretném, ha abból az eljárásból, amely most itt folyik, a középosztályra hátrány soha sem származnék. Meg vagyok lépetve a felsőházi törvényjavaslat indokolásától, amikor abban Pesthy Pál igazságügyminister ur azt mondja, hogy a felsőház megalkotására azért van szükség, mert a középosztálynak másképen nincs módjában törvényhozói tevékenységet teljesíteni. A demokratikus gondolat, a demokratikus irány minden osztálynak egyaránt biztosítja a törvényhozás domináló szervében, az alsóházban való részvételt. Az osztályparlamentek létjogosultsága már régen megszűnt, és bűn a magyar középosztályt a kis társadalmi rétegekkel szembeállítani és az ellenszenvet egy bűnös hatalmi politikáért a középosztályra hárítani (Ug van! a szélsőbaloldalon.), holott ennek az ellenkezőjét is el lehetne érni. Gondoljunk csak vissza 1514-re. Ha 1514-ben a magyar nemesség és a magyar jobbágyság között az a szakitás és a jobbágyságnak az az irgalmatlan leveretése nem történt volna meg, én állítom, hogy akkor sohasem jött volna el 1526: Mohács. (Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.), állítom, hogy az a nemesi fel.kelő sereg a mi dicső szabadságharcainkban együttesen tudott volna a nemzetért a jobbágysággal működni. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) 1848-ban — most ünnepeltük az egyik nagyunk emlékét, de ünnepelnünk kell a másikét is, — Széchenyinek és " Kossuthnak nagyszerű összeműködése folytán történt az, hogy a magyar nemesség odaállott hivatása magaslatára és első volt a jobbágyok felszabadításában s a szabadságjogok kivívásában. Itt kezdődik megint e két társadalmi réteg egyesülése. Botor dolog ma, egy világháború után azt a politikát folytatni, amely elhiteti a magyar középosztállyal, hogy ténylegesen is kezében tartja a hatalmat. Ez nem lehet, A többi társadalmi rétegek is — hiszen a jogok lejebbszállásának törvénye alatt állunk — mind-