Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXV. kötet • 1925. október 14. - 1925. november 6.
Ülésnapok - 1922-462
A nemzetgyűlés 462. ülése 1925. inkább ragaszkodnak ezekhez a jogokhoz, azok számukra kivivatnak s e tekintetben a középosztályt a kisebb társadalmi rétegekkel szembeállitani bűn, nem szabad nekik külön parlamenteket csinálni ; a középosztálynak elsőnek kell lennie a kisebb társadalmi rétegek vezetésében, intelligenciájával, műveltségével, belátásával és józanságával kell vezetnie a magyar társadalmi, gazdasági és politikai életben, nem pedig erőszakos eszközökkel. (Ugy van ! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Szeretnék őszinte, becsületes szociálpolitikát is látni. Az erre irányuló törvények tekintetében, amint Kéthly Anna igen t. képviselőtársam mondotta, ma mégcsak Ígéretekkel állunk szemben ; szeretném, ha ezeket az Ígéreteket be is váltanák. Nemcsak szociális olaj cseppekre van szükség, hanem teljes szociális tartalomra is az igazgatásban. (Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) Ez sokszor talán költségbe sem kerül, csak egy kis munkába, egy kis lelkiismeretességbe, egy kis odaadásba. Szeretném én a népjóléti minister urat egyszer az én városomba, Debrecenbe elvinni, Debrecenbe, amely állitólag mint gazdag város ismeretes, amelyről most az újságok is annyit irnak, hogy mennyit fejlődött a belterülete, ami tényleg igaz. Mondom, szeretném én a népjóléti minister urat elvinni Debrecenbe, mégpedig nem a város belterületére, hanem a külsőségekbe. Most, őszies időben nem mennénk gyalog, csak kocsin, mert a minister ur cipőjét feltétlenül otthagyná, mert ezekben a külsőségekben nincsen járda, nincsen világítás, nincsen ivóvíz és nincsen iskola. Nem egy kertségről van szó, hanem több kertségről beszélek. Megtörténik itt, hogy az apró gyermekek ebben a sáros, pocsolyás időben kénytelenek több kilométeres távolságra bemenni a város belterületére, hogy ott tanuljanak. Megtörténik az is, hogy egy-két külsőségi iskolában, amelyeket nagy nehezen felállítottak, vízhiány miatt a gyermekek gombért, úgynevezett pitykéért veszik egymástól az ivóvizet. Hogy mennyire csak jóakaratról van szó igen sokszor, ezt ez az eset mutatja. A város vezetőségével beszéltem és a város vezetősége azt mondotta nekem, hogy munkájukban akadályozva vannak azért, mert a belügyminister ur, a külsőségek ellátására vonatkozó szabályrendeletet évek óta nem hagyja jóvá, holott egy ilyen külsőségi szabályrendeletnek elintézése, amely szabályrendelet minták alapján készül s amelynek az átvizsgálása egy fogalmazó, vagy egy titkár urnák félóráját veszi igénybe (Ugy van ! a baloldalon.) és amelyet én itt már a választójogi törvény 1. §-ánál, tehát majdnem egy félesztendővel ezelőtt sürgettem, már igazán megtörténhetnék. A kultuszminister ur nagyon szereti Debrecenbe elvinni a külföldi vendégeket, mert ott, nem az állam, hanem elsősorban Debrecen városa, — mert az állam a maga kötelességét meg nem teljesítette — fényes klinikákat állított fel. Én azonban szeretném, ha a kultuszminister ur az elemi népiskolai oktatás terén is megtenné a maga kötelességét és akkor ebben a tekintetben nem lehetne olyan szégyenteljes a helyzet, mint amilyen szégyenteljes helyzet származik abból, amit már emiitettem, hogy t. i. az országnak egyik első iskolavárosában, egyik egyetemi városában a külsőségeknek nincsen iskolájuk. (Ugy van ! a baloldalon.) A költségvetés bőven ontja a segítséget különböző célokra. Tessék ezek közt a célok között distingválni, tessék a tömegek érdekeit is előtérbe helyezni és oda nyújtani először a segítőkezet, ahol erre a legnagyobb szükség van. A magyar népoktatás kérdésével kapcsolatban rá kell mutatnom arra is, hogy ne tessék felekezeti iskolákat se mellőzni, mert az elemi oktatás ellátása az állam első és legfontosabb érévi november hő 6-án, péntéhen, 383 dcke. Az iskolamester a mi első katonánk ; az ő hivatása nemzeti feladat és így az a tőke, az a pénz, amelyet az ő céljaikra for dit a magyar nemzetgyűlés, nem elveszett pénz, hanem olyan tőke, amely a jövőben bőven fog kamatozni. Szociális követelés a munkásbiztositó-pénztárak autonómiájának visszaállítása is. Csak első etap-ja ez az én beszédem annak a küzdelemnek, amelyet mi ebben az irányban folytatni fogunk, rámutatva a multak visszaéléseire, 'bűneire is. A munkásbiztositó pénztárak autonómiája a munkaadóknak és a munkásságnak egyaránt jogos követelése. A milliárdokra menő befizetett díjak semminemű javulást nem eredményeztek, bár folytonosan emelik ezeket a járulékokat, mégis a betegek ellátása mind rosszabb és rosszabb. A bajok főforrása az, hogy az 1907. évi avult munkásbiztositási törvényt nem dolgozták megfelelően át, a hézagokat folytonosan és folytonosan kiadott kapkodó rendeletekkel igyekeznek pótolni, a személyzet óriási ezen a téren, de hiányzik a kellő felügyelet és a szakszerű gazdálkodás. Az improduktiv kiadások feltétlenül csökkentendők volnának. Az autonómia visszaállítását feltétlenül sürgetjük, mert a járulékoknak a központba való beszolgáltatása teljesen igazságtalan a helyi munkásbiztositással szemben. Ez a nagy moloch, a központi munkásbiztositó-pénztár beszedi az óriási összegű járulékokat, ezzel szemben a helyi betegellátás terén nem teljesíttetnek a megfelelő feladatok. Ebben a tekintetben megint hivatkozom Debrecenre, ahol dacára a milliárdokra menő beszolgáltatott járulékösszegeknek, még sem tudnak egy megfelelő betegellátó székházat építeni, hanem megvettek egy egészségtelen, ronda épületet, amelyet 10—15 esztendeig fürdőnek használtak, amelyet tehát a nedvesség teljesen átjárt és ebből akarnak csupán egy tákolmányt felépíteni. Szociális követelmény a valorizáció kérdésé nek minél előbb való rendezése is. Az árváktól tulajdonképen jogtalan áldozatot vett az állam akkor, amikor az árvák pénzét felhasználta, (Ugy van ! a baloldalon.) ugyanakkor, amikor az ingatlanok egyrésze papirkoronák által könnyen tehermentesittetett. Ebben a tekintetben az államnak, mint legfőbb gyámhatóságnak az árva érdekeit megcsonkítania és megkárosítania nem szabad. De jogos a követelés és várjuk már sürgősen ezt a valorizációs törvényt a magánalkalmazottak járulékaira vonatkozólag is. Nyomorúságos helyzet az, amelyben a magánalkalmazottak vannak, hiszen a megfelelő létminimumuk sincs biztosítva. A magam részéről különösen sürgetem az életbiztosítási kötvények valorizálását. (Láng János : Helyes !) Elismerem, hogy a díjtartalékok egy részét a biztositó-t gokkal hadikölcsönökbe helyeztették, de a legnagyobb képtelenség az, hogy a biztosítási ügyletből folyó kockázatot csupán a biztosító felek viseljék. Tessék a biztosító-társaságok tényleges vagyonát átvizsgálni. Abból elkülöniteni azt, ami a kereskedelmi ügyletek szakszerű folytatásához szükséges, a megmaradó vagyon pedig eszmeileg osztassék szét a biztosító felek és a részvényesek között. Ezen eszmei megosztás utján megkaphatnánk a valorizálási kulcsot, így az üzem is fentartható s ugy a felek, mint a részvényesek méltányosan részesednének a társaság vagyonából. Mert lehetetlen helyzet az, hogy mig a részvényesek vag3 r ona legalább 50%-ig megvan, addig a biztosító felek a legkilátástalanabb jövőnek néznek eléje. Szorgalmas olvasója vagyok Smith főbiztos ur jelentéseinek. Igen sokszor jól esik a jelentésben foglalt rózsás színeket nekem is látnom. De látom azt is, hogy államháztartásunknak ma is legfontosabb és legnehezebb problémája a közszolgálati alkalmazottak ellátásának kérdése, amely 59*
