Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXV. kötet • 1925. október 14. - 1925. november 6.

Ülésnapok - 1922-462

A nemzetgyűlés 462. ülése 1925. kell rámutatnom, hogy igenis, mi már megértettük -az idők szavát, mi már nem futkosunk más eszmények után, mi már tisztán látjuk — s ezért azokat a keserűségeket, amelyeket emiitettem, készséggel elszenvedjük — hogy ennek az országnak létérdeke demokratikus nemzeti állammá való átalakulása. Mi ezt tisztán látjuk és amikor ezért dolgozunk polgári ellenzéki képviselőtársainkkal, erős a hitünk és erős a meggyőződésünk, hogy a hazáért és a nemzetért dolgozunk becsületes, nemes fegyverekkel. Ezt a kötelességet vállaltuk négy esztendővel ezelőtt, amikor ide, a nemzetgyűlésbe választóink beküldőitek és helytállunk magunkért. A támadásokat ugy tekintjük, mint a katona tekinti ott, a vártán az esőt, a szelet és a hideget. Fanatikusai vagyunk ennek az eszmének, bízunk

1 ennek sikerében, mert ezt látjuk egyetlen orvosszernek csonka Magyarország talpraállitása érdekében. És ha a mai választási rendszer és a mai választási viszonyok között azok a polgári tömegek, amelyek kétségtelenül velünk éreznek és velünk állanak, talán nem fogják a maguk aka* rátát kellően nyilvánítani tudni, akkor mi a kötelességteljesítés jóleső érzésével távozunk ebből a nemzet házából, ahová egyszerű kabáttal jöttünk be és megyünk ki. Egyetlen érdemet és előnyt viszünk magunkkal, azt, amit behoztunk : a tisztességet. (Ugy van ! Ugy van ! a baloldalon.) De itt mindjárt tiltakoznom kell egy, a kurzusból fakadt gondolat ellen, amelyet legutóbb velünk szemben mindig felállítottak. Azt mondják, hogy a demokráciáért való küzdelem a nemzeti gondolatot háttérbe szorítja és a nemzeti gondolatot megfelelően és erőteljesen pointirozni a demokrácia mellett nem lehet. Nagyobb hazugság, mint ez, nem létezik az ujabb politikai küzdelmek terén. Aki a hazát igazán szereti, a népet is igazán szereti és aki a népért dolgozik, az feltétlenül a hazáért is dolgozik. A haza nem egy osztályé, nem egy társadalmi rétegé, hanem egyaránt mindenkié, a kisembereké is. Itt kell rátérnem arra a sokat vitatott demokratikus blokk kérdésére, amely a különböző oldalakról annyi aposztrofálásban és támadásban részesült. A demokratikus blokk nem egyéb, mint a parlamentben a demokráciáért dolgozni akaró parlamenti tagoknak kooperációja. Semmivel sem több, mint aminők voltak azok a régebbi, ellenzéki összefogások is, amelyek azért létesültek, hogy az ellenzék a maga kötelességét minél belterjesebben, minél intenzivebben teljesíthesse. Mi egységes frontot akarunk teremteni a demokratikus magyar nemzeti állam érdekében és azt hiszem, helyesen járunk el akkor, ha ebből nem zárjuk ki az ipari munkásságot sem, nem zárjuk ki az ipari munkásság képviselőit sem. De különben ne méltóztassanak ebben az irányban egyik oldalról sem szemrehányást tenni, hogy miért működünk mi közös ellenzéki akciókban együtt a munkásság képviselőivel. Hiszen tessék csak visszaemlékezni : az első ilyen együttműködés a Polgárok és Munkások Szövetsége volt az 1920-as parlamentben. Nem tudok ma parlamenti nagyságot, aki ebben a Polgárok és Munkások Szövetségében benne ne lett volna. Visszaemlékszem az 1922-iki választásokra. A munkásság igenis bizonyos tekintetben akkor is támogatta a mi csapatainkat. De visszaemlékszem az első ellenzéki tömörülésre, amelyben még Rakovszky István is együtt ült a munkásság képviselővel. De a túlsó oldalról sem érhet bennünket támadás, mert ugyanezen idők alatt a ministerelnök ur, amint tudjuk, — mondjuk, magasabb célokból — paktumot kötött a munkásság képviselőivel. Miért épen tehát a mai időkben támad fel ismételten és ismételten ez a vád, holott azóta négy évi parlamenti működésünkön keresztül a évi november hó 6-án, pénteken. 381 munkásság képviselőitől igen sokszor hallottuk itt hazafiságuknak és nemzeti érzésüknek megnyilatkozását nemcsak szavakban, hanem tartalomban is ? Láttuk az utóbbi idők eseményeit, láttuk azt, hogy a szélsőséges irányoknak első ágyútüze épen ő ellenük irányult. Én ugy tartom, hogy amikor igenis a társadalom minden osztályára és minden rétegére szükség van, nem szabad "és bűn ebből a munkásságot és a munkásság képviselőit kirekeszteni. De nekünk, polgári oldalon álló képviselőknek, őrt is kell államink épen a munkásság képviselőivel szemben. Nem szabad azt megengedni, hogy egy egész világot átfogó gondolat, — amely, akármit csinálunk, ebben az országban is erősödik és terjed, — a demokratikus gondolat egyedül a szociáldemokrata párt kisajátított gondolata legyen. Nekünk, polgári képviselőknek, mivel ez a demokratikus gondolat a polgári jogegyenlőség gondolatán épül fel, igenis helyt kell állanunk,' védenünk kell a kispolgárok és a kisemberek érdekeit, a tömegérdekeket, mert amig mi itt helytállunk, addig az a tömegátcsoportosulás nem következik be, amely bekövetkeznék abban az esetben, ha a kisemberek érdekeinek védelme tisztára a szociáldemokrata párt feladatkörébe utaltatnék. T. Nemzetgyűlés ! Mikor az első költségvetést tárgyaljuk, felelevenedik előttem a múlt képe, az az idő, amikor mi 1922-ben, nehéz választások után bejutottunk ide ebbe a nemzetgyűlésbe. Emlékszem, a demokráciáról beszéltünk akkor is : micsoda idegenkedés vonult végig — ezt a két széksort kivéve, — a nemzetgyűlés összes oldalain ! A többi nemzetekkel való összeköttetés szükségéről szólottunk : micsoda felzúdulás volt akkor ! Támadtuk a céltalan pénzügyi politikát : milyen erőteljes szavakkal védelmezte azt meg a ministerelnök ur velünk szemben ! Demokrácia, külföldi összeköttetések felvétele, szociálpolitika, egy más, egészséges politika : akik akkor ezekről beszéltek, azok demagógok voltak ! Ma milyen más a helyzet ! A ministerelnök ur szájából halljuk ma a demokratikus haladás szükségességét ; ünneplő tapsokat hallottunk itt a nemzetgyűlésen az ő külföldi sikerei miatt ; a pénzügyi tárca terén uj megértő emberek kerültek az oromra, szóval a mi demagógiánk ma bizonyos részében már át lett véve s ott szerepel az önök programmja és céljai között is. (Strausz István : Gyümölcsözik !) A mai jelenet, amikor a nemzetgyűlés szuverenitását közösen védelmeztük meg, szintén amellett bizonyít, hogy a gyűlölködés és az ellenszenv hangja meghiggadt s itt ebben a nemzetgyűlésben is ma már nem a személyeskedők és duhajkodók, hanem a mérsékelt temperamentumu be átó emberek kerülnek az élre, akik belátják azt, hogy a nemzetgyűlés tekintélyének ártanak a heccek. (Általános helyeslés.) Őrömmel hallottam azt is, mikor az önök szónoka is, velünk együtt megbélyegezte a felekezeti gyűlölködésre izgató parlamenti beszédeket. A nemzetgyűlésnek egy nemeslelkületü elhunyt tagja jut eszembe : Giesswein Sándor, akit a béke gondolatáért, mikor arról szólott itt a nemzetgyűlésen, megtámadtak s vele vesszőt futtattak. Ha ez az ember most élne s idejönne közénk, megállana és azt mondaná : mit szólnak az urak Locarnohoz ? Nem gúnyolódni akartam, ne méltóztassanak félreérteni, örvendetes jelenség ez. Egy nyugodtabb atmoszféra kezdetét látom, de szeretném, ha mindazok, amik ma még csak az ajkakon hangzanak, tettekben is megnyilvánulnának. Szeretném, ha megkezdődnék az a nagy nemzeti összefogás, amely mellőz minden gyűlölködést és mellékszem! pontokat, amely tisztán csak azt nézi, ami a jövő 1 szempontjából fontos, és ami a jövő alapjainak NAPLÖ. XXXV.