Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXV. kötet • 1925. október 14. - 1925. november 6.

Ülésnapok - 1922-461

368 À nemzetgyűlés 461. ülése 1925. évi november Jió 5-én, csütörtökön. (Szabó Imre : Azért a nyugdíjasok mégis éhen maradnak !) Ettől a gondolattól nem tudok szabadulni, és azt hiszem, elég helyesen tapogatódzom, ha ugy vélem, hogy erre kellett a pénz és ezért kellett a beruházásokból lényeges telelt törölni. Pedig mármár biztunk, már-már reménykedtünk abban, hogy amint az az első füzetben olvasható, kocsik beszerzésére nem kevesebb mint 141 milliárdot, építményekre, azután mozdonyo v beszerzésére majdnem 2 és y

2 milliárdot foríitanak. Ha nézem az utóbb kibocsátolt füzetet, azt látom hogy kocsik és mozdonyok beszerzésére nincs előirányozva semmi. (Szabó Imre: Szóval odaadták a tisztviselő státusrendezésre !) Már tz a kis kutatás is azt mutálja, hogy ez a gyönyörű szép terv bizony nagyon erősen összezsugorodott, épen ugy, mint ahogy az az erősen beharangozott állami építkezéseknél is elmaradt, jóllehet talán reménykedhetünk abban, hogy tavaszszal újra elkezdődik az építkezés. Végeredményben a beruházásoknál az a helyzet, hogy a pénzügyminister ur telt kijelentéseket, amelyeknek alapján abban reménykedtünk, hogy a nagy gazdasági válság enyhülni fog, az állatni rendelésekbe, állami beruházásokba bele fognak kapcsolódni a városok, maga a főváros is, sőt ennek kapcsán, az államtól mintegy biztatást kapva, megindul a magánvállalkozás is és ezt a borzalmas, nagyarányú depressziót mégis csak fel fogja váltani egy más helyzet, a munkanélküliség enyhülni fog és a munkanélküliségből fakadó nyomorúság is lassan-lassan vissza fog fejlődni. Ezzel szemben mi a helyzet ? Van egy csomó ígéret, a melyet nem valósítottak meg, a beruházásokra szánt összegek egy részét más célokra for ditják. Miben reménykedjünk'?! Ez valósággal félrevezetése a népnek, mert az év derekán ezt hirdette minden újság, ezt hangoztattak sokfelé, hogy ilyen meg olyan nagyarányú beruházás lesz, vége szakad ennek, vége szakad annak. Olvastam közgazdasági lapokat, amelyekben már t telenként meg volt határozva, hogy mire mennyit fognak fordítani; meg volt határozva a csepeli kikötőre 58 milliárd, ul- és hídépítésre 43*5 milliárd, ármentesitő társulatok munkálataira kölcsön 203 milliárd, az állattenyésztés fejlesztésére majdnem 22 milliárd, tejszövetkezet megszervezésére majdnem 9 milliárd, a bor értékesítésének előmozdítására 3 milliárd, mezőgazdasági hitel előmozdítására 72 5 milliárd, állami kislakások épitésére 87 milliárd, posta-, távírda- es távbeszélő hálózatra 725milliárd, a budapest— wien-i földalatti kábel megépítésére 87 milliárd, vasúti kocsik beszerzésére 141 milliárd, lakóházak épitésére 60 milliárd, egyéb beruházásokra 88 milliárd, a diósgyőri nagy olvasztó- és villamosközpont üzembehelyezésére 33 milliárd, ugy, hogy egyéb apróbb beruházási költségek beállításával 9985 milliárd volt beállítva, azonkívül a különböző tárcáknál még 175 milliárd — összesen egy billióról és 173 milliárdról irtak a közgazdasági lapok. Mindenki már abban reménykedett, hogy vége lesz majd ennek a kétségbeejtő állapotnak. Ugy látszik, a pénzügyminister ur az ország népének szájába adta azt a bizonyos stílszerű cukrot, amely még ma is nagyon járja, a politikai nyalókát, és azt június óta szopogattuk, most máivége van, a cukor elfogyott, de ott maradt annak keserű, ízetlen fája ; rájött mindenki arra, hogy belemegyünk megint egy kétségbeejtő télbe, amelyben nyomorúság fog reánk várni továbbra is, a munkanélküliség enyhülni nem fog, az építkezés most már nem indulhat meg. Hogy egy kis utrendezés itt-ott folyik és egy kis tatarozási munka van, ez nevezhető még valaminek, de ennek is vége szakad hamarosan. A gyárak munka nélkül vannak néhány gyár leszámításával, amelyeknek sikerült külföldi összeköttetést szerezni, külföldi piacot teremteni és amelyek le tudtak menni a Balkánra, Bulgáriába, Törökországba, Görögországba, és az ittlévő nagy építkezéseknek egy részét meg tudták maguknak szerezni, ezekben a gyárakban van munka ; a mezőgazdasági gépgyárak, amelyek nyáron a Balkánra el tudták vinni áruikat és ott értékesíthettek azokat, tudnak dolgoztatni. De nagyon kevés azoknak a gyáraknak száma, amelyek majd rendesen foglalkoztathatják egész télen munkásaikat, és a gyárak zöme megint csak abban a szomorú helyzetben lesz, hogy foglalkoztatás hiányában kénytelen lesz munkásainak tekintélyes számát ujabban ismét elbocsátani. Ugy emlékszem, már a múltkor megemlítettem, hogy mit jelentett volna a vagonrendelés. Valójában kis dolgot jelentett volna, mert négy gyár között oszlott volna meg, négy gyár osztozkodott volna a körülbelül ezer és néhány száz vagon rendelésén, mert nem sokkal több lett volna. És ugy tudom, hogy a kőbányai-uti GanzDanubius vagongyárnak, mintegy 240 vagon rendelése jutott volna, különböző típusú teher- és személyszállító vagonokban. Volt alkalmam megtudni ennek a gyárnak kapacitását Önök tisztában lehetnek azzal, hogy még ha kiadták volna is ezt a rendelést, ez mit jelentett volna. Ez a gyár egymagában, 35 percenként, ha igénybe veszi a teljes kapacitását, tud egy-egy vagont gyártani, és most tessék kiszámítani, hogy ha ennek a 240 vagonnak rendelése eljut hozzá, a kapacitás teljes kihasználásával mintegy ket heti munkát jelentene a megrendelés teljesítése annak a gyárnak. Ugy állunk azonban, hogy a rendelést még mindig nem adták ki, valószínűleg azért, mert a második füzetben átdolgozták a beruházást és az emiitett célra szánt összeget egyszerűen törölték. így vagyunk mi az iparpártolással is. Ugy látszik, Magyarországon nem sokat akarnak az iparral törődni, talán mindent a mezőgazdaságra akarnak fordítani. Jóllehet elismerem, hogy a helyes, intenzív mezőgazdálkodás nagy hasznára lehet az országnak és anyagiakban szép eredményeket lehet vele elérni, de amint erről már más alkalommal is beszéltem, most újra megragadom az alkalmat, hogy a nemzetgyűlés tagjainak figyelmét ismételten felhívjam arra, ne méltóztassanak egyoldalulag gondolkodni és ne méltóztassanak azt hinni, ho.uy az az ország jól boldogulhat, amely egyoldalú gazdálkodás t űz. Feltétlenül szükségünk van jó, intenzív mezőgazdálkodásra, de szükség van jó iparra is, a kettőt együtt kell fejleszteni, sőt a harmadikat, a kereskedelmet is azokkal egjmtt keh fokozni, fejleszteni, mert ha egyoldalulag csináljuk, akkor az egyik vagy a másik elsorvad, illetőleg el is pusztul. Azt Játom, hogy sok egyoldalú intézkedés történik ezen a téren, mert a beruházásokra vonatkozólag azt mondotta ugyan a pénzügyminister ur, hogy hasznos beruházásokra akarnak fordítani 8^.millió aranykoronát, de a tételek felosztásánál mégis azt lehet tapasztalni, hogy a kölcsönök folyósítását is a beruházási tételek közé számítják, mégpedig az ármentesitő társulatoknak juttatandó kölcsönöket, amelyek elég tekintélyes összeget, 203 milliárd koronát tesznek ki, azonkívül oda számítják a mezőgazdasági hitel előmozdítására szolgáló összeget is, amely 725 milliárd korona, nem is beszélve arról, hogy még az intenzív gazdálkodást előmozdító beruházási költségek is ehhez jönnek. Ugy, hogy én a tételek megismerése alapján azt látom, hogy az állam, a kormány egyoldalulag túlságosan pártfogásába veszi a mezőgazdálkodást, elhanyagolja az ipart, az ipar munkásai tönkremennek, és nincs gondoskodás arról, hogy ha talán elsatnyul itt az ipar és belátható időn belül az