Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXV. kötet • 1925. október 14. - 1925. november 6.

Ülésnapok - 1922-461

 nemzetgyűlés 461. ülése 1925. évi november hó 5-en

} csütörtökön. 369 ipar munkásai nem tudnak foglalkozáshoz jutni, valami más oldalon nyernének elhelyezést. De nemcsak azt látjuk, hanem azt is, hogy amidőn itthon már az éhség agyongyötri, agyonkínozza a munkanélkülieket és véletlenül sikerülne valahogyan külföldön munkát szerezniük, a kormányzat minden akadályt az útjukba gördít, lehetetlenné teszi a külföldre való kijutásukat azon a címen, hogy a magyar kormány éberül akar őrködni a felett, hogy a külföldi kapitalizmus ne zsákmányolja ki a magyar munkást. Milyen nagyszerű gondoskodás ez ! Idehaza ki lehet zsákmányolni, idehaza a kapitalizmus csinálhat a munkással, általában a bérért dolgozókkal azt, amit akar, a kormánynak nincs ebbe beleszólása, nem tesz semmiféle olyan intézkedést, ame'lyel ezt szabályozná. Hiszen a régen beígért béregyeztető hivatalok sincsenek megvalósítva, e tekintetben sem történik egyáltalában semmiféle gondoskodás, ellenben gondoskodni akarnak arról, hogjr külföldön a kapitalizmus ne zsákmányolja ki a munkást. Én a magyar ipart rendkívüli elhanyagolt helyzetben látom. Azt hiszem, hogy a népszövetségi tanácsnak tanácsai alapján van a magyar ipar ebben az elhanyagolt állapotában. Mar a szanálási törvényjavaslathoz a népszövetség tanácsa által hozzáadott tanácsban megvan adva az, hogy Magyarország ne űzzön okyan ipari foglalkozást, amelyet túldrágán és költségesen tudna csak végezni, hanem olyan foglalkozást űzzön, amelynek a természetes előfeltételei megvannak. Ha csak Magyarország legnagyobb iparát, a vasipart tekintem és ezt a népszövetségi tanácsot veszem figyelembe, önkéntelenül az a kérdés tolul eszembe, mi történik itten ? Itt az ipar mesterséges visszasorvasztása, visszafejlesztése folyik a külföld tanácsa alapján, hiszen a vasipar üzésének természetes előfeltételei nincsenek meg. A háború lecsonkitotta az országot egyharmadára, a vasipar itt maradt nagy zömében, 80%-ában, azonban a vas- és gépiparhoz szükséges nyersanyag, nj^ersvas és az érchegyek le vannak szakítva az ország testéről és a nyersvas feldolgozásához szükséges koksz sincsen birtokunkban ; ezeket mind külföldről kell behoznunk. Miután ezeket külföldről kell behoznunk, nincs meg a természetes előfeltétel. Ezért a kormány, amidőn hosszú idő után első beruházási programmját adta, nem a félig-meddig halálra Ítélt ipart juttatta munkához ; azt elhanyagolta, a beruházási tételeket átváltoztatta, a beruházásokat elodázta, késleltei te, ellenben a mezőgazdaságot, azért, mert annak természetes előfeltételei megvannak, mert a föld itt van, mivel azt csak művelni kell, jobban felkarolja és a beruházási költségek olyan összegét fordítja erre, amennyit szerény megítélésem szerint nem is lenne szabad erre fordítani, hiszen a hasznos beruházások céljaira ígérték be a 82 millió aranykoronát; mégis nem a hasznos beruházások hajtatnak végre, ebből az összegből, hanem mezőgazdasági kölcsönöket adnak, az árvizmentesitő társulatoknak adnak kölcsönöket és egyéb mezőgazdasági, többtermelést célzó beruházásokat eszközölnek belőle. Az ipar ellenben pusztuljon el, mert a népszövetség tanácsától kapott tanács szerint annak természetes előfeltételei nincsenek meg. Ma egy másik nagyipart, a faipart veszem figyelembe, azt látom, hogy az hasonló szomorú sorsban van. A faipar üzésének nincs meg a természetes előfeltétele, mert az északi erdőségeket, a délkeleti Kárpátokat egyrészt a csehek, másrészt a románok bitorolják ezidőszerint, a déli horvátszlavón tölgyerdőket pedig a jugoszlávok birtokolják. A faipar üzésének természetes előfeltétele az, hogy nagy, kellő mennyiségű erdőségek álljanak rendelkezésünkre, hogy ne kelljen külföldről behozni a faipar üzéséhez nyersanyagokat. Miután pedig ez a nyersanyag nincs meg, a népszövetség tanácsa szerint ez az ipar is olyan, amelynek természetes előfeltételei nincsenek meg, miért is ezt űzni nem volna szabad, illetőleg erre nem kell pénzt pocsékolni. Ezért azt kell látnunk, hogy a magyar kormány beruházási programmjában is kifejezésre jut annak a gondolatnak a megvalósítása, amelyre a kormány a népszövetség tanácsával szemben, illetőleg a népszövetségi kölcsönnel kapcsolatban ígéretet tett. így lehetne azt végig folytatni. Midőn a költségvetést tárgyaljuk, elemi erővel kell követelni, hogy tessék a beigért beruházásokat minél előbb megvalósítani, mert a munkanélküliség attól nem fog enyhülni, ha ígéreteket kapunk. Az ígéreteket meg is kell valósítani, mert a munkanélküliség csakis így fog enyhülni. Nem nagyon szabad hinni azoknak a számoknak, amelyekkel azt akarják bizonyítani, hogy a munkanélküliség csökkent. Ismerem a tényeket és nem akarom kétségbevonni, hogy bizonyos mértékben csökkent a munkanélküliség, azonban a munkanélküliek nagy számához mérten ez a csökkenés olyan elenyésző, olyan kicsi, hog}

r alig számba vehető és olyan értelemben beszélni sem szabad arról, mint amilyen értelemben beszélt erről nem egy ízben a ministerelnök ur. A ministerelnök ur felfogása az, mintha itt már semmi tennivaló nem volna, mintha itt boldog korszak volna és — visszafejlődött a munkanélküliség. — Számszerűen is iparkodik állításait alátámasztani, azonban elhallgatja azt a tényt, hogy csak egy adat áll rendelkezésére, az, amehy a szociáldemokrata szakszervezetek kimutatásaiból ered, azonban ez megközelítőleg sem tárja elénk az egész ország lényleges állapotát. Szégyene ennek az országnak, hogy statisztikai hivatalunk van ugyan, azonban a statisztikai hivatal még egyetlenegyszer sem gondolt arra, hogy ilyen fontos közgazdasági problémát, mint a munkanélküliség, egyszer egész terjedelmében megmérjen a rendelkezésére álló apparátussal. Nem történt meg még a munkanélküliek összeírása, megszámlálása ; épen azért ez a szám, amelynek mi is birtokában vagyunk, nem a teljes munkanélküliség képét tárja elénk. A ministerelnök ur és a népszövetségi biztos ur is erre az egyetlen számra támaszkodik jelentésében. Ha birtokunkban volna az a valódi szám, amely az egész ország munkanélküli állapotát feltárja, akkor elismerné mindenki azt, hogy az a csökkenés, amely a munkanélküliség terén bekövetkezett, alig figyeíembevehető. Ezt az alkalmat még meg akarom ragadni arra, hogy megemlítsem azt, hogy a kormány részéről én nem Játok gazdasági politikát. Az nem gazdasági politika, hogy jó erősen megcsavarja az adósrófot és akkor tudja a kiadásokat fedezni. Gazdasági politikát is kellene űzni és pedig hasznot hajtót, olyant, amellyel az adózók terhein könnyíteni lehet. Egy alkalommal már beszéltem itten az elektrifikálási kérdésről. Annak idején a pénzügyminister ur igen fontos kérdésnek minősítette ezt, de azóta 3 esztendő múlott el és én ugy tudom, hogy ebben a tekintetben semmi, illetőleg nagyon kevés történt. Tudom azt, hogy Vác felé történt az egyik kisérlet és volt egy szakférfiakból álló ankétezés, amelyen tudomásom szerint a szakférfiak azt állapították volna meg, hogy Magyarországon az elektrifikálást végrehajtani nem lehet. Elfogadom ezt a megáll; pitást, de csak abban a vonatkozásban, amelyben ezek az urak ezt a megállapítást tették. Ők t. i. az államvasutak elektrifikálásának kérdését fontolgatták, erről ankétezNAPLÓ. xxrv. 57