Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXV. kötet • 1925. október 14. - 1925. november 6.
Ülésnapok - 1922-461
À nemzetgyűlés 461. ülése 1925. évi november hó 5-én, csütörtökön. 365 hagybirtokososztályról azonnal kell gondoskodni, mihelyt a lehetősége fenlbrog annak, hogy valamivel kevesebb a jövedelme'.' De nem történik gondoskodás arról a munkásosztályról, amely most már csaknem két esztendőt hihetetlen nagyarányú munkanélküliségben töltött és tölt el, még mindig nem tudjuk, hogy mennyi ideig. Reméljük, akarjuk hinni, hogy a tavasz talán, ha nem is egészen, de nagy részben meg fog váltani ettől a munkanélküliségtől. (Esztergályos János : Ez a hü tükre a mostani rendszernek !) Nem százezrekre tehető-e azoknak a száma, akik hosszú időn keresztül nem tudnak munkához jutni? Történt-e gondosKodás ezek terheinek enyhítéséről ? Ugyebár erről semmit sem találunk a költségvetésben > (Viczián István : Le kell száliitani a pártadót ! — Esztergályos János : És az elrekvirált mozikkal mi lesz? Az elrablott mozikkal! — Vlczián István: Ki rabolta el a mozikat ? — Várnai Dániel : Aki a i endeletet kiadta ! — Esztergályos János : Becsületes polgároktól elvette ! — Yiczián István: Ki rabolta el a mozikat? — Várnai Dániel : Akik a rendeletet végrehajtották. — Elnök csenget.) A pénzügyminister ur bejelentette nyári expozéjában, hogy a jövedelmi adónál tarthatatlannak véli azt az állapotot, hogy a 200-000 aranykorona évi jövedelmű egyének olyan erősen legyenek megadóztatva, mint eddig, mert évi 200 000 aranykorona jövedelemnél már 40%-ot ér el a jövedelmi adó. A pénzügyminister ur bejelentette, hogy ez súlyos adóteher, amelyet elviselni nem lehet, fel kell emelni ezt a határt és kilátásba helyezte, hogy ezt az összeget 200.000 aranykoronáról 1 millió arany koronára kívánja felemelni. (Bnd János pénzügyminister: Benne van a törvényben!) Sajátságos, hogy a pénzügyminister ur olyan embereket sajnált meg, akiknek jövedelme három milliárd koronát tett ki évenkint, ellenben nem sajnálta meg azokat az alkalmazottakat, — akár gyár. munkások, akár kereskedelmi alkalmazottak, akár magántisztviselők, — akiknek érdekében az általános kereseti adó tárgyában már évek óta döngetjük a ministerium kapuját, azóta mióta, a kereseti adó törvényerőre emelkedett Fájlaljuk és hangoztatjuk azt hogy nincs létminimum. Itt nem akar engedni a pénzügyminister ur. (Buű János pénzügyminister: Az más adót is fizet egészen 80% ig ! Ha ezt fogom csinálni, egy pár év múlva nem lesz keresete I) Itt nem olyan jószivü a pénzügyminister ur és azt akarja, hogy csak az évi 14 és y 2 milliárd koronás jövedelem érje el a jövedelemadó legmagasabb kulcsát, a 40%-ot. Ebből nem tudok mást megállapítani, mint azt hogy a pénzügyminister ur is ott áll a nagytőke és a nagybirtok mellett, ezeknek érdekeit szivén viseli, ezeket félti, ezek érdekében szükségesnek tart adóteherkönnyitéseket végrehajtani, ellenben annak a társadalmi rétegnek érdekében, amely tényleg félig pőrére van vetkőztetve, amely úgyszólván a íöldre van sújtva, alig történik olyan intézkedés, amely terhük könnyítését jelentené. Tovább vizsgálva a költségvetés tételeit, megütközöm azon, hogy a szeszadóból 154 milliárd helyett 199 milliárdot, söradó címén 11 és y 2 milliárd helyett 34 milliárdot akar bevételezni a pénzügyminister ur. Azt hiszi, hogy olyan nagy lesz a jövedelem, hogy akkora lesz a szeszfogyasztás és a sörfogyasztás ? Itt is a forgalom növekedésére helyezi a súlyt ? Én őszintén szólva nem találok örömet abban, hogy ha a szeszadóból és a söradóból növekszik az állam bevétele, de ugy látszik, itt még mindig az a politika folyik, hogy minél jobban elbutul a nép a pálinkától, annál jobb, mert annál kevésbé veszi észre, hogy mi töiténik a nagypolitikában, hogy milyen igazságtalanul van megterhelve és épen ezért most is igen élénk gondoskodás történik arról, hogy a szeszadóbevéle miként növekedjék. A költségvetés általános indokolásában azt is találom, hogy szinte büszkélkedve jelentik be hogy a szanálás műve milyen nagyszerűen sikerült, és hogy a szanálási időben foglalt első két félévre előirányzott 50—f,0, összesen 100 millió aranykoronát nemcsak nem kellett igénybe venni, hanem még felesleg is maradt, 63 millió aranjdtorona. Szinte nagy gaudiummal jelentik be az indokolásban, épugy, mint talán Genfben, mint vívmányt, mint óriási nagy győzelmet, hogy sikerült 163 millió aranykoronát megtakarítani és nemcsak nem kellett igénybe venni a népszövetségi kölcsönből előirányzott 100 milliót, hanem azonkívül még sikerült 63 milliót megtakarítani. Én mély szomorúsággal vettem ezt tudomásul már annak idején, mert nagyon jól tudom, hogy miből eredt ez a bevéieli többlet, hog} r an sikerült 163 millió aranykorona többlethez jutni (Temesváry Imre előadó : 63 millió !) De azzal a százmillió koronával együtt összesen 163 millió. így ismerteti az általános indokolás is. Mert ha az adósról' nem működött volna olyan jól, akkor a népszövetségi kölcsönből minden félévben igénybe kellett volna venni 50 millió aranykoronát. Minthogy ezt nem kellett igénybe venni, tehát nemcsak 63 millió, hanem az egész év alatt 163 millió korona az az összeg, amelynek elérését nagy gaudiummal mint vívmányt jelentik be. Hu végignézünk az országon, az ország népének gazdasági helyzetén, szomorú sorsán, akkor megállapíthatjuk, hogy miért sikerült ez. Mert az a nincstelen úgyszólván utolsó ruha darabját is odaadta, vagy, hogy ne ilyen módon fejezzem ki magamat, nehogy azzal vádoljon bárki, hogy frázisokat koptatok és a valóságnak meg nem felelő kijelentéseket teszek: igen, félig meddig pőrén maradt az ország népe és ha nem is az exekutor vitte el a ruhát, mégis ebből folyóan maradt ruhátlanul, mert adóban kellett a pénzét elfizetni és igy nem tudott ruházkodni, nem tudott kellő módon élni. Ép az a legszomorúbb, hogy közvetett adók tormájában kell az adót legsúlyosabban leróni, annál a kiló kenyérnél, kiló burgonyánál, a legelemibb elsőrendű életszükségleti cikkeknél is, ugy hogy ez rosszabb táplálkozást, rosszabb ruházkodást és rosszabb lakásviszonyokat jelentett azoknak a kisexisztenciáknak, akikről beszéltem, nem is gondolva ilyen körülmények között a kulturkénj r ek kielégítésére. Nem öröm és nem vivmánj' az, ha ilyen körülmények között az állami bevételekben többletet lehet felmutatni. Ez csak akkor vívmány, ha az ország népének nem ily nagyarányú megpróbáltatásai árán, eheztetése árán következik be. Ez esetben nekünk is elismeréssel kellene lennünk e ténykedés iránt, sajnos azonban, a megtörtént események után csak a lehető legnagyobb mértékben elitélni tudjuk. Annyi szenvedés, nyomorúság, könny és bánat fűződik ahhoz a 163 millió aranykoronához, hogy ez az összeg nem ér meg annyit, mert Magyarországon épen aoban az időben történt meg" ez, amikor ilyen bevételi többlethez tudtak eljutni, amikor mentesíteni tudták magukat attól, hogy a népszövetségi kölcsön esedékes részét igénybe vegyék. Amikor Magyarországon a csődeljárások, szóval a tönkremenések száma hihetetlenül magasra rúgott, hiába iparkodik bárki azzal magyarázkodni, hogy : kérem, gazdasági válság volt, a világháború s a forradalmak után az európai gazdasági helyzet még nem állott helyre, ennek következményeit érezzük mi is. Én ezt nem tudom magyarázatul elfogadni, mert amikor az ember igy felsorakoztathatja az igazságtalan adóterheket, akkor annak a gazdasági dezorganizációnak, amelyben vagyunk, annak a gazdasági tönkremenésnek amelynek szemtanúi voltunk és
