Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXV. kötet • 1925. október 14. - 1925. november 6.

Ülésnapok - 1922-461

366 À nemzetgyűlés 461. ülése 1925.. évi november hó 5-én, csütörtökön. valószínűleg még leszünk egy darabig, nagyrészt feltétlenül az az oka, hogy itt oly terhekel róttak ki mind.nkire, amelyek elvették a lehetőségét annak, hogy az emberek megfelelő módon élhessenek, megfelelő módon elégíthessék ki szükségleteiket. Kétségbeejtő, hogy amidőn ez az adópolitika folyt itt éveken ! eresztül, a midőn nekünk szociáldemokrata képviselőknek először van alkalmunk költségvetési tárgyalásban résztvenni, akkor mély szomorúsággal kell megállapítanom, hogy ami igazságtalanság eddig történt az adózásban, az tovább folyik s ugy látszik mély gyökeret akar verni és talán soha ki nem irtható gyökerekhez akarja juttatni, ezt az adórendszert. Én nem nagyon örülök annak sem, amikor azt látom, hogy a költségvetés végszámai 400 milliárd felesleget mutatnak, mert ha az emiitett 9 billió állami bevételhez az állami üzemek 5 billiós bevételét hozzászámítom, akkor az összes bevétel a költségvetés tételei szerint 14 billió 64 milliárd, ebből a kiadás, az állami üzemek kiadásait is beleértve, 13 billió és 664 milliárd. így tehát 400 milliárd azaz összeg amely feleslegnek tekinthető, de a feleslegnek nem örülök akkor, ha az oly módon adódik, amilyen módon i't az adóbevételi tételeknél ki lehet mulatni. Ez a bevételi többlet igazságtalan adózási rendszerből, a kisexisztenciák súlyos megadóztatásából ered. Körülbelül ezeket akartam adózási rendszerünk hibáira vonatkozólag elmondani. Mielőtt azonban az adórendszerre vonatkozó bírálatomat befejezném, legyen szabad még egyszer visszatérnem az általános kereseti adó rendszerének helytelenségére. Bár erre vonatkozó indítványunkat már benyújtottuk, kellően indokolva mégis meg akarom ragadni az alkalmat, hogy amikor arra mód van, beszéljek erről a kérdésről, mert attól félek, hogy ez az indítvány is arra a sorsra jut, amely sorsra már számtalan indítvány jutott, t. i. egyáltalán nem jutunk el odáig, hogy ezt meg lehessen indokolni, mert a nemzetgyűlés bölcsessége nem ad módot és lehetőséget arra, hogy a képviselő mindenkor élhessen a házszabályokban lefektetett jogaival. Ma még bizonyos aktualitása van ennek a kérdésnek de ha elérkezünk ahhoz az időponthoz, amikor már nem lesz aktuális, akkor hiába emlékezünk meg róla. Ismételten felhívom a pénzügjmiinister ur figyelmét arra, hogy az általános kereseti adó rendszer módosításával most már múlhatatlanul foglalkoznunk kell. Nem lehet továbbra is megtűrni azt a — kimondhatom anélkül, hogy drasztikus volnék — ko nédiát, amit a létminimumnál látunk. A pénzügyminister ur odaállít egy létminimumot, amelyet azonban úgyszólván alig lehet alkalmazni. Ha valakinek keresete bármityen csekély mértékben van is felette a létminimumnak az illetőt az egész kereset után adóztatják meg. Ez helytelen s ezen változtatni kell olymódon, hogy megfelelő létminimumot kell megállapítani. Indítványomban bátor voltam 1200 aranykorona létminimumot javasolni. Ez nem olyan nagy összeg. Csak figyelembe kell venni, hogy valójában mit is jelent 1200 aranykorona papirkoronában. Ez még a megélhetésre nem elegendő összeg, mert átszámítva a munkás egyheti keresetére, nem tesz ki többet, mint heti 334.000 koronát, oly embernél, aki egyedül áll mint adóalany. Ki meri állítani, hogy 334.000 korona heti fizetés oly kereset, amelyből a megélhetést bőségesen lehet fedezni ? Ha elsorolnám mindazt, amit a munkásnak fizetnie kell, még mielőtt pénzét hazavihetné családjához, akkor rájönnénk arra, hogy ez a 334.000 korona erősen megcsonkul, mert itt nem ug}^ van, mint az általános kereseti adónál, hogy a rezsiköltséget le lehet számítani, itt még a villamosköltséget sem szabad, de nem is lehet felszámítani. Amikor pedig valakinek 334.000 korona a keresete, akkor valójában nem ebből él, mert ebből olyan kiadásokat kénytelen Kadni, amelyek az ő munkájával szoros összefüggésben vannak, amelyek nélkül munkáját végezni nem lehet, így a villamosköltség, a betegsegélyző-pénztári, a rokkantpénztári járulékok fizetése. Ezek mind olyan kötelezettségek, amelyekre az illetőt egyrészt a törvény kötelezi, másrészt megfelelő szociális törvény hiányában a saját jövőjének, saját aggkorának biztosítása érdekében vállalja ezt a kötelezettséget, ezt a terhet a munkás. Ha ezeket leszámítjuk, — egyebekre már nem is akarok kitérni — akkor könnyen meg lehet állapítani, hogy az illetőnek még csak 300.000 koronája sem marad meg; alig marad 270—280 ezer koronája. Ez az összeg azután az, amely létminimumot képezne. Méltóztassanak tehát megérteni, hogy ez nem oly horribilis összeg, amelytől szabad volna megijedni, Ha azt akarjuk, hogy ne legyen komédia a kereseti adónál a létminimum összege, akkor feltétlenül olyan összeget kell megállapítani, amely hozzávetőlegesen létminimum lehet, amely a megélhetést hozzávetőlegesen biztosítja. Másrészt olyan létminimum-rendszerre kell áttérni, amely nem komédia, hanem reális valóság és amely a magasabb keresetű, a létminimumon felüli részt adóztatja meg, mert a létminimum mindenkinek a létfentartásra szükséges. Nem szabad tehát azt csinálni, amit az eddigi rendszernél csinált a mindenkori pénzügyminister ur, hogy van egy létminimum, de még sincs, mert ezzel élni nem lehet, hiszen akinek túl van a keresete, ha csak párszáz koronával is, a létminimumon, az már egész keresete után kénytelen fizetni adót. Gondoskodni kell a létminimum megállapításánál arról is, hogy a feleségre, a gyermekekre a létminimum egy, bizonyos progresszivitás szerint legyen kiróva. Én indítványomba nagyon szerény számokat állítottam be, ugy számítottam, hogy ha egy családban van egy apa, egy anya és négy gyermek, akkor egy ilyen családnál a létminimum a progresszivitás alapján 485.000 papirkoronát tenne ki. Egy négygyermekes családapánál 485 000 korona szintén nem nagy összeg, epén ofy kevés mint amilyen kevés a 334.000 korona, azonban ezzel a javaslattal azt akarjuk bebizonyítani, hogy mi nem a minden adó eltörlésének elvi alapján állunk, mi nem azt akarjuk, hogy az állam a szükséges bevételeitől meg legyen tosztva, mert mi tudjuk nagyon jól, hogy az államot valamiből fenn kell tartani. Miután mindenütt az egész művelt világon a rendszer az, hogy az állam adókat vet ki és a törvényhozás által kivetett adók azok, ameyek az állam bevételeit képezik s az ilymódon befolyó állami bevételből fedezi az állam a maga szükségleteit, mi ezeket nem akarjuk megcsonkítani, amidőn javaslatot teszünk arra, hogy bizonyos mértékig csökkentések történjenek a terheken, mert bár a létminimum felemelése az adóbevételeknek bizonyos csökkenését vonja maga után, de gondoskodás történik egy olyan progresszióról, hogy a nagyobb jövedelemmel, a nagyobb keresettel biró fizessen többet, mert az többet bir elviselni, többet bir fizetni s ez okból az állami mérleg egyensúlya nem billen félre, egyensúlya megmarad, sőt azt merem kijelenteni, t. Nemzetgyűlés és t. előadó ur, — még ha kételkedik is benne, — hogy e javaslatokkal az állam bevételei még meg fognak növekedni, nemhogy csökkennének, mert olyan progresszivitás van itten kivetve amely feltétlenül többet fog jelenteni a kontemplált bevételnél. Jóllehet erre az lesz a válasz, hogy ez az adónem nem tartó/ik az állam bevételei közé, ez a városok bevétele, én mégis igy számítom, mert ha ez nem a városok bevételi forrása volna, akkor a