Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXV. kötet • 1925. október 14. - 1925. november 6.
Ülésnapok - 1922-461
352 A nemzetgyűlés 461. ülése 1925. évi november kó 5-én, csütörtökön. millió aranykoronát a fogyasztási adókkal akarja elérni. A takarékoskodásról itt sok szó esett és egy úgynevezett takarékossági bizottságot is küldtek ki, -— illetőleg azt maga a kormány alakította és nem a nemzetgyűlés küldte ki -— s ez a bizottság állítólag dolgozik is, munkálkodik is. Igaz, hogy a bizottság működéséről épen Smith, a főbiztos állapította meg egyik jelentésében, hogy semminemű értékes dolgot eddig nem végzett és a takarékoskodás terén eddig még nem tett olyan javaslatokat, amelyek a takarékoskodást az államháztartás terén előmozditották volna. Ha az egyes tárcákat vesszük szemügyre, akkor mit látunk ? Csak nagyjából akarok pár dologra rátérni azért, hogy rámutassak arra a borzasztó nagy ellentétre, amely itt a jelszavak és a gyakorlati tettek között fennáll, hogy vannak kiadások, — egynéhányra rá fogok mutatni beszédem folyamán, •— amelyek csökkenthetők volnának s amelyeknek horribilis nagysága különösen akkor tűnik ki, ha megállapítjuk, hogy ezek a költségek más állam viszonyaihoz mérten hogyan alakulnak. Itt a szomszédos Ausztriát vettem és ezzel szemben tudom megállapítani azt, hogy nálunk egyes dolgokban, egyes tárcáknál és egyes intézményeknél milyen nagy kiadások vannak és bogy mennyire lehetne ezeket csökkenteni. KezüjuK mmajáit a koimányzóságnál. A kormányzóság lentartására 20 milliárd korona van előirányozva. Az osztrák köztársaság elnökének háztartására és az osztrák köztársaság elnökségének fentartására, az elnöki hivatal költségeinek fedezésére az 1925. évi szövetségi költségvetés szerint másfél milliárd korona van előirányozva. A magyar költségvetés szerint a kormányzó hivatalának költségei 20 milliárdot tesznek ki ; a magyar államnak tizenháromszor annyiba kerül a kormányzóság fentartása, mint Ausztriának a köztársasági elnökség fentartása. Ez a költség tetemesen több lesz még azzal, hogy köztudomás szerint a bizottságban a ministerelnök javaslatára havi 20 millióval felemelték a kormányzó fizetését. A kormányzó 1200 millió koronába kerül évenként a magyar államnak. Ez azonban voltaképen csak személyes kiadás, mert hiszen minden szolgálatáról a magyar állam gondoskodik ; a kormányzóság költségei igy emelkednek 20 milliárdra. A katonai iroda és a palotaőrség költsége 5634 millió koronába, a kabinetiroda 832 millió koronába, a kormányzósági gazdasági hivatal 6 milliárdba kerül ; a kormányzónak 306 alkalmazottja és 13 állami autója van. Ugyanez a helyzet, — ha összehasonhtjuk — az egyes ministeriumoknál is. Ausztriában a külügyministerium összes költségeire 27 milliárdot használnak fel, Magyarországon ugyanez a szolgálat 07 milliárdba kerül. (Baross János : Óriási eredményeket is érünk el külügyi téren ! — Mozgás.) Ausztriában demokratikus kormányzati rendszer van és ez a demokratikus kormányzati rendszer a külpolitikában is eredményeket ért el, nálunk luxus, privilégium a külügyi szolgálat ; előkelő urak ülnek ott, akik kitűnően tudnak vadászni, galambokra lőni, (Györki Imre : Bridgeznek, golfoznak!) különböző játékokat űznek és nagyszerűen tudnak sajtókat informálni abból a soksok rendelkezésre álló pénzből, amely itt a költségvetésben szerepel, és nagyszerűen tudnak lóversenyekre járni, de nem tudnak külpolitikát csinálni. (Baross János : Ez bizony igy van ! — Rothenstein Mór : És a pénzt elherdálni !) A sajtószolgálatra és más ilyen költségek címén a következő tételek vannak felvéve a külügyben : a külügyministerium titkos rendelkezési alapjára 2042 millió korona, sajtóalapjára 2547 millió korona és a külföldi hírszolgálat ellátására 6774 millió korona. Alig van ministerium, amelynek ne volna külön rendelkezési vagy sajtóalapja. lg}' a ministerelnöknek 5950 millió korona sajtóalapja és 6 milliárdos rendelkezési alapja van. Ezenkívül a ministerelnökség költségvetése 6800 millió koronát irányoz elő abból a célból, hogy az idegen országban élő magyarok érdekeit ellássa. E borzasztó nagy, milliárdos összegek mellett bizony nincs az idegen országban élő magyarok helyzeten segítve. (Buú János pénzügyminister : Mondja kis pénzegységben, meglátja, hogy milyen kevés ! — Élénk derültség a szélsőbaloldalon.) Kis pénzegységben ? Szóval, a 27 milliárd mind kevés a minister urnák ? A hadsereg céljaira Ausztriában 620 milliárdot, Magyarországon 1347 milliárdot költenek. Ausztriában a Nemzeti Tanács és a Nemzetgyűlés 19 milliárdba, Magyarországon a Nemzetgyűlés 40 milliárdba kerül. Az igazságszolgáltatás Ausztriában 294 milliárdba, Magyarországon 557 milliárdba kerül. A belső rend fentartása is sokba kerül a magyaroknak. Ausztriában a belügyministerium összes költségei 557 milliárdot, Magyarországon 1128 milliárdot tesznek ki. (Malasits Géza : És még mindig kevés a csendőr !) A magyar belügyi költségvetés szerint évi 52 milliárdba kerül a fotyamőrség, a nemzeti munkavédelmi szervezet pedig 35 milliárdba. A magyar belügyministerium sajtóalapja évi 3 milliárdra rug. A csendőrség Ausztriában 184 milliárdba, Magyarországon 325 milliárdba kerül. (Várnai Dániel : Kell is egy ilyen nagyhatalomnak !) Azt hiszem, hogy ezek a számok tisztán mutatják, azt, — amit beszédem bevezetésében is mondottam — hogy itt az állam bevételéből sokat költenek olyan adminisztrációkra, olyan célokra, amelyeknek terén a kiadásokat redukálni lehetne, mert feleslegesek, mert egy helyesebb, praktikusabb, demokratikus berendezkedés mellett megszűnnének, mig itt föleszik a dolgozó tisztviselők elől ezek a felesleges, nagy számban levő hivatalok és intézmények a pénzt, az állani bevételeit, és rendes munkára nem jut, de nem jut szociálpolitikára sem. Nem akarok ennél a pénzügyi résznél tovább időzni. Azt hiszem, rámutattam világosan arra, hogy az állam bevételeinek legnagyobb része közvetett adókból, a szegény néposztály által befizetett adókból gyűl össze, a kiadásai azonban olyan nagy arányban jutnak el más állami berendezkedési célokra, hogy ezt máshol hasonló mértékben, hasonló nagyságban nem fordul elő. Amilyen egyoldalú ennek a kormánynak pénzügyi és gazdasági politikája, olyan egyoldalú egész politikája ; hiszen ez természetes is. Ahol bizonyos diktatórikus rendszer van, ahol a minister rendeleteket adhat ki adóbehajtásra, ott természetes dolog, hogy a minister azután azt a jogot is vindikálja magának, hogy én vagyok az alkotmány, én vagyok a nemzet és én ítélem meg, mit szabad és mit nem szabad. Hiszen minálunk ugy van, hogy a belügy minist er ur az ura a közszabadságoknak, ő szent és sérthetetlen személy, aki a magyar alkotmányt képviseli, aki rámondja, hogy a köz szempontjából mi jó és mi nem jó. Mindenütt az egész vüágon független a törvény a kormánytól és a kormányokat is kötelezi a törvény ; Magyarországon nincsen egyesülési és gyülekezési törvény, hanem a belügyminister maga alkotja a törvényt ugy, ahogy jónak látja és igy kezeli a legfontosabb alkotmányjogot, a közszabadságokat. (Horváth Zoltán: A testhez szabja!) Itt, ahol nincs demokratikus gondolkodás, ahol a háború viharai és pusztítása után is olyan szűk látókörrel van telítve a közigazgatás egy része, ahol a politikusok egy része nem tudja megérteni az idők jelét, ahol nem tudnak messzebb látni az orruknál, hanem az ország sorsára befolyással biró politikusok mindig