Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXV. kötet • 1925. október 14. - 1925. november 6.
Ülésnapok - 1922-461
A nemzetgyűlés 461. ülése 19,25. évi november hó 5-én, csütörtökön. 347 érvényben lévő büntető törvények teljesen megadják a módot arra, hogy ezek a visszaélések keilően megtoroltassanak. Kérem, méltóztassék ezt azuj szakaszt elvetni. (Helyeslés jobb felől.) Elnök : A tanácskozást befejezettnek nyilvánítom. Következik a határozathozatal. Felteszem a kérdést : méltóztatnak-e Szakács Andor képviselő urnák uj 29. §-t javasoló indítványát elfogadni, igen vagy nem? (Igen ! Nem !) Kérem azokat a képviselő urakat, akik az indítványt elfogadják, szíveskedjenek felállani. (Megtörténik.) Kisebbség. A nemzetgyűlés az inditványt elveti. Következik a 29. §. Petrovits György jegyző (olvassa a 29. §-t, amely észrevétel nélkül elfő g adtatik). Elnök : Ezzel a törvényjavaslat mind általánosságban, mind részleteiben letárgyaltatván, harmadszori olvasása iránt napirendi javaslatom során fogok inditványt tenni. Napirend szerint következik az 1925/26. évi állami költségvetés tárgyalása. Mielőtt a tárgyalás megkezdődnék, jelentem a t. Nemzetgyűlésnek, hogy a költségvetés egész tárgyalásának tartamára életbelép a házszabályok 112. §-ának negyedik bekezdése, vagyis a napirend tárgyalására szánt idő a költségvetés tárgyalásának tartama alatt 8 óra. E szakasz ötödik bekezdése megállapítja, hogy az általános vita tíz napon át korlátlanul mehet, a mai nap azonban e tiz napba nem számit bele. Az előadó urat illeti a szó. Temesváry Imre előadó : T. Nemzetgyűlés ! A folyó évben ismét nekem jutott az a feladat, hogy az állami költségvetést a t. Nemzetgyűlésen ismertessem. Meg kell állapítanom, hogy ez a feladat a folyó évben már sokkal kellemesebb, mint volt a múlt esztendőben. (Zaj a jobboldalon. — Sándor Pál : Nem akarják a saját képviselőjüket sem meghallgatni !) Elnök : Csendet kérek! Temesváry Imre előadó : Mig ugyanis (Halljuk ! Haltjuk!) a múlt esztendőben bár teljes bizakodással, de mégis a jövő eshetőségeitől való aggodalommal kezdhettem hozzá e feladatom teljesítéséhez, addig 1925/26. évi költségvetés ismertetésénél már bizonyos megnyugvással tekinthetek vissza Magyarország ujjáépitésének munkájában megtett utunkra és az ezen az utón elért eredményekre, amelyeknek hü kifejezője az előttünk fekvő költségvetés. Az 1924/25. évi költségvetés még tele volt ígéretekkel, amelyeket be is kellett váltani és annak mérlegében, bár programmszerüen, de jelentékeny deficit tátongott, amelyet el kellett tüntetni. És bár az újjáépítés munkája kedvező auspiciumok között indult meg, és ennek sikerét ugy a belföld, mind a külföld szimpátiája kisérte, mégis a költségvetés beterjesztése alkalmával egy eléggé rossz mezőgazdasági termés hatása alatt állottunk, amelynek megismétlődésétől a téli abnormis időjárás következtében tartanunk kellett. Épen ezért egész gazdasági életünket sokkai súlyosabban érintette a maga tőkeszegénységében a korona stabilizálásával járó megrázkódtatás, amelyről viszont az árak egyáltalában nem látszottak tudomást venni, (Dénes István : Ma sem !) és ugy papírban, mint aranyban egyformán magasra emelkedtek, ami mindenesetre ugy a mezőgazdák, mint az iparosok, valamint a kereskedők, legfőképen pedig a fix fizetéses közszolgálati alkalmazottak helyzetét úgyszólván kritikussá tette. (Dénes István : És a munkásnak a sorsát !) Valóban ugy van, a munkásokét is. A romló korona által alig indokolható kamatláb egyáltalában nem akart alábbszállni. A gazdasági válságot csődök és kényszeregyezségek egész sora jelezte és az arany értékre emelt adóknak egyelőre csak a súlyát éreztük, anélkül azonban, hogy az azoktól várt eredményt láttuk volna. Ma t. Nemzetgyűlés a helyzet már egészen más. Az időjárás viszontagságai ellenére is a gazdatársadalom — csekély kivételektől eltekintve — ugy kalászosokban mint kapásokban meglehetős közepes, sőt talán még jó termésről is számolhat be, ((Forster Elek : Az eredmény annyi, mint tavaly !), ami az országra nézve olyan export lehetőségét teremtett meg, amelynek pénzbeli értéke majdnem megközelíti a népszövetségi kölcsön egész összegét (Dénes István : Az a kérdés, kinek a zsebébe folyik !) és ezzel az őstermelésen felépült magyar gazdasági élet vérkeringésében uj élet indult meg. (Klárik Ferenc : A munkásság meg éhezik ! — Esztergályos János : A kereskedelem és ipar nem számit !) A krizis jelenségek enyhültek. A tőkeszükséglet kielégítése terén figyelemreméltó lépésekkel haladtunk előre, a kamatláb is jelentékenyen csökkent, az árak különösen a mezőgazdasági termények terén jelentékenyen alámorzsolódtak és az államháztartás helyzete nemcsak beváltotta azokat a reményeket, amelyeket a szanálási Programm elkészítése alkalmával hozzáfűztünk, hanem annál lényegesen kedvezőbb képet mutat. (Dénes István : Ëz a hiba !) Az állami bevételek alakulása ugyanis az 1924/25. költségvetési év folyamán, — miként már ismeretes, — a hozzáfűzött reményeket messze túlszárnyalta (Rotiienstein Mór : Äz adóprés alapján !) és amit csak az 1926/27. költségvetési év végére reméltünk, a deficit már az 1924/25. költségvetési évben teljesen megszűnt, sőt ebben az évben a zárszámadás már 63 millió arany korona felesleggel zárul. (Dénes István : Ujabb illúzió !) Ha ennek a váratlanul kedvező eredménynek okát keressük, azt elsősorban abban kell megtalálnunk, hogy adórendszerünk a folyton sülyedő korona kedvezőtlen hatását igyekezvén kiparirozni, oly magas adótételeket volt kénytelen alkalmazni, amelyek a bevételeknek arany alapra fektetése által az adózó polgároknak egyáltalában nem szándékolt megterheltetését idézték elő. Az elmúlt kölségvetési évben elért eredmény azt mutatja, hogy talán nem értékeltük kellő mértékben a korona romlásának az állami bevételekre gyakorolt pusztító hatását és olyan szigorú intézkedésekhez voltunk kénytelenek fordulni, melyeket részben máris enyhithetőkké tesz az a körülmény, hogy a bevételeknek aranyalapra való fektetésével ezt a hatást kiküszöbölhetjük. Az elmúlt évek költségvetéseiben uj adónemek, uj adóügyi intézkedések, adóügyi reformok egész sorozatával találkoztunk, melyek mind az adóterhek fokozását célozták abban a sziszifuszi nagy munkában, hogy a koronával együtt zuhanó állami bevételeket az árak színvonalával emelkedő kiadások magaslatára lehessen emelni. Sok év óta ez az egyetlen költségvetés, amely nem adóemellésekről, hanem igenis lényeges adómérséklésekről számol be. (Dénes István : Papíron !) Így a forgalmi adó egyharmadrészével való leszállítása, a kincstári házhaszonrészesedés 50%-os leszállítása, (Dénes István : A házbérek pedig emelkednek !), a jövedelem- és vagyonadó egyes kinövéseinek lenyirbálása, megszüntetése, a vámkezelési illetékek teljes megszüntetése : mind-mind bizonyítják a kormánynak azt a szigorú és céltudatos elhatározását, hogy a jövőben az adózó polgárokat csak oly mértékben vegj^e igénybe, amennyire azt az állami élet elementáris szükséglete parancsolólag megköveteli. De a kormány más utón is segítségére siet az adózó polgároknak és az egész gazdasági életnek, miként ez a költségvetés általános indokolásából I is kitűnik. A jövőre nézve feltétlenül be-kell követőt*
