Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXV. kötet • 1925. október 14. - 1925. november 6.
Ülésnapok - 1922-461
A nemzetgyűlés 461. ülése 1925. évi november hó 5-én, csütörtökön. 339 kettőnk érdeke most már azonos, mintán a törvényjavaslat el van fogadva, most már nem lehet kétség afelől, hogy pengőértékben fogunk számítani. Ha pedig azonos a kettőnk érdeke ebben — és kell, hogy mindenkinek érdeke azonos legyen, — akkor mindent el kell köyetni arra, hogy a pengőértéket a legmagasabb fokon, a legmagasabb standardban fentartsuk. Azt hiszem tehát, hogy végzetes hiba, ha a t. minister ur a paragrafus második részét fenn akarja tartani. A t. minister ur azt mondotta továbbá felszólalásában, hogy azt akarja ő ezzel elérni, hogy a Jegybankot aranyban erősitse. Azt méltóztatott mondani felszólalásában, ugyebár ? (Bud János pénzügyminister : Meg fog történni !) Tudom, hogy meg fog történni, hiszen a Jegybank, — mint azt kifejtettem, — e tekintetben kitűnő politikát folytatott. De kérdem, mi haszna van az országnak és a t. pénzügy minister urnák abból, ha ezt az aranyat, amellyel fizetnek, és amely olcsóbb, mint a t. minister ur által meghatározott pengőérték, szintén csak a Jegybanktól vonják el ? Hiszen az az arany, amely az országba beomlik, nem mehet máshová, mint a Jegybankhoz. Mert mit csináljanak az emberek az arannyal, amely nem hoz kamatot ? Abszolúte nem érdekük, hogy azt megtartsák maguknak. Mi szüksége van a Jegj-banknak arra, hogy ezen a módon gyarapítsa aranykészletét ? Hiszen a pengőérték — mint tudjuk, •— szintén aranyérték, s a minister ur százezredrészekre meghatározza a pengőnek értékét. Az országnak érdeke az, hogy ezt az értéket fentartsa az utolsó pillanatig, mint ahogy fentartja a papirpénz mostani értékét. Én tehát a pengőérték aláásását látom abban, ha a minister ur ezt a rendelkezést fentartja. Remélem, a minister ur el fogja hinni nekem, hogy nem^ pártérdekből és nem magánérdekből beszélek. Én tisztán meggyőződésemet adom elő az ország érdekében — amint az kötelességem is, — amikor figyelmeztetem a minister urat, hogy nem szabad ezt megcsinálni, mert nekünk minden érdekünk abban van, hogy a pengőértéket a lehető legmagasabb fokon, azaz aranyértéken fentartsuk. Ez a minister urnák kötelessége lesz, s szentül meg vagyok győződve arról, pogy Popovics etekint et ben mindent meg fog tenni és nem akar sem 1926 végén, sem később abba a helyzetbe jutni, hogy ezt megváltoztassa. Kifelé, a külföld előtt is nagy szükségünk van arra, t. mmister ur, hogy a vámokat pengőben fizessük. Hogyan néz ki az, hogy amikor a külföldi ember vámot fizet, azt mondják neki, hogy nem az országban meghatározott végleges pengőértekben, hanem idegen valutában, svájci frankban kell a vámot megfizetnie. Tehát kifelé is fontos, hogy pengőben lehessen a határvámokat megfizetni. Nagyon kérem tehát a minister urat, méltóztassék a paragrafusnak ezt a rendelkezését egyszerűen elejteni, mert az ország érdekében ezt nem tartom helyesnek. Megjegyzem, t. minister ur, hogy az sem szolgálja a közérdeket, ha a minister ur egy nagyobb relációt állit fel, mint a mostani papirkoronaérték. Tudjuk nagyon jól, hogy a mi vámtételeink igen magasak s hogy ezeket a vámszerződések alapján mérsékelni akarjuk. Milyen érdeke van a pénzügyminister urnák abban, hogy ezeket a vámokat még megnagyobbítja azáltal, hogy a relációt magasabban állapítja meg, mint a papirérték ? Ez annyit jelent, hogy a vámokat a pénzügyminister ur még emeli. Ennek nincsen semmi rációja ; ebben az országban senki sem akar magasabb vámokat fizetni, mint eddig. Nincsen tehát, mmister ur ráció abban, hogy magasabban állapítja meg a relációt, mint amennyi a tényleges értéknek megfelel. Ezt helytelennek minősítem. A t. minister ur részéről én sok jóakaratot látok az egész vonalon. Sok jóakaratot látok a nehézségek eliminálására, de valószínűleg munkával való túlterheltsége miatt, sajnos, képtelen ezt a jóakaratot valóságra váltani. És itt, ha a t. Ház megengedi, a vámdolgokról szeretnék beszélni. Miután azonban ez nem tartozik szorosan a tárgy keretébe, kérem, hogy negyedórával tovább hallgassanak meg engem. Engedje meg tehát a t. Ház, hogy a vámnehézségekről lehessen nekem beszélni. Azt hiszem, hogy beletartozik ebbe a kérdésbe, de mivel nem akarok véteni a házszabályok ellen, inkább engedélyt kérek a tárgytól való eltérésre, amit ha nem kapnék, idevonatkozó megjegyzéseimet a büdzsévitánál fogom megtenni. (Felkiáltások jobbfelől : Megadjuk !) Elnök : Kérdem a t. Házat, méltóztatik-e a képviselő urnák a tárgytól való eltérésre engedélyt adni és beszédideiének egy negyedórával való meghosszabbításához hozzájárulni. (Igen !) Ha igen, ilyen értelemben mondom ki a határozatot. Sándor Pál : Nagyon szépen köszönöm. Én tisztán a cél érdekében, miután a karácsony közeledik, szükségesnek tartom, hogy azokat a vámnehézségeket felhozzam, amelyek most fennforognak. Mint az előbb mondottam, én sok jóakaratot látok a t. pénzügyminister urnái, hiszen hozzám is volt szives kérdést intézni, hogy vájjon jobban mennek-e már a dolgok és én magam is mondottam, hogy igenis jobban mennek, azonban még mindig fennáll az a helyzet, hogy ezek az emberek a vámtételek kezelése tekintetében nincsenek annyira beg3 7 akorolva, mint amennyire szükséges volna. A t. minister úrral közöltem egy adatot, és ezt kiegészítem most egy másik adattal. Egy bőröndös kereskedő három csomagban árut kapott. Az első csomag vámja fejében fizetett 800 koronát, a második csomagért szintén 800 koronát, a harmadik csomagért pedig, amely egy másik vámtiszt kezébe került, 3000 koronát számítottak. Tisztelt minister ur, lehetetlenség, hogy az emberek ennyire orientálatlanok legyenek. A minister ur azt fogja mondani, hogy ezt meg lehet reklamálni, de a t. mmister urnák biztosan nincsen tudomása arról, hogy az ilyen reklamáció 6—8 hónapig eltart. Méltóztassék elképzelni, hogy a mellett a pénztelenség mellett, amely most az egész világban fennáll, azok a horribilis vámok, amelyek nemcsak 100%-ra, hanem sokszor egészen 300%-ra is felmennek, amúgy is magasak. Itten strikt utasítást kellene kiadni, hogyha reklamáció van, azt rövid utón el kell intézni. Nem szabad a pénzt visszatartani, hiszen az emberek amúgy is olyan helyzetben vannak, hogy nem kapják meg azt a hitelt, amelyet béke időben megkaptak, ugy, hogy minden garasra szükségük van. Ennélfogva méltánytalan dolog, hogyha a reklamációkat rövid utón el nem intézik, hanem az elintézésre 6—8 hónapig is kell várni. A t. minister urnák talán arról sincs tudomása, hogy minden áru húsz ember kezén megy keresztül, amig az illető megkapja, húsz embernek kell azzal foglalkoznia. Talán arról sincsen tudomása a minister urnák — s azért mondom ezt el — hogyha valaki bármilyen csomagot kap, egy egész délelőttöt rá kell szánnia, amig végre azt megkapja. (Halász Móric : Ez igy van !) T. mmister ur, most következik a karácsony. Méltóztatik tudni, hogy karácsonykor igen nagy a forgalom, különösen a postaforgalom. Méltóztatik talán azt is tudni, hogy a múlt évben százezer és százezer csomag volt a vámhivataloknál és ezeket karácsony előtt nem tudták elintézni, illetőleg a csomagokat az érdekeltek nem tudták megkapni. Hogy mit jelent egy kereskedő számára az, hogy karácsony után vagy januárban kapja meg ezeket a csomagokat, erről nem kell beszélni. Méltóztassék csak elképzelni ezeknek a szegény 53*
