Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXV. kötet • 1925. október 14. - 1925. november 6.

Ülésnapok - 1922-460

À nemzetgyűlés 460. ülése 1925. évi november lio 4-én, szerdán. 325 kapcsolódó magyar kulturtörekvéseknek, mig azután a 90-es évek táján fokozatosan elveszti kapcsolatát a való élettel, és ezzel együtt fokozatosan elveszti jelentőségét és tekintélyének nagy, részét. (Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) Egy lezárt, elfelejtett, eltemetett tudományos és irodalmi korszak ittfelejtett vetületévé változik. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) A hanyatlás oka egészen nyilvánvaló. Az Akadémia 1890-től kezdve teljesen behódolt az országban elpusztíthatatlan erősségűnek vélt szabadelvű rendszernek, elzárkózott a tudományban, irodalomban és művészetben a feltörekvő uj irányok tudomásulvételétől, és megállott a fejlődésben ott, ahol politikailag az a párt állott, amely akkortájt az országot minden tekintetben hatalmában tartotta. Botor dolog volna tőlem forradalmat kívánni, akárcsak tudományos vagy irodalmi forradalmat is egy szerkezeténél és célkitűzéseinél fogva konzervatív testülettől. És én nem is a kiforratlan tudományos iskolát vagy az alakulásban lévő irodalmi irányzatok elismerését reklamálom az Akadémiától, de várom tőle azt az okos és bölcs konzervativizmust, amely elismeri, hogy a világ nem áll meg annál a nemzedéknél, amely a bástyákon belül van, hanem halad tovább, és hogy az öregek kell, hogy maguk közé engedjék a fiatalokat (Ugy van ! a szélsőbaloldalon.), jóakarattal bírálják el őket és higyjék el nekik, hogy a ma épugy tökéletesebb a tegnapnál, mint ahogy tökéletesebb lesz a holnap a mánál. Az Akadémiának három területe van, ahol ezt meg kellene tennie, hitet téve az evolúciónak a kortól és politikai hatalomtól független örök igazságai mellett. Ez a három terület : a tagválasztások területe, a kiadványok területe és a pályázatok területe. A tagválasztások terén minden személyi momentum kikapcsolásával teljesen rendbenlévő nek találom azt, hogy pl. az igazgatótanács 23 tagja között olyanok is helyet foglalnak, akiknek irodalomhoz, művészethez, tudományhoz legfeljebb mint nézőnek, olvasónak, érdeklődőnek vagy mecénásnak van közük. Az osztályok tagnévsorában azonban az evolúciónak legkonzervativebben értelmezett mértékét sem lelem fel. (Ugy van ! Ugy van ! a bal- és a szélsőbaloldalon.) A széptudományi alosztályban hiába keressük a magyar irodalom igazi reprezentánsait. (Ugy van! Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) Akik mint írók ott helyet foglalnak, talán az egy Ambrus Zoltánt kivéve, mind egy szépirodalmi, politikailag is klasszifikált hetilap hasábjain keresztül jutottak be az irodalomba. (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) A második osztály A) alosztályában pl. hiába keressük — csak egy nevet említek — Pikier Gyula nevét. Csak az exakt-tudományok csoportja az, amely enged az exkluzivitásból. Ott elvétve akad egy-egy negyven évnél fiatalabb vagy alig idősebb tudós is, bár a többieknél sem a kort reklamálom, csak azt, hogy csupán korban haladottabbak. (Derültség a bal- és a szélsőbaloldalon.) A könyvkiadás terén az Akadémiának az a feladata, hogy azoknak a munkáknak adjon napvilágot, amelyeknek kiadását a magánvállalkozás nem látja eléggé rentabilisnek, amelyeknek kiadása tehát az üzleti vállalkozástól nem várható. El kell ismerni, hogy valóban volt idő, amikor az Akadémia ennek a kötelezettségnek eleget is tett, mert minden magyar hálával gondol arra, hogy az Akadémia áldozatkészsége nélkül magyar nyelven sohasem jutott volna hozzá tudásban és jelentőségben előkelő külföldi irók munkáihoz. A jelenlegi kiadványok azonban, amelyeknek számát természetesen jelentékenyen korlátozza a csökkent anyagi lehetőség, erősen pártpolitikai szellemtől áthatottak és belenyúlnak napjainkba, már pedig a ma politikusainak kulturhistóriai értéke még felette vitás és ez a forradalmi gyorsaság ezen a téren valóban furcsa ellentéte az Akadémia konzervativizmusának. A pályázatok területén az eleven tudományos és művészi élettel való szoros összefüggést reklamálom. A formák avultsága miatt a pályázatok a dilettantizmus kisérletezőhelyévé váltak, sőt degradálódtak. Mintha a gazdasági és politikai viszonyok szomorú tespedtsége ülné meg ma tudóstársaságunk munkáját. Az Akadémia, amely egykor a halhatatlanok gyülekezete volt, ma már régen a láthatatlanok gyülekezete, mert tagjai a kulturális és részben a tudományos élettel semminemű kapcsolatban nem állanak. (Ugy van! Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) Mégis, mi hisszük, hogy az Akadémia az évfordulón ráeszmél hivatására. Hisszük, hogy az a segítség, amelyet keserves adófillérekből nyújt neki az állam, amikor kárpótolja őt a valorizációs veszteségekért ugyanakkor, amikor szociális intézmények hasonló veszteségeinek valorizálása elől ridegen elzárkózik (Ugy van ! Ugy van ! a szélsőbaloldalon. — Rothenstein Mór : Például a rokkantak egyesülete ! — Esztergályos János : Az is a rokkantak egyesülete !) — mondom, hisszük, hogy az a megfeszített fogcsikorgató erőlködés, amellyel ez a koldusország kultúrájának hivatalos attribútumait a nemzeti hála és a nemzeti áldozatkészség minden erkölcsi és anyagi jelével elhalmozza, az Akadémiát is feladatának és kötelességének tudatára ébreszti, uj szellemet hoz a vezetésbe, uj embereket fogad falai közé, felismeri és a magyar közönség tudomására hozza a világ kulturmunkájának uj eredményeit, a lényegéhez alkalmazkodó pályatételekkel kicsalogatja a homályban rejtőző tehetségeket és nem lesz többé menedéke a haladással szembeszegeződőknek, hanem hátvédje, oltalma, tekintélytadó pajzsa lesz az uj igazságokért harcbaszállóknak ; nem lesz fegyvertársa tudományos, vagy irodalmi majompör-inditóknak, hanem lesz autoritás, amely az üldözött gondolat mellé odaszegődik. Ennek a megújhodó és egyben régi, mert a száz év előtti hagyományokhoz visszatérő Akadémiának valóban kijár a nemzet köszönete. Én nem akarom, hogy az Akadémia politikamentes legyen, sőt ellenkezőleg azt kívánom, hogy járjon élén a magyar kultúrpolitikának (Helyeslés a szélsőbaloldalon.), legyen méltó arra a három névre, amely fénykorát jelzi : Széchenyi István, Arany János és Gyulai Pál nevére s egy ilyen módon politikus és ilyen értelemben konzervatív akadémiát kívánva és feltételezve, elfogadom a javaslatot. (Élénk helyeslés és éljenzés a bal- és a szélsőbaloldalon.) Elnök : Szólásra következik Petroviís György jegyző : Szakács Andos ! Szakács Andor : T. Nemzetgyűlés ! Teljes mértékben aláirom mindazt, amit előttem szóló Kéthly Anna t. képviselőtársam ezzel a javaslattal kapcsolatosan elmondott. Valóban szükség van arra, hogy bizonyos mértékig bizonyos iránynyokban a Magyar Tudományos Akadémia eddigi szellemén javításokat eszközöljön. Nem akarok természetesen semmit levonni a magyar tudósok eddigi működésének értékéből, hiszen szinte emberfelettit alkottak az elmúlt száz esztendő alatt. Méltóztassék csak elgondolni, hogy száz évvel ezelőtt Magyarországon a tudományos könyv ritka volt, mint a fehér holló. Külföldi tudományos iratokat, könyveket, hírlapokat, folyóiratokat egyáltalában nem volt szabad az országba behozni, hacsak azokat a cenzúra előzetesen nem engedé, lyezte. Hírlapokat az Augsburger Allgemeine Zei-