Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXV. kötet • 1925. október 14. - 1925. november 6.
Ülésnapok - 1922-460
524 A nemzetgyűlés 460. ülése 1925. a kor szellemét és ismerjük azt a kitartó küzdelmet, amelyet a magyarságnak folytatnia kellett, hogy önállóságát és függetlenségét kivívhassa. Hiszen nyelvünk tökéletesen el volt nyomva, a magyar nyelvet még a törvényhozás terméből is száműzték és használták helyette a latin nyelvet, úgyhogy amikor a magyar nyelvet ki kellett pallérozni, ismét a nép közé kellett menni, hog}* az annak ajkán élő, romlatlan magyar nyelvet újra visszhelyezzük oda, ahova méltó, vagyis hogy minden művelt magyar ember is azon társalogjon és fejezze ki gondolatait. Nemcsak nyelvünket pallérozta ki az Akadémia, hanem amidőn már átlépett az első küszöbön, akkor hozzáfogott, hogy a magyar nemzettel, annak művelt osztályaival megismertesse a tudományok különböző ágait és buzdítsa arra, hogy ők is a tudomány szolgálatába álljanak. Ezen tevékenysége közben különösen nagy érdemeket szerzett akkor, amidőn könyvkiadó társulatával számos nagy, hatalmas, az egész európai műveltséget visszatükrőztető tudományos munkát tett le a nemzet művelt részének asztalára. Ha most körülnézünk, két dolgot kell leszögeznünk. Szinte félve pillantok körül, hogy keressem azokat, akik Széchenyi társadalmi osztályának részesei ; félve azért, mert, sajnos, ki kell mondanom, hogy ha talán meg is van bennük a jóakarat, de nincs meg az a vagyoni erejük, amely szükséges volna ahhoz, hogy felálljanak itt a nemzet előtt és felajánlják áldozatkészségüket. (Rupert Rezső : Sokkal gazdagabbak ! — Propper Sándor : Vert aranytálból esznek ! — Dénes István : Sed avenam non !) Miután pedig gondoskodnunk kell arról, hogy a nemzetnek ez a nagy, hatalmas intézménye tovább folytathassa áldozatkész munkáját, segítségére kell sietnünk. (Helyeslés jobbfelől.) Segítségére kell sietnünk pedig azért, mert hiszen amikor ebbe a szomorú helyzetbe jutott, tulajdonképen keresnünk kell annak indokát is. Ennek indokát pedig megtaláljuk abban, hogy a Magyar Tudományos Akadémia, amely szivének, vérének lüktetésével nem tudott elszakadni az országtól soha, sőt annak hű kifejezője volt, amikor ránk következett a nagy megpróbáltatás ideje, minden vagyonát, tehát azt is, amelyet a nemzet társadalmi osztályainak áldozatkészsége juttatott birtokába, felajánlotta és főként hadikölcsönkötvényekbe helyezte el. Nem kell sokat magyaráznom senkinek, hogy ezzel micsoda szomorú vagyoni romlásba jutott a Magyar Tudományos Akadémia, Hiszen csak rá kell mutatnom a száraz számadatokra. Mig 1914-ben a Magyar Tudományos Akadémia törzsvagyona aranykoronában kifejezve, mintegy 300 milliót tett ki, addig ma azoknak, akik megcsinálhatták az Akadémia aranymérlegét, rémülten kellett konstatálni, hogy ez a vagyon leolvadt alig egypár tízezer aranykoronára. Ugyanebben az arányban áll a Magyar Tudományos Akadémia jövedelme is. Amig 1914ben a törzsvagyonából származó évi jövedelme közel 300.000 aranykorona volt, addig az ma alig éri el a pár ezer aranykoronát. Kétségtelen tehát, hogy ilyen gyenge anyagi erővel a Magyar Tudományos Akadémia nagy célját elérni nem tudja. (Ugy van ! Ugy van !) Erre pedig ma kétszeresen van szükség. Hiszen tudjuk mindnyájan, hogy hiába gyújtjuk meg a tudomány mécsét, ha az csak kis körben képes lobogni. Nálunk a tudománynak és a műveltségnek, amelyre egyedül alapithatjuk jövendő nagyságunkat, le kell hatolnia minden legkisebb kunyhóba is. (Igaz ! Ugy van !) Erre pedig áldozatkészség kell. Az áldozatkészséget nem várhatjuk mástól, mint a Magyar Tudományos Akadémiától, amely minden politikai célzatoktól távol, eddig is teljesítette kötelességét és szükséges, hogy továbbra is évi november íió á-én, szerdán. működhessék. Ezért kell appellálnunk a nemzet egyetemének áldozatkészségére és ezért indítványozzuk a törvényjavaslatban, hogy most, amikor az Akadémia megalapításának százéves ünnepét ünnepli, a nemzet egyszersmindenkorra hárommilliárd koronát bocsásson rendelkezésére, de egyben ezúttal is leszögezni kívánjuk azt, hogy a Magyar Tudományos Akadémia évenkinti segélyét az állam a pénzügyi helyzetéhez mérten felemelni kivánja. (Helyeslés.) Mert rá kell mutatnom arra, hogy épen a magyar államfő, amikor észlelte azt a szomorú helyzetet, amelyben az Akadémia van, fordult a nemzetgyűléshez s a nemzetgyűlés megértve az ő szózatát, csakugyan évi 12 millió koronát szavazott meg az Akadémia részére segítségül. Ez az összeg azonban remélhetőleg akkor,"amidőn a nemzet pénzügyi helyzete megengedi, fel fog emeltetni és ezirányban kívánunk előterjesztést tenni. Tisztelettel kérem tehát, hogy méltóztassék ezt a két paragrafusból álló törvényjavaslatot megszavazni, de azzal, hogy ebben a két paragrafusban sokkal nagyobb érdekei vannak a nemzetnek, mint sokszáz más paragrafusban, amelyekkel nem fogják elérni azt a nag} 7 eredményt, amelyet a Mag5'ar Tudományos Akadémia felmutatott és — reméljük, — a jövőben is fel fog mutatni. (Élénk helyeslés és taps a jobboldalon és a középen.) Elnök : Szólásra következik ? Forgács Miklós jegyző : Kéthly Anna ! Kéíhíy Anna : T. Nemzetgyűlés ! Száz évvel ezelőtt történt, hogy egy magyar huszárkapitány birtokainak nem lebecsülendő egy egész évi jövedelmét felajánlotta egy magyar tudós társaság alapítására, amely tudós társaságnak az lett a feladata, hogy a magyar nemzetet a nyugati kulturközösségbe bekapcsolja. Amikor egy magyar huszárkapitánynak erről a nemes munkájáról megemlékezünk, nem lehet megfeiedkeznünK egy másik magyar huszárkapitányról sem, aki pontosan 30 évvel ő előtte vértanúhalált hait a Vérmezőn ugyanazokért az eszmékéit, amelyek az Akadémia megalapítóit vezették, (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) azért az eszméért, hogy belekapcsolódjunk a nyugati nemzetek közösségébe, — a Grevenhuszárok kapitányáról, Laczkovich Jánosról. Harminc esztendő arasznyi távolságán át gyökeresen megváltozik a veszedelmesről és az üdvösről való értékelés, s a történeti igazságoknak ez a relativitása tesz óvatossá és elfogódottá akkor, amidőn a Magyar Tudományos Akadémia századik születésnapján érdemeit akarjuk törvénybe iktatni és anyagi gondoktól akarjuk mentesíteni. Korántsem tartozom azok közé, akik a szocializmust gyökért elenséggel vádolják és azzal tévesztik össze. Országunk munkásmozgalma egy haladott, bonyolult gazdasági szerkezet eredménye, és e haladott gazdasági rendnek kulturális alapjai, közös^ tulajdonai az ország minden osztályának. Átlapozva a magyar kultúrtörténetem poros dokumentumait, megpróbáltam megrajzolni a Magyar Tudós Társaság fejlődési vonalát és azt kell mondanom, hogy a megindulás hullámhegye után egy hosszu-hosszu hullámvölgy következik. Követi a hullámvölgyet az Akadémia történetének legkiemelkedőbb korszaka, az a korszak, amely Arany János és Gyulai Pál, az esztétikus, nevéhez fűződik, mig a mai történelme ismét a vigasztalan sivárság képét mutatja. Pedig a kezdet valóban nagyon sokat igérő, mert a magyar szellemiség vezéralakjai adtak fényt és diszt az Akadémiának, mig a csakhamar kitört forradalmi idők és az erre következő abszolutizmus megbénítják s csaknem teljes tétlenségre kárhoztatják a Tudós Társaságot. Arany János és Gyulai Pál idejében ismét az Akadémia.a centruma a világ kulturtörekvéseibe bele-