Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXV. kötet • 1925. október 14. - 1925. november 6.

Ülésnapok - 1922-457

A nemzetgyűlés 457. ülése 1925. évi október hó 30-án, pénteken. 277 tóztassék akármelyik közgazdásztól megkérdezni, hogy igaz-e ? És ha a minister ur az utolsó 8—10 napban egyszerre meglepetésszerűen áttér a pengővalutára, ugy hogy ezt a kérdést nyilvánosan még pertraktálni se lehetett, hiszen jóformán a legutolsó pillanat az, amelyben erről beszélhetünk, akkor azt hiszem, hogy igen nagy könnyelműség a minister ur és a kormány részéről az, hogy ezt a törvényjavaslatot olyan sietősen tárgyaltatja. Én meg vagyok győződve arról, hogy ennek a törvényjavaslatnak, ha a t. minister ur nem fogja azt átalakitani még a tárgyalás alatt — amit én remélek és hiszek, — más következményei is lesznek. Azt hiszem, hogy röviddel ezután egy ujabb törvényjavaslatban, egy novellában fogja a t. minister ur ezt az egész dolgot megváltoztatni. Én nem tudom elképzelni, — anélkül, hogy konkrét dolgokat Sorolnék fel, — hogy ilyen fontos, az egész ország jövőjére kiható javaslat ugy tárgyaltassék le, mint ahogy ezt most letárgyaljuk, hogy t. i. meglepetésszerűen beterjesztve, a pénzügyi bizottságban meglepetésszerűen tárgyalva, a következő nap pedig már itt a nemzetgyűlés plénumában tárgyalva, — ahol alig van valaki informálva ezekről a dolgokról — és eltekintve az egész nemzet sokaságától, egyszerűen törvényerőre emeljük ezt a javaslatot. Ezt nem tudom helyes eljárásnak elismerni s bármikor, amikor ilyen nagy kérdés megoldásáról van szó, ez ellen mindig sikra fogok szállani. Különös az, hogy a kisgazdatársadalomnak egyik illusztris képviselője, sokorópátkai Szabó István t. képviselőtársam, igen erősen sikra szállott a 12.500-as szorzószám mellett. Előttem ez tisztára érthetetlen. Ha intelligens emberekkel beszélek, azok fel tudják sorolni azokat a nehézségeket, amelyek az átszámításnál mutatkoznak. Ha azonban épen a gazdatársadalom részéről látom ezt a közönyt, azt, hogy milyen könnyen veszik, hogy milyen szorzószámmal kell az egyszerű kisgazdának vagy — hogy azt mondjam — kubikosnak számolnia, ha ezt látom, akkor kérdezem, mire való az, hogy én itt sikra szállok azért, hogy az egyszerű nép jogait megvédjem. Nekünk ez kötelességünk és mi ezt kötelességünkből kifolyólag tesszük. Megtesszük ezt akkor is, ha az illetők nem akarják belátni azt, hogy ezt saját érdekükben tesszük. Megtesszük ezt nem abból a szándékból, hogy mi egy factiosus oppositio-t csináljunk, mert ez a kérdés nem lehet pártkérdés egyik részről sem, hanem megtesszük ezt azért, mert meg vagyunk győződve arról, hogy az a lépés, amelyet most a t. pénzügyminister ur tesz, — nem akarok túlozni — nem helyes lépés. T. Nemzetgyűlés ! Szeretném, ha ennek a törvényjavaslatnak a tárgyalását — mindamellett, hogy a sürgősség kimondatott — at. pénzügyminister ur legalább egy héttel elhalasztaná. Méltóztassék elhinni, hogy amióta ez a törvényjavaslat ismeretes, náluk arra vonatkozólag intim tárgyalások folynak. Ezek az intim tárgyalások azt mutatták, hogy még azok a körök sincsenek tisztában a kérdéssel, amelyek benne vannak ebben a dologban és tájékozottak. A legellenkezőbb véleményeket adják le, a legellentétesebb véleményeket halljuk részükről, úgyhogy mi magunk se tudtunk egységes véleményre jutni. Voltaképen mi magunk se tudjuk, — akik pedig foglalkozunk az dyen kérdésekkel, akiknek vérében van ez és akiknek ennek következményeit érezniök kell — hogy vájjon tényleg helyes utón jár-e a minister ur vagy sem. Én kritikámat saját személyemet illetőleg elmondhatom, de a becsületesség megköveteli azt, hogy memgmondjam a minister urnák, hogy mi igenis élénken tárgyaljuk ezt a törvényjavaslatot, és hogy a t. minister urnák nagyon sok kollégájában — akik talán ezt önnek minister ur nem mondják meg — meg van az az aggodalom, hogy ez a lépés, amelyet a minister ur most tesz, legalább is elsietett lépés. Én tehát óva intem ettől a minister urat, — épen azért álltam fel már ma, hogy beszéljek — és kérem, hogy ma az általános vitát ne fejezze be a nemzetgyűlés. Meg vagyok ugyanis győződve, hogy ha a t. kormánypárti képviselőknek meggyőződésére lelkiismeretére apellálok — tudom nagyon jól, hogy tisztességes, hazafias emberekkel van dolgom — akkor igazat fognak nekünk adni abban, hogy ez nem pártkérdés, nem akarunk semmit, nem akarunk buktatni, nem akarjuk a javaslatot megbuktatni, hanem azt mondjuk, hogy az ország érdekében történjék az, hogy gondolkozzunk még egy kicsit és ne olyan sürgősen határozzunk, mint ahogy ezt a törvényjavaslatot tegnap tárgyalta a pénzügyi bizottság és ahogy ma tárgyalja a Ház plénuma, hanem adjunk még egy kis időt, hogy önök is hozzászólhassanak. Hiszen odaátról még nem hallottam senkit se ehhez a kérdéshez hozzászólni, csak az előadó ur szavait. Méltóztassanak kifejteni az ellenérveket, hiszen a parlamentnek az a kötelessége, hogy egymást kölcsönösen meggyőzzük. Ez a kölcsönös meggyőzés azonban nem történhetik meg ugy, hogy a kormánypárt tagjai a ministerelnök iránti szimpátiából, azért, hogy megmutassák hűségüket, egy olyan kérdésben,, amely nem politikai kérdés, amely nem határoz semmit, egyszerűen meggyőződésük ellenére is lekötik magukat a 12.500-as szorzószám mellett. T. Nemzetgyűlés ! Méltóztassanak elhinni, hogy a politikában és a világnézetekben egymással szembenállhatunk, de ott, ahol gazdasági kérdésekről van szó, ott a legheterogénebb elemeknek is össze kell állniok, bármely párthoz tartozzanak is és tudni kell azt, hogy minden egyes egyedre kihatással vannak az ilyen pénzügyi és gazdasági kérdések. Amikor tehát én azt vagyok bátor inditvá nyozni, hogy ennek a kérdésnek megvitatását halasszuk el egy hétre (Helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon) és beszéljük meg a dolgot, hogy tényleg helyes-e az az ut, amelyen elindultunk egy ilyen nagy és a messze jövőre óriási kihatással lévő javaslatnál, akkor én az önök lelkiismeretére apellálok, amely meggyőződésem szerint él és amelyet letagadni senki sem tud. Az előbb az ellenzék indolenciájáról beszéltem, legyen szabad erre még egyszer visszatérnem. Méltóztassék elhinni, nem érdeke a nemzetgyűlés kormánypártjának, hogy az ellenzék indolens legyen. A kormánypártnak az az érdeke, hogy tiszteséges ellenzéki tónusban mindent, de mindent megbeszéljünk, nem egyéni gyülölségben és kifakadásokban, hanem tárgyilagos beszédekben. (Helyeslés a jobboldalon.) Elismerem a kormánypártnak azt a jogát, hogy mert többségben van, határozhat, sőt kötelessége is, hogy határozzon, mert ő felelős a határozatokért. De bocsánatot kérek, azzal, ha önök az ellenzéknek kedvét is elveszik attól, hogy ilyen nagy kérdésekkel foglalkozzék, nem fogják az ország érdekeit szolgálni. Ez az én meggyőződésem és e tekintetben ismét csak arra apellálok, hogy a szocialista párt nem érdemli meg azt a bánásmódot, amivel az önök részéről eddig találkozott. Nagy hegy választ el engem a szocialisták felfogásától, de hallom beszédeiket és látom, hogy tisztességes oppoziciót csinálnak. Ha belevegyitenek is Somogyi-Bacsó féle ügyeket, csak a saját tisztességüket védik meg azzal, hogy ezt az ügyet tisztázni akarják. De ne méltóztassék a nemzetgyűlésnek ugy tekinteni az ellenzéket, még ha szocialistákból áll is, mintha ennek nem volna ugyanolyan fontos, mint nekünk, a haza érdeke. Ebben a tónusban óhajtanám befejezni bészéNAPLÓ. XXXV.