Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXV. kötet • 1925. október 14. - 1925. november 6.

Ülésnapok - 1922-457

272 A nemzetgyűlés 457. ülése 1925. évi október hó 30-án, pénteken. hogy az 1907. évi amerikai pánik, amely arra bírta a/ amerikai tőkésekel, hogy Angiiában nagy tételeket 50 millió font sieríinggel mondjanak fel, tulaj donképen sokkal jobban megrázkódtatta volna az angol gazdasági életet, ha csak a Bank of England-nél lett volna pénz és nem lett volna a gazdasági élet körében is, mert, amint ezek a kimutatások mondják, abból az 50 millió font sterlingből, amely Amerikába visszaözönlött mesterséges utón, csak 35 milliót tudott a jegybank maga rendelkezésre bocsátani, másik 15 millió font aranyat pedig magából a gazdasági életből szivattyúztak ki az amerikai tőkések, azt a második nemzeti aranyrezervát, — amint ők nevezik — vévén igénybe, amely második nemzeti aranyrezerva az első aranyrezerva, a jegybank rezervája mögött áll, hogy szükség esetén mindig kisegítse azt. Lehetséges, hogy ez így volt Angliában, ámbár ez ellen azt az érvet is fel lehetne hozni: ki tudja, ha csak a Bank of England-nál lett volna az az arany mind éi ha a közönség körében nem folyt volna szét, nem tudta volna-e az a központi szerv azt könnyebben, simábban és gyorsabban lebonyolítani. Nekünk azonban, akik a háború és a háború utáni idők tapasztalásaiból tudjuk, hogy az arany, amely magánkézbe jut, meg ha gazdasági csatornákon keresztül is, nem marad a felszínen és egy érzékeny szeizmográf módjára mindjárt elbújik a legkisebb vihar előszelére, nekünk tudnunk keli azt és számításba kell vennünk, hogy mi ezekre a közönség körében lévő második aranytartalékokra a háború tanulságaiból kifolyólag vihar előestéjén nem igen számithatunk. Ilyen körülmények között tehát én az aranyvaluta gondolatát esetleg megingatni képes mindazokkal az érvekkel szemben a mai adott viszonyok között, a mi mai gazdasági és pénzügyi helyzetünkben, a körülöttünk fekvő országok valutapolitikájára való tekintettel mégis azon az állásponton vagyok, hogy az aranyvaluta tói eltérni ma oktalan és botor dolog. Pláne arról beszélni, hogy Irving, Fisher és Keynes eszméit és irányelveit fogadjuk el, nem nagyon ajánlatos épen nálunk, ahol az államnak iyen téren való árszabályozó befolyására az államnak ilyen téren való tulságbamenő kontrolljára nem igen van szükségünk és annak káros hatását megérezhetnők, mint ahogy talán egy ilyenszerü alkotásnál a takarékkorona behozatalánál meg is történt. Ezzel talán hozzájárultam annak a különben talán a nemzetgyűlés többsége előtt, nem pártszempontból, hanem általában többsége előtt kétségbe nem vont, de a sajtó utján — mint elöljáróban kijelentettem — mégis felvetett kérdésnek megvilágításához, hogy itt az aranyvaluta elvének megingatásáról beszélni nem lehet. Most röviden áttérek maga az igen t. előadó ur által helyesen másodrendű kérdésnek jelzett pénzegység kérdésére. Nem csinálok titkot belőle, és remélem, az igen t. pénzügyminister ur nem fog engem meggyőződés változtatással vádolni azért, mert nem mindig voltam annak az elvnek hive, amely elv hívének most vallom magamat. Bevallom őszintén, hogy az appropriáció és a költségvetés tárgyalása folyamán is azt a meggyőződést vallottam hogy nekünk igenis kívánatos volna egy nagy pénzrendszerhez alkalmazkodnunk, abba belekapcsolódnunk és ezúton is megragadnunk az alkalmat arra, hogy ennek hasznát, előnyeit szegény közgazdasági életünk számára gyümölcsöztessük. Hangoztattam ezt a meggyőződésemet, bár teljesen tisztában vagyok azzal, hogy ilyen közös pénzegység megválasztása még nem jelenti azt, hogy fix marad az érték reláció a mi valutánk és a velünk rokon valuta között. Tudom jól, hogy ezt egészen más tényezők, mint pl. a fizetési és a"kereskedelmi mérleg, a jegybank kamatlábpolitikája határozzák meg, mindazonál al még mindig azon a meggyőződésen vagyok, hogy pl. az angol valutához való szorosabb csatlakozás megkönnyítette volna a velük rokon valutára szóló értékpapíroknak, sőt esetleg az általuk mindmáig annyira perhorreszkált zálogleveleknek az amerikai és az angol piacon való bevezetését is. Ezen azonban talán túl vagjmnk és én csak annyit kivánok konstatálni, hogy ha már ezt a nagy előnyt nem sikerült — és valószínűleg iryomós oknál fogva — kihasználni, legalább arra kellene törekednünk, hogy a másik előnyt, a sima és zavartalan átmenet előnyét biztosítsuk. Én különben nem a pénzegyseg külföldi relációjára helyezem a fősúlyt, inkább annak a kérdésnek megvilágítására —"és ez a döntő — vájjon belső gazdasági és pénzügyi helyzetünk szempontjából helyesen vagy helytelenül megválasztott pénzegység micsoda jelentőséggel bir. Itt röviden csak az árak alakulásáról kivánok beszélni. Az kétségtelen, hogy általában azt állítani, hogy az árak alakulására döntő jelentőséggel bírna a pénzegység nagysága és megválasztása, nem lehet. Hiszen az árak alakulása többnyire szubjektív momentumoktól függ Függ a vásárló ügyességétől, tapasztaltságától, jártasságától, függ attól, hogy állandó vevő-e ott vagy alkalmi vevő, (Mozgás a szélsőbaloldalon.J függ attól, hogy kicsinyben vásárol-e vagy nagyban, vájjon belföldön termelt árucikket vásárol-e^ vagy külföldről importáltat, (Kitajka Lajos : Hogy mennyi pénzzel megy a piacra ?) függ attól, hogy mennyi pénzzel megy a piacra vagy pedig hitelbe vásárol, mint helyesen méltóztatik megjegyezni. Mindezek a momentumok sokkal nagyobb súllyal esnek a mérleg serpenyőjébe, mint esetleg a pénzegység értéke. (Farkas István : És a kartellek is erősen beleesnek a mérleg serpenyőjébe !) De maga a nagy pénzegység nem döntő jelentőségű, és azt, hogy azért, mert a pénzegység nagy, az árak feltétlenül magasabbra emelkednek, általában nem lehet mondani. A világgazdaság a maga nagy kiegyenlítő árnivójával feltétlenül meghozza előbb-utóbb a kiegyenlítést. Különben is az, hogv egy pénzegység nagy, inkább csak szűk relációkban hathat drágitóan, mint pl. azoknál, akik íix jövedelemből élnek, az ügyvédi, orvosi tiszteletdí aknái, az építészek díjazásánál, ehhez hasonló egyebeknél és a borravalónál, ez azonban nem olyan jelentékeny tényező hogy ezeknek szempontjai döntők lehetnének a pénzérték nagyságának megválasztásánál. Teljesen téves az a felfogás is, mintha Ausztriában az állítólag nagy, ámbár nem túlnagy pénzegység behozatala idézte volna elő ezen akkor azt az áremelkedést, azt a drágulást, amely akkor bekövetkezett. Sokkal inkább tulajdonitható ez annak, hogy tulajdonképen akkor egyenlítődtek ki azok az árdifferenciák a világárak és az osztrák speciális árak között, amelyek addig fenforognak, és akkor emelkedtek az ausztriai alacsonyabb árak a világgazdasági árak nívójára. Amint mondottam, a döntő a pénzegység megválasztásánál az, hogy minél zavartalanabb átmenetet biztosítson. Ennek két technikai eszköze van. Először a helyes feldarabolása a pénzegységnek, másodszor lehetőleg rögtöni rendelkezésre tartása azoknak a pénzegységeknek, amelyekre ál kívánunk térni, hogy ezzel a hirtelen való átmenettel is megóvjuk a járatlan közönséget a huzamosabb és tovább tartó rázkódásoktól. Én tegnap a pénzügyi bizottságban is hangsúlyoztam és ma újra ki kell emelnem — lényegesen megcsökkent reménységgel, — hogy tegnap még azt hittem, hogj' mivel az igen t. többségi párt nyilt kérdésnek hagyta ezt a kérdést, és mivel tegnap a pénzügyi bizottság tárgyalásán sokorópátkai Szabó István t. képviselőtársunk kivételével