Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXV. kötet • 1925. október 14. - 1925. november 6.

Ülésnapok - 1922-457

268 A nemzetgyűlés 457. ülése 1925, évi október hó 30-án, pénteken. A javaslattal ellenkező álláspontokat két főcsoportra oszthatom, t, i. azokat az álláspontokat, amelyek a legkomolyabban — ezt a kellő objektivitással meg keli állapitanom — az utolsó napig fentartották magukat és amel}' álláspontok nem gyengültek, hanem talán még erősbödtek. Az első az aranykorona bázison dolgozó álláspont, a másik pedig azoknak az álláspontja — ez már talán inkább gyűjtőfogalom, — akik egyedül azt nézték, hogy lehetőleg egyszerű és könnyű osztószám legyen. Ez a két kategória áll szemben a javaslattal, tehát ezzel a két kategóriával kell egészen röviden foglalkoznom. Végtére is a pénzügyi bizottság előadójának számot kell adni arról, miért fogadta el a javaslatot a bizottság. Az aranykorona-számitásnak kétségtelenül az a nagy előnye van, hogy már, hogy ugy mondjam, be van idegződve a közgazdasági életbe, ezzel kalkuláltak már sokan és talán nemzetközi relációban is olyan fogalom a magyar aranykorona, annyira ismert, hogy annak a külföldön való bevezetésére nincs szükség. Ez az érv- Ezzel szemben az ellenérveket a következőkben lehet leszegezni. Elsősorban teljesen kizárt dolog, hogy mi a békebeli aranykoronát érjük el — és elismerem, hogy az aranykoronás álláspontnak gazdaságilag képzett reprezentánsai talán nem is akarják ezt. Akinek csak egy kis gazdasági ismerete van, nagyon jól tudja, hogy ez teljesen elérhetetlen ideál, mert az aranykorona vásárló értéke, még ha számszerűen ugyanaz volna is, mint a békebeli, ma már egészen mást jelent. Ez nem tisztára teoretikus megállapítás, hanem ennek sajnálatos következményei lehetnek a gyakorlatban, mert magára a nagy publikumra nézve az ilyen közgazdasági megállapítások meglehetősen hozzáférhetetlenek, érthetetlenek és valószínűnek tartjuk azt, hogy ha egyzer az aranykorona-számitás meglenne, ebből igen súlyos viták és pereskedési lehetőségek támadnának, mert sokan abban a hitben volnának, hogy őket tulajdon képen a békebeli aranykorona illeti meg. De nem ez az igazi ellenérv. Az igazi ellenérv az, hogy az aranykorona tábora sem egységes, mert nem dolgozik egy és ugyanazzal az osztó számmal. Ismerünk olyanokat, akik az osztószámot 15.000-re szeretnék kikerekiteni, azután olyanokat, akik szeretnék egész pontosan a jelenlegi értékén megtartani és ismerünk olyanokat is, akik a jelenlegi 14.500-as átlagszámot akarják. Ha nem akarunk változtatni a fix reláción, akkor csakis a pontos aranykorona értéket lehetne akceptálni, azonban ez olyan komplikált osztószámhoz vezetne, amit a gyakorlati életben szerény véleményem szerint — ez megegyezik a pénzügyi bizottság többségének véleményével is — teljesen lehetetlen. így tehát rá kell térni talán az aranykoronánál is erősebben képviselt arra a másik álláspontra, amely arra fektetett nagy súlyt, hogy a főszempont ennél a javaslatnál az egyszerű oszthatóság legyen. Idetartozik a 10 000-esek csoportja, akik a legegyszerűbben tudnának osztani, de ide kell sorozni a 20.000-es és ;00-es osztószámot kivánóknak csoportját is, ami tula donképen egy kategória, de miután ezek mégis csak az egyszerű oszthatóság szempontját fejezik ki, én itt a 10.00 -est tartom a legerősebbnek, sőt véleményem szerint a javaslattal szemben álló táborok közül a 10.000- es tábor a legerősebb, tehát ahhoz kell véleményemet fűznöm. Az osztószám kérdése nem lehet elvi kérdés. Nem titok, én a szanálási bizottságban is szót emeltem a 10.000-es osztószám mellett és akkor is azt mondtam, hogy az osztószám kérdése nem lehet elvi kérdés. Kijelentem innen, az előadói székből is, mert meg vagyok győződve arról, hogy mások is le fogják ezt szegezni, tehát előre mentesíteni akarom magamat az alól a gyanú alól, hogy inkonzekvens vagyok, — hogy mi valamennyien, a 10.000-esek és aranykoronások, — ezt le kell szegeznem, — azt mondtuk, hogy ez gyakorlati és célszerűségi kérdés, amelyhez elvi alapon ragaszkodni nagyon bajos, nem is lehet. Ismerek sokakat, előkelő embereket a pénzügyi világban, akik revízió alá vették véleményüket, és amennyiben a 10.000-es szám tekintetében olyan nóvumok merülhettek fel, amelyek aggályossá teszik annak elfogadását, én is akceptabitisnek találom azt az álláspontváltoztatást, mely oda konkludál, hogy faute de mieux, jobbnak hiányában olyan megoldást kell keresni, amely a 10.000-es oszlószám hátrányával nincs összekötve. Mik a hátrányai ennek a 10.000-es osztószámnak? Én innen az előadói székből nem tartanám ildomosnak különösebben aláhúzni azokat a gazdasági és politikai kérdéseket, amelyeket az osztrákokkal való vonatkozásban itt unos-untig hangoztattak a 1U.000 es osztószám ellenzői, mégis meg kell említenem egy másik érvet, amely az utóbbi időben domborodott ki különösképen és amelyet a pénzügyi bizottság különösen a mérlegbe vetendőnek tart. Az az indok t. i., hogy a túlkönnyü osztószámnak megvannak a maga hátrányai is, nem lekicsinylendő és nem paradox álláspont. Eg}' túlkönnyü osztószámnak megvan az a hátránya, hogy miután egyszerűen csak nullák elhagyásáról van szó, a nagyközönség a nullákat nem fogja elhagyni, és továbbra is 10.000-es, 100.000-es és milliós számokkal fog operálni. Olyan osztószámot tehát, amely a publikumot arra kényszerítené, hogy az átszámítást pontosan keresztülvigye, nem jelent a 10.000-es szám. Ha azonban 12.500-as számot akceptáljuk, akkor lehetetlen továbbra is az eddigi módon operálnia annak a tömegnek, amely konzervatív, amely a változtatásokat nem akarja elfogadni, hiszen jól tudjuk, hogy forintban és krajcárban számítanak még ma is a legtöbb faluhelyen. (Ugij van ! jobb felől.) Kellett tehát, hogy egy eszközt adjunk a pénzügyi kormányzat számára, hogy olyan expedienst találjon, amellyel a publikumot belekénj'szeritse a pontos átszámításba, és így azt hiszem, hogy a 12.500-as számitás a 10.000-es számi tásnál feltétlenül jobb. Az az álláspont, hogy 10-ei osztani könnyebb, mint 12'5-el, nem vitatható, elismerem, hogy a 12"5-el való osztásra az átmenetel nehezebb lesz, de ez a nehézség csak akkor lenne komoly és kellemetlen a gyakorlati életben, ha 12.500 as valuta a régi valutával egyidőben forogna, vagyis a publikum egyidőben Két valutát kapna. Mert amig az uj érme meg nem jön, az eddigiben fogunk számolni, de ha az uj érme megjön, akkor az a fontos, hogy ez a kettős pénzforgalom minél hamarabb megszűnjék. A bizottságban megnyugtatást kaptunk abban az irányban, hogy a parallel valuták egyidejű forgalma a lehető legrövidebb időre lesz szorítva és ebben az esetben az a fő aggály, hogy az osztás, a két pénznek egyidejű forgalma mellett rendkívüli nagy komplikációkat okoz, teljesen összezsugorodik. Tekintettel arra, hogy az egyetlen érv, amely a 10.000-es mellett felhozható csupán az, hogy az átszámítást könnyűvé teszi, viszont a 12.500 as számitásnak nincsenek meg a hátrányai, amety a 10.000-esnek megvan, seijesen akceptábilisnak tartom a 12.500-as számot, amellyel a számitás 8-al való szorzás utján meglehetősen egyszerűvé válik, ha, ismétlem, egyféle lesz a valutaforgalom. Vissza kell térnem az alapgondolatra, amelyből kiindultam. A törvényjavaslat nem valutarendezés. A valutarendezésen túl vagyunk. Ez az utolsó etap, az,, tisztán csak a számolási egység megállapítása. Összehasonlítást kell itt tennem az 1892. évi és a mostani valutarendezés között. Akkor