Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXV. kötet • 1925. október 14. - 1925. november 6.

Ülésnapok - 1922-456

258 'A nemzetgyűlés 456. ülése 1925\ korona értékűre tehető, amely összeg külkereskedelmi mérlegünk javára esik. Amikor tehát itt számadatokkal is igazolni tudom, hogy milyen nagy és fontos közgazdasági érdekekről van szó és hogy milyen fontos külkereskedelmi érdekek is játsza nak itt közre, akkor ennek a termelési ágnak fejlesztéséről és fejlődéséről mi le nem mondhatunk. (Esztergályos János : Ki kell mondani, hogy zavarosban nem szabad halászni ! — Derültség. — Reischl Jíiehard : De akkor ezt meg is kell tartani ! — Egy hang a szélsőbaloldalon. A túlsó oldalon !) Azonban nemcsak a gyakorlati tapasztalatok és kivánságok igénylik ennek a törvénynek revizióját, hanem kívánja a trianoni békéből folyó az a szerencsétlen helyzetünk is, hogy hazánk vizrajzi egységét megbontották és az uj országhatárt úgy állapították meg, hogy a határ mentén igen sok helyen az utódállamokkal közös vizünk van, A halászat kérdésének ezeken a vizeken nemzetközi egyezkedés tárgxának kell lennie. A bennünket környező és kultúrában nálunk sokkal alacsonyabb fokon álló államoknak egyáltalában nincsen megfelelő halászati kodifikációja és a tárgyalásokon nekünk mindenesetre nagy előnyt fog biztosítani az. ha mi egy olyan törvényre támaszkodhatunk, amely az újabb kor természettudományos igénycinek is minden tekintetben megfelel A földmivelésügyi bizottság, amety ezt a törvényjavaslatot tárgyalta, ezeket a fontos szempontokat méltányolta es mérlegelte akkor, amikor a halászati törvényről szóló novella beterjesztése alkalmával a földmivelésügjd minister urat melegen üdvözölte. A novella első és legfontosabb része az, amely a régi törvény I. és II. fejezetének reformját tartalmazza. Nevezetesen a halászati jog szabatos meghatározását találjuk, ami már régi kivánf ága volt a szakérdekeltségeknek A halászati jog ugyanis precízen körülírva a régi törvényben nem volt. Ebben a tekintetben különösen a nyilt és zárt viz közötti különbség követelt precizebb megállapítást. Hiszen napról-napra látjuk, hogy vannak tudományos és gyakorlati viták afölött, hogy mi a zárt és mi a nyilt viz, s hogy meddig terjed a zárt viz jogosítványa, meddig a nyilt vize. Azonkívül bizonyos tekintetben tisztázást igényel az is, hogy a halászati jog és a tulajdonjog milyen vonatkozásba kerülhetnek egymással. Ebben a tekintetben az elénk terjesztett novella világosan kimondja, hogy (olvassa:} »A zárt viz medrének tulajdonjoga az ily vizben levő halakra is kiterjed.« Kimondja továbbá, hogy [olvassa :) »Halnak, ráknak, valamint más hasznos vizi állatnak nyilt vizben tenyésztésére, fogására és tulajdonba vételére, úgyszintén a halikra szedésére kizárólag az jogosult, akit a íryilt vízben a halászat joga megillet.« A földmivelésügyi minister állapítja meg rendelettel, hogy az egyes vizszakaszokon mely állatokat kell hasznos vizi állatoknak tekinteni. A belerjesztett novellának azonban ennél is lontosabb szakasza az, amely a tógazdaságok jogi és gazdasági helyzetét van hivatva tisztázni. A tógazdaságok a mi modern mezőgazdasági életünkben nagy jelentőségre emelkedtek. Ezek a tógazdaságok vannak hivatva pótolni a természetes vizeknek a múlthoz képest csökkenő halhozadékát, s emellett ezeknek a halgazdaságoknak nagy közgazdasági jelentőségük is van annyiban, hogy ezek által olyan területeket tudunk jövedelmezőkké tenni, amelyek egyébként mezőgazdasági célokra nem volnának felhasználhatók. Itt bátor vagyok csak utalni a szikes vad területeken folyó hatalmas nagyszabású kísérletekre, azokra az óriási befektetésekre, amelyeket ott létesítettek, amelyek már jó néhány esztendős gazdag eredményt mutathatnak fel, s amelyek ugy közgazdasági, mint népélelmezési szempontból megérdemlik figyelmünket. évi október hó 29-én, csütörtököné Ezen tógazdaságok részére, amelyek annak idején, a törvény meghozatalakor még ismeretlenek voltak, bizonyos jogok vannak stipulálva ebben a novellában és különösen lehetővé van téve számukra, hogy az öntözés céljaira kedvezményeket kapjanak. Ebben a fejezetben történik gondoskodás egy régi, szintén vitás kérdésnek, t. i. az ártéri, illetőleg hullámtéri halászat kérdésének eldöntéséről és különösen az itt rekedő halivadék megmentéséről. Már körülbelül évtizedek óta folyik itt egy nagy vita, hogy azok a nagyszabású árvédelmi munkálatok, amelyek a múlt század nagy teljesítményei voltak, a nagy előnyök mellett, amelyeket hoztak, nem mutatnak-e nagy hátrányokat, nagy bajokat is. Már akkor, amikor itt a Házban az Alföld fásításának kérdését tárgyaltuk, felvetődött ez a kérdés és azóta folyton foglalkoztatja a szakköröket, s e viía során pro és kontra hallunk érveket. Én nem akarnám most itt a halászali novella tárgyalásánál ezt a vitát felújítani, csak arra akarok rámutatni, hogy az árterek megszűnte után a töltések között levő hullámterek a haltenyésztés további fejlődése szempontjából milyen jelentőséggel birnak. A nagy tavaszi árvizek idején a halak elvonulnak ezekre az árterekre, ott megivnaR s a viz visszavonulásával részint az agyaggödrökben, részint más gödrökben ottmaradnak a halivadékok, amelyek gondoskodás hiján rendszerint elpusztulnak. Egy nagy nemzetgazdasági kárral állunk itt szemben és egy nagy kérdés megoldását, egész haltenyésztésünkre döntő befolyású kérdés eldöntését jelenti az, amikor ezen ivadékok megmentését, továbbfejlődését a novella biztosítani akarja és van hivatva. Ezt a novella biztosítja azáltal, hogy kimondja (olvassa) : »Az árvíz levonulta után víz alatt maradó mélyedésekben avagy az anyavizzel áradás idejében összeköttetésbe jutó holt medrekben, erekben és hasonló vízbefogadókban gyakorolható halászatot a halászatra jogosultak kötelesek annak bérbe adni, aki az anyaviz halászati jogát gyakorolja (tulajdonos, haszonbérlő), ez pedig köteles azt bérbevenni.« Továbbmenőleg a törvényjavaslatban rendezve láijuk lulászati igazgatásunknak egy régi kérdését, a vizrendőrség kérdését is. A vizrendőrség tulajdonképen nem volt megszervezve eddig. Szó volt arról, hogy a folyamőrséggel kapcsolatban esetleg lehetőséget tudjunk biztosítani arra, hogy ezek a folyamőrök bizonyos vizrendőri szolgálatot is lássanak el, azonban a folyamőrség mai megszervezése a rájuk háruló munka mellett ez lehetetlen. Épen azért a novella lehetővé teszi, hogy a halászatra jogosítottak halőröküí alkalmazhatnak egyéneket, akiknek minősitése tekintetében az 1894 : XII. te. az irányadó. A beterjesztett novellának a legfontosabb szakasza az, amely a halászati tilalmakról intézkedik. Annak idején a vizeknek halászatilag való művelése szinte ismeretlen fogalom volt. Amikor az 1888 : XIX. tcikket meghozták, akkor a halászatnak ez a része — mint mondottam — teljesen ismeretlen volt s csupán csak arra törekedtek, hogy a halmennyiséget védjék és ennek érdekében meglehetősen szigorú tilalmi rendszabályokat léptettek életbe. Ezeknek a tilalmi rendszabályoknak szigoiusága annyira ment, hogy egy olyan merevséget hozott létre, amely megakadályozta az intenzív termelői munkát és azt, hogy haltenyésztésünk azzal a lendületlel fejlődjék, amely kívánatos lett volna. Az uj szabályozásnál, amelyet a novella tartalmaz, a földmivelésügyi kormány abból a helyes alapelvből indul ki, hogy a piacképes hal fogása lehetőleg kevéssé korlátoztassék, az ivadék védelme azonban a leghatályosabban vitessék keresztül. /Helyeslés jobbfelől} Ez nagy nemzetgazdasági érdek, mert amellett, hogy a fogyasztási,