Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXV. kötet • 1925. október 14. - 1925. november 6.

Ülésnapok - 1922-456

25G A nemzetgyűlés 456. ülése 1925. mok a saját megerősödésüket, saját konszolidá­ciójukat nem abban látszanak látni, hogy a magyar és egyéb kisebbségeknek jólétet és megelégedést biztosítsanak a saját államaikban, hanem ezt a konszolidációt ezeknek kiirtásában és megszünte­tésében látják. (Ugij van! Ugy van!) Nem az én feladatom efelett bírálatot mondani, de igenis, feladata a Népszövetségnek. (Ugy van! Ugy van !) És, ha keresem, hogy mit tett a Nép­szövetség, ugy azt kell megállapítanom, hogy telje­sen igaza van Teleki Pál t. barátomnak, amikor megállapítja, hogy: »segítségére a kisebbségeknek valóban nem siet.« Miért nem? Nemcsak azért, mert — mint ahogyan kifejtetett — a tanács egy politikai testület, amely tanácsban ebből kifolyólag természetszerűleg elsősorban az érdekek érvényesül­nek, hanem azért is, mert nagyon nehezen vállal­kozik arra valaki, hogy szembehelyezkedjék más államokkal egy harmadiknak kedvéért. (Úgy van! Ugy van ! — Zaj a szélsőbaloldalon, j Ez a kisebb­ségi szerződésekből önmagából folyik, mert hiszen ha megnézzük például a békeszerződós 60 cikkét, amely velünk szemben a kisebbségi kérdést garan­tálja, ugy azt látjuk, hogy nem elég egy petíció beadása, hanem kell, hogy vállalkozzék a tanács­nak egy tagja, aki a beadott petíciót magáévá teszi és igy előáll egy nemzetközi vita a tanács azon tagja és a petícióval sújtott állam között. Kérdem, t. Nemzetgyűlés, mikor akad egy állam, amely idegen érdekekért egy nemzetközi vitát provokálna saját maga és egy második állam között ? Már önmagában is konstatálható ebből, hogy hiányzik az effektivitásnak majdnem a lehe­tősége is. (Ugy van! Ugy van!} Nem beszélek a procedúráról, amelyről Teleki t. barátom oly súlyos bírálatot mondott. Ha már igy áll a dolog, akkor valóban felvetődik az a kérdés — amit itt felvetettek mind a hárman, — hogy helyes-e az, hogy bent maradjunk a Nép­szövetségben, igen e vagy nem ? Legyen meggyőződve a t. barátom, hogy ez a kérdés előttem is gyakran felmerül, hiszen az előtt, aki felelős állásban van és látja annak az eljárás­nak gyakran sikertelenségét, gyakran sziszifuszi mivoltát, hogy eredményt nem lehet elérni, kell, hogy önként felvetődjék az a kérdés, hogy he­lyes-e, hogy bentmaradunk a Népszövetségben, vagy nem volna-e helyes kilépni 1 Én ,e kérdésre ex cathedra választ adni nem tudnék. Én el tudnék képzelni ma is olyan eseteket, amikor bentmara­dásunk lehetetlenné válik. Ha például kísérlet tétetnék arra, hogy bár egy keskeny résen keresz­tül, a 19. §-on keresztül, a paktumban biztosított revízió jogát valami megegyezéssel lehetetlenné tegyék, vagy ha kísérlet történnék, vagy olyan határozatok hozatnának, amelyek az egyenlőtlen­séget, amely a szerződésből folyik, örök időkre perpetruálni akarnák — én azt hiszem — önérzetes magyar ember, de jól felfogott politikai érdekből sem maradhatna tovább benn a Népszövetségben. ( Ugy van ! Ugy van !) Ha azonban már erről a kérdésről beszélek és ez a helyzet még nem állott elő, amelyre rámu­tattam, mégis meg kell mondanom, hogy a Nép­szövetség ma az az egyedüli fórum, amely előtt olyan fontos és olyan életbevágó kérdés, mini a békének a biztosítása, a leszerelés kérdése, a ki­sebbségek kérdése, egyáltalában tárgyalható. Kér­dem azt, hogy ha kilépünk a Népszövetségből, melyik lesz az a fórum, ameryhez ezekben a Kér­désekben fordulni fogunk ? Én azt hiszem, hogy a francia közmondásnak a hatása, hogj r »les absents ont tort«, hogy a távollévőknek nincs igazuk, ve­lünk szemben feltétlenül érvényesülne. (Ugy van! Ugy van!) Mert egy olyan nagy állam, mint*Német­ország, egy olyan hatalmas nemzet, amely nemcsak számánál fogva, hanem gazdasági és kul urális évi október hó 29-én, csütörtökön. erejénél fogva is vezető nemzete Közép-Európának, megengedheti talán magának ideig óráig azt a luxust, hogy egy olyan fontos nemzetközi közület­ből távol tartsa magát, mint a Népszövetség, de egj' olyan kis állam, mint Magyarország — nézetem szerint — aligha teheti ezt meg, mert számunkra igenis, a kérdések többé kevésbé eldőlnének, de nélkülünk és érdekeinkre való tekintet nélkül. I Ugy van ! Ugy van !) De t. Nemzetgyűlés, nem is olyan egyszerű kilépni a Népszövetségből. A népszövetségi paktum 1. §-a két évig fentartja a kilépő tag összes köte­lezettségeit ugy, hogyha fel is mondanánk — hogy igy fejezzem ki magamat — népszövetségi tag­ságunkat, ebben az esetben is két évig ott még, mint tagok szerepelnénk és, mint tagok bizonyos kötelezettségekkel birnánk, én pedig mégis csak remélem, hogy két év múlva azok után a kon­ferenciák után, amelyekre a t. barátom is utalt és, amelyek mégis csak lényeges javulásra kell hogy vezessenek az atmoszféra tekintetében, sok kér­désben más világgal fogunk szembenállani, mint ahogy két évvel ezelőtt is más volt Európának a nemzetközi helyzete, mini amilyen ma. (Ugy van! Ugy van !J Azt hiszem, hogy már önmagáoan az, hogy egy legyőzött állam a tanács tagjává válik, meg fog sok mindent változtatni, amin talán a múltban nem voltunk képesek változtatni. Én ugy látom, hogy nagyon sok kérdésben igy épen a kisebbségi kérdésben, nekünk parallel érdekünk vannak és én bizom abban, hogy annál a viszony­nál fogva, amelyben mindig voltunk és a melyhez ragaszkodunk, ezek a közös érdekek a nemzetközi fórum előtt is a maguk súlyával érvényesülni lesznek képesek. Azt mondotta Baross képviselőtársam, hogy forduljunk direkt a riagyhatalmakhoz, esetleg a parlamentek utján. Én ezt a lépést — nyíltan megmondom — nem tartanám célravezetőnek. Azt hiszem, hogy csak akkor kell és lehet for­dulni idegen és más parlamentekhez, amikor az ember biztos abban, hogy annak sikere lesz. Amig azonban ezt a sikert biztosítva nem látom, én az országot nem akarnám egy ujabb presztízs­csorbulásnak kitenni (Helyeslés.) amely abból állana, hogy mi az idegen, külföldi kormányokhoz és parlamentekhez fordulunk, és azok a mi aktáinkat, ugy, mint a Népszövetség, szintén félre­teszik. Retorziókról beszél t. barátom. Rámutattam arra az egyenlőtlenségre, amely jogilag és de tacto győzők és legyőzöttek között fennáll. Retorziókhoz az erősebb fél szokott fordulni, azért, mert az ő retorzióinak sikerre van kilátása. A gyengébb fél sohase dolgozzék retorziókkal, mert legfeljebb azt eredményezik a retorziók, hogy más téren is csor­bát szenvednek érdekeink. Máskép állunk a propa­ganda kérdésében és itt talán t. barátomra nézve megnyugtatót is mondhatok. O azt mondja, hogy a propagandát kell az egész vonalon megerősíteni, arra kell törekednünk, hogy azok az eszmék, ame­lyeket itt kifejtettem és azok az érdekek, ame­lyekkel Magyarország bir, a külföld előtt ismere­tessé váljanak, hogy mindennap történjék egy lé­pés ebben az irányban és hogy a kormány is tegye meg a maga kötelességét. Azt hiszem, a propagandát nem a kormányok­nak kell csinálniuk, mert ha a kormányok nyíltan propagandát csinálnak, csak ártanak az ország érdekeinek. Propagandát a társadalomnak kell csinálnia az egész vonalon és a magyar társadalom, ha nem is járatos ma még ezen a téren, de azt hiszem, hogy kötelességét teljesileni óhajtja, és nem hiszem, hogy helj^es volna az a pesszimiz­mus, amelyet t. barátom itt kinyilvánított, amikor azt mondotta, hogy a magyar társadalom teljesen negligálja ezt a kérdést és indifferens ezzel a kér-

Next

/
Oldalképek
Tartalom