Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXV. kötet • 1925. október 14. - 1925. november 6.

Ülésnapok - 1922-456

244 A nemzetgyűlés 456, ülése 1925, községeket, amelyeket most Bánátban és Erdélyben vegyesen kipusztítani és koldusbotra juttatni fognak a Népszövetség ítélete folytán. Nem nagy urakat, nem latifundiumokat, hanem 10—12 holdas, már harmadik generáció óta ottlakó magyar kisembereket, kisgazdákat fosztanak meg födjüktől. Egyszerűen redukálják földbirtokukat arra a három-négy holdra, amelyet az uj román törvény mint igénylési nagyságot szab meg arra a vidékre. Ezeket a telepes községeket még Darányi Ignác, az egyedüli nagy magyar földművelésügyi minister telepitette oda 1885 után, tehát a törvényben megszabott kritikus év után. összesen 24 községről van szó, 2-1 virágzó magyar faluról, amelyekben már az unokák laknak és birtokolnak, s ahol a legnagyobb rész már teljesen kifizette a kincstárnak tartozó kötelezettségeit ; most mégis belekapaszkodva egy tessék-lássék pontba, a kincstári szerződésnek ama pontjába, hogyha valaki meg nem becsülné magát, nem fizetne, abban az. esetben a kincstár elveheti tőle a földet, ebbe kapaszkodva, egyszerűen redukálják a földeket három holdra, vagyis életképtelenekké, törpebirtokosokká teszik az eddig egészséges magyar kisbirtokosokat. Ezt azután igazán nem lehet megindokolni azz.al a sokat hangoztatott demokráciával, amelytől csöpögnek a kisentente kijelentései a nyugati politikusok és a nyugati sajtó előtt. Egyáltalában felvetem a kérdést a magyar kormány előtt : miképen egyeztethető össze a saint-germaini és párisi békében biztositott nemzetközi egyenjogúsággal az, hogy a regát részére más agrárreformot csinálnak, mint Erdélyben és Besszarábiában. Ha jogi egyenlőség van, akkor egyformának kell lennie. A regátban sokkal több marad meg a régi birtokos kezében, s az sokkal nagyobb megváltási összeget kap, mint Erdélyben, ami beleütközik nemcsak a szerződések szellemébe, hanem betűjébe is. Ezt a kérdést még fel kell vetnie a magyar kormánynak, mert nekem az is a meggyőződésem, hogy a trianoni béke nekünk jogot adott arra, hogy védelmezői legyünk az elszakított kisebbségeknek. A trianoni béke e tekintetben biztositott bennünket, hiszen egyik kardinális pontja a trianoni békének is a kisebbségeink sorsáról való gondoskodás. Ha tehát egy szerződésbe beleveszek valami rendelkezést, annak valami szankciójának is kell lennie. A t. nemzetközi jogászoknak odakint be kell látniok, hogy különben papirrongy és nem ér semmit az a szerződés, ha egy benne lévő jog biztosítására és érvényesítésére nekünk még csak jogunk sincs, ha az elszakított kisebbségeink érdekében mi, félig-meddig szabad és független magyar állam, fel nem szólalhatunk. Ez nagyon fontos kérdés, amelyet ajánlok a t. kormány figyelmébe. Hogy ezzel a kérdéssel nekünk igenis van jogunk foglalkozni és megvédeni elszakított kisebbségeinket, ez a jogunk a trianoni békekötésben részünkre biztosítva van, enélkül különben nevetséges lenne ez a rendelkezés a trianoni békeszerződésben. Az ember igazán már nem akar reggel újságot se venni a kezébe. Nincs olyan nap, hogy a Felvidékről, Északról vagy Keletről az embernek reggeli teájához ne szervíroznának valami szerződésszegést és kisebbségi sérelmet. Valami hallatlanul leszállt a magyar nemzet becsülete, egy non valeur vagyunk mi, t. Nemzetgyűlés, akit senki semmibe nem vesz, akinek szavát még csak meg sem hallgatják, akivel nem törődnek és akivel szemben a szerződési kötelezettségeket semmibe sem veszik. Ezekben a kérdésekben lehetetlen, hogy rá ne utaljak, kénytelen vagyok ráutalni arra csődre, amelybe a jelenlegi rendszer vitte Magyarországot. Külpolitikai teljes csőd ez, óráról-órára való leévi október hó 29-én, csütörtökön, csúszása a magyar nemzet tekintélyének. Én ezekben a kérdésekben igazán nem akarok pártkülönbséget ismerni a magyar politikusok között. Barabás Samu : Nem is lehet !) Ezekben a kérdésekben én csak magyar embereket ismerek. De a ténjek beszélnek. Nem akarok itt ellenzéki szempontokat kiélezni, itt egyszerűen a való élet, a mindennapi reggeli újságom igazolja azt, hogy sajnos, így van, hogy csődbe jutott a magyar külpolitika, amikor egy Apponyi Albert gróf" visszajővén Genfből, azt mondja egy ujság-interjuban, hogy (olvassa) : »Megvallom, az első érzésem az volt, nem jobb volna-e visszafordulni rögtön, mi értelme próbálkoznunk ezek után, amikor egy fait accompli-t találok, de fájdalmas meggondolás után mégis rá kellett szánnom magamat, hogy teljesítsem a kötelességet, amelyet kormányunk rám bízott.« Teleki Pál gróf képviselőtársunk, volt ministerelnök és volt külügyér, —- akit tőlem a világfelfogásnak mély árka választ el, akiről azonban el kell ismernünk, hogy nemzetközileg közismert és appréciait földrajztudós, — akinek most is nagy nemzetközi megbízása volt s aki egész életében külpolitikai kérdésekkel foglalkozik — azt mondja szegedi beszámolójában (olvassa) : »A kisebbségi kérdés terén semmit sem tudunk elérni a Népszövetségnél. Teljesen lehetetlen az az eljárási mód, ahogyan a Népszövetség ezt a kérdést kezeli. Legjobban mutatja ezt az erdélyi telepesek ügyének tárgyalása, amikor a bepanaszolt Románia képviselőjének beszéde alatt már »kész határozati javaslatokat osztottak szét.« Meg sem hallgatták az ügyrend szerint a panaszosok képviselőit. (Tovább olvassa) : »A Népszövetség unja az efajta kérdéseket. Talán elismerik az igazságtalanságok elkövetését, de nem akarják ezeket a kellemetlen kérdéseket felkavarni. Ha megmarad a mai irányzat, a Népszövetség valóban kevés hasznot jelent Magyarországnak. Nem akarok hadjáratot vezetni a Népszövetség ellen a tekintetben, hogy benmaradjunk-e, de megfontolás tárgyává akarom ezt tenni, mert vannak okok, amelyek a benmaradás mellett szólnak és vannak, amelyek ellene. A kisebbségi kérdés és Magyarország szomszédainak lefegyverzése Európa szempontjából egyenrangú fontosságú a francia-német kérdéssel«. Amikor már ilyen megfontolt és nem túlságosan ellenzéki férfiak azon gondolkoznak, hogy érdemes-e bentmaradnunk a Népszövetségben, vagy nem, akkor itt az ideje, hogy a parlamentben is feltárjuk az ország szine előtt azt a vigasztalan helyzetet, amelybe külpolitikánk került. Nem akarok konkrét indítványt tenni, csak meditáció tárgyává akarjuk tenni ezeket a kérdéseket. A demokratikus szövetség és a demokratapárt nem beszélt össze sem Apponyi gróffal, sem Teleki Pál gróffal, — akit egy esztendeje nem láttunk — amikor a genfi események hirére elhatároztuk, hogy valamiféle formában a nyilvánosság elé kell hoznunk ezeket a kérdéseket és csalódva a Népszövetségben, keresnünk kell valami közvetlen érintkezést annak az öt nagy hatalomnak közéletével, parlamentjével és társadalmával, amelyeknek girójában bízva ratifikálta az első nemzetgyűlés a trianoni békeszerződést. Ebben a giróban biztosították a kisebbségi jogokat, ebben a giróban bíztunk mi, és távol áll tőlünk még a gondolata is annak, hogy megsértsük Anglia, Franciaország, Olaszország," Japán és az Egyesült Államok népeinek nemzeti becsületét, hogy ők saját girójukat, ha kell, nem fogják beváltani. Hozzátok fordulunk ma, ti nagy népek, akik biztosítottátok elszakított testvéreinknek legprimitívebb emberi jogait. A ti girótokban bízva mentünk bele a trianoni békének ratifikálásába, s most hozzátok fordulunk, mert ezeket a szerződéseket