Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXV. kötet • 1925. október 14. - 1925. november 6.
Ülésnapok - 1922-452
A nemzetgyűlés 452. ülése 1925. évi október hó 22-én, csütörtökön. 157 nul gondolkodó tisztje a hadseregnek, aki álláspontomért elitélhetne. Bizonyos vagyok abban, hogy a folyó hó 16-án Hajmáskéren egybehívott tisztigyűlés is, miként a győri, teljes elégtételt szolgáltatna nekem. És mégis önként oldom le kardbojtomat. Mert a kenyérkérdés dilemmája elé hivatásos katonatiszteket a tapasztaltak után nem állithatok. Miként a hajmáskéri tisztigyülés elnök-ezredeséhez irtam : »Nekem nem kenyerem a tiszti kardbojt, miért veszélyeztessem akkor tehát hajlithatatlan álláspontommal másokét, akiknél az megélhetést jelent. Végül elnézését kérem, minister ur, hogy jelen lemondó levelemet nyilt levél formájában is közreadhassam.« Erre nem került sor, ezért vagyok kénytelen a levelet itt felolvasni (olvassa); »Azért teszem, mert egyrészt elkerülni kívánom, hogy lemondásommal kapcsolatban bárki is becsületbevágó, rejtegetni való cselekménnyel vádoljon. Ezzel tartozom atyjuk tiszteletében nevelkedő gyermekeimnek is ; másrészt jó szolgálatot kívánok tenni Nagyméltóságodnak is. Minister ur kitűnő katonai kvalitásai, korrekt gondolkodásmódja közismertek. Nagyméltóságod sem lehet megelégedve azzal a rendszerrel, mely Metternich idejében talán jó lehetett, de arra ma már nem alkalmas, hogy megtépett és még meghagyott szegény hazánk polgárainak egységes érzését nag}^ célok szolgálatában előmozditsa. Nyilt levelemben megadott okok egyrészt figyelmeztetők lesznek a spicli-rendszer undorteljességére, másrészt serkentők lesznek arra a munkára, amely a katonatiszti etikát előbb-utóbb hozzáidomitja a honpolgárihoz, ahhoz melynek őszinte hitvallása ma vád ellenem, annak dacára, hogy ez édesanyja magának a kardbotnak is, rugója minden meggyőződéses honfiúi cselekedetnek, ilyképen, ha mindjárt a katonatiszti formakönyvekben hálátlanul megtagadott, de lényegében éjetereje magának a hadseregnek is. (Úgy van! Ügy van ! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Hadügyminister ur, ezt a honpolgári érzést különféle becsületágakra elparcellázni nem lehet anélkül, hogy megmaradt kis földünk a végpusztulás biztos prédája ne legyen.« Ezért kellett tehát leköszönnöm, ezért nem voltam méltó a katonai emléklapra, ezért kell ma itt a való helyzetet a t. Nemzetgyűlés reputációja érdekében is feltárnom. Bátor vagyok most már felmutatni Kozma Ferenc tüzérezredes úrhoz, a tisztigyülés elnökéhez irt, persze már sokkal rövidebb levelemet, melynek konklúziója az, hogy a tiszti tanács elhatározása csak olyan lehet, mint a győrié, ugy, hogy egészen biztos, hogy felmentenének, mert uri emberek, akik a lelkiismeretüket nem engedik beforyásoltatni. De épen azért, mert tudom, hogy felmentő végzést hoznának és azon tapasztalatok után, hogy ebből reájuk egzisztenciájukat érintő kellemetlenségek származhatnak, az ezredes ur köszönete mellett neki ezt a levelet átnyújtottam. Bemutatom a t Nemzetgyűlésnek a hivatalos másolatát a győri tisztigyülés határozatának, amely jgy kezdődik (olvassa) : »Rainprecht Antal népfölkelő huszárszázadost becsületügyében a Győrben, 1925. április 20-án tartott tisztigyülés 17 szavazattal egyhangúlag igazolta« Azután bemutatok még két igazolást, hiszen a kommunizmus után a szokásos formaszerü igazoláson természetszerűleg magam is átestem és szabályszerűen igazolva lettem. (Peyer Károly : Vannak sokan, akik nem estek át rajta !) Én semmivel sem adtam okot arra a gyanúra, hogy valami defektusban szenvedek, annak dacára, hogy a katonai emléklap birtokába nem jutottam. Tárgyilagosan meg kell azonban állapitanom — ez minden képviselőnek szigorú kötelessége — hogy abból az ügyből kifolyólag, amely égető szükséggé tette volna a katonai védelem ellátását, — t. i. arról volt szó, hogy öt hajmáskéri tiszt és két altiszt kémkedés gyanúja miatt 12 hónapig sínylődött ártatlanul a katonai fogházbvn és ezeket kelleti kiszabadítanom — meg kell állapitanom tárgyilagosan, hogy a minister ur, annak dacára, hogy a tisztek védője nem lehettem, mint a hozzátartozók meghatalmazottjának mindenkor a legnagyobb figyelemmel és a legnagyobb készséggel állt rendelkezésemre. Végeredményben — igaz, nogy Litomericzky Nándor úrral lefolytatott nagy erőfködés és küzdelmek után — néhánv hónapi jogászi munkával sikerült ezeket a szerencsétleneket — bár kis késedelmességgel — kiszabadítani. Tárgyilagosan azt is meg kell állapitanom, hogy a minister ur kerületem érdekköizete által megkívánt katonai ügyeknél is mindig prompt és segitőkézzel áll rendelkezésemre. Egyébként sajnálaü.l jutott tudomásomra az újságokból, hogy Rupert Rezső t. képviselőtársam az ő interpellációjában — és ez az, amit én túlszubjektiv értékelésnek neveztem — az én harctéri szereplésemre és érdemeimre is hivatkozott. Kijelentem, hogy én ezt az ő megállapítását — minthogy azt nem tekintem az ő interpellációja keretébe tartozónak — tisztelettel elhárítom magamtól, mert harctéri érdeme mnek ehhez az ügyhöz egyáltalában semmi közük nincsen. A katonai védők listájára való felvételre a sánta, rokkant, bár soha katonai szolgálatot nem teljesített ügyvédeknek is teljes jussuk van abban a percben, amikor az ügyvédi kamara őket erre méltóknak találja. Végtelenül sajnálom azt is, hogy t. képviselőtársam bizonyos hősködési versenykapcsolatba vonta az én harctéri szereplésemet a minister ur harctéri szereplésével. Ha az újságok jól adták vissza t. képviselőtársam felszólalását, ő ugy aposztrofálta a minister urat, mini akinél én jobb katona voltam. Ezt a túlzott, ezt a szubjektív megállapítást köszönettel ugyan, de szigorú tárgyilagossággal vissza kell uiasitanom, mert soha, de soha nem állitható egy katonai mivoltában mindenki által nagyrabecsült aktív katonatisztről, hogy ő talán nem volt olyan jó katona, mint egy civil népfelkelő tiszl. (Szabó Imre : Túlzott szerénység!) A magam részéről bánt engem, hogy ez az összehasonlítás megtörtént. Hogy én a háborúban önkéntesen hadba vonultam és hogy ott többször megsebesültem, bár nem kellett volna ezt mint vérbeli pacifistának tennem, mert nekem belépőjegyet kellelt váltanom saját véremmel annak igazolására, hogy a paciíizmus nem az egyéni gyávaság politikája, hanem a társadalmi kötelességteljesítés, az áldozatkészség politikája, amely útról nincs az a ministeri kegy és nincs az a katonai védőlista, amelyért én csak egy pillanatra is letérnék. (Helyeslés és laps a szélsőbaloldalon.) Elnök : Jelentem a t. Háznak, hogy HegymegiKiss Pál képviselő ur a házszabályok 205. §-ának c) pontja alapján szót kért a házszabályok 204. §-a harmadik bekezdésének mikénti alkalmazására vonatkozólag. A szó a képviselő urat megilleti. Hegyinegi-Kiss Pál: T. Nemzetgyűlés! A keddi napon a magyar parlamentnek egy illusztris vendége volt : Angolországnak volt ministerelnöke nézte meg a magyar parlamentet, s ugyanekkor a nemzetgyűlés elnöke méltóztatott engedélyt adni Eckhardt igen t. képviselőtársamnak, hogy a Cuzaüg3^re vonatkozó álláspontját, melyet a sajtó feszegetett, itt a nemzetgyűlésen is előadhassa. (Az elnöki széket Scitovszky Béla ioglalja el.) Ebből a napirend előtti nyilatkozatból kifolyólag, itt, ha nem is a nemzetgyűlés ülésének tartama alatt, de mégis a nemzet házában, a nemzetgyűlés termében súlyos botrányok, személyeskedések és tettlegességek történtek, azonkívül pedig NAPLÓ XXXV, 4 ;4
