Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXV. kötet • 1925. október 14. - 1925. november 6.
Ülésnapok - 1922-451
A~ nemzetgyűlés 451. ülése 1925. évi október hó 21-én, szerdán. 129 szólalt, az összes- ügyvédi kamarák tiltakoztak, hogy az ügyvédi szab dságot érintő ilyen súlyos jogfosztás foglaltassék a büntető perrendtartásban. Egyre-másra írtak fel a kamarák, hogy ez a Rendelkezés összeütközésben van az ügyvédi rendtartással, amely azt rendeli, hogy az ügyvéd a feleket bármely bíróság és hatóság előtt szab don ké <viselheti. Akkor azzal az indokkal, hogy vannak nemzetiségi ügyvédek is, akik esetleg kényelmetlenek lehetnek egy ilyen hadbírósági tárgyaláson, mégis bennehagyták, hogy a honvédelmi ministernek valahogyan diszkrecionális joga legyen az, hogy ilyen nemzetiségi ügyvédeket ne kelljen felvenni a katonai védők listájába és ezeket ne kelljen odaereszteni a katnai biróság tárgyalására. Ez a szempont volt döntő ebben az ügyben. Ez a rendelkezés sérti a büntető igazságszolgáltatás alapelveit, sérti a védőválasztásnak emberi, erkölcsi és jogi szabadságát is. A praxisban azonban nem voltak zavarok, mert a honvédelmi ministerek, amikor egy ügyvéd a kamara utján jelentkezett és ha a kam irának nem volt kifogása az ügyvéd ellen, az illető ügyvédet mindig felvették a védők listájára. Most kezd egy uj praxis kialakulni, amikor a nemzetgyűlési képviselőknek kell megérniök azt, hogy a honvédelmi minister ur egyszerűen megtagadja azt, hogy ők a katonai védők listájába felvétessenek. Megtagadta többek között egyik olyan nemzetgyűlési képviselővel szemben, akit mint a nemzetgyűlés érdemes tagját a honvédelmi bizottságba is beválasztottak. Rainprecht Antal esetéről van szó róla akaroi< szólani először. Rainprecht Antal a honvédelmi bizottság tagja, mindnyájunk által tisztelt és becsült közéleti férfiú, akinek reputációjához a gyanakvásnak még az árnyéka sem férhet hozzá. Nem tudom megérteni miért, talán csak azért, mert ellenzéki képviselő, a honvédelmi minister ur megttigad'a a nemzetgyűlési képviselőnek, a honvédelmi bizottság tagjának, a kiváló ügyvédnek felvételét a katonai védők listájára. Annál súlyosabb sérelem, hogy a minister ur megtapadta ezt, mert ugy indokolta eljárását, hogy egyelőre nem találta a listára való felvételt elintézhelönek a lélszámviszonyokra való tekintettel is Nem azt mondotta, hogy a létszámviszonyokra való tekintettel. Ezt az »is« t keresem, mi van ennek a háta mögött, mi lehet ennek a háta mögött azzal a Rainprecht Antallal szemben, aki a t honvédelmi minister urnái és egész gárdájánál mint kaiona is hősiesebb volt; hiszen az ő parancsnoka egy magasrangu katona, csécsi Nagy Imre tábornok ur, amikor Veszprémben főispáni felköszöntőt mondott, azt mondotta, hogy hősiesebb katonát nem látott a harctéren ö nála, mert Rainprecht Antallal mindig csak akkor volt baj, ha valahol ütközet volt, vagy ha rohamra kellelt menni, mert akkor Rainprecht Antal a gyengélkedő kórházból is megszökött és jelentkezett. Egyszer karhatalommal kellett eltávolítani, hogy egy csúcs megostromlásánál részt ne vegyen. Ennek a Rainprecht Antalnak katonai múltja még korábban kezdődik. Ezt a dragonyos tisztet a béke időben, amikor a háborúra még gondolni sem lehetett, — ahogy akkor szokták mondani — kiszuperálták. A háború kitört. Nem is kellett volna bevonulnia, de mi veszprémiek tudjuk, hogy már az első napon jelentkezett, hogy a háborúba megy és amikor barátilag aggódó szavak emelkedtek, hogy talán még sem jól teszi ezt, hogy itthon is hasznos lehet, azt mondotta, hogy ha a szegény embernek el kell mennie, én, a gazdag nem maradhatok itthon és erőszakkal kiment a harctérre. Nem egy ütközetben vett részt, nagyon sokban. És amikor Cuzá-ék ellen folyt a harc, azokkal a Cuzáekkal, akikkel Eckhardték jónak látták összeesküdni, ott Libánfalvánál, ahol kétszer lőtték me g _ ezt ugyancsak csécsi Nagy Imre tábornok felkö-zönlőjeből tudom —Rainprecht kétszer átlőtt testtel is kitartott, nem engedte magát elvitelni, nem engedte, hogy századja meginogjon és ez volt az oka annak, hogy a libánfalvai ütközetei megnyertük és hogy a frontot megtartottuk. Méltóztassanak elképzelni, hogy ilyen körülmények között ideáll egy honvédelmi minister, hogy Rainprecht Antal nem vehető fel a katonai védók listájába többek között a létszámviszonyok miatt, de egyéb okokból is, ezt azonban nem mondja meg A székesfehérvári kamara, amely a legilletékesebb birája annak hogy ki mit érdemel és vájjon az az ügyvéd, birtokában van e, azoknak az erkölcsi es egyéb atrinutumoknak, amelyekkel a hatóság é a biróságok előtt birnia kell, mondom, az ő illetékes fóruma felterjesztette a i atonai védők listájába való felvételhez, az igazságügyminister ur szintén ilyen irányú intézkedést telt, hog}' igenis felveendő és akkor előáll a honvédelmi minister ur a háború egyik hősével szemben, közéletünk egyik tiszta alakjával szemben es azt meri tenni, hogy nem ve^zi fel a védők listájára. Ez Rainprecht Antalnak csak személyes ügye. Hol van azonban az igazságszolgáltatás szabadsága és hol van különösen a bűnügyi jogi védelemnek emberi joga?. Törvényeink proklamálják, hogy mindeki azt választhatja védőnek az ügyvédek közül, akit akar. De természetes is ez, mert annak a bajban lévő embernek meg kell engedni, hogy bizalmával ahhoz fordulhasson, akihez akar. Hogyan lehet azt az embertelenséget elkövetni, hogy ha neki bizalma van valaki iránt, nem engedik, hogy az őt védje? Pedig ebben a katonai perrendtartásban is meg van irva, hogy a vádlott akaratát lehetőleg még oly.mkor is figyelembe kell venni, lehetőleg akkor is alkalmazkodni kell személyi tekintetben a vádlott kívánságához amikor hivatalból rendelnek ki számára véd t. Hova ves/ett el az igazságszolgáltatás szabadsága, ha megtörténhetik az, hogy a honvédelmi minister magyar ember ellen, becsületes vitéz katona ellen, kiváló gentleman ellen eg\ r szerüen olyanféleképen intézkedhetik, hogy nem veszi fel a katonai védők listájára ? Annál súlyosabb ez az eset, mert Rainprecht Antalt épen a katonai igazságszolgáltatás kezében sínylődő emberek kérték fel arra, hogy védelmezze őket s a honvédelmi minister most megakadályozza őt. hogy ezt a köz^zabadsági és emberi jogát és kötelességét teljesítse. Ugyanígy vagyunk Györki Imre t. képviselőtársammal is. Vele csak azért foglalkozom külön, mert az ő személyi adatait nem ismerem közelebbről, a 7 , ő magatartásának a múltban vagy a jelenben künn az életben közvetlen tanuja nem lehettem. Nem ismerem katonai viszonyait nem ismerem egyéb viszonyait sem, de egyet tudok róla, — ezt már évek óta figyelemmel kisérhetem — hogy minden tekintetben hozzáférhetetlen, gáncs nélküli gentleman, aki az ügyvédi karnak is egyik igen tisztelt személye és becsült embere. Györki Imrével szemben is ugyanez megtörtént. Nem személyi kérdésekről szólok, én csak arra vagyok kiváncsi, hogy az igen t igazságügyminister ur, aki gyakran vállalkozik arra, hogy a tekintélyt megvédje, nem látja-e ezt az esetet olyanná »c, hogy itt is kell a tekintélyt védenie. Két ügyvédi kamara tekintélyét kell védenie, — mert talán ezeknek a tekintélye is ér annyit, mint a fináncok tekintélye — és kell védenie a saját tekintélyét, az igazságügyi tárca tekintélyét is, mert nem tudom elképzelni, hogy az igazságügyi tárca birtokosa valamiképen is helvesnek tarthassa a honvédelmi minister jogának ilyen diszkrecionális gyakorlását. Helytelennek kell tartania az ilyen intézkedést azért is, mert ez az általános igazságszolgáltatási érdekekbe és a védelem szabadságának nagy érdekeibe ütközik, és azért is, mert az a törvény, amelynek alapján NAPLÓ. XXXV. 20
