Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXIV. kötet • 1925. június 22. - 1925. július 10.

Ülésnapok - 1922-433

84 A nemzetgyűlés 433. ülése 1925. évi június hó 24-én, szerdán. Megszoktam azt, hogy ahol egyet ütni lehet, ott a kereskedelmen ütnek. Olykor még a többi barátságos foglalkozási ág is segit abban, hogy rajtunk egyet üthessenek. De az, hogy ezt a szemrehányást épen a ministerelnök úrtól kapjuk, mutatja, hogy a ministerelnök ur nagyon el van foglalva statusügyekkel és a kereskedelem számára a legkevesebb ideje van. Mert ha a ministerelnök ur látta volna a kereskedelem vergődését a háború óta, akkor már irgalomból sem mondta volna ezeket a szavakat, mert tudná, hogy egyetlen egy foglalkozási ág sem szenvedett oly irtózatosan 1918 óta, mint a kereskedelem. Volt nekünk és még ma is van elsőrangú gárdánk, amely inveneiozus, szorgalmas és amely minden tekintetben felülmúlja a Nyugaton élő kereskedőket még előrelátásban is. Ezek a kereskedők most halomszámra pusztulnak el, de nem a saját hibájuk folytán, hanem az állam nemtörődömsége, kellemetlen helyzete, a ministeriumok nembánomsága folytán. (Szomjas Gusztáv : Nem segithetnek I) Beszélhetnék én önnek akár három óra hosszat és bebizonyíthatnám adataimat egyenkint. Hogy egyet-mást mondjak, méltóztatnak emlékezni a valuta körüli dolgokra. Az emberek behozatali engedések alapján vásároltak árukat, de a szükséges valutát nem kapták meg. A valuta azután folyton vissza és visszafejlődött, a kereskedők nem tudtak fizetni, amikor pedig fizettek, irtózatos áron kellett megvenni a külföldi valutát. (Györki Imre : A Zugligetben !) a zugligetben anélkül, hogy okai lettek volna ennek az álláspontnak. Emlékezzenek vissza az import és export kereskedelemre. Ezen a téren bizottságok működtek, amelyek olyan alakulatoknak adták át az áru behozatalát és kivitelét, amelyek nem is tartoztak a kereskedelemhez. Emlékezzenek vissza, hogy devizákat csak ugy lehetett kapni, ha valaki 10%-kal többet fizetett, amit én nyíltan meg is mondtam. Emlékezzenek vissza és tegyenek összehasonlítást „Béccsel, hogyan és miképen bántak a kereskedelemmel ott és itt. Tessék csak a vámkezelést, a vámhiteleket venni. Amig nálunk az ember vámhitelt kap, egy év is eltelik és ha kap, 12%-ot kell fizetni érte és 6%-ot a banknak, hogy garantáljon érte. Tessék megnézni, mennyi járás-kelésbe kerül az embernek, amig a vámházból árut kikap, külön hivatalos bizottság van, amely meghatározza, hogy a vámtörvény hogyan kezelendő és várni kell, amig az árut kiadják. Száz ilyen dologra mutathatnék rá. Bécsben ezen a téren ép az ellenkezője történt. Ott a transit-kereskedelemre fektették a súlyt, megkönnyítették a vámraktárak kezelését, megcsinálták a vámhitelt és az egész vonalon könnyítéseket adtak a kereskedőknek, hogy a külföldi kereskedőket odaédesgessék. Fel is szólaltunk, hogy el fogjuk veszíteni tranzit-kereskedelmünket és azután egykönnyen nem fogjuk tudni visszaszerezni. Méltóztassék megnézni a mi tarifáinkat, amelyek mindig drágábbak voltak ugy Románia, mint Jugoszlávia részére, semhogy ők Magyarországon keresztül menjenek, hanem inkább kerülő utón mentek. Nekünk ma sincs még adriai forgalmunk, ma se tudtuk nyélbeütni ezt a tarifát. Méltóztassanak megnézni mindezeket az egész vonalon és meg fogják látni, hogy Bécs megtette a maga intézkedéseit, de nálunk nem lehetett semmit sem elérni. Továbbá akar tudni valamit a t. képviselőtársam? Ausztriának majdnem minden állammal megvan a kereskedelmi szerződése. Walko minister ur a múlt évben a vámtarifa tárgyalása alkalmával azt a reményét fejezte ki, hogy az év végével meglesznek a kereskedelmi szerződések. Megcsináltunk tényleg egy kereskedelmi szerződést, a lengyel kereskedelmi szerződést, de ez most megint dugába dőlt azáltal, hogy Lengyelország felemelte a vámtételeit. Nincs tehát nekünk most egyetlen: egy kereskedelmi szerződésünk sem, és a ministerelnök ur itt Pesten tranzitkereskedelmet követel tőlünk és azt mondja nekünk, hogy Bécs előbbre van, mint Budapest. Itt van a forgalmi adó kérdése. A külföldi kereskedő olcsóbban tudta áruját Budapestre hozni, mint ahogyan az itteni nagykereskedő tudta volna szállítani, mert itt van a forgalmi adó. Hiába mentünk a pénzügyminister úrhoz másfél év óta emiatt, csak most. szállította le az adót, ebben a törvényjavaslatban. Másfél évig hiába beszéltünk róla. Figyelmeztettük arra, hogy nagykereskedelmünk elpusztul, de képtelenek voltunk bármit is elérni. Még magyar kereskedők is felmentek Bécsbe, mert onnan 3%-kal olcsóbban tudtak szállítani Magyarországra árukat. Fia felvilágosítást akarnak t. képviselőtársaim, vegyenek példát Franciaországról. Franciaország megadta Elzász-Lotharingiának tíz évre az engedélyt arra, hogy vámmentesen vihessen ki és hozhasson be Németországból bármit. Persze később már látta, hogy nagy "hibát követett el. Mi megnehezítettük Kolozsvárnak, Szabadkának és a többi elszakított területnek a kapcsolat fentartását, ugy, hogy nem is tarthattuk fenn velük a kereskedelmi összeköttetést és arra kényszeritettük, hogy Bécsbe menjenek. Ha idetévedt egy román ember, addig, amig áruját kifizethette, megkaphatta és elszállíthatta, olyan vexatorius eljárásnak volt alávetve, ami másutt nem, csak Magyarországon lehetséges, ahol eziránt a közgazdasági érdek iránt semmiféle érzék nincs. Voltak esetek, amikor Romániából állatszállítmányok mentek Magyarországon keresztül. Az egyik állomáson megállították a szállítmányt, mert valami kis formahiba volt. Boldogult Nagyatádi minister úrhoz kellett akkor fordulni, hogy az állatszállítmány három nappal később tovább mehessen. Könnyen el tudjuk képzelni, hogyan nézett ki akkorra ez a szállítmány. A ministerelnök ur ilyen körülmények között akar nekünk prelekciót tartani arról, hogy törekedjünk arra, hogy Béccsel egyenrangúak lehessünk. Mi magunkban tehetetlenek vagyunk. Ehhez az szükséges, hogy a kormány adja meg nekünk a szabadságot minden oldalról. Ne támasszon nehézségeket, hanem teremtse meg a lehetőségeket kereskedelmi szerződések révén, hogy normális összeköttetést kaphassunk. Ha ez megvan és a kereskedelem nem válnék be, akkor majd joga lesz a ministerelnök urnák szemrehányást tenni, de ilyen felületes alapon nem, ezért ezt itt a nemzetgyűlésen tisztelettel vissza kell utasítanom. (Rothenstein Mór : Mindent adnak, csak szabadságot nem !) Miután még negyedórám van hátra, azt hiszem több nincs ... Elnök : Negyedóra ! Sándor Pál : . . . engedjék meg, hogy a többit elhagyva egy tárgyról még beszéljek. Arról beszélek, amivel Baross János t. képviselőtársam végezte, a tőzsdéről. Mielőtt azonban a tőzsdére áttérnék, legyen szabad komolyan felemlítenem a pénzügyminister ur előtt, hogy az az interpelláció, amely Rupert t. képviselőtársam részéről elhangzott és amelyre nekem semmiféle in gerendám nem volt, sőt tudomásom sem volt arról, hogy annak alapja van, amelynek cáfolata határozottan szükséges. Ugyanis Sir Good szerepéről van szó itt Magyarországon. Elsőrendű emberek, akik külföldről most jöttek haza azt mondják, hogy odakün az a hir van elterjedve, hogy a magyar kormány a külföldön semmiféle kölcsönt nem tud kontrahálni, csak Sir Good közvetítésével. (Györki Imre : Nem akar !) Méltóztassék ezt tudomásul venni, egyszersmind azt is, hogy Sir Good-nak befolyása — különösen angol pénzügyi körökről van szó, mert a