Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXIV. kötet • 1925. június 22. - 1925. július 10.

Ülésnapok - 1922-433

82 A nemzetgyűlés 433. ülése 1925. évi június hó 24-én, szerdán. teszek indítványt, de azt hiszem, van mód erre és nem hiszem, hogy az ellenzéknek egy tagja is elzárkózik az elő], hogy ennek az indítványnak keretében már a többi szakaszok is elintéztessenek. Visszatérve tehát a szanálási folyamatra, azt mondtam, hogy helyes utón járunk ennek a budgetnek felállításánál. De milyen mérhetetlen áldozatokkal kellett nekünk ezt megvásárolni. Erről már Baross t. képviselőtársam is beszélt. Bud János pénzügy minister ur szerint 80 aranykorona az a teher, amely minden egyes lakos vállán nyugszik, Lehetetlen teher ez, amelyet ezzel elértünk. Olyan szám, aminő az egész világ annaleszeiben elő nem fordult, legalább én ilyent nem tudok egyetlen államban sem. Azokkal a terhekkel, amelyeket az előbbi törvények róttak a lakosságra, elértük tehát, hogy nekünk 80 aranykoronát kellett minden ember vállára raknunk. Ebből láthatjuk, hogy túlmentünk a határon és hogy az ellenzéknek Igaza volt, amidőn azt mondta, hogy nem szabad ilyen adókulcsokat megállapítani ; túlmentünk azzal, hogy egy 3%-os forgalmi adókulcsot állapítottunk meg, amely sehol sem volt az egész világon ; túlmentünk azzal, hogy indokolatlanul terheltük meg a lakosságot. Hogy'ezen összegekkel most esetleg saját magunkon segítünk, erre nagyon kevés remény van, mert azoktól vontuk el a kapitálisokat, akiknek a legégetőbb szükségük volt rá. Bátran mondhatom, hogy törvényhozásilag adómocsarakat teremtettünk, amelyekből nincs kiút. Minden ember megtanulta ma már, hogy mi az az adómorál és nincs egyetlen egy ember sem, aki ne törekednék arra, hogy valahogy megszabaduljon az adóktól. Megtanulta ma már mindenki azt, hogy az állami hivataloknak tisztességesen kell kezelni az adóalanyokat, és mondhatom, hogy kevés ember állithatja magáról, hogy nem vet mindenféle modust igénybe, hogy adóterheitől megszabaduljon. Ezen rengeteg adózás eredménye az volt, hogy főleg forgalmi adóból horribilis összeg gyűlt össze, és én azt hiszem, hogy ez az összeg még magasabb, mint amennyit a t. pénzügyminister ur kimutat. Nagyon gyanakodom, hogy ez az összeg meghaladja még az általa kimutatott öszszeget is, mert különben a t. pénzügyminister ur talán nem lett volna olyan kuláns, mint amilyen volt. Mi volt a folyománya ezeknek a rettenetes adóknak? Az, hogy legjobb cégeink meginogtak, hogy száz éves cégek feladták üzleteiket, mert nem voltak hajlandók magukat kitenni azoknak a zaklatásoknak, amelyeknek ki voltak téve, és mert féltették exisztenciájukat. Feladták tehát üzleteiket, és jól tették, mert ha nem adták volna fel, ott volnának, ahol van ma az a sok ezer és ezer inzolvens ember, akik valaha jómódúak voltak és most kenyérért koldulnak minden portán. Ez az adófolyamat megállította a gyárakat. Restringálás következett be az egész vonalon, száz és százezer munkás lett facér és nem tudja megkeresni kenyerét. Budapesten 250.000 ember sétál állás nélkül s ezt azok tudják a legjobban, akiknek portáján folyton kopognak valamikor jósorban levő emberek, hogy segítsék őket valamiképen, hogy legalább családjukat fentarthassák. Mindennek a nagymértékű adózás volt az oka és — at. pénzügyminister ur nagyon jól mondta burkoltan, de bevallja talán nyíltan is — különösen a forgalmi adó volt az, amely a leggyengébb exisztenciákat sújtotta és a legszegényebb emberek kenyerét drágította meg. ( Úgy van ! Ugy van ! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Ezt azt hiszem, a pénzügyminister ur sem vonja kétségbe. Olyan adó ez,' amely a legszegényebb embereket sújtotta és sújtja még ma is. (Nagy Vince közbeszól.) Belátom, t. képviselőtársam, —- és épen azért nem írtam alá az önök határozati javaslatát — bogy a pénzügyminister ur a forgalmi adót, ha a budget-et rendbe akarja hozni, ma még nem törölheti el teljesen. Belátom és vagyok olyan becsületes, hogy bevallom, hogy ebben a pillanatban még nem lehet a forgalmi adót teljesen eltörölni, de meg vagyok róla győződve, hogy abban a pillanatban, amikor ez lehetséges lesz, bárki legyen a kormányon, annak első dolga lesz, hogy ezt a rettenetes ránk nehezedő adót eltörölje. Ma ez, — mint mondottam — lehetetlenség, nem is követelem. Én a minister úrtól egészen mást követeltem, amire e pillanatban nem akarok visszatérni és amire történt a minister urnák igen erélyes és nervózus felszólalása. Én nem leszek ebben a tekintetben olyan nervózus, mint a minister ur volt, hanem törekedni fogok a minister urat ebben a dologban, ha lehet, meggyőzni. T. Nemzetgyűlés ! Meg vagyok róla győződve, hogy amit mi tettünk, financbarbarizmus volt az egész vonalon, barbarizmus, amelyre példát ma sem Ausztriában, sem Németországban nem találunk. Igazat kell adnom Baross János t. képviselőtársamnak abban, hogy jámborabb juhokat Magyarország polgárainál még nem láttam. Ha az ország polgárai ezt a rettenetes adóterheket kibírták, azt kell feltételeznem, hogy ebben az országban elmúlt minden gerinc, minden meggyőződés : mindenki szenvedett és segített magán, legális vagy nem legális utón, ugy, ahogy tudott. Hiszen a t. pénzügyminister ur maga is bevallja, hogy ha a forgalmat tekintjük, és ehhez viszonyítjuk a forgalmi adóhozamot, akkor rettenetes kis összeg folyt be, tehát az emberek segítettek magukon ugy, ahogy tudtak. Mindenki elvesztette a talajt s nincs ma ember, aki becsületesen bevallja jövedelmét, mert fél a fiskustól, azt legveszedelmesebb ellenségének tekinti, amelynek semmiféle adatot nem szabad kiadni. Könyvvezetésről szó sincs. Ott, ahol a könyvvezetésre bazirozták az adóbevallást, amit a törvény garantál mindenkinek, ott is eltér a pénzügyminister ur ettől és nem ad semmit sem a könj^vekre, még ha esküt tesznek is rá, hogy helyesek. Mindez teljesen megváltozott. A törvények ebben a tekintetben nem tartattak be sehol, a rendeletek tömkelege szerencsétlenné tette az egész országot, nagy és kisembert egyaránt, ugy hogy természetes, hogy értékeltolódások és értékkevesebbletek mutatkoztak. A t. pénzügyminister ur elég bátor volt és bevallotta, hogy ez igy volt, de ő nem tehet róla, mert nem ő volt akkor a pénzügyministerium vezetője. El tudom képzelni a pénzügyminister ur mentalitását, amikor látta, hogy milyen rettenetes összegeket vetettek ki Magyarország lakosságára s el tudom képzelni fájdalmát is, — amelyről meg vagyok győződve, mert jó embernek tartom, —• hogy neki kell tovább is kezében tartani azt a borzasztó fegyvert, amelyet még ma sem nélkülözhet. (F'ropper Sándor : Pénzügyminister jó ember nem lehet ! — Szomjas Gusztáv : Dehogy nem ! Itt a példa !) T. Nemzetgyűlés ! Az, amit Genfben elértek, egyetlen egy dologra jó csak : arra, hogy a bizalom az országban ismét lábra kapjon, mert semmire sincs nagyobb szükség, mint a bizalomra. (Nagy Vince közbeszól.) Én, t. képviselőtársaim, nem belpolitikáról beszélek, ott körülbelül egyek vagyunk. Én most közgazdasági kérdésekről beszélek, amelyek tekintetében pártkülönbség nem lehet közöttünk. Belpolitikai téren lehet egjákünknek vagy másikunknak más a véleménye, de a közgazdasági kérdésekből pártkérdést én sohasem csináltam. Ha tehát valami nem is tetszik t. barátaimnak, ha az meggyőződésem, akkor megmondom. (Helyeslés.) Az pedig, — bocsánatot kérek, ha önöknek ebben a pillanatban megmondom az igazságot — hogy ez igy történhetett, hogy ez a nyomorúság bekövetkezett, hogy itt