Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXIV. kötet • 1925. június 22. - 1925. július 10.

Ülésnapok - 1922-445

A nemzetgyűlés 445. ülése 1925, évi július hó 9-én, csütörtökön. 583 Egyik képviselőtársam megemlítette azt, igaz-e âz a különböző lapközleményekben megjelent hir, hogy a kormány egyoldalúan tárgyalt volna, ajánlatokat nem vett volna figyelembe, stb. Én előadom egészen röviden ennek a kérdésnek történetét. (Halljuk ! Halljuk !) Előadom azért, hogy lássa mindenki tisztán, mi történt és eszerint alkossa meg véleményét abban a tekintetben, hogy helyesen járt-e el a kormány, vagy sem. Méltóztatnak nagyon jól tudni, hogy a világháború előtt a magyar városok hiteligényei kielégítésének nagyobb akadályai nem voltak. Hiszen olyan tőkeforrások voltak magában az országban, hogy saját hitelintézeteink révén ezeket az igényeket a városok nehézség nélkül kielégíthették. Mégis a kulturális és gazdasági fejlődés már akkor mind több és több feladat elé állította a városokat és mindinkább kényszeritette őket más megoldások felé, olyan megoldások felé, hogy hiteligényeik kielégítésére az országon kivül álló piacokat is keressenek fel. Méltóztassék a törvényjavaslat indokolásában utána nézni, ahol ezeknek a törekvéseknek a története le van írva. Sajnos, a világháború megakasztotta a további fejlődést. Ha én a városok mai helyzetét nézem, csak azt azt konstatálhatom, hogy amig az egyik oldalon elérték azt, hogy vagyonuk úgyszólván tehermentessé vált, a másik oldalon viszont nem tudják a rájuk bízott feladatokat kellően megoldani. Azok az igen t. képviselő urak, akik különösen városokat képviselnek, tanulságot tehetnek arról, hogy milyen állapotban vannak, egyes üzemek, már ott állanak, hogy majdnem teljesen tönkremennek, és majdnem tehetetlenül állanak a városok ezeknek az üzemeknek helyrehozatala tekintetében és tehetetlenül állanak az ujabb feladatok megoldásával szemben. Sajnos, a tőkeviszonyok nem olyanok, hogy ma azzal a könnyedtséggel tudjanak fordulni a magyar városok a belföldi hitelintézetekhez, amint ez a háború előtt történt, mert ma erre a mi hitelintézeteink kellőleg felkészülve nincsenek. Ez terelte a városokat abba az irányba, hogy másutt, vagyis a külföldön keressék hitelszükségleteik kielégítését. Egyáltalában nem áll az, minthogyha a kormány saját iniciativájából vette volna kezébe a kérdést, ellenkezőleg, a városok mindent megkíséreltek a maguk részéről, hogy ezt a kérdést dűlőre vigyék s ezért a kormány közbelépését kérték. Csak arra akarom figyelmeztetni az igen t. Nemzetgyűlést, hogy valamivel több mint egy éve kerültem a pénzügyministeriumba és már akkor megjelentek előttem a városok képviselői és kérték, hogy vegyük valamennyire kézbe az ügyet, mert látják, hogy a magok erejével nem tudnak megküzdeni ezzel a kérdéssel. Azt hiszem, nem kell itt sokat magyaráznom, mert mindenki, aki a hitelélet alakulását csak valamennyire is ismeri tisztában van ezzel a kérdéssel. Akkor, amikor a szokásos forma mellett kell lebonyolítanom kölcsönügyleteket, amely forma az egész világpiacon ismeretes — értem ezalatt a kötvényrendszert — kérdem mindenkitől, eltudja-e képzelni, hogy minden kis város meg tudjon fordulni a világpiacon és el tudja ott helyezni saját kötvényeit? Ez a legelső előfeltétele annak, hogy hitelhez jussanak a városok. Sajnos, ugy látom, hogy ezt nem értik meg sokan és nem látják meg ennek a kérdésnek horderejét. Addig amig a városok a magyar pénzintézetekhez tudtak fordulni s ezek a pénzintézetek könnyedséggel tudták rendelkekezésre bocsátani a pénzt, a kötvénykibocsátás problémája nem merült fel. De mihelyt ennek akadályai vannak, szembe találjuk magunkat ezzel a problémával. Méltóztassanak csak utánanézni az utolsó évtizedek hitelpolitikája fejlődésének és azt fogják látni, hogy csak kivételes városok voltak egész Európában azok, amelyek rendelkeztek a kötvénykibocsátás jogával vagy e joggal élhettek. Nálunk is csak Budapest, Zágráb és Fiume és Pozsony voltak azok a városok, amelyek ilyen kötvénykibocsátási joggal rendelkeztek. Ennek egyrészt az volt a magyarázata, hogy nagyon sok gazdasági előfeltételt kivan meg egy ilyen kötvénykibocsátási jog gyakorlása, másrészt "mindig kongruenciába kell azt hozni az államkölcsön- és hitel ügyleteivel is. Hogy nézne ki az a közhitel szempontjából, ha minden kisváros megjelenhetnék a világpiacon, amely talán azzal sincs tisztában, hogy micsoda felelősség és kötelezettség áll fenn ezekkél a kötvényekkel szemben. Én csak arra mutatok rá, hogy az árfolyam elhanyagolásával végeredményben az országnak közhiteiét lehet megrontani. Ilyen körülmények között mindenki természetesnek fogja találni, hogy egyes városoknak nem sikerülhetett a külföldi kölcsön felvétele, de másrészt természetesnek fogja találni azt is, hogy a kormánynak, helyesebben a pénzügyministernek a kötvénykibocsátási jog terén továbbra is a legrigorózusabban kell eljárnia, ha nem akarja, az ország közhitelét aláásni. (Ugy van! jobbjelöl,) Ilyen körülmények között érthető volt, hogy az egyes városok nem tudtak boldogulni az ő hitelkeresésükkel. Arról nem akarok beszélni — hiszen ez egészen természetes, ez a mai időket különösen jellemzi, — hogyha valahol egy üzleti lehetőség jelentkezik, azok az ügynökseregek, amelyek folyton le akarnak csapni minden üzletre, mindenütt ott vannak. Azok mindig azt hiszik, hogy ők fogják az üzletet megkapni, ők fogják megkötni, mindenféle felhatalmazásokat keresnek minden oldalon, és ha sikerül a kérdés megoldása ilyen reális utón, akkor ezek azok, akik a legerősebben csaholnak, tulaj donképen azért, mert elveszítették az üzletek után járó províziókat, amelyeket egyébként úgysem kaptak volna meg, sohasem, mert sohasem tudták volna azt az üzletet megkötni. (Ugrón Gábor : Állandóan kilincselnek minden képviselőnél !) Még csak arra akarok rámutatni, hogy méltóztatnak megítélni ebből a törvényjavaslatból, hogy az a hitelszükséglet, amely ezidőszerint kielégítésre vár, elég szerény keretek között mozog. Ha ezeket a kereteket többszörösre méreteznénk, most mindjárt a kezdő lépésnél, kérdem, nem azt jelentené-e esetleg kifelé, hogy itt túleladósodás következik be, hogy itt mindenki külföldi tőke után szalad. Csak az látja tisztán és reálisan a dolgokat, aki át tud tekinteni mindent, mert akkor látja, hogy tulajdonképen kis összegről és a tényleges szükségleteknek csak kis részéről van szó. További szükségletek várnak ugyan még kielégítésre, amelyeket reális utón talán meg is lehet oldani, de a megoldást mindig megnehezítik azok, akik hívatlanul megjelennek az ő üzletkereséseikkel. Olyan észrevételek merültek fel, hogy a kormány a városok nélkül tárgyalt volna. Én teljesen szabadjukra hagytam a városokat, bár előre láttam, hogy nem fognak sikerülni tárgyalásaik. Kénytelen voltam azonban ezt megtenni, hogy még a legkisebb vád se érje a kormányt azért, hogy nem engedtük meg a szabad mozgást. Amikor látták a városok, hogy tárgyalásaik sikerre nem vezetnek, a városok kongresszusa múlt évi szeptember 15-én tartott üléséből felkérte a kormányt — se felterjesztésnek én csak a végét olvasom fel, — hogy (olvassa) : »méltóztassék a városoknak segítségére jönni, ezenkívül pedig a városi hitelügyek intézményes rendezése, illetőleg központosítása végett a fentebb jelzett javaslatunk értelmében kongresszusunk elnökségével érintkezésbe lépni«. Egészen helyes dolog is volt, amit a városok kongresszusa tett, mert ha én csak egy-két gazdag város hiteligényeit akarom kielégíteni," azzal legyen tisztában mindenki, hogy ezt könnyebben meg tudom tenni, mert nem meg88*