Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXIV. kötet • 1925. június 22. - 1925. július 10.
Ülésnapok - 1922-444
A nemzetgyűlés 444. ülése 1925. évi július hó 8-án, szerdán. 559 és varmegyei háztartások rendezésénél az érvényben lévő jogszabályokat és a tényleges szükségleteket összhangba hozni?" Elnök: Az interpelláló képviselő ural illeti a szó ! Farkas Tibor : T. Nemzetgyűlés ! Eredetileg ugy terveztem, hogy ezzel a kérdéssel hosszabban foglalkozom, azonban egy esemény a mai nap folyamán meggyőzött arról, hogy szükségtelen itt ezeket a kérdéseket bőven tárgyalni. Ma ugyanis félig már napfényre került egy pénzügyministeri rendelet, amely — díszére az agrár irányzatnak és a sokszor emiitett elhanyagolt vidéknek, — minden adókulcsnál le kívánja szállítani a szorzási számot, kivéve a földadót. — Ez annyira jellemző, hogy ezekután nem sok reményem van arra, hogy épen a vidéket érintő másik kérdésben, amelyet szóvá akartam tenni, valami nagy megértést találjak a pénzügyministernél, vagy a belügyministernél. Itt ugyanis arról volna szó, hogy a községi háztartásokra és a vármegyei háztartásokra nézve bizony csődöt mondott a szanálásnak olyan sokszor hangoztatott sikere. \ jogi szabályozás ugy van, hogy a községek, ugy-e felhaszná!hatják az 5% kereseti adót, amely a kis- és nagyközségeknél minimális összeg és számba nem jöhet, azonkívül vethetnek ki pótadót, amennyiben szükség van rá a községi háztartásban, 50% erejéig; ebből az 50 %-ból azonban még a vármeg3 r ei hozzájárulást is fedezniök kell a községeknek. Itt teljesen lehetetlen helyzet áll elő, mert ezenfelül egyes községekben olyan terheket is kell a községeknek fedezniök, ametyeket régebben állami hozzájárulásokból, vagy állami terhekből fedeztek. Nem akarom ezt részletezni, mert nem akarom a t. Nemzetgyűlésnek úgyis sokáig igénybe vett türelmét fárasztani, hiszen képviselő társaim közül is a legtöbben tisztában vannak ezzel. De az őket is érdekli velem együtt, mit óhajt a kormány cselekedni abból a célból, hogy egyszer már rend legyen. Annak bizonyítására, hogy mennyire tréfás esetek állhatnak elő, bátorkodom felolvasni a hivatalos lapból a tényállást és azt a nemzetgyűlés figyelmébe ajánlani. Zalavármegyében a jóváhagyott költségvetésben a községi hozzájárulást 2% ban állapították meg a községekkel szemben, a pénzügyigazgatóságok által közölt hivatalos adatok alapján. Ezt a költségvetést jóvá is hagyta a ministerium, megkezdődött a kivetés. Akkor egyszerre átir a pénzügyigazgatóság az alispánhoz, hogy tévedés történt, mert a kivetés alapjául vett 11,370.766 aranykorona annak idején tévesen közöltetett, mivel ez helyesen csak 2,060.879 aranykorona. Amikor tehát már a költségvetés jóvá volt hagyva és minden megtörtént, akkor ismét egy uj kivetést csináltak, amely azt eredményezi, hogy a községi pótadóknak 43%-ka lesz most a vármegyei hozzájárulás, az összes adók után 21 és fél százalék, amikor eredetileg a szanálási törvény szerint is 10%-nál több a vármegyei hozzájárulásnál a pótadó nem lehet. Tisztelettel kérdezem a belügyminister urat : hogyan lehet, hogy ilyen dolgok megtörténhetnek? Hogyan lehet — és erre talán a pénzügyminister ur tudna válaszolni — hogy az a pontos, kitűnő tisztviselői kar, amely épen ma kapott dicséretet a pénzügyminister úrtól, ilyen hibákat követ el, amelyek azt eredményezik, hogy a vármegyének egész költségvetése semmit sem ér, hogy a belügyministeri jóváhagyás után ujabb állapotot kell teremteni, mely abban áll, hogy a közgyűlés által eredetileg megszavazott költségvetés lényegesen eltér attól, amelyet most a szükséglet alapján ki fognak vetni. Ez felborítja a költségvetést annyiban is, mert amikor a hatóságok beadták igényeiket a közgyűlésnek, még ki sem merítették azt az összeget, amelyhez joguk van, még a 10%-ot sem érték el. Később azután kiderült, hogj' épen háromszor annyi a szükséges összeg, mint amennyi kontemplállatott Amikor ez megtörténhetik, mégis jogosult az a kérés, hogy egyszer már gondoskodjanak a pénzügyi és belügyi közigazgatás fejei arról, hogy amit rosszul csináltak, vagy elhibáztak a múltban, valamiképen reperáltassék." Annak idején, amikor Kállay pénzügyminister ur az első költségvetést, amelyet ugyan a nemzetgyűlés nem tárgyalt le, beterjesztette. Annak alapján híre ment, — hogj^ Magyarország tulajdonképen meglehetősen gazdag ország, holott nekünk ép ez ellen kellene küzdenünk. Híre ment, hogy Magyarország nagj r on gazdag, az ország vagyoni helyzete igen kedvező és most is a szanálás eredményéből az egész világgal közük annak abszolút fényes gazdasági eredményét. Azt mondják, hogy dt plusz van, hopy itt olyan feleslegek vannak, hogy nem voltunk kénytelenek igénybevenni a megszavazott kölcsön egyrészét, hogy itt gyöngyélet van. Nem akarják őszintén megmondani, hogy ujabban ebben az országban zsonglőrködlek, és hogy nagyon sok kiadást, amelyet akár a törvényhatóságok, akár a községek teljesítettek, végeredményben mégis az állami közigazgatás keretébe kell vonni. Mindazokat a terheket, amelyeket a városok és községek viselnek, — hiszem nemcsak az államnak, hanem a városoknak is vannak iskolái, és eg} r éb intézményei — tehát mindezeket a közterheket figyelembe kell venni akkor, amikor az ország gazdasági helyzetéről képet alkotunk. Nem lehet ugy dolgozni, hogy kimutatjuk, hogy az államháztartás egyensúlya helyreállt, hogy óriási pluszok vannak, és azután ideállunk a nemzetgyűlés elé, hogy ezekről a pluszokról rendelkezzék, beruházásokat engedélyezzen, ugyanakkor, amikor az állam olyan kiadásokat eszközölt, amelyek a múltban csak azért voltak lehetők, mert az igazság szavára hallgatva, az állam ezeket az összegeket segély formájában a községek és a törvényhatóságok rendelkezésére bocsátotta. Ezek azonban most megszűntek, a terhek egyrészét tehát áthárították a községekre, az önkormányzati testületekre. Hogy most ezek hogyan állanak, és boldogulnak, ezzel tulajdonképen senki sem törődik, és ezt a kérdést az igen t. kormány egypár formális jogi szabályozással megoldottnak tekinti. Évek óta igéri komoly formában, ministeri nyilatkozatokkal, hogy itt valami történni fog, azonban nem történik semmi. Ezt a kérdést én azért hoztam ide, hogy a nyári szünet előtt az ország közönsége és a nemzetgyűlés tagjai információt kapjanak ebben a kérdésben. Elnök: Az interpelláció kiadatik a belügy- és pénzügyminister uraknak. Következik Györki Imre képviselő ur interpellációja a kereskedelemügyi minister úrhoz. Kérem a jegyző urat szíveskedjék az interpelláció szövegét felolvasni. Perîakî. György jegyző (olvassa): »Van-e tudomása a minister urnák arról, hogy a m. kir. posta- és távírda vezérigazgatóságtól, illetve az alája rendelt telefonigazgatóságtól tömegesen bocsátottak és bocsátanak el alkalmazottakat a nélkül, hogy az elbocsátottakat a szanálási törvényben megállapitott végkielégítésben részesítenék ? Hajlandó-e a minister ur intézkedni, hogy az elbocsátott alkalmazottak a törvényben biztosított végkielégítéshez hozzájussanak ?« Elnök : Az interpelláló képviselő urat illeti a szó. Györki Imre: T. Nemzetgyűlés! Most, amikor az állami alkalmazottak anyagi helyzetének javítását célzó törvényjavaslatot tárgyalta a nemzet gyűlés, nem lesz érdektelen rámutatni arra, hogy addig, amíg az állami alkalmazottak aktiv szolgálatot telj sitő részén a kormányzat, ha kismérték79 .
