Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXIV. kötet • 1925. június 22. - 1925. július 10.

Ülésnapok - 1922-442

A nemzetgyűlés 442. ülése lí a szanálás müvét létrehozatták velünk, ellenhen annak, hogy a kormány a pénzügyi diktatúrát magának megszerezte, egyik célja az is volt, hogy amikor népszerűtlen lépéseket kell tennie, arra hivatkozhassak, hogy : Nem tehetek róla, Pilátusként mosom kezeimet, ezt az entente parancsolja. Arról azután megfeledkezett a kormány, hogy ezt a helyzetet ő idézte elő, ő juttatott bennünket abba a helyzetbe, hogy az entente parancsolhassa nekünk, hogy mit csináljunk. Ahelyett, hogy a kormány becsületesen ideadott volna a műit év húsvétjának hetében, hogy, kérem, nekem a nemzet megmentése érdekében szükségem lesz az adóztatás terén olyan lépésekre, amelyek népszerűtlenek és amely lépéseknek megtételével fel fogom áldozni, meg fogom gyülöltetni magamat is, ahelyett, hogy ideadva azt mondotta volna, hogy nekünk ennyi és ennyi tisztviselőt el kell bocsátani és ezeket elbocsátjuk a saját felelősségünkre, elment az entente-tal szanálást csinálni, az entente-tól kikunyorálni egy-két szakaszt, hogy az entente nekünk parancsolhasson. Nem álltak ide férfiasan, hogy ezt mi akarjuk, mert helyesnek látjuk, szükségesnek tartjuk a nemzet megmentése érdekében, hanem ideadtak az entente parancsával, azt mondva, haragudjatok arra a kutya entente-ra, amely mindezt kivánja. Kicsit meg akarták menteni népszerűségüket befelé. De a hazugságok nem tarthatnak örökké, a hazugságok lejárják magukat és mindaz, amit hazugságra építenek, összeomlik. Most már kezd összeomlani, mert ez a javaslat is, amellyel segíteni akarnak, amellyel tisztviselői fizetésemelést, beruházást határoznak el és adókat csökkentenék, semmi egyéb, mint bevallása annak, hogy mindaz, ami ezideig volt, hazugság. Ha nem hazugságon épült volna fel az az u. n. szanálási mű, most nem volna szükség tisztviselői fizetésemelésre, mert akkor, ha a szanálással tényleg egészségessé váltak volna az állapotok közgazdasági életünkben is, tényleg normális funkcionálásba jött volna ipari, kereskedelmi és mezőgazdasági életünk, szabályos termelés, szabályos forgalom és szabályos kereseti lehetőségek alakultak volna ki. Ehelyett megingott közgazdasági életünk, zavarok keletkeztek mezőgazdasági, ipari és kereskedelmi életünkben. A vérkeringés nem volt törvényszerű, zökkenések jöttek és a vége az lett, hogy nagy zűrzavar, anarchia keletkezett, mely fokozta a drágaságot, fokozta a nyomort és most természetesen, hogy az a javadalmazás, amelyet megállapítottak, arra számítva, hogy a szanálás következményei normálisak lesznek, de facto nem elég a megélhetéshez, amellett nyomorogni kell, abból nem lehet eltartani a tisztviselőnek önmagát, de — ami még fontosabb — feleségét és gyermekeit. ( Ugy van ! Ugy van ! a baloldalon.) Az állam azért állam, hogy egyesek boldogulását elősegítse. Az állam azért állam, hogy azt a legeslegprimitivebb kötelességét teljesítse, — amelyet, ha megtagad, nevére sem méltó — hogy gondoskodjék egy olyan állapotnak létrehozásáról, amelyben mindenki, aki dolgozni akar, legalább mindennapi betevő falatját megszerezhesse és megszerezhesse azokat az életfeltételeket, amelyek közepette emberi módon élhet. Konstatálnunk kell, hogy ez a kormány még azt sem tudta megtenni, hogy ha valaki becsületesen dolgozni akar és dolgozik is, legalább mindennapi kenyerét magának, feleségének és gyermekeinek megkereshesse. Ezekről a padokról nagyon hatásos volna állást foglalni a tisztviselői fizetések emelése ellen. Ez ellen erkölcsileg sem lehetne kifogást tenni, megérthető is volna, mert mikor ez a szó »tisztviselő« ajkunkra tolul, vagy csak eszünkbe is jut, akkor csak rosszra gondolhatunk. Az ellenzék nemcsak most az utolsó hét esztendőben, — bár különösen most — de szinte évtizedek és évszázadok óta már »55. évi július hó 6-án, hétfőn. ill mindig csak arra gondolhat, hogy ezek azok, akik a kancsukát kezükben tartják, ez az a kozákosztály, amely arra van hivatva, hogy minket elnyomjon. Mi azonban igazságosak akarunk lenni, mi nem szubjektív szempontokból dolgozunk, mi nézzük a realitásokat és objektivitásunkban belátjuk, be kell látnunk, hogy a kancsukát a tisztviselő nem a maga akaratából, a maga szive és esze diktandójából veszi a kezébe. Belátjuk, hogy azokat a gonoszságokat, amelyek különösen választások alkalmából elkövettetnek, hogy kivezényelnek rendőr- vagy csendőrlegénységet, tiszteket és azokat az állampolgárokat, akik ezt az államot fentartják, őket is fizetik, megakadályozzák legelemibb joguk gyakorlásában, nem a maguk akaratából cselekszik ; az a biró, aki összetép egy mandátumot, aki a törvény nyilt rendelkezései ellenére a legcsunyább hatalmi túlkapásokat követi el, nem maga akarja azt tenni, hanem ez a rendszer, a kormány, az ő felettese parancsolja rá, kényszeríti bele ezekbe az alávaló törvénnyel ellenkező cselekvésekbe. ( Ugy van ! Ugy van ! a baloldalon.) Mégis meg kellene egyszer már gondolni, amikor ilyen problémák megoldásra kerülnek, hogy végre a közalkalmazottak nagy kasztját fel kellene szabadítani az alól, hogy egyszerűen csak kopók vagy kancsukázó eszközök legyenek a magyar nép felett. Annak a kérdésnek megoldásánál, hogy a tisztviselőknek tisztességes megélhetést, javadalmazást kell biztosítani, sok lélektani szempont is közrejátszik. Nem elég az, hogy egy ország el tujda és el akarja tartani tisztviselőit, hanem kell az is, hogy az ország ezt szívesen tegye, ne morogjon, ne elégedetlenkedjék, ne keseregjen, hogy azokat kell neki eltartania, akiket tulaj donképen csak arra használnak fel, hogy őt, a népet, amely mindenkit eltart ebben az országban fékentartsák, kancsukázzák, elnyomják, kínozzák. Ahhoz, hogy mi a tisztviselői javadalmazásokat kedvvel, szívesen emeljük, nivón tartsuk az is kell, hogy a magyar tisztviselői kar ugyanúgy használtassék fel, mint ahogy az a civilizált országokban mindenütt történik. Ha átérünk a Lajtán, már látjuk a különbséget. Méltóztassék csak megnézni a külföldi tisztviselői kart. Mindenütt, minden lépésében azt érzi a polgár, hogy a tisztviselő azért van, hogy neki javára váljék, "hogy őt kiszolgálja, tenyerén hordozza, dédelgesse. (Dréhr Imre : És Romániában ?) Arról beszélek, hogy menjünk nyugat felé. Ha t. képviselőtársam Romániára, Kinára és nem tudom még mely államokra hivatkozik, akkor ne méltóztassék Magyarországnak a civilizált állam nevét adományozni. Nem mentem keletre példákért. Keletre példákért csak önök mennek. (Zaj a középen. — Dréhr Imre : Menjen a csehekhez !) Önök veszik arról a sablont, hogy amint Oroszországban kancsukázott a tisztviselő, ugy legyen itt is. (Dréhr Imre : Nézze meg a Felvidéket !) Önök onnan veszik a példát és így képzelik el a tisztviselőket. Ez a bűn és ez a baj. Mert akkor a tisztviselők és a nép között a visszavonás magvait hintik el. (Dréhr Imre : A visszavonást azzal hinti el, hogy kancsukázásról beszél 1) Nem avval hintem el, hanem azok a tértyleg létező gonoszságok okozzák a visszavonást, amelyekre rámutatok — ami a nagyatádi, rétsági, vagy egyéb választásokon történt, vagy ami az én választásomon is történt, hogy derék, előkelő polgárokat összeszednek és csendőrök között elviszik, vagy ami Nagyvázsony ban történt, ahol csendőr-kordont állítottak az utcán a szavazók elé, mert elég volt már a kormánypárti szavazat és nem akarták, hogy a többi is odamehessen. Ezek a tények azok, amelyek a visszavonást elhintik és ezekre mutattam rá. (Dréhr Imre : Általánosságban beszélt !) Méltóztassék végignézni, mire használják fel a rendőrhatóságokat ? Arra, hogyha az ellenzék NAPLÓ. XXXIV. m