Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXIV. kötet • 1925. június 22. - 1925. július 10.
Ülésnapok - 1922-442
476 A nemzetgyűlés 442. ülése 1925. évi július hó 6-án, hétfőn. változtat ugy, hogy ez az ország szempontjából külön megterhelést nem jelent. (Baross János : De a végén mégis csak mi fizetjük, ha más jogcímen is ! — Zaj a jobboldalon. — Baross János : Lehetetlen dolog az, hogy jóvátételt fizet egy olyan ország, amelynek háromnegyedrészét elvették !) Ami már most a harmadik kérdést, a magyar kisebbségek állampolgári jogainak védelmét illeti, (Halljuk! Halljuk !•) itt egy rendkívül súlyos és tényleg ezreknek exiszteneiájába vágó kérdésről van szó. A ministerelnök ur legutóbb a genfi tárgyalások alkalmával beszélt az állampolgársági kérdésről a cseh külügyminister úrral és e beszélgetések eredményekép már egészen közeli időben újból felvétetnek az erre vonatkozó tárgyalások, amelyeknél — amint méltóztatnak tudni — épen az illetőség kérdésében, amelyről a t. képviselő ur beszélt, igen lényeges eltérés van a cseh kormány és a magyar kormány felfogása között. Ezek a tárgyalások már egészen közeli időben megfognak indulni és a magam részéről nem tartanám helyesnek, hogy e kérdésben most további nyilatkozatot tegyek. (Esztergályos János : A lengyel kereskedelmi szerződésről is valamit !) A magam részéről még csak egy megjegyzést kívánnék tenni. A t. képviselő ur beszéde folyamán a magyar nemzeti hadseregről is szólt és szólt a magyar nemzeti hadsereg ruházkodásának kérdéséről. Azt hiszem, egészen természetes, hogy az uj helyzetben sok minden egyéb megoldandó kérdés között ezzel a kérdéssel is kell foglalkoznunk. És én azt hiszem, hogy azt a módot, amellyel a t. képviselő ur erről a kérdésről beszélt, valamenynyien elitéljük. (Általános helyeslés jobbfelől. — Baross János : Szót kérek ! — Szilágyi Lajos : Személyes kérdésben.) Elnök : A képviselő urnák a házszabályok értelmében csak akkor van joga személyes kérdésben felszólalni, ha ezt az elnök szükségesnek látja. Minthogy ennek szükségét nem látom, képviselő urnák módja lesz személyes kérdésben a napirend megállapítása előtt felszólalni. Áttérünk napirendünkre, amely szerint következik az állami alkalmazottak anyagi helyzetének javításáról, a beruházásokról és egyes adóügyi rendelkezésekről szóló törvényjavaslat (írom. 872, 874) tárgyalása. Szólásra következik ? Láng János jegyző : Farkas Tibor ! Elnök : A képviselő ur nincs jelen, tröltetik. Láng János jegyző : Rupert Rezső ! Rupert Rezső : T. Nemzetgyűlés ! Ha végigolvassuk ezt a javaslatot, amelyről szó van, az első gondolat az, hogy ez a javaslat védekezés a szanálás rendszere ellen. Amikor a szanálási törvényjavaslatot tárgyaltuk, eléggé" figyelmeztettük a kormányt arra, hogy ezzel a szanálással tulajdonképen romlásba dönti az országot, mert ennek a szanálásnak semmiféle józan, becsületes célja nincs, csak egy célja van, az, hogy ez a hatalmi rendszer, amely itt ül az ország nyakán, megmentse saját magát önmagának és megmentse a maga számára a hatalmat, kerüljön ez akármennyibe. Az azóta elmúlt idő beigazolta, hogy ez a mi felfogásunk helyes, és az egész szanálási törvény nem irányult másra, mint amire megmondottuk, arra az öncélra, hogy ez a kormány megmentse magát ; és mert a belső helyzetben "ez lehetetlen volt, külföldi segítséget vett igénybe, hogy ez a megmenekülés sikerüljön. Rámutattunk már arra, hogy ez a törvény nem az országot akarja szanálni, nem a magyar nemzetnek, a magyar népnek sorsát akarja megkönnyíteni, nem államháztartásunkat akarja rendbehozni. Rámutattunk arra, hogy a t. kormány, amikor a maga érdekeit követi, nagyon is tisztában van és tisztában kell lennie azzal, hogy a magyar nemzet, Magyarország a még megmaradt kincseivel, vagyonával, tulaj donképen kifelé más államokat szanál. Ez — nem a mi szanálási törvényünk, hanem szomszédainknak és messzebbfekvő más nemzeteknek szanálása — jó üzletkötés volt a mi bőrünkre. Igazolja ezt az elmúlt idők eredménye és igazolja a költségvetés is. Kiderült, hogy a szanálás második időszakában nem vettük igénybe a külföldi kölcsönt. Az ott maradt a depóban, ahová letették és mégis, nemcsak hogy helyrehoztuk megromlott pénzügyi helyzetünket, hanem ma, a szanálás második időszakában, félévében már tetemes plusszal is dolgozunk deficit helyett. Rizonyitja költségvetésünk, hogy saját magunk, a magunk erejéből szanáltuk pénzügyi helyzetünket. Nemcsak szanáltuk, hanem ennél még sokkal többet hoztunk össze. Nagyobb állami bevételek keletkeztek, mint amennyi kiadásunk volt, hiszen a költségvetésünk most 4159 millió korona többlettel végződik. A számok kétségbevonhatatlan ereje biztosítja, hogy nem volt szükséges eladósitani ezt az országot. Mert eladósitottuk az országot, amikor azt a 250 milliós kölcsönt, amellyel szemben a költségvetés maga orditja, hogy nincs rá szükség, igény be vettük. Eladósitottuk és eladtuk az országot, mert ennek a 250 milliónak nem csak az az ára, hogy amire húsz év alatt visszafizetjük, körülbelül 1800 millió aranykorona lesz abből a 250 millióból, amely összeget évenként a magyar közönségnek, a magyar népnek kell kiizzadnia, hanem emellett még gazdasági függetlenségünket is feladtuk, mert arra köteleztük magunkat a szanálási törvényben, hogy a szomszédokkal és a távolabb eső államokkal is kedvező kereskedelmi szerződéseket kötünk. Mit jelent az, kedvező, méltányos kereskedelmi szerződéseket kötni ? Azt jelenti, hogy vámpolitikánkat, export-import politikánkat a külföldi nemzetek érdekeihez alkalmazzák, tehát odadobjuk a magyar területet, Magyarország megmaradt részét piacnak az idegen ipar számára, vagyis elgyarmatositjuk magunkat. Ez az elgyarmatositás sikerült. Emellett politikai, pénzügyi, gazdasági függetlenségünket, sőt államgazdasági függetlenségünket is, mert méltóztatnak látni, hogy egy részről itt ül a népszövetségi főbiztos ur, aki mindenbe beleszól, másfelől pedig el kell mennie kormányunknak Genfbe raportokra, ahol számon kérnek tőle dolgokat, számon kérik tőle azt is, hogy saját magunk keservesen kiizzadt pénzünket, amit az adózásból megtakaríthattunk, mire költjük el. Láthatjuk már, békaevés volt az egész szanálási törvény és most arra törekszünk, hogy csip-csup törvényekkel meg nem történtté tegyük azt, hogy a békát megettük. Mert ezt a javaslatot, amely most itt fekszik előttünk és amely azt célozza, hogy a tisztviselők javadalmazását emeljük, illetve megélhetésüket biztosítjuk, amely azt célozza, hogy egyes hasznos beruházásokra pénzt adjunk és a túlságos adóterheken könnyitsünk, az úgynevezett szanálási törvény teszi szükségessé, mert a szanálási törvény meghozatala után igen sajátságos praxis kezdett érvényesülni. Általános nemzetsorvadás rendszere kezdett rágni, kiszipolyozni, nyomni, elpusztítani bennünket. Amikor a kormány a szanálási törvényt kézbekapta és ezzel a pénzügyi diktatúrát magának megszerezte, hatalmát rögtön arra használta fel, hogy olyan súlyos adóztatást kezdett, amelyet a saját felelősségére nem mert volna megkezdeni. Hiszen a szanálási törvényre a saját maga megmentésén kivül azért is szüksége volt, mert a kormány tudta, hogy neki bizonyos népszerűtlen intézkedéseket kell tennie a tisztviselőkkel és az adózó polgárokkal szemben is. Tudta, hogy nagyon hálátlan és nem rokonszenves lépéseket kell tennie. A szanálási törvénynek csak egyik mellékszempontja volt az, hogy