Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXIV. kötet • 1925. június 22. - 1925. július 10.

Ülésnapok - 1922-439

S74 A nemzetgyűlés 43,9. ülése Í92B. évi július hó 2-án, csütörtökön. vezetjük kissé csendesebb vizekre és megnézzük ennek a kérdésnek jogi, politikai és gyakorlati jelentőségét. Én ebben a kérdésben a t. elnök úrral szemben azt a felfogást vallom, — s azt hiszem, hogy az elnök ur is módosítani fogja ebben a tekintetben eddigi felfogását, — amelyet az igen t. előttem szóló képviselő urak közül Szilágyi Lajos és dabasi Halász Móric t. képviselőtársaim kifejezésre juttattak, hogy tudniillik ez a matéria tulajdonképen a nemzetgyűlés részéről már elintéztetett. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Szilágyi Lajos igen t. képviselőtársam helyesen mutatott rá a 14. §-nál hozott határozatra, helyesen mutatott rá a 14. §-nak a 174. §-szal való összefüggésére. Ha ezt a két szakaszt összevetjük, azt látjuk, hogy a szavazás a 14. § szerint kötelező, a 174. § 3. bekezdése szerint pedig nem esik büntetés alá az, aki bár szavazati jogát nem gyakorolta, de megjelent a szavazatszedő-küldöttség előtt. Ezt az összefüggést most még kiegészíti egy másik rendelkezés is, amelyet a nemzetgyűlés szintén elfogadott, nevezetesen a 72. § 2. bekezdésének az a rendelkezése, amely szerint, ha megjelenik egy választó, de nem szavaz, azt is fel kell jegyezni, hogy az illető megjelent, de nem szavazott. Ez a három szakasz a maga összefüggésében tartalmilag valójában azt jelenti, hogy a kormány azon az állásponton volt, hogy szavazás végett mindenkinek meg kell feltétlenül jelennie, de ha nyilt a szavazás, akkor szavazatát nem kell leadnia. Tehát minthogy a javaslat eredetileg igy volt fogalmazva, abból a három rendelkezésből, a 14., 72. és 174. §-ok konfigurációjából az tűnik ki, hogy eredetileg az az álláspontja volt a kormánynak, amelyet Szijj Bálint t. képviselőtársam megint felújított, ennélfogva a 14. §-ra vonatkozólag hozott határozattal ez a kérdés már elintéztetett. A régi katonai törvényekben volt egy büntetés, amely súlyos és gyalázatos bűntetteknek volt a büntetése, az úgynevezett vesszőlüttatás. Ez a büntetés abból állt, hogy az illető elitéltnek társai sorfala között kellett végighaladnia és amig végighaladt társai között, azok ütlegelték, korbácsolták. Ez meggyalázó büntetés volt. Ha Szijj Bálint t. képviselőtársam indítványát elfogadják, ez hasonló lenne ilyen vesszőfuttatáshoz. Annak, aki ott megjelenni nem akar, ellenséges környezetben, villogó szemek tüzében, bosszús fenyegető arcok előtt kellene megjelennie annál a küldöttségnél, hogy azután kijelenthesse, hogy szavaz, vagy nem szavaz. Tessék csak emberileg elképzelni, hogyan lehet arról szó, hogy valamelyik választó kénytelen legj^en megjelenni a szavazatszedő küldöttség előtt akkor, amikor két ellensége a jelölt, mondjuk, két személyes ellensége : az egyik az apját ölte meg, a másik a testvérét. (Rcnezes János : Olyan jelölt is lehet?) Tisztelt képviselőtársam, tessék a közeimultra visszagondolni, tessék itt ebben a Házban is szétnézni és akkor majd meg fogja érteni, hogy ilyen eset is lehetséges. De ne menjünk ilyen messze ! Ez iskolapélda, ad absurdum vitele a kérdésnek. Maradjunk közelebb. Lehet, hogy pl. egy kisgazda-kerületben fellép egy szocialista és fellép egy mágnás. Mindkettőnek más a politikai programmja, mint annak a kisgazdának, aki abban a kerületben van. Miért kényszeritsük arra, hogy egyikre vagy másikra szavazzon, vagy, ha nem akar szavazni, megjelenjék ott a küldöttség előtt és kitegye magát befolyásolásoknak? Az emberiességnek, a humanizmusnak is kérdése ez és egyúttal gyakorlati kérdés is abból a szempontból, hogy amikor valaki, egy tanyán kinn élő ember elhatározza, hogy nem szavaz, mert neki egyik jelölt sem kell, sőt mindkettőtől talán undorodik, miért kényszeritsük arra, hogy messze tanyáról, vagy — ha nem tanyarendszefü választókerületről van szó — messze községből, talán 30—40 kilométernyi távolságból hiába bemenjen. (Csontos Imre : Végezze el alkotmányos kötelességét !) Én nem vagyok az ellen, hogy ide kisgazdaképviselők beválasztassanak. Kezdettől fogva azon az állásponton voltam, vagyok és maradok, hogy nagyon helyes, ha itt vannak. Miért tartottuk ezt helyesnek? Nem azért, mintha tőlük a törvényhozásban való jártasságot vártuk volna, ahhoz a művészethez való értést, amely a törvényhozást jelenti, s amely előző iskolázottságot tételez fel, hanem azért tartottuk helyesnek, mert azt vártuk tőlük, hogy legalább jó szívet hoznak ide. Méltóztassanak most azzal a jó szivvel gondolkozni és érezni és megítélni azt, most már saját maguk is, vájjon megengedhető-e az az embertelenség, hogy egészen hiába, nyilvánvalóan hiába oda citáltassék, messze vidékekről odakényszerittessék egy választó, mint egy szegény áldozat, szegény birka, amikor előre biztos, hogy nem fog szavazni. (Felkiáltások a jobboldalon : Hát a titkosnál nem kell !?) Tisztelt képviselő társaim, a titkos választókerületek földrajzilag mindig igen kis területre határoltak, egyetlenegy város területére, tehát csak arról lehet szó, hogy annak a választónak kis utat kell megtennie, ellenben a nyilt szavazásos kerületekben, ahol 32 község van, vagy négyötszáz tanya, amelyek messze esnek egymástól, már nem olyan könnyű technikailag az, hogy az a választó megjelenjék. Másodszor pedig : titkos választásnál nincs kitéve annak, hogy vesszőfuttatást végezzenek vele, hogy ott villogó szemek, fenyegető arcok, vagy közbeszólások őt valamely irányban befolyásolják, mert bemegy abba a helyiségbe és ott csak lelkiismerete előtt számol. Kérem tehát t. képviselőtársamat, méltóztassék visszavonni indítványát és kérem a kormányt és a nemzetgyűlést, ne méltóztassék azt elfogadni. Mert az, amit t. képviselőtársam akar, hasonlatos ahhoz a Caligula-logikához, amikor Caligula megtiltotta a consuloknak, hogy az actiumi csatát megünnepeljék, mert ha megünneplik, akkor megbünteti őket, de viszont kijelentette azt is, hogy ha nem ünneplik meg, akkor is megbünteti őket. T. képviselőtársam javaslata is ilyen. Szavazniuk kell a választóknak, mert ha nem szavaznak, megbüntetik őket — vagy igy, vagy ugy. Caligula-féle dilemmák elé a mai korszakban nem lehet az embereket állítani. Elnök : Szólásra következik? Forgács Miklós jegyző : Senki sincs feliratkozva. Elnök : Kivan még valaki szólni? (Nem !) Ha senki szólni nem kivan, a vitát bezárom. A belügyminister ur kivan nyilatkozni. Rakovszky Iván belügyminister : T. Nemzetgyűlés ! (Halljuk ! Halljuk !) Méltóztassanak megengedni, hogy mindenekelőtt is azzal a kérdéssel foglalkozzam, vájjon a Nemzetgyűlés a Szijj Bálint igen t. képviselőtársam által felvetett kérdésben döntött-e már, igen vagy nem? Az én nézetem szerint is csak teljes objektivitással lehet kezelni ezt a kérdést. Én azt találom, hogy ez az okfejtés, amelyet egyes ellenzéki képviselő urak előadtak, hogy nevezetesen a Ház már döntött ebben a kérdésben, mert a 14. § összefügg a 174. §-szal, nem áll meg. A 14. § ugyanis keret-intézkedés volt, amelyre vonatkozólag a nemzetgyűlés tényleg bizonyos álláspontot foglalt el, a 174. §-t azonban még nem tárgyaltuk, a 174. § felett még döntés nem volt, a nemzetgyűlésnek tehát a 174. § elfogadásánál, vagy esetleges módosításokkal való kiegészítésénél lesz módja arra, hogy a 14. §-nak, mint keret-szakasznak tartalmát megadja és igy mindaddig, amig a 174. § felett döntés nem történt,