Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXIV. kötet • 1925. június 22. - 1925. július 10.

Ülésnapok - 1922-438

344 A nemzetgyűlés 438. ülése 1925. évi július hó 1-én, szerdán. sok nincsenek rendszeresítve. Ugyanekkor megemlítette t. képviselőtársunk azt is, hogy a kereskedelemügyi ministerium valami intézkedést már mégis tett, amennyiben 1924. szeptember 24-én kiadott egy rendeletet, amellyel kötelezővé tette a rádiókészülékek és a kis felvevő állomások bejelentését. Ugyanekkor megígérte a kereskedelemügyi minister ur, hogy a végrehajtási utasításokat is ki fogja bocsátani, amelyekben szabályozva lesz, hogy kinek és milyen feltételek mellett szabad és milyen felvevő állomásokat szabad beszerezni, illetőleg tartani és eldöntésre kerül a leadó állomás kérdése is. A minister ur Karaffláth t képvi előtársunk interpellációjára adott válaszában azzal védekezett az ellen, hogy az, ami már mindenütt az egész civilizá t világban megvan, miért nincs meg nálunk és hogy a rádió ügy miért probléma még mindig: mert kiforróban van és az államot nem lehet belevinni abba, hogy megrendeléseket tegyen, amelyek hamarosan elavulhatnak vagy meghaladottaknak bizonyulhatnak. Azonban azt mondta akkor Walko kereskedelemügjá minisler ur, üogy a végrehajtási utasítások mégis készülnek és mar túlmentek a hivatalos fórumok retórláin, szakemberek elé kerülnek és még ebben a hónapban — mondotta ő — 1925 januárjában valószínűleg megjelennek a végrehajtási utasítások, de ha akkor nem, mindenesetre a legközelebbi hónap elején. Azt mondotta a kereskedelemügyi minister ur, hogy ezeket a végrehajtási utasításokat ki fogja bocsátani és akkor megindulhat a készülékek importja ava y belső ipari előállítása is, egyáltalában rendeződik az egész kérdés. A minister ur ezen kijelentésére felállott Karafíiátb Jenő t. képviselőtársunk és azt mondotta, hogy a minister ur válaszát tudomásul veszi abban a biztos reményben, hogy az úgynevezett végrehajtási utasítást a kereskedelmi minister ur legkésőbb a jövő hó elején megjelenteti. Azóta hónapok teltek el. Ez a kis legenda is, amelyet itt felolvastam, előadtam, bizonyítja, hogy mit érnek nálunk komoly dolgokban, komoly ügyekben, ityen komoly ügyben is, mint a rádiókerdés és egyúttal olyan könnyű ügyben is, minta rádiókérdés, — a kormánynak, egyes ministereknek nyilatkozatai, (Ugy van! a kzélsöbalol dalon.) kategorikus formában tett bejelentései, hogy a jövő hó elején megjelenik ez a végrehajtási uta sitás. Az ember megborzad, hogy micsoda felfogás az, amellyel itt a kereskedelmi élet dolgait intézik. Jön egy minister azzal, hogy még nem lehet a radiódolgokat elintézni, nem lehet a radiófelszereléseket az állam számára sem beszerezni, mert még nem tökéletesek. Hiszen ezen a cimen annak idején, amikor a 40-es években megindult a budapest-szolnoki vasúti forgalom, szintén azt kellett volna mondani, hogy ez a találmány még nincs kiforrva, még várni kell és várhattunk volna máig, amikor már a technikának olyan fokáig jutottunk el, hogy most már óriási mozdonyok, Leviathanok viszik a vonatokat. Ez jellemzi a felfogás kisszerű ségét, jellemzi azt, hogy nálunk különösen a kereskedelemügyi minister ur valósággal egy k s grájzlcros, aki egy kis grájzler módjára akarja egy országnak egy még mindig elég nagy országnak ügyeit intézni. Szomorúan kell megállapítani, hogy Magyarország az egyetlen hely a civilizált országok között, sőt még nem civilizált országok között is, mert hiszen azok között is a iegtöbb már tul van ezen a fejlődésen, ahol nincs a közönség részére leadó állomás és ahol a felvevő készülék tartásának kérdése is teljesen bizonytalan ; tudjuk ugyan, hogy amatőrök tartanak kis felvevő állomásokat, azonban rendes állomásokat berendezni nem lehet mert nem érdemes tőkét befektetni, miután nem lehel tudni, hogy a rendőr mikor jelenik meg és mikor viszi el az apparátust Emlékezzünk csak arra, hogy Budán ártatlan kis diákgyerekeket, akik rádióval játszottak, fogdosott össze a rendőrség és vitt be azon a címen, hogy kémkednek. (Derültség a szélsobaloldalon.J Végleg rendezni kellene ezt a kérdést. Nagy fontossága van ennek, különösen a kultúra előmozdítása tekintetében, azonkívül nagy fontossága van a munkáskérdés megoldása szempontjából és nagy fomossága vau pénzügyi szempontból is. (Fábián Béla : Szórakozás szempontjából is !j A szórakozást a kultúrához számítom, mert ha egy ilyen, az egész országot kiszolgáló készülék megszólal, ez természetesen csak kuiturát jelenthet. Én most nem beszélek arról, hogyan lehet tanítani a rádió utján, hiszen külföldön a rádió utján előadások vannak (Fábián Béla : iMuerelterjesztő előadások '), valósággal iskolát tartanak fenn, s a világ minden részéből : Londonból, Parisból, Berlinből, Newyorkból az operaelőadásokat hallgatják megmérhetetlen messzeségekben és nálunk is hallgathatnák, ha ezt a készüléket be lehetne rendezni. De itt van a kereskedelem és az ipar érdeke ! A rádió uj ipar, de most nálunk nem fejlődhetik. Rengeteg sok alkalom njálnék arra, hogy ez az ipar boldoguljon, produkáljon ; a kereskedelemben is jelentős lenne a forgalom, amely rádiócikkekben mutatkoznék, ha véglegesen rendezve volnának a dolgok, hanem kellene valóságos csempész utón gyártani és tartani ezeket a készülékeket és kereskedni velők. Ennek a bizonytalanságnak véget kell vetni. Ez pénzügyi szempontból is kívánatos, mert az ipari és kereskedelmi élet terén kifejlődött forgalom révén a kincstárnak is rengeteg bevétele lehet. Ezenkívül a kincstár kiadásait is csökkentheti, hiszen külföldön már a táviró szolgálat lebonyolítására általában a rádiót használják, amely tudvalevőleg sokkal olcsóbb, mert lehet kevesbíteni a dróthuzalokat, s telefon és táviró helyett mindenütt ezt használják. Onnan is tehát a kincstárnak nag}

r jövedelme lehetne, ha végre a központi leadóállomást felállítanák. Amikor pedig az megnyílnék, erkölcsileg is megalapozott es megindokolt lenne az a jog, hogy az állam a kis rádióállomások és felvevőkészülékek után díjat szedjen, mert addig erkölcsileg nem jogosult arra, hogy díjat szedjen, am:g nem szolgáltat érte semmit, amig a készülékekkel csak a külföldi híreket, a külföldi kulturélet mozzanatait veszik fel. Ellenben, ha meg lenne a rádió központi leadó állomása, akkor beszervezhetné az állam megfelelő díjazás mellett az előfizetések rendszerét, és ebből is jelentékeny jövedelem keletkeznék. (Ugy van! a bal- és a szélsobaloldalon.J i!e ugy látszik, most már ezen is túl vagyunk, mert ahog3

r

an az újságokban olvassuk és ahogyan halljuk, a magyar posta csakugyan szerzett be ilyen leadó állomáskészüléket és azt működésbe is hozta, egy napon azonban ezt az állomást is beszüntették ! Amikor minden országban különösen Amerikában, Angolországban és Németországban valósággál dédelgetik ezeknek a találmányoknak minél jobban való kihasználását, azért, mert, amint említettem, íengeteg munkaalkalmat és jövedelmet is jelent az állam számára, akkor nem lehet megérteni, hogy Magyarországon, ahol minderre szükség volna : munkaalkalom teremtésére, a jövedelem tokozá sara, ez a kérdés még mindig a provizórium állapotában van, abban a tűre mi állapotban, hogy az emberek azt sem tudják, hogy szabad-e ilyen készüléket tartani, vagy nem, de itt-ott tartanak néhány készüléket, nagyon is korlátozott mennyiségben. Emögött nem lehet mást képzelni, mint amit szintén mondanak, amit beavatott körök beszélnek, hogy a koncért nagy versengés folyik (Ugy van! a bal- és a szélsöbuloldalonj, hogy itt megint az akar történni, ami a Magyar Távirati Iroda ügyé-