Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXIV. kötet • 1925. június 22. - 1925. július 10.

Ülésnapok - 1922-438

328 A nemzetgyűlés 438. ülése 1925. évi július hó 1-én, szerdán. Vázsonyi Vilmos : T. Nemzetgyűlés Î Ez a hosszú szakasz többféle rendelkezést tartalmaz. Ami az ajánlók számát illeti, etekintetben csatlakozom az erről az oldalról felszólalt képviselőtársaim véleményéhez. A magam részéről is túlzásnak tartom, hogy olyan nagyszámú ajánlót kívánjanak a jelöléshez. Régi törvénjxink az ajánlóknak ezt a számát egyáltalában nem ismerték és nem követelték meg. Ha talán el lehet azt mondani, hogy bizonyos tekintetben könnyelműség is egészen csekélyszámu ajánlóval beérni, másfelől azonban ép olyan helytelen túlzásba vinni az ajánlók számát» Végre is, ha alapjában véve a titkos szavazás lényegét tekintjük, maga a jelölés gondolata is ellentétben van a titkos szavazással, ha nem lajstromos szavazásról van szó. Vannak olyan választási rendszerek, amelyek nem ismerik a választási aktus kettéválasztását : a jelölést és a választást. A jelölés nem közjogi aktus, hanem privát aktus. Szavazni mindenkire lehet. Én tehát — mondom — hozzájárulok azokhoz a javaslatokhoz, amelyek a jelölők számát apasztani kivánják. Most szólnom kell az eljárás módjáról, a 12. bekezdésről. Itt általában azt a közkeletű szólamot hallom, hogy a szelvényrendszer megbukott. Én végigcsináltam ezt a szelvényrendszert a fővárosban s igy nem tudom, minő alapon mondják azt, hogy a szelvényrendszer megbukott. A dolog ugy áll, hogy az eddigi tapasztalatok szerint az ajánlási iveken igen nagy számmal voltak a fővárosban hamis aláirások, még pedig különösen azon pártok ajánlási ivein, amely pártok fizetett ügynökökkel dolgoztak, aláírásokat ilyen módon gyűjtöttek. Ezek az ügynökök természetszerűen, minthogy nekik kenyérkeresetük szempontjából fontos volt, hogy minél több aláírót mutassanak ki, nem csináltak lelkiismereti kérdést abból, hogy a kávéházban aláírattak egyesek helyett másokat. így tapasztalhattuk a lajstromos szavazás mellett, hogy egyes pártok nem kaptak annyi szavazatot, amennyi szükséges volt a lajstromba való bejutáshoz, mert kevesebben szavaztak rájuk, mint amennyi ajánlójuk volt. Ezek valóban megtörténtek. A szelvényrendszer mindenesetre kizár két dolgot. Nem zárja ki a hamis aláírást, — amire rá fogok térni, — de a szelvény rendszer kizárja azt, hogy ugyanannak a választónak nevében kétszer lehessen aláirást teljesíteni, mert szelvény csak egy van és csak egyszer lehet felhasználni, ellenben aláirást kétszer is lehet csinálni, és itt meg lehet tenni azokat a tréfákat, hogy egy és ugyanazon választó kétszer is szerepel, és pedig vagy a maga ostobaságából, hogy részt vesz ebben a tréfában, vagy mások ravasz* számításából, akik arra számítanak, hogy a jelölésfelülvizsgálási aktusban nem lehet hamarosan felülbírálni az aláirások hitelességét, tehát el lehet ütni a másikat attól, hogy a helyes, valódi aláirása az ajánlaton szerepeljen, aminek esetleg igen kellemetlen vagy végzetes konzekvenciái lehetnek. A szelvényrendszer teljesen kizárja ezt az inkonzekvenciát. A szelvénj^rendszer nem zárja ki azt, hogj

T a valódi szelvény mellett szerepeljen egy hamis aláírás. (Rakovszky Iván belügyminister : Hamis szelvényeket is csináltak ! — Meskó Zoltán : Hamis bankó is van!) Hamis bankó is van, de csak egy kísérlet történt arra, hogy hamisítsák a szelvényt. Ezzel még nem bukott meg a szelvényrendszer, mert a bélyegzőt nem lehetett hamisítani, és az olyan gyerekes és kezdetleges stádiumú hamisítási kísérlet volt, hogy nem lehetett semmi eredménye. A szelvényrendszernél mi történt? Az történt*, hogy egyes pártok, amelyek tudták azt, hogy szavazóik nincsenek elég számmal, ellenben számítottak a lajstromos szavazás töredékrendszerére, a legkisebb töredék kedvezményére, — amellyel 300—400 szavazattal is lehet mandátumot szerezni, holott a jelöléshez ezer aláirás szükséges, — egyes pártok a legnagyobb erőfeszítéssel rávetették magukat arra, hogy szelvényekhez jussanak. A szelvényeket megszerezték olyan módon, hogy egyeseknek nem kézbesített választói igazolványok átadásánál jóakaró főnökök a szelvényeket elszedték és az igazolványt ugy adták át ; ezek pedig nem tiltakoztak ellene és — qui tacet, consentire videtur. A másik dolog az volt, hogy kifejlődött egy szelvényvásár a zugkávéházakban, ahol szabott és egyre emelkedő árak mellett (Meskó Zoltán : A végén bessz volt ott is !) szelvényeket adtak és vettek s azután nem vették a dolgot nagyon szigorúan, a valódi szelvényt beragaszto+ták és odaírták az illető nevét, lakását és foglalkozását, ismét helyesen számitva arra, hogy a választási bizottság elnöke nem szaladhat minden aláirás után annak megállapítására, hogy az aláirás valódi-e vagy nem. (Meskó Zoltán : Nem is szabad !) Azt nem mondhatom, hogy nem szabad, mert ha adatokat adok a választási bizottság elnökének, igenis szabad, sőt, szerintem, kötelessége is ezt megtennie. Mi megtettük azt, hogy adtunk adatokat, azonban a választási bizottság elnöke azt mondta : nem vagyunk nyomozó hatóság, nem járhatok a dolgok után. A szelvényrendszer csak azért bizonyult rossznak, mert ugyanakkor, amikor a szelvényrendszert megcsinálták, nem gondoskodtak a szelvényrendszerrel való visszaélés megtorlásáról. Nem volt semmiféle büntető szankció arra, hogy szelvényeket lehessen adni és venni, nem büntették azt, aki szelvényt ad, és azt, aki szelvényt vesz. Az ajánlás még nem szavazás. (Meskó Zoltán: Be akarták a tőzsdére vezetni !), itt büntető rendelkezések nincsenek. Egyetlen büntető rendelkezés van, amelyet a választójogi rendeletből magyarázat utján lehetett átvenni, hogy t. i. az, aki más helyett aláírja az ajánlást, okirathamisitást követ el, mely hivatalból üldözendő, ami alatt — azt hiszem — azt kell érteni, hogy nem tartozik azok közé, a választási deliktumok közé, amelyek 30 nap alatt jelentendők fel, különben elévülnek, hanem ezekre vonatkozólag a hosszabb elévülés irányadó. Ha a szelvényrendszert körülbástyáztuk volna megfelelő büntető intézkedésekkel, akkor az, nézetem szerint, igenis komollyá tette volna az ajánlást, mig ma ismét attól kell tartani, hogy az ajánlás eme rendszere mellett, ha nem is a vidéken, ahol az emberek közvetlenül ismerik egy

: mást, hanem nagyobb városokban, különösen a fővárosban, ismét találkozni fogunk a hamis vagy a dupla aláirások egész tömegével, és semmiféle kontroll nem lesz ebben a tekintetben. Én tehát nem tartom azt, hogy a szelvényrendszer megbukott. Ellenkezőleg azok a pártok, amelyek régebben ügynökök utján könnyűszerrel állították ki az ajánlókat hamis aláirások alapján, azok most csak nagy kinok és nagy anyagi áldozatok árán tudták az ajánlásokat összehozni. Nem a szelvényrendszer bukott meg, hanem az történt, hogy a szelvényrendszer utján sokkal nagyobb akadályokon keresztül tudott csak érvényesülni a korrupció. Nem is tartom helyesnek, hogy ezt a rendszert elejtjük, hanem ezt épen kifejleszteni és büntető, rendelkezésekkel körülbástyázni kellett volna. Én tehát az eredeti szakasz mellett foglalok állást. Már most rátérek a 18. bekezdés b) pontjára, melyet közkeletű nyelven emigráns szakasznak neveznek (Propper Sándor : Az is !) Ha ezt a szakaszt elolvasom, egyáltalában nem derül ki belőle, hogy az emigráns szakasz volna. Azt mondja